2014. április 4., péntek

Vasárnapi ebéd

Gondolom mindenki emlékszik SphinTiték megismerkedésére... Muszáj volt megírni, ahogy ezt Sphintus anyukájának előadják.


Egy eseménydús hónap után rendszeresnek voltak mondhatók a vasárnapi ebédek Sphintus családjánál – ha nem is volt ott a teljes rokonság, édesanyja mindig ragaszkodott hozzá, hogy a héten legalább egyszer normálisan egyenek. .

– Titus, drágám, egyél még, olyan sovány vagy – unszolta Sphintus anyukája a harmadik igazságtalanul finom fogás után, majd áthajolt az asztal fölött, hogy megcsipkedje az arcát. – Olyan sápadt vagy, látsz te elég napot?

– Anya, hagyj neki egy kis nyugtot – szólt rá rezignáltan fia; már kezdte megszokni, hogy rokonai túlzott lelkesedést és érdeklődést mutatnak Reim főpapja iránt, mintha el akarnák happolni előle. Való igaz, hogy Heliohaptban ritkaságnak számított a kinézete, a társadalmi rangját illetőleg pedig elsőrangú fogás volt, de Sphintus nem bánta volna, hanem tapizzák le Titust minden egyes alkalommal ölelés címen.

– Már tele vagyok, köszönöm. – Elhessegette a felé kínált datolyás tányért, mire az tovább vándorolt Margához, aki az unszolásra vett egy szemet. Sphintust kiszalajtották előbb vízért, majd poharakért, aki dúlva-fúlva ugyan, hogy mindig őt ugráltatják, de kiment, hogy aztán a lehető legjobb témára érjen vissza.

– A fiamból sosem tudtam kiszedni pontosan, hogyan is ismerkedtetek meg.

Sphintus halványan elpirult, és megrázta a fejét, de édesanyja figyelmen kívül hagyta, ahogy Titus is. Tudta, hogy ha nem finomítanak a sztorin, óhatatlanul kibukik belőle az a kulturálatlan röhögés, mint azon a bizonyos napon. És aztán órákig töprenghetne azon, mit rontott el már megint.

– Az… elég hosszú sztori – válaszolta kitérően a reimi, és önkéntelenül piszkálni kezdte egyik hosszú, fonott tincsét.

– Van időnk, mesélj csak – bíztatta a nő, és valahonnan elővarázsolt egy pipát. Fia inkább leült; még mindig jobb, mintha később összeesne a nevetéstől, és úgy kéne összekaparni a földről a méltóságával együtt.

– Igazából eleinte nem annyira kedveltük egymást – vallotta be habozva a magi, mire Sphintus anyukája felvonta a szemöldökét. – Ne tessék félreérteni, akkoriban kicsit más nézeteket vallottam.

Gyógyítója ajka gyanúsan megremegett; igazán finom megfogalmazása volt annak, hogy tulajdonképpen majdnem egymásnak mentek.

– Én lettem az évfolyam legjobb tanulója, szóval odamentem Aladdinhoz, hogy szövetkezzünk, de ő… izé…

– Letapizta a mellkasod – segítette ki, mire kapott egy figyelmeztető pillantást.

– Igen, úgy is mondhatjuk – fintorgott Titus. – Azt mondta, lapos lánynak hitt a ruházatom miatt, és hogy magas a hangom.

– Nem is, azt mondta, hogy nagy a segged! – prüszkölt fel hirtelen Sphintus, és mivel nem tudta visszatartani tovább a nevetést, az asztalra borult, és a fába püfölt levezetésképp. A poharak megugrottak, Marga ijedtében magára is borított egy kis vizet. Titus elvörösödött.

– Na de fiam, hogy beszélsz! – pirított rá a nő, és gyengéden, ámde nevelő célzattal tarkón legyintette.

– Ezt te mondtad.

– Csak leszűrtem a lényeget Aladdin mondandójából – védekezett Sphintus, amint meg tudott szólalni, és egy újabb röhögési roham következtében beborult az asztal alá.

– Szégyelld magad. Nem illik így beszélni a barátoddal.

Az asztal alatt hirtelen abbamaradt a jókedv, Sphintus hangja egészen óvatossá vált.

– Anyám, ezt már megbeszéltük…

– Ugyan már, hiszen az arcotokra van írva. Titus, te érted, miért tagad le?

– Letagadott? – A fiú értetlenül pislogott, tanácstalanul lehajolt az asztal alá, de Sphintus gyorsan kimászott a másik oldalon. – Mikor?

– Gyere, főmagi, most haza kell menned. – Határozott mozdulattal elkapta a csuklóját, és a kijárat felé kezdte húzni. Titus viszont határozottan megvetette sarus lábát, míg védence meg nem itta a maradék vizet. Az anyukája csak kuncogott, és füstkarikákat fújva feléjük integetett.

– Hé, Sphintus, teljesen piros az arcod – bökdöste meg a magi, amikor már kiértek az utcára. – Nem ártott meg a nap?

– Csak fogd be. – Elengedte a csuklóját és előre sietett.

– Tudod, igazából nekem kellene megsértődnöm, amiért megint kiröhögtél…


Sphintus elhatározta, hogy amint hazaér, komolyan elbeszélget az otthoniakkal (első sorban az anyukájával), hogy legyenek oly’ szívesek nem megtervezni a még nem is létező párkapcsolatuk minden egyes szegmensét egészen az esküvőig. Még szerencse, hogy Titusnak nem esett le, hogy összeboronálják őket – túlságosan lefoglalta a sértődöttség megjátszása. 

2 megjegyzés:

  1. Nyáháháháháh!
    Sphintus nevetése minden egyes alkalommal megöl. XD Komolyan, szerintem lassan már viccesebb, mint az, amin éppen szakad. xD És meg fogom tanulni az ordenáré röhögését, de add kölcsön cserébe, hogy egyenesen a mestertől tanulhassak~ :33
    Iszonyatosan édesek, és olyan anyukát akarok, mint Sphintus anyukája~ *-* (Jut eszembe, ugye nem helio divat szerint öltözik? X"DD)
    Jaj, hát persze, hogy a szülők ezt hamarabb észreveszik, pláne, ha Titusról van szó, mert ő azt tényleg csak akkor, ha már akció van... xD De annyira rohadtul édesek~ *-* Akarok még~ Olyat is, amiben nem csak az anyukájával találkozik~
    Akaromakaromakaromakaromakarom~
    (Dat Komment. Igen. Tudom. Érzem.)
    Na nyussz~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sphintus nevetése az új tömegfegyver. xD Hajráá, kérd el Titustól, ha már fáj tőle a feje, biztos örömmel kölcsönadja. xD
      Fogalmam sincs, otthon biztosan, de ezt Reimben nem hiszem, hogy értékelnék. xD Szóval szerintem valami csinos reimi ruhát hord. :3 És naná, hogy észreveszik, és aztán Sphint piszkálják vele, mert miért ne. xD Még lesz, tudod, hogy tömeggyártom SphinTitéket. xD
      (Nekm baj, én értékelem~)
      Nyusz~

      Törlés