Vasárnapi ebéd

Gondolom mindenki emlékszik SphinTiték megismerkedésére... Muszáj volt megírni, ahogy ezt Sphintus anyukájának előadják.

Egy eseménydús hónap után rendszeresnek voltak mondhatók a vasárnapi ebédek Sphintus családjánál – ha nem is volt ott a teljes rokonság, édesanyja mindig ragaszkodott hozzá, hogy a héten legalább egyszer normálisan egyenek. .

– Titus, drágám, egyél még, olyan sovány vagy – unszolta Sphintus anyukája a harmadik igazságtalanul finom fogás után, majd áthajolt az asztal fölött, hogy megcsipkedje az arcát. – Olyan sápadt vagy, látsz te elég napot?

– Anya, hagyj neki egy kis nyugtot – szólt rá rezignáltan fia; már kezdte megszokni, hogy rokonai túlzott lelkesedést és érdeklődést mutatnak Reim főpapja iránt, mintha el akarnák happolni előle. Való igaz, hogy Heliohaptban ritkaságnak számított a kinézete, a társadalmi rangját illetőleg pedig elsőrangú fogás volt, de Sphintus nem bánta volna, hanem tapizzák le Titust minden egyes alkalommal ölelés címen.

– Már tele vagyok, köszönöm. – Elhessegette a felé kínált datolyás tányért, mire az tovább vándorolt Margához, aki az unszolásra vett egy szemet. Sphintust kiszalajtották előbb vízért, majd poharakért, aki dúlva-fúlva ugyan, hogy mindig őt ugráltatják, de kiment, hogy aztán a lehető legjobb témára érjen vissza.

– A fiamból sosem tudtam kiszedni pontosan, hogyan is ismerkedtetek meg.

Sphintus halványan elpirult, és megrázta a fejét, de édesanyja figyelmen kívül hagyta, ahogy Titus is. Tudta, hogy ha nem finomítanak a sztorin, óhatatlanul kibukik belőle az a kulturálatlan röhögés, mint azon a bizonyos napon. És aztán órákig töprenghetne azon, mit rontott el már megint.

– Az… elég hosszú sztori – válaszolta kitérően a reimi, és önkéntelenül piszkálni kezdte egyik hosszú, fonott tincsét.

– Van időnk, mesélj csak – bíztatta a nő, és valahonnan elővarázsolt egy pipát. Fia inkább leült; még mindig jobb, mintha később összeesne a nevetéstől, és úgy kéne összekaparni a földről a méltóságával együtt.

– Igazából eleinte nem annyira kedveltük egymást – vallotta be habozva a magi, mire Sphintus anyukája felvonta a szemöldökét. – Ne tessék félreérteni, akkoriban kicsit más nézeteket vallottam.

Gyógyítója ajka gyanúsan megremegett; igazán finom megfogalmazása volt annak, hogy tulajdonképpen majdnem egymásnak mentek.

– Én lettem az évfolyam legjobb tanulója, szóval odamentem Aladdinhoz, hogy szövetkezzünk, de ő… izé…

– Letapizta a mellkasod – segítette ki, mire kapott egy figyelmeztető pillantást.

– Igen, úgy is mondhatjuk – fintorgott Titus. – Azt mondta, lapos lánynak hitt a ruházatom miatt, és hogy magas a hangom.

– Nem is, azt mondta, hogy nagy a segged! – prüszkölt fel hirtelen Sphintus, és mivel nem tudta visszatartani tovább a nevetést, az asztalra borult, és a fába püfölt levezetésképp. A poharak megugrottak, Marga ijedtében magára is borított egy kis vizet. Titus elvörösödött.

– Na de fiam, hogy beszélsz! – pirított rá a nő, és gyengéden, ámde nevelő célzattal tarkón legyintette.

– Ezt te mondtad.

– Csak leszűrtem a lényeget Aladdin mondandójából – védekezett Sphintus, amint meg tudott szólalni, és egy újabb röhögési roham következtében beborult az asztal alá.

– Szégyelld magad. Nem illik így beszélni a barátoddal.

Az asztal alatt hirtelen abbamaradt a jókedv, Sphintus hangja egészen óvatossá vált.

– Anyám, ezt már megbeszéltük…

– Ugyan már, hiszen az arcotokra van írva. Titus, te érted, miért tagad le?

– Letagadott? – A fiú értetlenül pislogott, tanácstalanul lehajolt az asztal alá, de Sphintus gyorsan kimászott a másik oldalon. – Mikor?

– Gyere, főmagi, most haza kell menned. – Határozott mozdulattal elkapta a csuklóját, és a kijárat felé kezdte húzni. Titus viszont határozottan megvetette sarus lábát, míg védence meg nem itta a maradék vizet. Az anyukája csak kuncogott, és füstkarikákat fújva feléjük integetett.

– Hé, Sphintus, teljesen piros az arcod – bökdöste meg a magi, amikor már kiértek az utcára. – Nem ártott meg a nap?

– Csak fogd be. – Elengedte a csuklóját és előre sietett.

– Tudod, igazából nekem kellene megsértődnöm, amiért megint kiröhögtél…

Sphintus elhatározta, hogy amint hazaér, komolyan elbeszélget az otthoniakkal (első sorban az anyukájával), hogy legyenek oly’ szívesek nem megtervezni a még nem is létező párkapcsolatuk minden egyes szegmensét egészen az esküvőig. Még szerencse, hogy Titusnak nem esett le, hogy összeboronálják őket – túlságosan lefoglalta a sértődöttség megjátszása.