Az első

Csak a szokásos, és mellesleg még korhatáros is. És már nem spoiler. :3

Titusszal első alkalommal szeretkezni olyan volt, mintha a fényt tenné magáévá – ártatlanságában és lecsupaszított meztelenségében gyönyörű. A mozdulatok, a gesztusok ösztönösen jöttek, a köztük feszülő, rivalizálásból adódó feszélyezettség eltűnni látszott.

– Sphintus… – pihegte és kinyitotta a szemét, amikor a másik egyszerre elhúzódott tőle. – Baj van?

– A rukh… – A gyógyító megtámaszkodott fölötte, mélyet lélegzett, hogy nyugtassa magát, míg tágra nyílt szemmel bámulta. Titus elveszteni látszott uralmát az ereje felett, és önkéntelenül összegyűjtötte maga körül az energiamadarakat.

– Ó… – A magi összekulcsolta a lábait a derekán, türelmetlenül közelebb rántotta magához, és megsimogatta az arcát. – Folytasd csak. – Átkarolta a nyakát, csókja elfeledtette vele minden fenntartását. Végleg összeolvadtak, ahogy hangjuk és szívverésük is egybefonódott.

Sphintus súlya szinte hiányzott róla, amikor később mozdulatlanul feküdtek egymás mellett. Titus összefűzte az ujjaikat, ahogy félredöntötte a fejét, rámosolyogott.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz…

– ­Mire számítottál? – A gyógyító az oldalára fordult, felkönyökölt, vonásai egészen megszelídültek, ahogy társa kócos hajtömegébe túrt.

– Csodálatos volt. – Titus hozzábújt, arcát a nyaka és a válla közti hajlatba szorította, ott folytatta a félálmos motyogást. – Majd kitalálom, hogyan tudom manipulálni a rukhot…

Sphintus bólintott, míg ujjaival lusta, ráérős alakzatokat rajzolt a magi fedetlen bőrére. Azt se bánta volna, ha megvakítja a fényessége mindaddig, míg Titus viszonozza az érzelmeit.