2014. március 15., szombat

Tüske

Úgy döntöttem, előásom az elmaradt hetaliás szöszöket, és felrakosgatom, hadd örüljetek. :)
Az új dizi ismét Tinuviel keze munkáját dicséri. :) (És amint látjátok, eléggé bemagisodtam.)



Tudta, hogy a hidegségével rendszeresen belegázol Hongkong lelkivilágába, de ezen nemigen tudott segíteni. A hangulatingadozásai hozzá tartoztak, akármilyen idegesítőek is voltak. Az viszont új volt, hogy a másik sértődött meg.

– Leon, hahó… – paskolta meg bizonytalanul a térdét, ahogy leült mellé az ágyra. Párja füle botját se mozdította, zavartalanul folytatta a teljesen ártatlan borítójú mangáját (Izland már rég megtanulta, hogy neki ezekbe sem érdemes belenéznie, mert még összepiszkolják ártatlan lelkivilágát). Teljes hangerőn hallgatott zenét, ha az északi fülelt, ő is hallhatta valamelyik népszerű kantoni popszám dallamát. Valószínűleg nem is vette észre, hogy szólt neki; újra próbálkozott hát. Komoly kísértést érzett rá, hogy megrántsa a fülhallgató zsinórját, de türtőztette magát. Hongkong pedig elfordult tőle, és majdnem orrba vágta közben.

Tudta persze, mi lenne a megoldás; mellé feküdni, átölelni, és addig sutyorogni szép dolgokat a fülébe, míg meg nem enyhül, ám ennek két akadály volt. Először is: ez nem ő lett volna. Másodszor: ő aztán nem fog megalázkodni, azt várhatja! Büszkeség is van a világon.

Átmászott Hongkongon, és levetette magát a párnák közé. Leon lógázni kezdte a lábát, míg Sigurður az egyik párnába igyekezett belefulladni. Percek teltek el így, a csöndet csak a lapok zizzenése törte meg, ahogy lapozott.

– Mi bajod van? – bukott ki a kérdés nemsokára Izlandból. Hongkong becsapta a mangát, és végre felé fordult; a pillantása égetett.

– Szerinted?

Izland megrázta a fejét; fogalma sem volt, hova akar kedvese kilyukadni.

– Tegnap délután a parkban, rémlik?

– Nem értem.

– Hát ez aranyos, nem érted… – A gunyoros hangsúly, amivel ezt kiejtette, szinte már sértő volt. – Járunk, nemde?

Sigurður elvörösödött, ahogy leesett neki, miről van szó.

– Attól még nem kell tudnia mindenkinek!

– Miért, szégyellsz?

– Nem! – csattant fel. – Csak nem szeretem kivinni a magánéletem az utcára.

– Nem foghatom meg a kezed másik előtt, nem csókolhatlak meg társaságban, és még az arcodra sem adhatok egy puszit?

– Most komolyan ezen sértődtél meg?

Hongkong válaszra sem méltatta, csak visszavette a fülesét és lapozott egyet a könyvében.

– Jól van, sértődj csak meg! – pattant fel Izland, és kiviharzott.

Az északi haragja hamar elszállt, de azzal nem számolt, hogy ez párja oldaláról hosszú időre megmarad tüskének.

11 megjegyzés:

  1. Egyem őket~ Kis drágák *A* És... na igen ez egy ilyen probléma lehet, ki hogy fogja fel a dolgot, szóval mindkettejüket megértem x3 Aranyos kis szösszenet~ Kérjük a többi mindenfélédet is~ *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Végül is egy párról szerintem kézfogás nélkül is lerí, hogy járnak. x3 Ice meg olyan kis morci tud lenni, nem biztos, hogy hagyja magát elsőre. x3
      Holnap kaptok még~

      Törlés
  2. De hiányzott már a hetalia és ez a páros :3 Olyan kis zabálni valók >3<
    Nem gondoltam volna hogy Hong ilyen kis sértődékeny xD De mondjuk erre én is így reagálnék... Ha egy pár akkor legalább kézen fogva sétáljanak...
    És ez az északi... tessék neki megszokni, hagy van egy helyes kínai pasija :T Mert ha neki nem kell én elfogadom *^* (és felőlem Icey is jöhet =3=)
    Köszike ezt a kis szösszenetet~ Nagyot tetszett~ (és ez már kellet a kicsi lelkemnek ;3)


    /EroBatto/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azok hát~
      Hong nem annyira sértődékeny, mint Ice, de van, amitől besokall. xD Amúgy én is így gondolom. x3
      Gondolod, hogy elengedi? xD Küldöm mindkettőt, ehhez mit szólsz? :3 Ha összekapnának, ápolgathatod a lelkivilágukat. x3
      Örülök, hogy jól esett~

      Törlés
    2. KÜLD! O-O
      És jöhet mellé még a többi északi is :3

      Törlés
    3. Oké, küldöm őket. :3 Aztán sok sikert a pátyolgatásukhoz~

      Törlés
  3. Hiányzik a heta ;.; szóval nagyon köszönöm. HongIcék nagyon kis drágák, úgy előttem van, ahogy Leon duzzog, Ice meg hízelegne, de nem mert büszkeség is van a világon XD Olyan mint egy kismacska. XD Nagyon drágák, várom a többi elmaradt heta ficcet is. *.* Nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából nekem is, főleg törin, de már nem vagyok benne biztos, hogy tudnék újat mondani. :/ Az elmaradt szöszeimet viszont mindenképp felteszem~
      Ice tipik mardekáros... és tényleg macskás. xD
      A többi is jönni fog. x3

      Törlés
    2. Kedves Susie! Gyönyörű volt ez a fic-minden hálám, hogy olvashattam!-, és a világért sem akarok beleszólni, de azt tudni kell, hogy én Miattad, egy lelki válság után szerettem meg a Hetaliát, mikor rátaláltam egy írásodra:) Nagyon-nagyon köszönöm Susie, és remélem, még azért sokat fogsz ebben a fandomban alkotni, mert mindennap vigyorgok, ha például Konferencia c. ficedet olvasom:D Főleg,mióta rájöttem,hogy a a végén Amerika drága volt, imádom őt! Örülök, hogy felraktad, őszintén remélem, lesz még kedved a Heta-írásokhoz, mert nagyon sok mindenkit megmosolyogtatsz!

      Törlés
    3. Itt miért nem lehet like-olni? Ő_Ő

      Törlés
    4. Drága Adél!
      Mindig megmelengetik a szívemet az ilyen kedves szavak. :) Nem ígérek semmit, nem tudom, mennyi hetás ficem lesz még - és ez nem attól függ, van-e hozzá kedvem. Mert lenne, de ha úgy érzem, csak magamat ismétlem, akkor nem lennék már elégedett magammal. Ha még lesz valami érdemre való ötletem, azt mindenképpen megírom, ne aggódjatok. :)
      Köszönöm, hogy vagytok nekem. <3

      Törlés