2014. március 29., szombat

Reggel

Fluffba fogtok fulladni. 
Meg spoilerbe.
És SphinTitbe.


A reggel friss, hűvös szellőjére ébredt, valaki tágra nyitotta az ablakot. Körbetapogatózott a takaróért és Titusért (a fiúnak szokása volt lerántani róla, és kisajátítani, hogy aztán álmában menthetetlenül belegabalyodjon), de egyiket sem lelte. Magára ráncigálta a gyűrött lepedőt, a párnát is a fejére húzta, hogy védekezzen a virgonc napsugarak elől. Az, hogy Titus illatát érzi mindenhol, megnyugtatta.

– Sphintus, ébren vagy? – Nem válaszolt, csak hümmögött valami érthetetlent a matracba. – Idejönnél segíteni?

Titus az ezüstkeretes tükör előtt, a puffon ücsörgött, és a hajától alig látszott belőle valami, ám a takaró kétségtelenül nála volt. Ez pedig olyan fegyverténynek minősült, hogy Sphintus is nyafogva ugyan, de rászánta magát, hogy felkeljen. Csak azért, hogy aztán arrébb tolja a magit, és melegséget remélve hozzábújjon.

– Hé, nem ezért hívtalak – méltatlankodott nem túl meggyőzően a fiatalabb, míg megsimogatta a hátát.

– Neked is jó reggelt – motyogta a bőrébe érzékborzongatón a gyógyító. – Valaki ellopta a takarót, nem láttad véletlenül?

– Gondoltam úgy is olyan forróvérű vagy…

– De nem korán reggel. – Hideg kezeivel befurakodott Titus ruhái alá, aki összerezzent, és kuncogva próbálta elhessegetni és leplezni, hogy mennyire libabőrös a közelségétől. – És a párnám is eltűnt.

– A párnád elaludta a nyakát, mert túlságosan szorítottad. – Meglepetten felnyikkant, amikor Sphintus az ölébe húzta, és a vállának döntötte a homlokát. – Nem akarsz segíteni kifésülni a hajam?

Érezte, hogy társa a fejét csóválja. – Kellett neked ilyen hosszúra növeszteni.

– Te gubancoltad össze. – Titus elhúzódott egy kicsit, hogy vádlón megbökdöshesse az orrát, de Sphintus elkapta az ujját és megpuszilta.

– Nem ellenkeztél.

– Mert nem voltam abban a helyzetben. – Elpirult, és hogy elterelje a figyelmet róla, a kezébe nyomott egy hajkefét. – Szóval segítesz?

Sphintus némi lustálkodás és összebújás ellenében végül hajlandó volt arra áldozni a délelőttje egy részét, hogy kifésülje a haját.

4 megjegyzés:

  1. Jaj~ Ez olyan édes és aranyos volt, és tényleg el tudom képzelni róluk, hogy így telik egy-egy reggelük (Továbbra is érdeklődve merengek azon, hogy miként képesek rendben tartani a hajukat, mind ő, mind Judal vagy Aladin. Kalapot emelek előttük - de legalábbis a hajamba törött fésűmet.)

    Valóban bele lehet itt fulladni a flufftenger hullámaiba, de ugye nem kell mondjam, hogy egyáltalán nem bánom :)
    Személyes kedvenc sor (ha lehet idézgetni kicsit):
    "– A párnád elaludta a nyakát, mert túlságosan szorítottad." - *.* Lehet nem szeretni őket, hát lehet? (No. No. Csak nagyon és még jobban szeretni.)
    [Értelmetlen kritika vége. Olvasás újra folyamatban.]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is~ (Psszt, onnan jött az ötlet, hogy angolórára Sisiről csináltam előadást - ő napi két-három órát töltött azzal, hogy olyan gyönyörű legyen a haja. Nekem közel sincs olyan hosszú, mégis néha megőrülök tőle. x"D)
      Örülök, hogy nem bánod~ Akkor még szabadon garázdálkodhatok. :D *elvetemült*
      Nyugodtan, azért van itt ez a kis kocka. ^^ Hát ez az, én azonnal beléjük szerettem. És aztán nyafogtam az animében elvett jeleneteikért. Ilyen könnyen nem állhatnak egy páros útjába. xD
      Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  2. Én szívesen fulladok a fluffjaidba, mert irtó aranyosak~
    És msot lelki szemeim előtt megjelent a kép, ahogy Marga benyit reggel és holtan találja Titust, akit Sphintus fojtott halálra. xD Eszményi családi kép, dundundun~
    Titus meg úgy szökdössön az én helio félistenem elől, hogy még be találok bújni a helyére, és akkor leshet! xD
    Skype-on anno már kifejtettem, hogy mennyire tetszik, amit ezekkel csinálsz, szóval hajrá a következővel~
    Nyussz~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök~
      Á, feltámad, csak Margát kell kikúrálni a sokkból (és remélhetőleg Titus haja elég cenzúrát nyújt). xD
      Gondolod, hogy hagyja? Először elnézeget benneteket, hogy jaj de aranyos, aztán ha leesik neki, hogy a pasiját tapizod...xD
      Lesznek még~
      Nyussz~

      Törlés