Labyrinth of Hogwarts

Harry Potter/Magi crossover, hogy legyen mit olvasnotok. Még nem tudom, milyen hosszú lesz, de az már biztos, hogy kénytelen vagyok fejezetekre bontani, mert még mindig nem tartok sehol, és így is nagyon hosszú  mert nem bírtam magammal, és tele van SphinTittel. 

Tehát a szituáció a következő: mi történne, ha a Magi szereplőinek jó részét bepakolnánk a Roxfortba? Ha már nincs jobb dolgunk egy unalmas délutánon.

És igen, a cím volt a legnagyobb problémám.

A Roxfort sosem volt zűrmentes helynek mondható – mégis minden egyes alkalommal úgy indultak a tanévnek a tanárok, hogy az idei a legproblémásabb évfolyam. Az adott évi botrány pedig nem más volt, mint hogy a Ren család éppen aktuális csemetéjét a Hugrabugba osztották.

– Nem baj, ettől még lehetsz jó ember – paskolta meg a fejét bátyja; az első tanítási nap reggelén mentek oda a kis Hakuryuuhoz a többi borz nagy örömére. Nem kis bosszúságot okoztak ezzel a felsőbb éves hugrabugosoknak. Kígyók az asztalnál, hallatlan!

– Ha időnként felrobbantod a griffendéleseket, szeretni fogunk – tódította Judal, míg lehuppant mellé, és pirítóst lopott. – Komolyan, nem értem, hogy nem halt még ki az az élettelen népség – tette hozzá teli szájjal. Habzsolva evett, két perc múlva hűlt helyét csak egy tányér morzsahalom jelezte. Hakuryuunak már korán reggel zúgott a feje. Aggodalmasan felpillantott a mennyezetre a megannyi gyertyával, majd elindult élete első roxforti órájára.

Ahelyett, hogy megfogadta volna Judal jó tanácsát inkább szerelmes lett.

*

– Váó, Mor, olyan csinos vagy ma, hogy fel sem ismertelek!

Az ékes megállapítás Alibabától származott. Kint ácsorogtak a kastély előtt egy szélvédett sarokban, és Aladdinra vártak – aki úgy a változatosság kedvéért késett, bizonyára el volt foglalva a hollóhátas barátaival. Morgiana halványan elpirult, és az egyik hosszabb, begöndörített tinccsel babrált. Leheletnyi sminket viselt, ami kiemelte a szeme vágását, a talár elrejtette térdig érő, hófehér ruháját; kiélvezte a roxmortsi hétvége azon előnyét, hogy nem kell teljesen egyenruhában feszíteni, és hogy még nincs annyira hideg. Egészen az orráig húzta sálát, hogy elrejtse pirulását. Alibaba aznap reggel minimum háromszor ment el mellette anélkül, hogy felismerte volna, holott háztársak voltak.

– Nem csoda – rikkantotta a megérkező Aladdin kajánul. – Hallom, randija lesz.

– Az nem randevú – ellenkezett erőtlenül, és elnézett a fiúk válla fölött. – Csak baráti találkozó, korrepetál gyógynövénytanból.

– Aha, persze. És azért csípted ki magad ennyire, hogy aztán összekoszold magad az üvegházban, mi?

– Vagy máshol.

Morgiana látszólag eleresztette a füle mellett a megjegyzéseket, ám ahogy elindultak egy tölgyfa felé, ahol Hakuryuuval óhajtottak találkozni, mindkét fiú megcsúszott, és arccal a sárban landolt. Percekig fulladozva köpködték a sarat, mire a lány nagy kegyesen kezet nyújtott nekik.

– És még ti aggódtok az én ruhám épsége miatt? – csóválta meg a fejét, majd elfordult tőlük, és a közeledő Hakuryuura mosolygott.

– Sziasztok, indulhatunk?

Lefelé a dombon belekarolt mondván, hogy csúszik még az ösvény a tegnapi esőtől. Időnként figyelmeztetően hátrapillantott a mögöttük lemaradozó duóra, akik olyankor gyorsan halkabbra fogták a röhögcsélést. Hiába voltak ők a legjobb barátai, Morgiana néha úgy érezte, mintha két óvodást pesztrálna. Haku bezzeg mennyivel érettebb! Ő biztos nem olyan felszínes, hogy csak az érdekelje, hányas melltartót hord.

Szerencsére Roxmortsban a két fiú másik irányba indult (arckifejezésükből ítélve nem sok jóra készültek), így már Morgiana is elkezdhette jól érezni magát. Míg sétáltak, Hakuryuu kétszer is meg akarta fogni a kezét, de ő inkább zsebre dugta.

– Hová megyünk?

– Ismerek egy kávézót a közelben – felelte a hugrabugos, ahogy befordultak egy mellékutcába. Hakuryuu ajtót nyitott neki, előre engedte. A kinti hűvös, nyirkos levegő után jól esett a bentről áradó illatos meleg, rögtön mély levegőt is vett. A fiú nekiütközött a hátának, mire feleszmélt, és gyorsan elfoglalta az egyik asztalkának az ablak melletti helyet. Körbenézett – mindenhol párocskák összebújva vagy éppen egymás kezét szorongatva. Jobbnak látta az asztal alá rejteni kezét, hogy elejét vegye Hakuryuu újabb kísérletének. A pincérnő szinte rögtön ott termett mellettük, hogy megérdeklődje, mit rendelnek.

– Egy feketét. Mor?

Morgianának esélye sem volt az itallapba temetkezni.

– Egy tejeskávét kérek szépen.

Hakuryuu halványan rámosolygott, és amikor tartózkodva viszonozta (biztos kellemetlenül érezte volna magát, ha nem teszi, így is ritka gesztus tőle), a fiú elpirult, és a berendezés tanulmányozásába fogott.  

– Sokszor jössz ide? – kérdezte a lány csak hogy ne üljenek olyan kellemetlen csöndben, míg meg nem hozzák az italokat.

– Igazából most vagyok itt először – felelte a hugrabugos. – A többiek ajánlották, hogy jó a kávéjuk, és még romantikus is.

Morgiana hálát adott az égnek, hogy nem Valentin nap környékén jöttek; hallotta már korábbi felsőbb évesektől, milyen giccsparádévá tud olyankor változni Roxmorts. Így viszont, egy átlagos szombati délelőttön határozottan kellemes helynek ígérkezett még ez a randevúközpont is.

Szerencsére a kávét meghozták, amikor berekedt a beszélgetés. Hakuryuu tényleg komolyan gondolta, hogy teljesen feketén issza a sajátját, még a cukrot is átpasszolta a lánynak. Morgianának nem egészen ott járt az esze, így a kelleténél többet szórt a maga italába. Nem baj, megissza agyoncukrozva is, ha már meghívták.

– Mi a baj?

– Semmi, csak megégettem a nyelvem.

Pótcselekvésként kevergette a kávét, hátha gyorsabban meghűl. Hakuryuu bezzeg egy húzásra kiitta. Valahogy beindult a beszélgetés, először csak a suliról és teljesen átlagos dolgokról, majd szóba került, ki mit szeretne csinálni, ha végzett.

– Nem akarom a minisztériumban végezni, ahogy a családom többi tagja. Aurornak nincs elég idegzetem, pedig jó vagyok sötét varázslatok kivédéséből is… arra gondoltam, hogy esetleg a Mungóba megyek gyógyítónak.

– Szép célt tűztél ki magad elé. A bájitaltan is olyan jól megy?

– Fogjuk rá, azért nem vagyok olyan penge belőle, mint a testvéreim. És te veled mi lesz, Morgiana?

A lány elgondolkozva forgatta a két tenyere között a még félig teli bögrét. – Még nem tudom pontosan. Szeretnék Aladdinnal és Alibabával maradni, Aladdin körbe akarja utazni a világot, hogy a régi kultúrák mágiáját kutassa, mint a muglik régészei. Alibaba pedig folyton variál, semmi biztosat nem tud mondani.

– És te? – erősködött Hakuryuu. – Te mit szeretnél?

– Nem tudom, ezért meséltem róluk. Azt hiszem, mielőtt még bármit is kezdenék magammal, szeretnék elmenni a szülőföldemre, mert semmire sem emlékszem belőle.

A hugrabugos bólintott, láthatóan elégedett volt a válasszal. – Akkor mégis van valami célod.

Visszafelé már hagyta, hogy a fiú megfogja a kezét; nem hozott kesztyűt, Hakuryuu bőre pedig finom meleg volt, jól esett az érintése. Azért amikor ismerősök közeledtek, távolabb húzódott tőle, hogy csökkentse a félreértések esélyét.

– Nagyon jól éreztem magam veled – mondta Hakuryuu, amikor az előcsarnokban búcsúzkodtak. – Ne kísérjelek vissza a toronyba?

– Nem, köszönöm, nem akarom, hogy feleslegesen lépcsőzz miattam. Én is jól éreztem magam – válaszolta az igazságnak megfelelően, mire a hugrabugos arca felragyogott. Nem hazudtam, és nem ígértem semmit, nyugtatta magát. Nem szerette volna feleslegesen hitegetni, mégis ezt tette; ritkán látta Hakuryuut ilyen felszabadultnak. – Hát akkor… majd találkozunk. – Sarkon fordult volna, de a fiú még elkapta a kezét, hogy elhadarjon egy kérdést, amit elsőre egyáltalán nem értett.

– Tessék?

– Lenne kedved eljönni velem a bálba karácsonykor?

– Végül is… miért is ne?

A hugrabugos örömében hirtelen megölelte, talán többre is készült, de Morgiana végig a padlót bámulta, és csak a végén veregette meg tartózkodón a hátát.

Nem láthatta, hogy amint Hakuryuu üres folyosóra ér, diadalittasan a levegőbe bokszol és könnyed tánclépéseket tesz.

Pocsékul érezte magát, de Alibaba biztos nem hívta volna el.

*

– Na, milyen volt a randi? – érdeklődött másnap Aladdin vigyorogva. Morgiana vállat vont.

– Egész jó, Hakuval együtt megyünk a bálba.

– De örülök nektek! Igazán szép pár vagytok együtt.

– Nem járunk – sietett leszögezni a griffendéles aznap már vagy századszorra. Az iskolában hihetetlen sebességgel terjedtek a pletykák, a baráti körük nagy része már tudni vélte a randi mindenkis részletét, egyesek még gratuláltak is a jó fogáshoz. – Ti mit csináltatok tegnap? És hol van Alibaba?

– A gyengélkedőn – húzta el a száját Aladdin. – Egy katasztrófa volt a vakrandija.

– Vakrandi? – Morgiana félrenyelte a sütőtöklevet, és felköhögött, mire a hollóhátas gyengéden hátba veregette.

– Igen, tudod, hogy nincs szerencséje a lányokkal… Elizabeth még mindig üldözi a szerelmével. Tegnap is vele sikerült összefutnia, szóval a kelleténél egy kicsit keményebben elküldte.

Morgiana jelentőségteljeset szusszantott.

– No igen, tudjuk, milyen… Szegény lányt vérig sértette, bár abban igaza van, hogy nem az a tipikus szépség, akit Alibaba annyira keres, kicsit olyan, mint egy szürrealista festmény, valakinek vagy nagyon bejön, vagy nagyon nem, itt pedig ez utóbbi helyzet állt fenn. De azért durva volt, amikor mondott neki. A végén Elizabeth megátkozta, és most egy kaktusszal a feje helyén csücsül a javasasszonynál.

– Az a lány nem hugrabugos? Honnan ismer ilyet átkot?

– Attól még, hogy oda jár, nem kell félteni.

– Igaz…

Mire eljutottak volna odáig, hogy meglátogassák, Alibabát már kiengedték, habár még bő egy hétig kaktuszdarabokat köhögött fel, ha épp rájött.

~*~

– Ne haragudj, ez az elsősök hálóterme?

– Az elsős fiúké. A lányoké a másik folyosóról nyílik, nem mondták?

– Én is fiú vagyok, nem látod?!

A két gyerek csúnyán meredt egymásra, míg az ajtóban ácsorgó szőkét arrébb nem tolta egy hosszú copfos, feltűnően alacsony háztársuk.

– Tényleg fiú, már leellenőriztem – mosolygott ártatlanul Aladdin, mire a lánynak nézett megpördült és pálcát rántott.

– Te kis…

– Ne haragudj, de tényleg teljesen olyan a hangod, mint a nővéredé, és elég lányosan is nézel ki… sosem lehet tudni. – Lehuppant az ágyára, és félrebiccentett fejjel figyelte a jövevény reakcióját; úgy tűnt, mindjárt toporzékolni vagy sírni kezd hirtelen dühében, esetleg mindkettőt egyszerre.

Így ismerkedett meg a vonaton összebarátkozott Aladdin és Sphintus a szoba harmadik lakójával, az orrát kissé magasan hordó Titus Alexiusszal.

*

– A macskád már megint az én ágyamban aludt. – morcogott Sphintus egy reggel.

– Bizonyítsd be.

A heliohapti válasz helyett csak felemelte a takaróját; a sötétkék-ezüst anyagot fehér macskaszőr lepte, a tettes nem is lehetett más, mint Titus kedvence.

– Ó, lebuktál, Romina. – Szidás helyett csak kuncogni kezdett, és megvakargatta az állat füle tövét, mire az reszelős dorombolásba kezdett, és hozzá dörgölőzött.

– Ha nem tanítod rendre azt a dögöt, felfalatom Kukulcannal. Így is minden tele van a szőrével, mert egyesek lusták takarítani.

– Kukulcan étrendjébe nem tartoznak macskák, utána néztem.

– Ki tudja, mikor változik meg a véleménye. – Sphintus öltözködni kezdett, és intett a kígyónak, hogy most már visszatérhet a nyakába. – Az is lehet, hogy Alexiusokra fog fanyalodni.

– Haha, Romina meg pálcatokot hasít nekem a hüllődből, mit szólsz?

– Sok sikert – biccentett Sphintus, és úgy döntött, aznapra elég volt ennyi szobatársából, gyorsan elfoglalta hát az álmoskás Aladdin elől a fürdőszobát. Titus visszadőlt az ágyba, nagyot nyújtózott, majd magához ölelve Rominát visszakucorodott a takaró alá.

– Milyen jó, hogy ti vagytok a szobatársaim, mindig pontosan ébresztetek.

Titus hümmögött, és a kelleténél hangosabban megjegyezte, hogy valamire a kígyóbűvölő is jó.

– Hallom ám – kiabált ki a tükör elől.

– Mondták már, hogy nem illik hallgatózni? – érdeklődött, mire a visszatérő Sphintus csak lefröcskölte vízzel. Titus kitért előle. – Már megint Kukulcannal fogod riogatni a népet?

– Tehetek róla, hogy ijedősek?

– A griffendélesekkel lesz az első óránk, neked fognak menni.

– Rasszista bagázs – vágta rá Sphintus, és ezzel el is dőlt, hogy a kobra is jön – mint mindig.

Az első éves roxforti diákok mind hozhatnak magukkal egy állatot társul. Sphintus együtt nőtt fel a kígyójával, szinte már a bőréhez nőtt, így egyértelmű volt, hogy csatlakozik hozzá az iskolában is. Emiatt eleinte senki sem akart vele barátkozni Aladdinon kívül – többször is nyomatékosan megkérték, hogy küldje haza, vagy legalább vegye ki Kukulcan méregfogát a közbiztonság érdekében. Sphintus persze nem volt erre hajlandó, hiszen ez állatkínzás lenne, főleg egy barátjával szemben, és különben is, neki ugyanolyan joga van magánál tartani a kedvencét, mint ahogy annak a mardekárosnak, aki egy tarantulával alszik. Ebben kénytelenek voltak igazat adni neki a tanárok. Nem úgy a griffendélesek. Legújabb elméletük szerint Sphintus volt Mardekár utódja, hiszen annyira elválaszthatatlanok voltak Kukulcannal. Szerencsére arról nem tudtak, hogy a heliohaptiak nagy része párszaszájú; abban az országban már eljutottak a kígyókkal a kölcsönös tisztelet azon szintjére, hogy veleszületett képesség nélkül megtanulják a nyelvüket.

Kukulcan egyedül az iskola egérpopulációját tizedelte meg, annak pedig nem ártott. És egyszer, elsőben, amikor még rosszban voltak Titusszal, megmarta őt, amiért megsértette a territóriumát (mely tulajdonképpen szűkebb értelemben a szobájuk volt, ahol csak megtűrte őket, tágabb értelemben pedig az egész iskola). Titus tartotta a száját, mert azonnal kapott ellenmérget és jeget a sebre. Azóta voltak jóban a kígyóval és annak gazdájával is. Sphintus hasznos társnak bizonyult bájitaltanon, tulajdonképpen ez volt az egyetlen tantárgy, amiben jobbnak bizonyult mindenkinél. Ahhoz pedig mindenki kénytelen volt körülöttük hozzászokni, hogy úgy vitatkoznak, mint egy öreg házaspár.

*

– Én megmondtam, hogy ne rakd bele – csóválta a fejét Sphintus, ahogy a gyengélkedő felé sétáltak.

– Fogd be! – duzzogott a másik hollóhátas megégett jobbját dajkálva. – Attól jobban fogom érezni magam, ha megint az orrom alá dörgölöd? Nem.

– De legalább legközelebb már rám hallgatsz – mondta önérzetesen. Titusnak bizonyára nehezére esett elfogadni, hogy van egy tantárgy, amiben nem annyira tehetséges, ráadásul pont Sphintus szárnyalja túl. Minden olyan tantárgyban viszont, ahol pálcát kellett használni, verhetetlennek bizonyult, egyedül a nővére képességei álltak hasonlóan magas szinten.

Titus eleresztette a füle mellett a megjegyzés, és megszaporázta a lépteit. Ajka időről időre megremegett, de otthon jól a fejébe verték: ne mutassa ki a fájdalmát. Így ha fájt valamije inkább csak morgott és undokoskodott, de ehhez hozzá lehetett szokni. Sphintus nyugodtan battyogott mögötte; vállalta, hogy elhozza a holmiját, és ha már ott van, megnézi, mit kell egy ilyen sérüléssel csinálni, már csak a későbbi tanulmányai végett is.

– Azonnal ide kellett volna jönni – jegyezte meg rögtön a javasasszony. – Elég csúnyán néz ki.

– A professzor már elsősegélyben részesítette.

– Azért ugye meg tudja gyógyítani? – Titus hangja egészen nyafogósba váltott, ahogy lehámozták róla az ingujj maradványait. Valami lehetett a bájitalban, mert az égés feljebb terjedt, egészen a válláig felhólyagzott a bőre.

– Maga szerint miért vagyok itt? Carmen, segítsen, ha már elkísérte, ne tébláboljon feleslegesen. – Sphintus kezébe nyomta a kötszert és egy tál gyógynövénykivonatot, ami szédítő, csípős szagot árasztott; Titus legalább ráfoghatta, hogy ezért lábadt könnybe a szeme.

Miután sikerült lekezelni a sérüléseit, kapott nyugtatót, amitől teljesen lelassult, így szó sem lehetett róla, hogy visszamenjen az órákra. Sphintus ott maradt vele, míg el nem aludt. 

Titusnak ilyesmi cicája van: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjwyJ9BNfHm-wpxV4adZuxvyzdV62902DRLEDqppe1GhCXZmAYN8Cjp1Uuq69hvNtjGVxlLi-7goc2-pMTK0M_y_f2p0YeLPkbkc-vVn_dkxpB0lQSSHCrKfXcd-oJ5HqcTo0zjP9CTkik/s320/gabinet034.JPG És Kéti keresztelte el, én már latin szótárt bújtam volna.