Mit kapok, ha hallgatok?

Lejlával megállapítottuk, hogy Hongkong tökéletes Sebastian lenne, majd arra jutottunk, hogy már meg is van a Ciele Ice személyében. Azt mondta, ezt muszáj megírnom. Alant láthatjátok az eredményt... xD
Tajvan megzsarolja HongIce-ékat, hogy kitálal a kapcsolatukról, ha nem cosplayelnek vele a Kuroshitsujiből. Fogjuk rá, hogy crossover.

– Jia Long, merre vagy? Elhoztam a…

Szabályosan odafagyott a küszöbre, amikor meglátta drága bátyját, amint valakivel igen lelkesen csókolódzik félig a konyhabútorra döntve az illetőt, félig pedig felültetve rá. Olyannyira ledöbbent, hogy még a karján lóbált retikült is elejtette, ahogy a szája elé kapta a kezét, hogy elfojtson egy sikkantást.

– Tudtam, hogy van valakid!

A páros szétrebbent, a szőke szabályosan eltaszította magától Hongkongot és lecsusszant a földre, és beállhatott volna közúti jelzőlámpának, olyan piros volt az arca. Tajvan nem zavartatta magát, mohón bámulta kettősüket. A feltűnően nyugati szerzet zavarában egyik lábáról a másikra állt, majd Leon megköszörülte a torkát.

– Mi járatban, Mei? – érdeklődött a lehető legártatlanabb hangon, mintha mindennapos esemény lenne, hogy húga csak úgy rátör a saját lakásán (valójában az is volt, havi rendszerességgel, már éppen esedékes volt).

– Nem szeretnéd esetleg bemutatni a barátodat?

A feltűnően nyugati szerzet nem várt a bemutatásra; a lány elé lépett, és kezet nyújtott neki.

– Sigurður Snorrisson, Izland.

Mei először meglepetten pislogott, aztán szélesen elmosolyodott és megrázta a kezét.

– Wang Mei, Tajvan. – Félresöpörte az egyik hosszú, arcába lógó tincset, és Hongkong felé fordult. – Látod, tanulhatnál egy kis jó modort a pasidtól, Jia Long. Még csak nem is köszöntél a húgodnak!

Felszólítás nélkül odaugrabugrált hozzá, lábujjhegyre állt, és cuppanós puszit nyomott bátyja arcára, aki csak lemondóan sóhajtott.

– Nem értem, miért nem meséltél róla – nyafogta Tajvan.

– Mert tudtam, hogy így fogsz reagálni.

– Én nagyon örülök nektek! – csapta össze a tenyerét boldogan és hozzá hintázott a talpán. – De gondoljatok bele Yao milyen hisztit fog csapni, ha utolsóként tudja meg…

A páros összenézett, majd Hongkong belefogott a magyarázatba.

– Figyelj, Mei, nem akarjuk nagydobra verni, csak…

– Ezek szerint csak én tudok rólatok? – csillant fel a szeme, mire a két fiú kelletlenül, de bólintott. – Nagyszerű! Mit kapok, ha hallgatok?

– Bármit – vágta rá rögtön Leon, ám eme könnyelmű kijelentését a következő pillanatokban meg is bánta.

– Hm, lássuk csak… – Tajvan elgondolkozva kezdett fel-alá sétálni a kicsiny konyhában, Izland pedig lezuttyanva az egyik műanyagszékre várta a fejleményeket. – Ígértél nekem egy Sebastian cosplayt a Kuroshitsujiből. Azt hiszem, megtaláltuk a Cieledet.

– Tettem ilyen ígéretet?

– Nem egészen, de én így vettem – vont vállat könnyedén. – Áll az alku, vagy hívjam Yaót?

Hongkong támogatást remélve pillantott párjára.

– Ice?

– Én elvesztettem a fonalat – emelte fel a kezét Izland –, de oké…

– Csodálatos! – Tajvan majdnem ugrálni kezdett lelkesedésében, de türtőztette magát. – Amúgy azért ugrottam át, hogy megmutassam a Lizzy cépémet, mert már majdnem kész, és jó lenne egy szakértő vélemény…

– Én csak egyszer láttam azt az animét, miért nem kérdezed Kikut?

– Mert neki lesz meglepetés. No megyek, felveszem. Egy pár perc és már itt is vagyok. – Még visszahajolt az ajtóból, hosszú, ébenfekete haja nagyot lebbent, és intőleg meglengette feléjük a mutatóujját. – Addig is ne smároljatok az ablakban, nem szeretném, ha ti is úgy járnátok, mint az a szegény pár Yaónál.

– Miért, hogy jártak? – érdeklődött Sigurður, amint becsukódott Mei mögött az ajtó.

– Az ablakban szexeltek, kitört az üveg, és kizuhantak a sokadikról.

Az északi elfintorodott a gondolatra. – Ez minket nem fenyeget. Tulajdonképpen mit is kell majd csinálnunk?

Hongkong belefogott egy rövidebb magyarázatba a cosplayelésről, s Izland percről percre riadtabbnak tűnt. Nemsokára bepördült hozzájuk Tajvan egy fodros, a rózsaszín mindenféle árnyalatában pompázó viktoriánus ruhában, felkontyolt hajjal, lelkesen.

Sigurður ekkor jött rá, hogy megint belerángatták olyasmibe, amit nagyon nem akar; ám már nem volt visszaút. Az ígéret szép szó, különösen akkor, ha zsarolják az embert.

*

Az eltervezett programjuk ugrott, s mit volt mit tenni, leültek animét nézni; Hongkong már egyszer látta a Fekete komornyikot – hála Tajvannak, aki egyenesen rajongott érte. Izlandnak viszont igen sok pótolnivalója akadt a keleti kultúra terén, így kénytelen volt elveszteni az anime-szüzességét.

– Furcsa a rajzolása – tette az első kritikus megjegyzést. – Miért ekkora a szemük? És miért visít mindenki?

– Majd hozzászoksz – vont vállat Leon, és ahogy leült mellé a kanapéra, mintegy véletlen, átkarolta Sigurður vállát, aki erre nyafogott, hogy melege van. Erre az volt a válasz, hogy be lett kapcsolva a légkondicionálás, így a szoba pillanatok alatt kellemes hőmérsékletűvé hűlt. Nem volt más hátra, minthogy minél gyorsabban letudják az egészet.

– Na jó… tisztázzuk: hány éves is Ciel?

– Tizenhárom? Asszem.

– Én nem tizenháromnak nézek ki! És különben is, magasabb vagyok nálad. Sokkal – bökdöste meg Hongkong mellkasát.

– Öt centi még nem olyan sok – helyesbített önérzetesen párja.

– De elég feltűnő – öltött rá nyelvet Izland. – Ez a gyerek akkora, mint Sealand.

– Ne becsüld alá. Legfeljebb kiadunk felnőtt Cielnek.

– Nem festetem be a hajam.

– Arra találták fel a parókát.

Miután pár részen túlvoltak, Sigurður arra jutott, hogy nem is olyan rossz a sztori; Mei közben rájuk rontott, hogy méretet vegyen – a ruhavarrást elvállalta, csak legyen kit beöltöztetni. Elrendelte, hogy amint hívja őket, legyenek ott próbálni – amire a lelkesedését látva nem kell sokat várni – majd elrohant anyagokat és minden más szükséges holmit beszerezni.

*

Leon tényleg próbálta lelkiekben felkészíteni az északit a várható történésekre. Sigurður arcán azonban látszott, hogy minden egyes félrement gombostűszúrással és kritikával közelebb jut a kiboruláshoz – pedig ez még csak az első ruhapróba volt. Ráadásul Tajvan mindenféle zavar nélkül matatott rajta, ide-oda húzgálta és igazgatta a ruhát, és olvadozott, hogy milyen jól áll a munkája a fiún.

– Akkor egy hét múlva hozod azt az inget, amit mondtál, meg a szalagot a nyakadba. Nagyon remélem, hogy olyan, amilyennek leírtál, mert aznap már nem lesz időnk ilyen apróságokért rohangálni. A szemfedőt és gyűrűt kérem vissza, mert még a végén elhagyod. Ja, és kezdj valamit a lábaddal.

– Miért, mi van vele?

– Túl szőrös egy tizenhárom éveshez. Borotváld le vagy valami.

Hongkong elfordult, csak a válla remegett meg az elfojtott a nevetéstől; Izland arca vörösre gyúlt, és olyan gyorsan vette le a mélykék, tökéletesre megvarrt ruhát, hogy ismét egy adag tűszúrással lett gazdagabb, no meg Mei leszidta, hogy nem vigyáz a művére. Leon volt a soros a próbálással.

– Ne röhögj, mert neked meg a szemöldöködet fogom lekezelni.

– Tökéletesen jól van a szemöldököm, és csak rosszabb lesz, ha nekimész!

– Lárifári. Na add a kezed.

Talán a kelleténél többet szúrta meg, amikor megtűzte a túl hosszúnak bizonyult ruhaujjat. Izland közben felvette a rendes ruháit, és hogy előbbi bűnét semmissé tegye, szépen összehajtogatta a cosplayét.

*

Egy hét múlva már a japán fővárosi hotel szobájában készülődtek az éppen esedékes animeconra. Tajvan pörgött és lelőhetetlen volt, Hongkongon nem látszott, hogy túlzottan izgatná az esemény, Izland pedig engedelmesen tette, amit mondtak neki – jöjjön, aminek jönnie kell, csak a többi ország ne tudjon róla, főleg a testvérei ne. Ahhoz viszont már volt pár szava, amikor Mei leültette az ágyra, mozdulatlanságra ítélte, és elkezdte púderezni az arcát.

– Tényleg muszáj ezt? – kérdezte rezignált sóhajjal. Igencsak tüsszenthetnéke volt.

– Szeplős és sápadt vagy, muszáj. És ha már itt vagyunk, a szemedet is kihúzzuk, hogy feltűnőbb legyen. – Belekotort a neszeszerébe szemceruza után, és ha már megtalálta a vörös kontaktlencséket is, továbbította testvérének azzal az utasítással, hogy legyen oly szíves és tegye fel magának, valamint a fürdőszobában talál egy szemöldökcsipeszt, amit sok szeretettel ajánl figyelmébe. Aztán minden figyelmét a feszengő Izlandra fordította, akinek igencsak mehetnéke volt. – Maradj nyugton, különben belekapok a szemedbe. Annyira nehéz téged sminkelni, szokatlan az arcod formája… ezt is próbálni kellett volna. Oké, most pislogj! Jól van, jó fiú.

A végén csak az vigasztalta Izlandot, hogy szinte felismerhetetlen volt sötétre húzott szemekkel, sötétszürke, szinte már feketébe hajló parókával. Persze ha valaki tudta, hogy ő bújt Ciel Phantomhive gróf bőrébe, akkor már kitalálható volt. Ha belegondolt, nem állt olyan távol tőle a karakter ruhatára, no meg a személyisége, de ezt semmi pénzért nem mondta volna ki, mert még a végén vérszemet kap a lány, és következő alkalommal is beszervezi.

Magára öltötte a ruhát, kisimította a nem létező ráncokat; megállapította, hogy a nadrág az ő ízlésének túl rövidre sikeredett, túl sok látszik a combjából (nem segítettek Mei megjegyzései sem, ahogy irigykedett, hogy milyen szép, hosszú lábai vannak), de nem volt mit tenni. A fekete szalagért nyúlt, amikor Hongkong mögé lépett, átkarolta a derekát és a füléhez hajolt.

– Segíthetek, fiatalúr?

Sigurður összerezzent és megfordult. Felbámult rá.

– Mi van?

– Csak gyakorlom a szerepem – nevetett fel hirtelen, mire a másik csak még jobban zavarba jött. – Rosszul raktad fel a parókát, miért nem segített Mei?

– Elment átöltözni. – Hagyta, hogy Leon rendesen ráigazgassa a parókát, befésülje a haját, majd megkösse a masniját is. Izland összevont szemöldökkel figyelte ténykedését, aztán rájött, mi olyan furcsa.

– Még sosem láttalak ilyen sápadtnak.

– A rizspor csodákra képes.

– Látom… – Sigurður továbbra is kritikusan méregette, aztán a vállára tette a kezét. – Mikor nőttél meg ennyire?

Hongkong visszahuppant a sarkára, ezzel visszanyerve eredeti magasságát.

– Nem ér.

– Szeretek magasabbnak lenni nálad – somolygott az északi. – Kényelmes. – Átkarolta a nyakát, és összedöntötte a homlokukat. Az ajkuk egy centire se lehetett a másikétól, Izland alig bírt magával.

– Nem kellene… – suttogta nem túl meggyőzően. – Mei kinyír minket, ha összepúderezlek.

– Nem érdekel.

Ahogy csókolóztak, Leon keze kissé elkalandozott, minek következtében párja furcsán nyikkant egyet és eltolta magáról a kezét.

– Csinos Ciel vagy… és karakterhű.

– Nem tudok szerepet játszani.

– Csak légy önmagad és meg van oldva.

– Annyira nem is vagyok hisztis – bökdöste meg a mellkasát. – És kényes sem.

– De szép igen.

– Menj már…

Ismét csókolóztak, majd…

– Szívesen elnézném még az enyelgéseteket, de Kiku lent vár, és nem ártana indulnunk.

A páros szétrebbent (kellemetlenül sokszor kellett így tenniük az utóbbi időben), míg Tajvan gyorsan egy rejtett zsebbe süllyesztette telefonját, mellyel titkon rögzítette a romantikázást. Eligazgatta a szoknyáját, még egy utolsót igazított nehéz, sötétszőke parókáján. Meglepően jól állt neki ez a hajszín, még a szemöldökét is átfestette, egyedül csak a szeme vágása volt árulkodó keleti származását illetően. A legnagyobb természetességgel karolt a Ciellé alakított Izlandba, s testvérének csak intett, hogy kövesse őket.

– Ó, csak nem Kuroshitsuji? – kiáltott fel Japán, amint leértek; elébük sietett, szokatlanul türelmetlen és izgatott volt, már amennyire ezt Izland meg tudta állapítani abból az ismeretségből, amit a világtalálkozókon nyerhetett. Ha jól emlékezett, még sosem beszélt vele négyszemközt. Ő most nem cosplayelt, de viselt egy I love anime feliratú pólót, egy pár fekete macskafület csiptetett a hajába, a nyakában pedig ott függött az elmaradhatatlan fényképezőgép, amivel már el is lőtte a nap első képét. – Mei, látom mégis sikerült meggyőznöd Jia Longot, hogy nagyszerű Sebastian lenne… Ki a Cieletek?

– Sigu… – fogott volna a bemutatkozásba Izland, de Tajvan rápirított.

– Te most Ciel Phantomhive gróf vagy!

És ezzel meg is kezdődött Sigurður tortúrája, miszerint engedély nélkül inkább meg sem szólalt a lány közelében.

Beszálltak Japán elegáns, ezüstszín autójába, és amint elindultak volna, Tajvan felsikkantott, hogy fent hagyták a sétapálcát. A házigazda gyorsan felrohant érte, míg Mei mindent tüzetesen átnézett, hogy megvan-e. Kezdtek késésben lenni, köszönhetően a csúcsforgalomnak, és hogy minden egyes lámpa akkor pirult el, amikor eléértek. Úton-útfélen jelmezes alakokat láttak, Izland egy ponton le is húzta az ablakot, hogy bámészkodjon, ám ezzel hamar fel kellett hagynia, mert egy csapat rajongó általános orrvérzésben tört ki.

– Legalább tudjuk, hogy felismerhető vagy – fordult hátra mosolyogva Tajvan az anyósülésről. Kénytelen volt előre ülni, mert máshogy nem fért volna el a ruhája.

Valamilyen japán csoda folytán mégis sikerült időben odaérniük a con helyszínére. Amint elvárható volt, Kiku ismert egy rövidebb, gyorsabb utat. Még hátsó bejáratot is tudott, így sorban állás nélkül bejuthattak, s innentől nem volt megállás.

*

Hongkong végig gondosan figyelte, mikor jön el az a pillanat, amikor Izland kiborul, és otthagyja őket a fenében, de a fiú egész jól bírta; japánul nem tudott, ezért ő vagy Mei fordított neki, ha kellett; időnként persze nem ártott cenzúrázni, mert a rajongók akármilyen ártatlannak is néztek ki, pont olyan perverzek is voltak. A fele rajongótábor elájult, amikor Ciel megszólalt egyszer-egyszer franciául, a másik fele pedig egyre határozottabban kezdett nyomulni rá. Csak úgy kattogtak a fényképezőgépek, pár méterenként megállították őket fotózni, valaki bekiabált, hogy csókot, s itt telt be Sigurðurnél az a bizonyos pohár; fogta magát, és lelépett, de olyan szélsebesen, hogy mindenki elvesztette a szeme elől. Leonnak nem kevés idejébe telt, mire megtalálta, s engesztelésül vitt neki egy ki tudja honnan szerzett vattacukrot.

– Nem megyek vissza – fintorgott önérzetesen az északi, és sértetten pislogott fel ültéből a szemébe lógó, sötét tincsek mögül. A szemfedőt le is vette, mert nagyon zavarta. – Ezek minden egyes mozdulatomra sikítoznak. Őrület. Elegem van.

– Mondtam, hogy ilyen lesz – vont vállat könnyedén Hongkong, míg leült mellé. Ő már hozzá volt szokva az ehhez hasonló felhajtáshoz, nem is igazán zavarta. Párja felé nyújtotta az édességet, de az tudomást sem vett róla. – Neked hoztam.

Sigurður ajka megrándult, és felhúzta maga elé a lábait. Ahogy átkarolta őket, úgy festett, mint egy durcás kisgyerek. Letépett egy darabot a vattacukorból, egy óvatlan pillanatában a szájába tömte, mire ő csak morgott és megfenyegette, hogy kikeni vele, és akkor nem is kell saját kezűleg megfojtania, mert Tajvan megteszi helyette. Leon felnevetett, míg Izland tovább süllyedt a sértettségben. Azt is a fejéhez vágta, hogy miatta kerültek ilyen helyzetbe (az, hogy ő ugyanúgy nyakig benne volt az egészben, felejtős volt), és hogy Mei úgy sem fogja tartani a száját.

– Olyan nagy baj lenne, ha kiderülne? – kérdezte halkan Hongkong. A keze lecsúszott a válláról, amit Izland nem is annyira bánt, mert úgy is melege volt, és szenvedett a párás, nagy zuhét ígérő levegőtől. Már nyitotta volna válaszra a száját, amikor az elhagyatott falrészükhöz vezető ösvényen megjelent egy csapat lány zászlókkal felfegyverkezve – bizonyára fotózkodáshoz kerestek megfelelő helyszínt –, s mikor észrevették őket, ujjongni kezdtek, hogy milyen aranyosak. Sigurður meglátva őket rémülten felpattant és elmenekült. Nem is látták egészen délig. 

*

– Azt hiszem, kultúrsokkot kapott – magyarázta húgának, amint egy gyorsétteremben ültek és igyekeztek minél gyorsabban megebédelni. A lány bólogatott, szőke csigái csak úgy pattogtak az arca körül, és gyorsan lesöpörte a morzsákat az öléből. Szétbontott egy szalvétát, és a ruhájára fektette, hogy ne az anyagot egye le.

– Igen, az megeshet. Odaadnád a sót, Kiku?

– Látom, baromira érdekel, mi van Ice-szal.

– Mit kezdjek vele? A te pasid.

– Mondjuk lehetnél kicsit megértőbb – tette keresztbe a karját Hongkong. – És igen, az én pasim. Örülnék, ha nem nyomulnál rá ilyen feltűnően.

Mei roppant nőiesen majdnem kiköpte a szájából, amit éppen rágott, ahogy hangosan felprüszkölt. A szája elé kapta a kezét, hogy elfojtsa a nevetését, és közben majd’ megfulladt. Valaki áthajolt az asztalon és óvatosan hátba veregette.

– Ne haragudj, de ez baromi aranyos, hogy féltékeny vagy, de semmi okod rá.

Hongkong sértetten szusszantott; még mindig látta maga előtt, ahogy a lány felkérette magát Sigurðurrel, és a tömeg közepén eltáncoltak egy bécsi keringőt. Biztos volt benne, hogy videó is született róla, ráadásul úgy tűnt, hogy párja még élvezi is a táncot, mert feltűnően udvarias volt Meijel.

– Amúgy meg megnyugodhatsz, ott jön.

És valóban, a bejáratban feltűnt Izland, s két pillanat múlva már ott is volt mellettük. Nyugodtabbnak tűnt, mint amikor utoljára látták, valószínűleg csak pár csöndes órára volt szüksége.

– Eltévedtem – mondta, ahogy leült melléjük. – Lemaradtam valamiről?

– Igen, Jia Long félté…

– Köszönjük, Mei.

– Indulhatunk vissza? – vágott közbe Japán megelőzve a testvérek kitörni készülő vitáját. Izland gyorsan rávágta, hogy igen, s nem kerülte el Mei figyelmét, hogy titokban összefűzi az ujjait Hongkonggal.

*

Izland nem volt olyan ostoba, hogy azt higgye, teljesen titokban maradhat a részvétele egy ilyen eseményen; előre rettegett hazafelé a repülőn is. Akkor nyugodott csak meg, amikor nem akarta otthon senki sem leszedni a fejét. Aztán…

– Icey, ez itt te vagy, ugye? – Finnország vidám hangja most kellemetlen borzongást idézett elő benne. Nem volt gúnyos, csak kíváncsi, de ez pillanatnyilag nem jelentett különbséget Sigurður számára. Kikapta a telefont Tino kezéből, és egészen közelről meredt a képre. Igen, kétségtelen ő volt az. Abból az egyébként igen jól sikerült képsorozatból volt, amit még délután ment bele, mert már úgy is mindegy volt. Lám, lám, visszaköszön…

– Hol szerezted? – rivallt rá a finnre.

– Erzsi küldte… – bökte ki megszeppenten. – Mesélte, hogy mintha összefutott volna veletek valami japán animeconon, csak nem volt benne biztos, hogy te…

– Mit kérsz a hallgatásért? – sóhajtott a fiatalabbik. Időközben körültekintően berángatta a kamrába, s a sejtelmes megvilágításban látszott, mit örökölt Norvégiától.

– É-én… semmit…

– Helyes.

– Már mindenki látta a képeket, Islanti.

– Hogy mi?!

– Tele van velük a világháló, ne viccelj.

Izland a rosszullét szélén állt. Finnország megkockáztatott egy bizalmas vállveregetést.

– Semmi gond – lapogatta meg a hátát. – Az a sok út Ázsiába nem marad meg nyomtalanul a pénzügyeiden, mindenki tudja, hogy…

– Ki nézi a pénzügyeimet? – rázta meg a vállát Izland, mire a finn csak riadtan pislogott.

– Norvégia, ki más… te bíztad rá még a múltkor.

Sigurður erőtlenül ejtette az oldala mellé a karjait, a vállai előre estek.

– Tényleg. Ne haragudj, Tino. – Elfordult, nem akaródzott a szemeibe néznie a kitörése után. – És… a bátyám hogy fogadta?

– Örül nektek – ragyogott rá Finnország. Kintről mintha dulakodás hallatszott volna, majd felharsant Lukas ideges hangja.

– Izland, azonnal kitolod a segged, és elmondasz mindent a bátyádnak!

Finnország zavartan megvakarta a feje búbját, és kényszeredetten mosolygott.

– Nos, ő így fejezi ki az örömét.

Amikor kijöttek a kamrából, Norvégia rögtön elrángatta könyökénél fogva a tiltakozó fiatalt, Dánia pedig büszkén hátba veregette a viszolygó finnugort.

– Így kell ezt csinálni.

– Most olyan szemétnek érzem magam… – nyöszörgött Tino.

– Neked bárki elmond bármit, téged kellett feláldozni.

A kertből tisztán behallatszott, amint a testvérpár pöröl egymással.

*

Izland következő kellemetlen élménye egy telefonhívás volt – egy telefonhívás jövendőbeli apósától.

– Hogy képzeled, hogy megrontod az öcsémet, és nem szólsz előtte róla?! – kiabált Kína a világ túlsó felén, s Sigurður nem győzte elég messze tartani magától a kagylót, hogy ne süketüljön meg. Csak úgy záporoztak rá a szidalmak kínaiul, majd Yao komolyabb témára tért.

Izland fontolgatta egy ponton, hogy lecsapja a telefont, ám ez elég nagy udvariatlanság lett volna. Elszörnyedve hallgatta hát az aggodalmas rémtörténeteket a rosszul elsült távkapcsolatokról.

Ennyit az ázsiai diszkrécióról. 

Igen, átkereszteltem a gyereket Steilssonról Snorrissonra, mert Izland első jelentős írója Snorri Sturluson volt, és szerintem Ice elég nagy könyvmoly ahhoz, hogy felvegye az ő nevét. x3