Várakozás

Egy kis apróság Kija szavaira~

A gyertya lassan csonkig égett. Finnország félig-meddig magába roskadva ücsörgött az íróasztal mellett, előtte egy vaskos füzet, egy bögre érintetlenül kihűlt kakaó és egy üveg vörösbor, kezében toll, de a tinta inkább az ujjaira került, mint a papírra. Mögötte állt már jó pár óra várakozás.

Megígérte, hogy eljön, erre… Az órájára pillantott – fél tizenegy – odakint koromsötétség, a hó súlyos pelyhekben hullott, és az áram kiment. Talán csak elakadt valahol, elvégre nem egyszerű ilyen időben vezetni (elhessegette a baleset gondolatát), talán a Helsinkibe tartó járatokat is törölték, és akkor teljesen feleslegesen virraszthat egész éjszaka… annyira fáradtnak érezte magát.

Persze az is lehet, hogy Svédországnak elege van abból, hogy folyton egymáson függnek, és semmi kedve sincs átjönni – bár ez a lehetőség butaságnak tűnt, egész lelkesnek hallatszott a hangja, amikor beszéltek. Annyira rég volt, hogy találkoztak, és már Finnország születésnapja is közeledett.

A vörösboros üvegért nyúlt, de aztán mégsem ivott; nem volt kedve semmihez sem, egyedül nem. Álmos volt, de csak Svédországhoz bújva akart elaludni. Nem is olyan nagy kívánság. Ám hiába küzdött ellene, a feje egyre jobban elnehezült, és a gondolatai egyre lomhábbak lettek.

Finnország feje előrebukott, ahogy elszunyókált ültében; öntudatlanul kucorodott magzati pózba, mert így kényelmesebb volt, és a takaró, amibe burkolódzott, bágyasztóan meleg. Svédország így talált rá egy jó fél óra múlva, s enyhe bűntudata volt amiatt, hogy a finn rá várva aludt el, és nem tudott előbb ideérni; óvatosan kiemelte a férfit az alvóhelyéül szolgáló fotelből, vigyázva arra, nehogy felébressze, és lefektette az ágyra. Finnország rögtön hozzábújt álmában is felismerve őt, ezzel eldöntve, hogy ezen az éjszakán bizony párja lesz az alvósmacija. Svédország nem bánta, és gyengéd csókot adott a homlokára.