Fekete fuvola

Fuvolaóra előtt íródott, ne értsétek félre, én imádok fuvolázni, de Erzsébet már nem biztos... :)
Szeretettel azoknak, akik vártak már valami AusHunt. <3

A hangszer sok-sok éve hevert elhagyatottan díszes, puhán bélelt tokjában egy halom abroncsos ruha alatt. Az ezüsttest egészen megfeketedett, a bársony kifakult körülötte, és ahogy Erzsébet felemelte és megpróbálta összerakni, észrevette, mennyire kilazultak a billentyűk.

Kényszerből tanult meg fuvolázni. Roderich mindig is azon a véleményen volt, hogy egy úri hölgyhöz nem illik a furulya, az a parasztlánykáknak való. A felesége igenis tanuljon meg egy tisztességes hangszeren játszani. Keserves munka volt, Roderich sokkal szigorúbb tanár volt vele szemben, mint bárki mással valaha. Erzsébet sokszor elgondolkozott rajta, vajon megéri-e ez az egész, mert kétségtelenül kevesebb tehetsége volt a zenéhez, mint a férfinak. Talán a játék iránti szenvedélye hiányzott. Sosem játszottak duettet, mert férje nem szerette, ha valaki elhalványítja tehetségének csillagát.

A nő valami különös, nosztalgikus izgalomtól vezérelve kezdte el a tok alatt talált kicsi csavarhúzóval javítani a fuvolát. Időnként hátrapillantott ellenőrizni, hogy Roderich vajon még mindig olyan jól el van foglalva a padlás másik felében felhalmozott kacatok átnézésével, mert nem akarta, hogy rajtakapja a lazsáláson. Egy ronggyal finoman megtörölgette a hangszert, majd bizonytalanul az ajkához emelte és belefújt. Idejét sem tudta már, mikor fogott utoljára fuvolát a kezében, s a skálája is elég vérszegény és hamis volt. Egyes fogásokat elfelejtett, valamit pedig összecserélt a furulyáéval. Roderich felkapta a fejét a fuvolaszóra; elképedve meredt Erzsébetre, mire ő elpirult, és nyomban leeresztette a hangszert. A kisujja egészen elgémberedett, olyan erősen nyomta le a disz-billentyűt.

– Azt hittem, elvitted magaddal – intett a fuvola felé az osztrák.

– Úgy volt… – motyogta Erzsébet. – De végül itt felejtődött a régi ruháim között.

– Újra megtaníthatnálak játszani… – merengett a férfi. – Ha szeretnéd. Akár együtt is zenélhetnénk.

– Az csodálatos lenne – mosolyodott el egykori felesége, de a fuvola állapotát látva elszontyolodott. – Ezt viszont egy hajszál választja el a széteséstől.

Roderich mellé lépett, kivette a fuvolát a kezéből, és szakértő szemmel megvizsgálta; a szemüvege egészen lecsúszott az orra hegyéig, annyira megfeledkezett magáról.

– Talán még megjavítható.

Összemosolyogtak, majd megcsókolták egymást; ez a hangszer pont olyan volt, mint a kapcsolatuk. Elromlott, de talán még helyrehozható.