2012. november 11., vasárnap

Gyermeki ártatlanság

Újabb szösz, ezúttal fluff~ 
(Kicsit talán ooc.)


– Css, Tino. – Saját ajkával némította el a finnt, és megnyugtatóan simogatta a csípőjét. – Hangos vagy.

– Ne haragudj – nyöszörögte Finnország, amint levegőhöz jutott, miközben még szorosabban ölelte át szeretőjét és lábait annak férfiasan keskeny csípője köré kulcsolta. Kicsit szégyellte magát, amiért ennyire hangos, de nem tehetett róla; Berwald minden egyes érintése annyira jó volt, és úgy érezte, nem bírja tovább, ha nem adhat ennek hangot… csak sajnos más is volt rajtuk kívül a nagy házban.

Olyan közel simultam egymáshoz, amennyire csak lehetséges volt és lassan, szerelmesen ringatóztak. Finnország Svédország vállába fúrta az arcát, hogy valamennyire elfojtsa a zihálását, és amikor már nem bírta tovább, beleharapott észre sem véve, hogy a körmei is végigszántják a svéd hátát.

Pár perccel később, amikor már mindketten kimerülten hevertek egymás karjaiban, Tino bűntudatosan simított végig a sötét harapásnyomokon Berwald bőrén.

– Remélem, hogy nem fáj nagyon – suttogta, míg apró csókokat hintett rá bocsánatkérésként. Egyszerre volt izgató és zavarba ejtő gondolat, hogy nyomot hagyott Svédországon. – Nem volt szándékos.

– Semmi gond – hagyta rá könnyedén férje, majd gyengéd csókot adott a homlokára. – Neked szabad.

– Jó tudni – vigyorodott el Finnország. Csendben feküdtek, Tinót már lassan elnyomta az álom, de a halk kopogtatásra összerezzent, és feljebb húzta magukon a takarót, míg Berwald szabadot kiáltott.

– Felriadtam – motyogta álomittasan Sealand. – Hangokat hallottam, szóval jöttem megnézni, hogy jól vagytok-e.

Még szerencse, hogy teljesen sötét volt, mert Finnország talán még sosem pirult el ennyire.

– Nincs semmi gond.

– Nem lehet, hogy csak álmodtad? – köhögte túl Berwaldot Tino, és szúrós pillantást vett rá; párja nem bírta ki, hogy ne mosolyodjon el.

– Igen, biztos csak álmodtam – bólintott összezavarodva Peter, pedig azelőtt meg mert volna esküdni arra, hogy a fogadott szüleit hallotta.

– Menj aludni, Peter – utasította az apja a kisfiút.

– Megyek! – rikkantotta kicsit megélénkülve. – Jó éjszakát.

Miután becsukódott Sealand mögött az ajtó, és elhaltak a léptei a folyosón, Svédország szinte cukkolóan megjegyezte:

– Mondtam, hogy hangos vagy.

Finnország az egyik párnába temette az arcát végtelen kínjában.

8 megjegyzés:

  1. Én nem vagyok Nordicos (szerintem ezt már mondtam), deee azért jó ilyeneket olvasni *--* Egyem meg a kis drágákat, hogy el vannak~ *---* Szóval jöhet még ilyen~ *Kéti most boldog erre a tanulós vasárnap estére* Puszi~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még jönni is fog, igyekszem~ Örülök, hogy tetszett, puszi~ x3

      Törlés
  2. oké...most szeretlek xD de azért még mindig gonosz vagy x3 meg amúgy mindig szeretlek...namindegy xD fogalmazási képességeim ismered szal nem erőltetem :D
    nyuhúú cuki volt *-* még ilyet :3 és szerintem kicsi Sea többet tud, mint amit a szülei gondolnak xD (bár ez lehet, hogy csak az én fantáziában van imígyen)... Nos akkor a kisfiúcskám megkapja a kishúgot karácsonyra?:D ezek után merem remélni ^^ *még mindig utálja a bioszt és nem érdekli XD*
    bocsi a fárasztásért és puszii~ ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretlek téged~ <3 Örülök, hogy tetszett~
      Igen, lehet, de nem akarok belegondolni, szeretném őt ártatlanul megőrizni. xD Hát ööö... majd meglátjuk. *ő se szereti a bioszt* xD
      Ugyan már, tudod, hogy nyugodtan lehet engem fárasztani. ^^ Puszillak! <3

      Törlés
  3. Isääääää, meséld el, hogy készül a kisbaba! >:DDD
    Jó, abbahagyom xDD De ezt akkor is muszáj volt. Hjajj, te! Tényleg írhatnál többet ilyeneket, mert eszméletlen jó lett~
    És fogalmam sincs, miért csak most jutottam odáig, hogy írjak hozzá.
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *a kezébe nyom egy biológiakönyvet* Olvassál, kisfiam, ha valami nem világos, akkor szóljál...
      Nyugodtan. :D Majd meglátjuk, előbb feléledek hamvaimból és befejezem az Emlékképeket. xDD
      Nem baaj~ Köszönöm! <33

      Törlés
  4. Hohóóó!
    Finnország úgy ordibál szex közben, hogy Oroszország meghallja a szomszédból xD

    ----

    Sealand rájuk nyit, ők meg sikítoznak az ijedtségtől.
    -Mit csinálsz? Most épp el vagyunk foglalva - mondta nyugodt hangon Svédország.
    -Ó, bocsi! - ezzel Sealand kimegy. De később visszajön. -Na, várjunk csak...!
    És megint sikítoznak.

    XDD

    Nem is tudom, miért írtam ide, de muszáj volt!... Nagyon tetszett ez a fejezet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát csak tán nem... xD
      Nyugodtan lehet nekem írni és örülök, hogy tetszett. x3

      Törlés