Vége

Jöttem egy suta SuFinnel, amit egy videó ihletett (ha megtalálom, belinkelem~).

– Vége.

– Tessék?

– Nagyon sajnálom, Sve, de vége. Szakítok veled – mondta halkan Finnország a cipője orrát bámulva, mert nem volt ahhoz ereje, hogy Svédország szemébe nézzen. Sejtette, hogy a férfi azzal a kétségbeeséssel bámul le rá, amitől mindig is félt; nem akarta látni. Nem akart neki fájdalmat okozni, de így még mindig jobb volt, mint egy halott kapcsolatban élni. – Ne haragudj rám – tette még hozzá, aztán ellépett a férfitól. Amint a sarkon túlra ért, futni kezdett, csak úgy visszhangzott tőle a folyosó, de nem számított. Csak legyen minél távolabb Svédországtól…

– Miért?

Finnország félt ettől a kérdéstől, és most nem tudott elmenekülni előle; Svédország a következő világtalálkozó egyik szünetében kapta el, és lazán megtámaszkodott mellette a falon. A finn úgy érezte, hogy most teljesen sarokba szorították.

– Nem akarok neked hazudni…

– Csak mondd el az okát.

– Nézd, Svédország… Te vagy a legkedvesebb, leggyengédebb ember, akit valaha is ismertem, de én… – Finnország nagyot sóhajtott, és a svéd mellkasára fektette a kezét. – Azt hiszem, képtelen vagyok viszonozni az érzelmeidet. Szeretlek téged, de nem úgy, ahogy te engem, és hazugság lenne ezt így tovább folytatni. Nem akarlak megbántani.

A svéd lassan kifújta a levegőt és lehajtotta a fejét. Összedöntötték a homlokukat, és egy kicsit együtt lélegeztek.

– Talán egyszer majd megváltoznak az érzelmeim… nem tudom – tette hozzá alig hallhatóan, de elcsuklott a hangja.  

– Várok rád – motyogta rekedten Berwald, mire Tino mindenféle öröm nélküli nevetést hallatott.

– Nem várhatok el tőled ilyesmit. – Gyengéden eltolta magától egykori férjét. – Azt kívánom, légy valakivel nagyon boldog.