2019. március 17., vasárnap

heihei.

Bocsánat, hogy el voltam tűnve a magyar éterből. Ami nem azt jelenti, hogy nem írok, csak éppen nyelvet váltottam, és most már teljesen angolul írom a ficeimet.



Tudom, ez olyasmi, amiről azt mondtam, soha nem fog megtörténni. Nem is akartam belőle nagy ügyet csinálni, mert nekem is rosszul esett, ha valaki nagy drámát csinált belőle, hogy itt hagyom a magyar fandomot, mert... Itt nem arról volt szó, hogy itt akartam hagyni, nem.
Csodálatosak az olvasóim. Nagyon szeretek online közösségek tagja lenni, szeretek új emberekkel találkozni, és rengeteg barátságom így született. Általában sokkal tovább is tartanak, mint azok a barátságok, amiket mondjuk az iskolákban kötöttem.

Egyáltalán nem jött természetesen, hogy angolul írjak. Aztán az egyik kedvenc írom csinált egy kihívást, amin nagyon szerettem volna résztvenni, csak éppen angolul volt. Megírtam magyarul a ficet, majd lefordítottam. Iszonyat sok munka volt benne, de nagyon büszke voltam magamra. Rájöttem, hogy igazából jó az angollal is játszani, szóval folytattam. Megírtam egy egész regényt angolul, az elején kicsit szenvedősen. Majd egy egész sorozatnyi ficet, több mint százezer szót, akkor már könnyebben jött. Addigra az agyam egészen jól ráállt a nyelvre. Persze még mindig úgy beszélek, mint egy tízéves, de legalább már meg bírok szólalni angolul, ami nem utolsó a tanulmányaim szempontjából sem. Nem arról van szó, hogy nem akarok magyarul írni, mert imádom az anyanyelvem, és még mindig nem tudom olyan jól kifejezni magam angolul, de úgy érzem, hogy jelenleg a AO3 több lehetőséget kínál nekem. Nem mondom, hogy nem fogok többé magyarul írni, csak hogy a közeljövőben túl valószínű.

Angolul nem hangzanak kínosnak az erotikus jelenetek, szemrebbenés nélkül le tudom őket írni, olyan témákhoz és AU-khoz nyúlok, amikre magyarul nem gondoltam volna. Ahogy a nemzetközi olvasóimmal elkezdtem beszélgetni, kiszélesedett a látóköröm. Nemzetközi projektekben veszek részt, és szinte a világ minden részéről ismerek embereket. Korábban nagyon úgy éreztem, hogy kimaradok valamiből, mert nem volt olyan szinten az angolom, hogy tudjak beszélgetni. Most már úgy érzem, hogy hamarosan tehetek egy nyelvvizsgát, ha kicsit rágyúrok a szókincsre. És most már szeretném, ha jó lenne az angolom, mivel előre láthatóan nagyon sokat fogok vele dolgozni a hobbijaimon kívül is.


24 évesen vicces, ha az ember még nem tudja, mit akar később csinálni. Én se tudtam. Erőltettem az egyetemet meg a nyelvszakokat. Nincs sok értelme, ha utálsz irodalmat tanulni, és nem érdekel, hogy mire gondolt a költő. Lehangolt voltam állandóan, nem tudtam, mi lesz velem később, csak annyit tudtam, hogy nem akarok egy irodában ülni, esszéket írni vagy kutatni. Utálok esszéket írni, és nem érdekel a kutatás. Utazni akarok. Mindenfelé. Szóval elkezdtem egy idegenvezetői OKJ-t. Végre élvezem, amit tanulok. Használhatom a nyelvtudásomat, és szinte csak olyan tantárgyaim vannak, amik érdekelnek. Látom a végét a tanulásnak, hogy ezzel tudok is valami olyasmit kezdeni, amit élvezni tudok.


Szóval... röviden csak ennyi. A blog maradni fog, olvasni és kommentelni tudtok, de az új ficeim AO3-ra kerülnek.



Aki szeretne velem beszélgetni, megtalálhat tumblr-ön (tulikettu) vagy felvehet discordon (Susie#4646). AO3-on pedig Suonjarként vagyok fent. Van pár új fandomom, mint például a Banana Fish, BNHA és a MDZS.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése