2018. április 21., szombat

Nem randi


AU! Viktort felülteti az eredeti randija, de helyette megismerkedik Yuurival.


- Szia… ne haragudj, nem veled találkozom véletlenül?

Yuuri először nem is feltételezi, hogy a mellette álló férfi hozzá beszél, elvégre hatalmas tömeg van a plázában, és könnyű elveszteni az ismerősöket. Aztán az idegen megérinti a karját, hogy felhívja magára a figyelmét, és amikor Yuuri felnéz, egy világítóan kék szemű, ezüstös hajú férfivel találja szemben magát, aki olyan lélegzetelállítóan néz ki, hogy Yuuri először nem találja a szavakat, csak tátog.

- Öhm… nem hiszem, én egy barátomra várok – feleli végül zavartan.

- Oh, kár… ne haragudj, hogy zavartalak. – A jóképű ismeretlen rávillant egy mosolyt, ami valahogy nem tűnik egészen őszintének, de Yuuri megérti; túlságosan is csinos számára. Visszatér a telefonja böködéséhez, míg a szeme sarkából figyeli, amint a férfi megállapodik az egyik szemközti bolt kirakata előtt, és előveszi a telefonját, hogy ő is pötyögni kezdjen.

- Váó, avass már be, ki volt az a szépfiú, akivel az imént beszéltél – szólal meg hirtelen Phichit a háta mögött, mire Yuuri összerezzen, és félrenyomja a telefonját.

- Phichit, hányszor mondjam el, hogy ne lopakodj mögém, a frászt hoztad rám!

- Bocsi, elfelejtettem – mondja ártatlanul, de a vigyorából ítélve hazudik.

- A randiját kereste. Aki nyilvánvalóan nem én vagyok.

- Oh, kár érte, jól néznétek ki együtt – jegyzi meg, ahogy végigméri a férfit.

- Ja, biztos megkönnyebbült, hogy nem én vagyok az – motyogja az orra alatt éppen annyira hangosan, hogy barátja még hallja.

Phichit megcsóválja a fejét. – Yuuri, mit mondtam neked arról, hogy legyen több önbizalmad? Az a pasi összetenné a két kezét, ha olyan randija lenne, mint te!

Yuurinak nagyon nincs kedve végighallgatni egy újabb kioktatást arról, hogy a legjobb barátja szerint milyen főnyeremény lenne – mintha bárkinek is lenne türelme randiznia egy elfoglalt tánctanárral. Szóval ráhagyja, hadd bocsátkozzon következtetésekbe az idegent illetően, míg elmennek egy olyan boltba, ami őt is érdekli.

Két bolt végigjárása után valahogy megint a bejáratnál találják magukat, és Phichit hamarost felhívja rá a figyelmét, hogy a férfi, aki leszólította, még mindig ugyanott, az egyik kirakat előtt ácsorog, és mintha keresne valakit, mert több embert megszólít.

- Ajj, miért nem mondtad neki, hogy te vagy a randja? – zsörtölődik Phichit, ahogy biztos távolból figyelik a férfit egyre türelmetlenebbül és kínosabban toporogni.

- Mondjuk, mert rád vártam, és ciki lenne, ha közben feltűnne az igazi randija? – kérdez vissza Yuuri enyhe éllel a hangjában. Igen, valóban az esete lenne a férfi, de szeretné, ha Phichit most már leszállna a témáról.

- Legalább fél órája ácsorog ott. Vagy több a viselkedéséből ítélve.

- De miért ültetné fel akárki? – kérdezi az ajkát rágcsálva Yuuri. – Nagyon jól néz ki.

- Tudtam, hogy bejön neked – ragyog rá Phichit. – Odamegyünk, és elhívjuk egy kávéra, hogy ne ácsorogjon ott tovább szerencsétlen.

- De…

- Yuuri, nyilvánvalóan felültették, valószínűleg örülne, ha nem kellene tovább maradnia és reménykednie. De mondd, hogy nem tetszik, vagy nem akarod, és hagyom a témát.

Yuuri egy pillanatig fontolgatja, hogy rávágja, hogy nem akarja, de aztán meggyőzi a Phichit szavaiból áradó magabiztosság, és sóhajtva rábólint. Barátja elégedetten vigyorog, ahogy sarkon fordul, és elindul az idegen felé.

Yuuri igyekszik normális képet vágni, ahogy megközelítik a férfit; amikor megtorpannak előtte, észreveszi, hogy a férfi jó pár centivel magasabb nála, és hogy milyen szép, széles vállai vannak. Phichit ajkán a szokásos, ezer wattos mosoly ül, amivel általában bárkit el tud bűvölni.

Ennyit arról, hogy Yuurinak esélye van.

Phichit meglengeti a kezét a férfi telefonja előtt, hogy felhívja magára a figyelmét.

- Szia! Phichit vagyok, és a jó barátom, Yuuri mesélte, hogy keresel valakit – mondja, és Yuuri heves késztetést érez arra, hogy a kezébe temesse az arcát. – Feltűnt, hogy azóta is itt állsz, szóval arra gondoltunk, hogy eljöhetnél velünk kávézni.

A férfi először meglepetten pislog, majd valami megkönnyebbülés szerű suhan át az arcán, ahogy végül ugyanazzal a nem egészen őszintének tűnő mosollyal néz rájuk.

És Yuuri teljes elképedésére kezet ráz mindkettőjükkel, ahogy bemutatkozik. – Sziasztok, Viktor vagyok. Köszi, hogy megmentetek.

Phichit vet rá egy cseppet sem feltűnés mentes én megmondtam pillantást.
– Szívesen. Yuuri szerint túl jól nézel ki, hogy szingli legyél.

Yuuri teljesen elvörösödve üt barátja karjára. – Phichit! – sziszegi, mire Viktor prüszkölve felnevet, ami szintén nem segít a zavarán.

- Köszönöm, bár úgy tűnik, hogy a randim nem így gondolta, mert már másfél órája várat.

- Másfél órája? – kerekednek el Yuuri szemei a meglepetéstől; akkor nem csoda, hogy Viktor már a járókelőket kérdezgette.

- Váó, jó türelmes vagy.

- Hja, túlságosan is – sóhajtja Viktor. – Szóval melyik kávézóra gondoltatok?

Phichit kivezeti őket a plázából, át az út túloldalára, míg teljesen természetesen vezeti a csevegést, hogy elvonja Viktor figyelmét az elszalasztott randiról. Hamarosan megtudják, hogy történelmet tanul, de nem idevalósi, hanem Oroszországból érkezett egy ösztöndíjas programra, és rettenetesen hiányzik neki a kutyája, Makkachin, akit Szentpéterváron kellett hagynia. Ez kizökkenti Yuurit a zavarából annyira, hogy merjen ő is kérdezni.

- Van róla képed?

És Viktor képes az út közepén megállni és elővenni a telefonját, hogy megkeresse róla a képeket, míg Phichit elégedett vigyorral hátba veregeti őket, hogy tudta, hogy van bennük közös, de ő a maga részéről nem szeretné, ha egy türelmetlen autós kivasalná őket. Betereli őket az útjukba eső első kávézóba, majd leülteti őket egy kétfős asztalhoz.

- Bocsi, srácok, de most jut eszembe, hogy Seung-gil azt mondta, hogy mostanában végez, szóval én lépnék, de ti nyugodtan kávézzatok!

Yuuri nem hiszi el, hogy ismét sikeresen belesétált legjobb barátja csapdájába, és csak azért nem akad ki jobban, mert Viktor nem látszik túl lesújtottnak, hogy kettesben maradnak.

- Nem hiszem el, hogy lelépett – csóválja a fejét. – Mindig ezt csinálja, és még a cipekedést is rám hagyta – int a zacskóik felé.

- Semmi baj, az én legjobb barátom is ilyen – mosolyog rá Viktor, és immár a fehér fogai is elővillannak. – Közben megtaláltam a képeket, és olyan is van, ahol Makkachin még kölyök volt!

Yuuri nagy nehezen legyűri a zavarát, és áthajol az asztal fölött, mert semmi pénzért sem szalasztana el az aranyos, kutyás képeket.

*

Yuuri keze még mindig remeg egy kicsit, ahogy kinyitja a bejárati ajtót, majd elkapja az izgatottan nyüszítő Vicchant; a kutya úgy viselkedik, mintha legalább öt évig odalett volna. Ledobja a zacskókat és a táskáját, majd nekiáll dögönyözni a törpeuszkárt, és csak egy fél pillanatra les fel, amikor Phichit odatoppan.

- Na, milyen volt a randi? Hogyhogy ilyen korán visszajöttél?

- Nem randi – szögezi le Yuuri gyorsan, mielőtt Phichit fantáziája annyira megszaladna, hogy elkezdené szervezni az esküvőjüket. – Csak feljöttem Vicchannért, mert be akarom mutatni a névrokonának.

Phichit elismerően füttyent, és szélesen, olyan idegesítően mindentudóan vigyorog, de Yuuri elejét véve az ugratásának felnyalábolja Vicchant, és Phichitre hagyja, hogy bezárja az ajtót, míg ő lerobog a lépcsőn.

Viktor pont annyira lelkesedik Vicchanért, mintha a saját kutyája lenne, és megfogja, míg Yuuri felcsatolja rá a nyakörvet és a pórázt, hogy elmehessenek sétálni. Arra jut, hogy talán nem is volt olyan rossz ötlet Phichittől, hogy kettesben hagyta őket – de ezt sosem fogja beismerni neki. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése