2017. október 5., csütörtök

Until My Feet Bleed and My Heart Aches 4

Több okból is szerettem fordítani ezt a fejezetet, de főleg azért, mert egy két lábon járó napsugár érkezik a történetbe, valamint Yuuri újra találkozik Viktorral. 
A barokk körmondatok egyébként néha eléggé be szoktak tenni nekem, de küzdök, és győzedelmeskedek! :D Köszönöm a segítséget mindenkinek. ^^




4. fejezet
You Know We’re Gonna Be Legends


A junior világbajnokság és a következő évi junior Grand Prix közötti hónapokban Yuuri elfoglaltabb volt, mint valaha. Tanaka minden egyes szabad percében edzette a pályán, szorgalmasan végigvették az ugrásokat, forgásokat és lépéssorokat, míg Yuuri feje forgott, és az egész teste fájt. A ritka pillanatokban, amikor nem az iskolában vagy a pályán volt, Minako stúdiójában tartózkodott, és éjszakába nyúlóan gyakorolt.

Az őt illető pillantásokból ítélve Yuuri meg tudta mondani, hogy a családja kicsit aggódott, hogy az edzései iránti elhatározása mindent elemészt, de megkönnyebbülésére sosem erőltették a témát. Racionálisan mindig is tudta, hogy azt feltételezték, a korcsolyázás csak egy hobbi számára, valami, amin keményen dolgozott és büszke volt rá, de olyasvalami, amit végül felad, és valami tudományosabb és reálisabb célért fog törekedni. De Yuuri szívből tudta, hogy a korcsolyázás a szenvedélye. Egész világéletében korcsolyázni akart.

A tökéletesség csak gyakorlással fog jönni, így gyakorolt, és minden más tevékenységet félretolt a jég érdekében. Tudta, hogy a családja egyszer meg fogja érteni, hogy ez a végső út, amit választott, hogy egy medál megnyerése után nem fog félrelépni és mást csinálni. De jelenleg elégedett volt azzal, hogy támogatták, még ha nem is értették meg, és időnként csak anyukája házi készítésű kosztja volt az egyetlen a nap végén, ami eléggé motiválta ahhoz, hogy befejezze az edzés kimerítő óráit.

Tiszta szívéből szerette a családját, és csak remélni tudta, hogy egy napon teljesen meg fogják érteni, mennyit jelent neki a korcsolyázás.

Az egyetlen ember, aki úgy tűnt, valóban megérti, az Yuuko volt. Még mindig kivétel nélkül találkozott vele majdnem minden nap a jégpályán, habár most ott dolgozott részmunkaidőben plusz jövedelemért a családjának. A szabadidejében, amikor nem dolgozott vagy nézte Yuurit gyakorolni, Takeshivel lógott, az egyik idősebb korcsolyázóval, aki piszkálta Yuurit, amikor fiatalabb volt.

Eleinte kicsit sértette Yuurit a kapcsolat, amikor Yuuko először mesélt a másik fiúról, míg Yuuri odavolt a világbajnokságon, de meglepetésére amint végül visszaérkezett Hasetsuba, Takeshi megveregette a hátát, gratulált a medáljához, és megígértette Yuurival, hogy valamikor megmutat neki pár mozdulatot. Úgy tűnt, hogy amíg odavolt, Takeshi végre elkezdett felnőni, és Yuuri ellenszenves érzései az idősebbik fiú iránt fokozatosan egy vonakodó barátsággá váltak.

Szabadideje nagy részét Yuukóval és – kényszerből – Takeshivel töltötte a pályán, vagy azon kívül. Yuuko teljes szívéből támogatta a döntését, hogy a korcsolyázást karrierként folytassa, még el is csente neki az Ice Castle kulcsait, hogy gyakorolni tudjon zárás után. Az összes edzés közül ezek az alkalmak voltak a legértékesebbek számára, amikor csendben korcsolyázhatott az éjszaka békéjében akárki jelenléte nélkül, aki elítélte volna, ha elrontotta.

Yuuko is próbált neki segíteni, hogy elsajátítsa a négyszereseket – valamit, amiről Tanaka úgy döntött, hogy nincs szüksége ahhoz, hogy aranyat nyerjen, de mégis morogván beleegyezett abba, hogy megtanítsa. Az első, amit megtanult, az a négyszeres leszúrt rittberger volt, de akárhogy is próbálkozott, valahogy nem tudta egészen megfogni. Annak ellenére, hogy fiatal és edzett volt, a négy fordulathoz szükséges erő és állóképesség még enyhén távol állt tőle, gyerekteste nem akart megnőni, és magára szedni azt a magasságot és izomzatot, amiről tudta, hogy egyszer meg fog történni. Azon ritka alkalmakkor, amikor teljesítette az elvárt fordulatokat, sosem sikerült az érkezés, a szükséges erőbedobás kifárasztotta, és maga alá gyűrte a lábait, amikor jeget ért.

Yuuko mindig ott volt bátorítani, hogy ösztönözze felállni és újra próbálkozni. Szorgalmasan kereste neki online a különböző videókat és cikkeket, hogy próbáljon neki segíteni a technikájában, de eddig semmi sem működött. Ez frusztrálta Yuurit, és szétszaggatta az éjszaka közepén. Viktor karrierjének ezen a pontján már képes volt versenyen bemutatni egy négyszeres flippet, és Yuurinak még a négyszeres leszúrt rittberger sem sikerült. Tanaka próbálta arra rámutatva biztatni, hogy előtte sok junior aranyérmes nyert egyetlen négyszeres nélkül a programjában, de ettől nem békült meg a frusztrációjával.

Éjszakánként néha, amikor egy hosszú napos edzés után a kimerültség a csontjaiig kúszott, Yuuri felbámult a poszterre, ami még mindig ki volt rakva a falára. Majdnem három év telt el azóta, hogy megkapta, de a színek ugyanolyan élénkek maradtak, a kanyargó orosz aláíráson sem fogott az eltelő idő. Yuuri emlékezett, amikor felnézett a poszterre. És a következő nap felkelt, és keményebben gyakorolt, mint előtte.


*


Yuuri második Junior Grand Prix-je jól indult. Jól szerepelt a kvalifikáló versenyeken, a lelátóról szurkoló családja támogatása által második lett. A jó szerencsének köszönhetően a versenyt, amire beosztották, Japánban tartották, ami azt jelentette, hogy a családja el tudott jönni, hogy élőben megnézze. Ahogy hallotta őket szurkolni a lelátóról, végtelenül sokat dobott a magabiztosságán, és miután Vicchan lelkesen hozzábújt a jó szerencséért, széles vigyorral az arcán repült a jégre.

Az, hogy a családja és a kutyája ott volt nézni, amint sikereket ér el, meleg elégedettséggel töltötte el, és édesanyja karjai a nyaka körül és Vicchan nyálas-nedves nyelve az arcán még annál is jobb érzés volt, mint az érem nehéz súlya a nyakában.

Akár az előző évben is Yuuri átment a kvalifikáló versenyeken, és bejutott a döntőbe. Rövid időt eltöltött otthon, Hasetsuban; a versenyek csendje szerencsésen összeesett a tizenötödik szülinapjával. Szülei az alkalomra egy meglepetéspartit szerveztek, csak egy kis összejövetelt egymás között. Ott volt Mari, Minako, Takeshi és a család néhány közeli barátja. Anyukája a híres katsudonját csinálta, amit Yuuri gyakorlatilag felhabzsol ez egyszer nem törődve azzal, milyen egészségtelen az étel, vagy hogy figyelnie kell arra, mit eszik egy nagy verseny előtt. Szülinapja volt, olyan emberek vették körül, akik szerették, és aznap nem kellett aggódnia.

Miután a parti végül elcsendesedett, Yuuri visszatért a szobájába éjszakára. Vicchan békésen aludt mellette, de Yuurit nem lelte az álom. Hatalmas nyomás volt rajta a döntőben, és habár aznap sikerült ezt figyelmen kívül hagynia, az éjszaka csendjében mindez megrohanta. Az előző évi eseményen még csak helyezést sem ért el, ami azt jelentette, hogy most muszáj volt, különben az álmai arról, hogy profi szinten folytassa a korcsolyázást a felnőtt korosztályban kudarcba fulladnak még azelőtt, hogy elkezdődhetett volna.

Az éjszaka sötétségében a gyenge holdfény megvilágított egy sápadt sávot, ami keresztültáncolt a szobán, és felfénylettek tőle a jeges szemek, amik lebámultak rá magasan a falról. Ugyanezek a szemek bámulták őt minden éjszaka, amikor itt aludt, és ezek a szemek lebegtek ott néha fantomszerűen az álmaiban. Régebben Viktor a poszterről olyan idősnek és felnőttnek tűnt Yuuri gyerekszemeivel, de most nagyon fiatalnak nézett ki, az arca még mindig puha és kerek volt a hideg, szúrós pillantás ellenére, a teste pedig még keskeny vállú és rugalmas.

Viktor manapság nagyon máshogy nézett ki. Tizennyolc évesen – tizenkilenc lesz decemberben, emlékeztette magát Yuuri – Viktor teste teljesen felnőtt, és az arca az összes gyermeki ártatlanság nyomát elvesztette. A mellkasa és a vállai jelentős mértékben feltöltődtek, és kecsesen megnyúlt, egyáltalán nem nézett ki olyan esetlennek és soványnak, mint más tinifiúk. Egyetlen mozdulatát sem akadályozta teste változása, amennyire Yuuri meg tudta mondani, de a korcsolyázási stílusa ezt ellensúlyozandó enyhén különböző volt.

A legfeltűnőbb az volt, hogy a korábbi világbajnokság után Viktor még ugyanabban az évben levágatta a hosszú haját, ami olyan sokáig a védjegye volt. Az ezüst fürtök most éles kontrasztként rövidre voltak vágva a tarkóján, és egy pár szabad tincs a szemébe lógott, amikor mozgott. A pletykalapok sokszor spekuláltak a változás okáról, de a legtöbb egyetértett abban, hogy az új kinézet illett a fiatal korcsolyázóhoz. Yuuri nem tudott velük vitatkozni, habár titokban hiányzott neki a hosszú haj – habár ezt hangosan sosem vallotta volna be.

Viktor most idősebb volt, ahogy Yuuri is. A poszterről lebámuló fiú tizenöt volt, ugyanolyan idős, mint most Yuuri. Viktor történelmet írt pont a tizenhatodik születésnapja előtt a Junior Grand Prix-ben, ahol megdöntötte a legmagasabb kombinált pontszám világrekordját a juniorok történetében, és most Yuurin volt a sor.

Nem tudta, hogy ez lelkesíti, vagy inkább megrémíti. Annyit tudott, hogy ha egy napon egyenrangú versenyzőként akar szembenézni Viktorral, akkor sikereket kell elérnie a jelenlegi szezonban. Különben mindez a semmiért volt.


*


A Grand Prix döntőjében Yuuri sokkal jobban szerepelt, mint előző évben. Tanaka vadul szurkolt neki a rövidprogramja alatt, ahol makacs elhatározással korcsolyázott, megtagadva azt, hogy áldozatul essen az idegeinek, amik korábban elkapták. Jelentősen magasabb pontszámmal zárt, ami ranglista tetejéhez közel helyezte – mindkettőjük nagy örömére.

A másnapi kűrre visszatértek az idegei. Magasan lenni a döntő ranglistáján nyomást helyezett rá, ami hatására nem szokott jól szerepelni, és míg Yuuri nem engedte meg magának, hogy az a félelem erőt vegyen rajta, ami tönkretette az előző évben, az idegesség nagyon is jelen volt.

A korcsolyázás alatt jól teljesített, a mozdulatai feszesek és precízek voltak, de minden egyes korcsolyázó előtte legalább egy négyszerest előadott a programjában, és Yuurit eltöltötte a félelem, hogy a saját technikai pontszáma nem lesz elég magas hozzájuk képest. Az előadás volt mindig az, ahol a pontok többségét szerezte, de a legtöbb korcsolyázó a technikai pontszámokra koncentrált, és telepakolta a rutinját annyi nehéz ugrással, amennyit csak győzött.

Ahogy felkészült egy tripla leszúrt rittbergerre, Yuuri meggondolta magát az utolsó pillanatban, és elhatározta, hogy egy négyszerest csinál. Az él recéjét a jégbe vájva a levegőbe vetette magát, de még mielőtt megérkezett volna, már tudta, hogy ez nem lesz elég. Éppen csak sikerült bepasszíroznia az elvárt fordulatokat, de a technikája nem volt elég jó ahhoz, hogy rendesen landolja az ugrást, és megbotlott, amint a lába jeget ért, a térdeit bevágta a hideg felületbe, mielőtt újra felpattant volna, hogy kétségbeesve folytassa a gyakorlatot, hogy ne csússzon el a zenétől.

A hiba nem volt végzetes. Technikailag belepasszírozta az ugráshoz kért fordulatokat, hogy négyszeresnek számítson, de az elrontott érkezés olyan pontokba került, amiket nem engedhetett meg, hogy elveszítsen, és ami lehúzta az összesített pontszámát. A rövidprogramja és a kűrje erősebbek voltak ebben az évben, mint tavaly, és Yuuri még mindig kényelmesen a harmadik helyre került, nem sokkal az ezüstérmes mögé.

Nem volt elég jó.

A bronz talán elfogadható volt tavaly, de Yuuri dühös volt magára, ahogy a ceremónia közeledett. Viktor egy arannyal a nyakában állt három évvel ezelőtt ott, ahol most ő volt, és egy világrekordja volt. Egy bronzérem nem volt ehhez hasonlítható.

Tanaka próbálta megvigasztalni az ünnepség vége után, de Yuuri még mindig önmagára dühösen lerázta. Ha nem próbálta volna meg azt a hülye négyszeres leszúrt rittbergert, akkor az nem vitte volna félre az egész előadását, és akkor pár perccel ezelőtt talán a pódium csúcsán állt volna.

Megeskette magát, hogy többé nem követi el ugyanazt a hibát.


*


Három hónappal, egy rövidprogrammal és számtalan kimerítő edzéssel később Yuuri a világbajnokság jégen állt, készülődött a kűrjére, és a szíve olyan gyorsan dobogott, hogy elnyomta a tömeg mennydörgő hangját.

Hála annak, hogy a rövidprogramja az előző napon jól sikerült, a második helyre került a ranglistán. A Grand Prix-vel ellentétben ez alkalommal Yuuri minden igyekezetét az előadásra koncentrálta a technikai pontok helyett. A nagyon bonyolult ugrások pontokat szereznének neki, de az elrontottak miatt ugyanannyit vesztene, mint amennyit szerzett. Az igazi tehetsége az érzelmei elkorcsolyázásában rejlett, ahogy tolmácsolta a zenét, a mozdulatai szépségében, nem a bonyolultságukban. Az utóbbi három hónap folyamán Tanakával olyan programon dolgoztak, ami ezt maximálisan kihasználta.

A téma, amit a világbajnokságra választott, a győzelem volt, egy bátor húzás és olyasvalami, amit a felkonferálók nem felejtettek el megjegyezni. Yuuri maga is tudta, hogy ez egy veszélyes játék volt. Ha most veszít, az több mint megalázó lenne, és összetörné a karrierjét. De szüksége volt erre. Szüksége volt rá, hogy elhiggye, hogy meg tudja csinálni, és ez a program volt az út afelé, hogy elérje ezt.

A zene, amire korcsolyázott, különösen beleillett a történetbe, amit el szeretett volna mesélni. Lassan és egyszerűen, pár finom zongora akkorddal kezdődött, melyek kicsit sötéten és melankolikusan hangzottak. Yuuri ugyanilyen megfontolt mozdulatokkal korcsolyázta az első pár mozdulatot, hogy ennek megfeleljen. Ez volt a program azon része, ami kifejezte azt, amikor a győzelemre való vágya nem volt több egy kívánságnál, egy lehetetlen álomnál.

A zene lassan elkezdett felépülni, fokozatosan gyorsult és hangosodott, és Yuuri vele korcsolyázott, a mozdulatai felgyorsultak, szenvedély töltött meg minden lépést. Ez volt a történet azon pontja, amikor elkezdett versenyezni, ahol megkezdhette valóra váltani az vágyait. Ahol most is volt, a jégen állva, a győzelem csúcsához oly közel, de még mindig egy kicsit távol ahhoz, hogy megragadhassa. De már nem sokáig.

A zene egy hangkitöréssel elérte a crescendóját, ahogy Yuuri hibátlanul érkezett a kombinált ugrásban a közönség tapsviharára. A lelki szemei előtt láthatta a jelenetet maga előtt, a történetet, amit a zenével és a testével szőtt. Ez volt a mese azon része, amit még nem ért el, a rész, ami még előtte volt.

A zene dicső fanfárba torkollott, és Yuuri vele szárnyalt. Ott volt, ahol lennie kellett, ahová egyszer a történet el fogja vinni. Ez volt a pillanat, amikor le fogja győzni Viktort. A kép annyira tiszta volt, hogy látni tudta maga elé kivetítve a közönség várakozó arcai fölött. Látta magát, ahogy egy aranyéremmel a nyaka körül, diadalittasan áll a pódiumon, és hogy Viktor sokkolt kifejezéssel, alulról felnéz rá. A legnagyszerűbb győzelem.

Ez volt a történet, amit ebben a programban előadott. Ez volt a történet, amit valóra fog váltani.

A zene dicső hangjai váratlanul szakadtak meg, és Yuuri viharos erejű korcsolyázása velük ért véget, ahogy a crescendo visszaváltozott ugyanazokba a kísértő zongora akkordokba, amikkel kezdődött a zene. Ez volt az a pont, amikor a jövő ragyogó víziója visszaváltozott a jelenné – önmagává, amilyen most volt. Még nem volt győztes, de eltökélt volt a győzelem iránt, mely ott volt az elméjében és a szívében. Ez a korcsolyázása története volt, a vágyaié, az ambícióié mind egybe görgetve, és szenvedélyesebben korcsolyázta ezt a programot, mint valaha ezelőtt.

Ahogy az utolsó pár hang elhalt, végre megállhatott a pálya közepén elhelyezkedve. Izzadtság folyt le az arcán, és a koponyájához ragasztotta a haját. Ahogy kiszakadt a saját gondolatai közül, a zaj hirtelen, teljes erővel ütötte meg a füleit, és a közönség ordítása és éljenzése szökőárként fogadta. Ennek az ereje majdnem térdre kényszerítette, és zavartan nézett fel. Mindenki a talpán volt, minden szem rá szegeződött. A bemondó a mikrofonba kiabált, és mindenidők legjobbjának nevezte az előadását.

Yuuri alig tudta mindezt felfogni. Az előadás idejére bezárkózott saját fejébe, és csak arra a történetre koncentrált, amit el akart mesélni. Sokkoló volt, hogy hirtelen visszarántották a valóságba, és alig tudta befogadni a felé áradó dicséretet.

Remegve elhagyta a pályát, és Tanaka ott volt, hogy fogadja. Megveregette a hátát, és Yuuri ledöbbent, ahogy az általában komoly férfi szélesen rávigyorgott.

- Ügyes vagy, Yuuri – kiáltotta túl Tanaka a tömeg zaját. – Nem tudom, mire gondoltál odakint, de akármi is volt, megnyerte neked az aranyat.


*


Egészen addig nem bizonyosodhatott be Tanaka kijelentése, míg a hivatalos pontokat be nem jelentették, és az utolsó korcsolyázó elő nem adta a darabját, de amikor ez eljött, nem volt kétség.

Yuuri aranyat nyert.

Fellépni a pódiumra éber álomnak érződött. Hideg fém ült a nyakában, nehéz, szilárd és valóságos, és Yuuri nem tudta visszatartani a megilletődött kifejezést az arcáról, amikor megérintette, és a ragyogó arany ráhunyorgott az ezer kamera fényében.

Minden reménye, minden álma ellenére alig tudta elhinni, hogy tényleg megcsinálta. Végre aranyat nyert. Ő volt a junior világbajnok, és ez olyan érzés volt, mintha a szíve felrobbanna a boldogságtól.


*


Miután a ceremónia véget ért, Yuuri és Tanaka kizárólag a korcsolyázóknak és VIP papiros embereknek fenntartott helyiségben vártak, és úgy tűnt, valami elkapta Tanaka pillantását. Egy a férfire nem jellemző mosollyal odaintett két távoli figurát, akik a terem másik felén vágtak át. A szemüvege nélkül Yuuri alig tudta kivenni a vonásaikat, de elmosódva látta egy magas, jó testfelépítésű férfi körvonalait, aki a hosszú, őszülő barna haját egy hosszú copfba fogta össze hátul. Mellette egy kicsi, sötét bőrű és hajú fiú volt, aki izgatottan ugrándozott az idősebb férfi nyomában.

- Celestino – szólt Tanaka, ahogy a kettős megindult feléjük. – Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk.

- Hiroki! – válaszolt a Celestino nevű férfi örvendezve. – Hallottam, hogy valaki végre kirángatott a nyugdíjból, és ezután az előadás után már látom, miért mentél bele. – Mosolyogva Yuuri felé biccentett, és ő a dicsérettől zavarba jőve lehajtotta a fejét.

- Ő Celestino Cialdini, egy régi munkatársam akkoriból, amikor profi edző voltam – mondta Tanaka Yuurinak, aki röviden, üdvözlően meghajolt az idősebb férfi felé, de tartózkodott a beszédtől. Az angolja mérhetetlenül fejlődött, mivel Tanaka ragaszkodott hozzá, hogy folyékonyan kell beszélnie, ha valaha profi szinten akar korcsolyázni a felnőtt korosztályban, de egyelőre nem volt nagy gyakorlata abban, hogy nem japán emberekkel beszéljen, és nem akarta kínos helyzetbe hozni magát az edzője egyik régi barátja előtt.

- És ő a legújabb korcsolyázóm, Phichit Chulanont – tette hozzá Celestino a mellette álló fiú felé intve, aki vidáman integetett Yuurinak. – Következő szezonban debütál a juniorok között, így idén velem jön Detroitba, hogy a korcsolyaklubomban eddzen.

- Nagyszerű voltál ott kint! – mondta a Phichit nevű, sötét hajú fiú Yuurinak izgatott vigyorral. – Alig várom, hogy a felnőtt korosztályban láthassalak korcsolyázni.

Enyhén elpirulva a lelkes és teljesen őszinte dicsérettől Yuuri egy félszeg köszönömöt hebegett, és habozva viszonozta a másik fiú mosolyát.

- Jönnöd kellene csatlakozni hozzám Detroitban, Yuuri! – jelentette ki Phichit várakozva nézve Celestinóra, aki elnézően mosolygott vissza rá. – Együtt edzhetnénk.

- Na-na, Phichit, Yuurinak van edzője – szidta le könnyedén Celestino, habár a hangszíne játékos volt. – Habár – fordult vissza Yuurihoz elmélkedő arccal –, ha valaha megfontolnád, akkor örömmel vállalnálak. Detroitban vezetek egy korcsolyás klubot, juniorokat és szeniorokat is edzek. Jó oktatási programunk és szoros kapcsolatunk van a helyi egyetemmel, szóval lenne lehetőséged egy diplomát szerezni teljes ösztöndíjjal, ha a klub színeiben korcsolyázol versenyeken. Rendszerint át kellene menned egy interjúfolyamaton és számos próbakorcsolyázáson, de nos, világos, hogy már bebizonyítottad, hogy pontosan olyan ember vagy, akire szükségünk van.

- Gyere, Yuuri – kérte Phichit, mielőtt előrántotta volna a telefonját, és lőtt volna egy gyors képet magukról együtt. Yuuri majdnem biztos volt benne, hogy az arca egy eléggé sokkolt kifejezésbe fagyott, de ez nem rettentette el a fiatalabb fiút. Lelkesen integetett Yuurinak, amikor Celestinóval elsétáltak, és újra magára hagyták őt Tanakával.

Yuuri aggodalmas kifejezéssel fordult Tanaka felé, hogy biztosítsa arról, nem fontolgatja, hogy elhagyja az edzőjét rögtön, amint felmerült egy jobb ajánlat, de Tanaka szokatlanul komoly arckifejezéssel leintette.

- Ne vesd el ilyen könnyedén az ajánlatot, Yuuri – szólt rá Tanaka, és Yuuri fogai élesen összekoccantak, ahogy becsukta a száját, míg a szemei kitágultak a váratlan szavakra. – Öreg vagyok. Egy nyugodt életért vonultam vissza Hasetsuba, hogy megtanítsak pár gyereket korcsolyázni, és hogy a tengernél élhessek. Természetesen, amikor találkoztam veled, aligha tudtam volna elutasítani a kérésedet, hogy haladó szinten edzelek, és nagyon büszke vagyok arra, milyen messze jutottál, de nem lehetek az edződ örökre. Most, hogy egy világbajnoki címet nyertél, rengeteg jobb edző lesz, akik több mint boldogan vállalnának. Celestinót személyesen ajánlom.

Yuuri tiltakozásra nyitotta a száját, hogy felkiáltson: Tanaka egy nagyszerű edző, és nem tudná elképzelni, hogy valaki másnál eddzen, de a férfi leintette újra, mielőtt megszólalhatott volna.

- Csak gondold át, Yuuri – mondta puha és békítő hangon. – Mindent megtanítottam neked, amit tudok, és ha tényleg komolyan gondolod, hogy megcsinálod a szenior debütálásodat következő szezonban a Grand Prix döntőjében, akkor egy fiatalabb edzőre lesz szükséged, akinek több a tapasztalata érmesek edzésében. Celestino ajánlata jó. Nem maradhatsz örökre Hasetsuban, ha bajnok akarsz lenni. Csak gondold át, oké?

Yuuri harmadszorra is beszédre nyitotta a száját, de újra becsukta, mielőtt egy szó is kijött volna rajta. Nem volt teljesen biztos abban, mit mondhatna. Tanaka fiatalkora óta tanította az Ice Castle-ban, és belement, hogy visszajöjjön a nyugdíjából pár évre edzőnek, amikor Yuuri elkezdett nemzetközi szinten korcsolyázni. De igaza volt. A felnőtt korosztály egy teljesen új szintje volt a korcsolyázásnak, és Yuurinak áldozatokat kell hoznia, ha egyszer s mindenkorra csatlakozni akar ahhoz a világhoz.

De szerette a családját. Szerette Hasetsut a teljes álmos kisvárosi dicsőségében. Nem volt benne biztos, hogy mindezt képes lenne maga mögött hagyni, hogy elmenjen edzeni egy furcsa, idegen országba, ahol minden különböző lenne, és mindenki, akire eddig támaszkodott, egy világgal arrébb lenne.

Nem tudta, mitévő legyen.


*

Órákkal később Yuuri az egyik főfolyosó útjából kieső mosdóban rejtőzködve találta magát, amint az egyik lecsukott vécéülőkén ült, és kétségbeesetten próbálta eldönteni, mit tegyen. Az utóbbi pár órában újra és újra végigfuttatta a lehetőségeket a fejében, de a választás pont olyan lehetetlennek tűnt, mint amikor először felajánlották neki.

Tényleg kész volna arra, hogy mindent feladjon, amit ismert cserében egy jobb esélyért az aranyra?

Yuuri frusztrált sóhajtással állt fel, és nyitotta ki a kabin ajtaját, elhatározva magát arra, hogy egy másik napon gondolkozik a problémán, amikor a feje tisztább, és egy pártatlan elmével végig tudja gondolni a lehetőséget. Annyira el volt merülve a saját gondolataiban, hogy alig vette észre a nyíló ajtó puha susogását, és egyenesen nekiment a férfinek, aki éppen belépett a másik oldalról.

Ahogy visszapattanva a testről, amibe éppen belesétált, Yuuri kétségbeesetten visszaigazította az orrára torlódott szemüveget a helyére, és ijedten elhebegte, hogy elnézést, nem láttam.

Szavai fokozatosan elhaltak, ahogy Yuuri elemelte a tekintetét a vele szemben lévő lángoló RU felirattal díszített széles mellkasról, hogy az egyenesen a mosdó tompa fényében finoman ragyogó ezüst hajon, és az alatta lévő helyes vonásokon állapodjon meg.

Viktor Nikiforov enyhén megrökönyödve állt előtte, hogy egy japán kisfiú hirtelen feltűnt, egyenesen nekisétált, és sikeresen hülyét csinált magából a dadogó bocsánatkérésével. Az orosz orcái kicsit kipirultak, és enyhén levegőért kapkodott, mintha egy pillanattal ezelőtt még futott volna. Ha Yuurinak tippelnie kellett volna, akkor azt feltételezte volna, hogy Viktor a paparazzik elől futott, akik még mindig nyüzsögtek a stadion termeiben. A szenior debütálása óta Viktor népszerűsége csak egyre nőtt, és a sajtó és a rajongók is követelték, hogy futó képeket kapjanak minden egyes eseményéről, amin a tinédzser részt vett.

Tekintet nélkül arra, miért volt itt, a körülmények szerencsétlen igazsága az volt, hogy Yuuri most egy mosdóban ragadt, aminek az egyetlen kijáratát Viktor Nikiforov állta el. Egészen a végzetes első találkozás óta Yuuri gondolatban folyamatosan elpróbálta, pontosan mit fog mondani Viktornak, amikor végül újra találkoznak. Hogyan fog kárörvendeni a felette való dicsőségében, hogyan fogja emlékeztetni a másik korcsolyázót arra, miként utasította el Yuurit, amikor találkoztak, és megkérdezte volna, milyen érzés, hogy nem volt igaza, hogy az a kis malacka szárnyalta túl, akinek azt mondta, nem tud korcsolyázni.

Szerencsétlenségére az összes vad fantáziája a találkozóról egyetlen eléggé kritikus tényezőn alapult, ami az volt, hogy csak akkor tervezte megközelíteni Viktort személyesen, amikor egyszer már elnyerte előle az aranyat. Túl korán belefutni a legrosszabb dolog volt, ami történhetett Yuurival.

Igen, nyert egy aranyérmet, de az csak a junior korosztály volt. Maga Viktor azt sokkal, de sokkal többször megtette. Az orosz korcsolyázó valószínűleg alig tudja, hogy ki ő, és az az egyetlen fantáziajelenet, amiről az utóbbi három évben álmodott, távolról sem illett a jelenlegi szituációra. Nem tudta, mit kellene mondania vagy tennie. Annyi év neheztelés után Yuuri azt gondolta, sok mondanivalója lesz, de amikor szembekerült a férfival személyesen, a pillanat csak egyre jobban nyúlt egy elviselhetetlenül kínos csendbe, és Yuurinak továbbra sem sikerült befejeznie a mondatát, mert a másik fiúnak címzett dühös szavak a torkán akadtak.

Pár pillanattal később Viktor egy kicsit félszegen felnevetett, amikor végül világos lett, hogy Yuuri valószínűleg nem fog újra beszélni, és tett egy lépést visszafelé szemeit feszülten Yuuri arcára szegezve.

- Te vagy a junior aranyérmes, nem? Yuuri Katsuki? – kérdezte erős akcentussal.

Yuuri egy kicsit pislogott, és a meglepetés kiszínezte a vonásait. Viktor ismerte a nevét? Ezt a legkevésbé sem várta.

Habár ennek bizonyos értelemben volt értelme, Yuuri végül is egy aranyérmes volt, nem számított, milyen korosztályból jött az érem, és ami még fontosabb, nyilvánosságra hozta, hogy a közvetkező szezon Grand Prix sorozatában készül megtenni a szenior debütálását. Érthető volt, hogy Viktor felmérte a potenciális vetélytársakat, nem számított, hogy mennyire újak. Végül is voltak megvédendő címei.

Yuuri habozva bólintott, még mindig vonakodott a beszédtől, és bizonytalan volt, mit mondhatna, ha mégis megtenné.

Pár pillanatnyi várakozás és egymás méregetése után, ami Yuuri válaszának hossza lett volna, Viktor végigfuttatta az ujjait a haján úgy, hogy arról Yuuri majdnem elhitte, egy ideges gesztus, és a férfi félrenézett röviden, mielőtt visszafordult volna hozzá egy mosollyal az arcán.

- Láttam a kűrödet ma. Jó előadás volt, és nagyon merész volt a témaválasztás. Négyszeresek nélkül is nyertél, ami lenyűgöző, miután a legtöbb korcsolyázó a korosztályodban már elő tudja őket adni versenyen.

Yuuri dühbe gurult a négyszereseire tett beszólástól, mert a veresége a Grand Prix-ről még mindig a szégyen bélyegeként égetett gondolatai előterében. Természetesen Viktor azt a bizonyos kudarcot választja ki, hogy gúnyolódjon rajta. A tökéletes Viktor Nikiforov már évek óta, jóval Yuuri kora előtt adott elő négyszereseket versenyeken. Hogy képtelen volt négyszereseket előadni, csak egy újabb hiba volt, egy újabb dolog Viktor számára, amiért beleköthet, hogy bebizonyítsa, sosem fogja Yuurit egy egyenrangú vetélytársként, egy rendes korcsolyázóként látni.

- Láttam az előadásodat a legutóbbi Grand Prix-n – folytatta Viktor látszólag észre sem véve Yuuri éppen csak a felszín alatt forró belső dühét. – Nem volt meg az egyensúlyod a négyszeres leszúrt rittbergerednél, ezért estél el. Dolgoznod kell rajta, hogy megtaláld a középpontod az ugrások alatt, ha a felnőtt korosztályban fogsz versenyezni.

Yuuri belülről forrt, ahogy az évek alatt felgyülemlett dühe Viktor iránt hirtelen az elsöprő megbántottság hullámával megrohanta. Persze, hogy Viktor csak kritizálni akarta, amikor végül újra találkoztak. Kutyából nem lesz szalonna, és Viktor Nikiforov biztosan sosem tudna nem arrogáns lenni, egy leereszkedő seggfej, nem számít, hogy mennyi év telt el a találkozásuk óta. Sosem fogja Yuurit jó műkorcsolyázóként, egyenlő ellenfélként, egy valódi kihívásként látni az aranyra. Még mindig csak egy hülye, kövér gyerek, aki nem tud korcsolyázni, és tanácsra van szüksége a nagyszerű Viktor Nikiforovtól, ha valaha csak annyit akart tenni, hogy betegye a lábát egy jégpályára.

Hát, bassza meg magát, gondolta Yuuri még mindig keserű dühvel a torkában, ahogy visszafojtotta a szavakat, melyeket a másik fiúra akart ordítani; japán káromkodások, amiket képtelen lett volna megfelelően lefordítani angolra, hogy közvetítse érzései igazi mélységét. Talán most még nem lát ellenfélként, de egy napon majd úgy lesz. Azon a napon bánni fogja, hogy nem vett komolyan. Egy napon, amikor majd a legjobban számít, le fogom győzni az egész világ előtt, és amikor felnéz rám, amint fölötte állok a pódiumon, emlékeztetni fogom mindenre, amit mondott nekem, és pontosan tudni fogja, mennyire nem volt igaza.

Yuuri durván, ellenséges pillantást vetve a másik fiúra nyomult el mellette, és kitolakodott a mosdóból olyan hangosan bevágva maga mögött az ajtót, ahogy csak bírta, elszalasztva a zavart kifejezést, ami átsuhant a másik korcsolyázó arcán, ahogy elment. Ha képes lett volna rá, ott maradt volna, és megmondta volna Viktornak pontosan, mit csináljon a hülye, leereszkedő tanácsával, de a dühös könnyek már elkezdték elönteni a szeme sarkát, és ha Yuuri egy dologban biztos volt, akkor az a következő volt: soha nem fogja megengedni Viktornak, hogy sírni lássa. Soha.

Egy napon le fogja győzni Viktort. Meg fogja tenni, nem számít, mibe kerül – Yuuri megígérte ezt magának.


*


Pár nappal később Yuuri és Tanaka visszarepültek Hasetsuba, ahol Yuuri leült a családjával, és hosszan, jócskán az éjszakába nyúlóan tárgyaltak. Az anyukája elsírta magát, amikor felhozta a témát, de végül mindannyian egyetértettek, hogy ez lesz a legjobb neki. Rögtön a döntést követően elkezdtek szervezkedni, és kevesebb, mint egy hónappal azután, hogy visszatért Japánba, Yuuri azon találta magát, hogy könnyes búcsút vesz a családjától, Vicchantól, Yuukótól, Takeshitől, Minakótól és Tanakától.

Kevesebb, mint egy hónappal a Japánba való visszatérte után Yuuri felszállt egy repülőre Detroitba, és kétségbeesetten próbált nem visszanézni.


*


A feltörő japán korcsolyacsillag, Katsuki Yuuri szenior debütálást tesz a következő Grand Prix sorozatban
írta Lauren Munro

A japán műkorcsolyázó, Yuuri Katsuki – vagy Katsuki Yuuri, ahogy ismerik a hazájában, Japánban – elvarázsolta a korcsolyavilágot a legutóbbi junior műkorcsolya bajnokságon egy igazán látványos előadással, ami felkeltette a műkorcsolya-rajongók érdeklődését világszerte. A tizenöt éves a személyes legjobbját adta egy gyönyörű kűrben, amit a közönség torkában dobogó szívvel nézett, és ez megnyerte neki aranyérmet és a junior világbajnoki címet. Néhányan a műkorcsolya-közösségben már elkezdték összehasonlítani Katsukit az orosz korcsolyázóval, Viktor Nikiforovval, aki még mindig magáénak tudhatja a történelem legsikeresebb junior korcsolyázójának címét. Míg Katsuki talán nem egészen felel meg Nikiforov lenyűgöző hagyatékának, azt nem egykönnyen lehet figyelmen kívül hagyni, hogy bejegyezte saját eredményeit a műkorcsolya világában.

Katsuki helybeli versenyeken kezdte karrierjét Japánban, megdolgozott érte, hogy nemzeti szinten versenyezhessen, ahol elkezdett általános figyelmet szerezni a szenvedélyes korcsolyázásával és az érzelmes lábmunkájával. Amint elérte a korminimumot a nemzetközi junior korcsolyázáshoz, megtette junior debütálását a Junior Grand Prix előző szezonjában, ahol dacolt az elvárásokkal, és bejutott a döntőbe, habár szerencsétlenségére nem jutott fel a dobogóra. Onnantól egyenesen egy bronzot nyert a junior világbajnokságon, ahol elkezdett nemzetközi érdeklődést ébreszteni.

Követve a junior világbajnokságon elért sikereit, Katsuki egy bronzérmet nyert a legutóbbi junior Grand Prix-n, mielőtt tovább emelte volna a tétet a junior világbajnokságon, ahol megnyerte az első aranyérmét. Az előadása a kűrben különösen figyelemre méltó volt: a merész témaválasztása, a megigéző zene és a hibátlan korcsolyázása összeadódott, és egy nem könnyen elfeledhető előadást alkotott.

Katsuki – aki közismert arról, hogy technikai pontokat veszít az ugrásai hibái miatt, de visszaszerzi az elvesztett pontokat a mesteri előadásával – egy szinte tökéletes előadással hozta létre a nyertes kűrprogramját ahelyett, hogy nagyon bonyolult ugrásokkal szerzett volna technikai pontokat, ahogy a kortársai teszik. Ez egy lenyűgöző teljesítmény, és dicsérendő, hogy visszatért a műkorcsolya igazi művészetéhez. Ez azonban felteszi azt a kérdést, hogy vajon Katsuki, aki még nem landolt négyszerest versenyen, képes lesz-e technikailag felvenni a versenyt az idősebb és sokkal tapasztaltabb korcsolyázókkal, amikor következő szezonban a felnőtt korosztályba lép.

Katsuki egy kis, tengerparti, Hasetsu nevű japán városban született, ahol a családja az utolsó működő hévízfürdőt vezeti. A helyi műkorcsolyapályán edzett, és hivatalosan egy nyugdíjazott helyi oktató edzette a junior korosztálybeli két évében. Miután megnyerte a világbajnoki címet a legutóbbi szezonban, leszerződött Celestino Cialdini edzőhöz, és egy detroiti edzőközpontba költözött, hogy ott gyakoroljon a közelgő szenior debütálására.

Míg a kritikusok még kételkednek abban, hogy Katsuki képes lesz a következő szezonban megőrizni a nyertes sorozatát az igen kemény versenyszellemű felnőtt műkorcsolyás körökben, addig világos, hogy egy emelkedő csillag egy fényes jövővel maga előtt. Kétségtelenül egy olyan korcsolyázó, akin rajta kell tartanunk a szemünket, és mindenki számára nyilvánvaló, aki látta őt szerepelni, hogy messze fog jutni a műkorcsolya világában.

Mi az újságtól egyszerűen sok szerencsét kívánunk neki, és tudatjuk vele, hogy hatalmas érdeklődéssel fogjuk követni a szenior debütálását. Katsuki az első junior korcsolyázó Nikiforov óta, aki ekkora felbolydulást okoz, és hogy ők ketten ugyanabban a korosztályban fognak korcsolyázni, kétségtelenül egy érdekes következő szezont fog eredményezni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése