A barokk körmondatok egyébként néha eléggé be szoktak tenni nekem, de küzdök, és győzedelmeskedek! :D Köszönöm a segítséget mindenkinek. ^^
4. fejezet
You Know We’re Gonna Be Legends
A junior világbajnokság és a következő évi junior Grand Prix
közötti hónapokban Yuuri elfoglaltabb volt, mint valaha. Tanaka minden egyes
szabad percében edzette a pályán, szorgalmasan végigvették az ugrásokat, forgásokat
és lépéssorokat, míg Yuuri feje forgott, és az egész teste fájt. A ritka
pillanatokban, amikor nem az iskolában vagy a pályán volt, Minako stúdiójában
tartózkodott, és éjszakába nyúlóan gyakorolt.
Az őt illető pillantásokból ítélve Yuuri meg tudta mondani,
hogy a családja kicsit aggódott, hogy az edzései iránti elhatározása mindent
elemészt, de megkönnyebbülésére sosem erőltették a témát. Racionálisan mindig
is tudta, hogy azt feltételezték, a korcsolyázás csak egy hobbi számára,
valami, amin keményen dolgozott és büszke volt rá, de olyasvalami, amit végül
felad, és valami tudományosabb és reálisabb célért fog törekedni. De Yuuri
szívből tudta, hogy a korcsolyázás a szenvedélye. Egész világéletében korcsolyázni akart.
A tökéletesség csak gyakorlással fog jönni, így gyakorolt, és
minden más tevékenységet félretolt a jég érdekében. Tudta, hogy a családja
egyszer meg fogja érteni, hogy ez a végső út, amit választott, hogy egy medál megnyerése
után nem fog félrelépni és mást csinálni. De jelenleg elégedett volt azzal,
hogy támogatták, még ha nem is értették meg, és időnként csak anyukája házi készítésű kosztja volt az
egyetlen a nap végén, ami eléggé motiválta ahhoz, hogy befejezze az
edzés kimerítő óráit.
Tiszta szívéből szerette a családját, és csak remélni tudta,
hogy egy napon teljesen meg fogják érteni, mennyit jelent neki a korcsolyázás.
Az egyetlen ember, aki úgy tűnt, valóban megérti, az Yuuko volt. Még mindig kivétel nélkül találkozott
vele majdnem minden nap a jégpályán, habár most ott dolgozott részmunkaidőben
plusz jövedelemért a családjának. A szabadidejében, amikor nem dolgozott vagy
nézte Yuurit gyakorolni, Takeshivel lógott, az egyik idősebb korcsolyázóval,
aki piszkálta Yuurit, amikor fiatalabb volt.
Eleinte kicsit sértette Yuurit a kapcsolat, amikor Yuuko
először mesélt a másik fiúról, míg Yuuri odavolt a világbajnokságon, de
meglepetésére amint végül visszaérkezett Hasetsuba, Takeshi megveregette a
hátát, gratulált a medáljához, és megígértette Yuurival, hogy valamikor
megmutat neki pár mozdulatot. Úgy tűnt, hogy amíg odavolt, Takeshi végre elkezdett
felnőni, és Yuuri ellenszenves érzései az idősebbik fiú iránt fokozatosan egy
vonakodó barátsággá váltak.
Szabadideje nagy részét Yuukóval és – kényszerből –
Takeshivel töltötte a pályán, vagy azon kívül. Yuuko teljes szívéből támogatta
a döntését, hogy a korcsolyázást karrierként folytassa, még el is csente neki
az Ice Castle kulcsait, hogy gyakorolni tudjon zárás után. Az összes edzés közül
ezek az alkalmak voltak a legértékesebbek számára, amikor csendben
korcsolyázhatott az éjszaka békéjében akárki jelenléte nélkül, aki elítélte
volna, ha elrontotta.
Yuuko is próbált neki segíteni, hogy elsajátítsa a
négyszereseket – valamit, amiről Tanaka úgy döntött, hogy nincs szüksége ahhoz,
hogy aranyat nyerjen, de mégis morogván beleegyezett abba, hogy megtanítsa. Az
első, amit megtanult, az a négyszeres leszúrt rittberger volt, de akárhogy is
próbálkozott, valahogy nem tudta egészen megfogni. Annak ellenére, hogy fiatal
és edzett volt, a négy fordulathoz szükséges erő és állóképesség még enyhén
távol állt tőle, gyerekteste nem akart megnőni, és magára szedni azt a
magasságot és izomzatot, amiről tudta, hogy egyszer meg fog történni. Azon
ritka alkalmakkor, amikor teljesítette az elvárt fordulatokat, sosem sikerült
az érkezés, a szükséges erőbedobás kifárasztotta, és maga alá gyűrte a lábait,
amikor jeget ért.
Yuuko mindig ott volt bátorítani, hogy ösztönözze felállni
és újra próbálkozni. Szorgalmasan kereste neki online a különböző videókat és
cikkeket, hogy próbáljon neki segíteni a technikájában, de eddig semmi sem
működött. Ez frusztrálta Yuurit, és szétszaggatta az éjszaka közepén. Viktor
karrierjének ezen a pontján már képes volt versenyen bemutatni egy négyszeres
flippet, és Yuurinak még a négyszeres leszúrt rittberger sem sikerült. Tanaka
próbálta arra rámutatva biztatni, hogy előtte sok junior aranyérmes nyert egyetlen négyszeres nélkül a programjában,
de ettől nem békült meg a frusztrációjával.
Éjszakánként néha, amikor egy hosszú napos edzés után a
kimerültség a csontjaiig kúszott, Yuuri felbámult a poszterre, ami még mindig
ki volt rakva a falára. Majdnem három év telt el azóta, hogy megkapta, de a színek
ugyanolyan élénkek maradtak, a kanyargó orosz aláíráson sem fogott az eltelő
idő. Yuuri emlékezett, amikor felnézett a poszterre. És a következő nap
felkelt, és keményebben gyakorolt, mint előtte.
*
Yuuri második Junior Grand Prix-je jól indult. Jól szerepelt
a kvalifikáló versenyeken, a lelátóról szurkoló családja támogatása által
második lett. A jó szerencsének köszönhetően a versenyt, amire beosztották,
Japánban tartották, ami azt jelentette, hogy a családja el tudott jönni, hogy élőben
megnézze. Ahogy hallotta őket
szurkolni a lelátóról, végtelenül sokat dobott a magabiztosságán, és miután Vicchan
lelkesen hozzábújt a jó szerencséért, széles vigyorral az arcán repült a jégre.
Az, hogy a családja és a kutyája ott volt nézni, amint
sikereket ér el, meleg elégedettséggel töltötte el, és édesanyja karjai a nyaka
körül és Vicchan nyálas-nedves nyelve az arcán még annál is jobb érzés volt,
mint az érem nehéz súlya a nyakában.
Akár az előző évben is Yuuri átment a kvalifikáló versenyeken,
és bejutott a döntőbe. Rövid időt eltöltött otthon, Hasetsuban; a versenyek
csendje szerencsésen összeesett a tizenötödik szülinapjával. Szülei az
alkalomra egy meglepetéspartit szerveztek, csak egy kis összejövetelt egymás
között. Ott volt Mari, Minako, Takeshi és a család néhány közeli barátja. Anyukája
a híres katsudonját csinálta, amit Yuuri gyakorlatilag felhabzsol ez egyszer
nem törődve azzal, milyen egészségtelen az étel, vagy hogy figyelnie kell arra,
mit eszik egy nagy verseny előtt. Szülinapja volt, olyan emberek vették körül,
akik szerették, és aznap nem kellett aggódnia.
Miután a parti végül elcsendesedett, Yuuri visszatért a
szobájába éjszakára. Vicchan békésen aludt mellette, de Yuurit nem lelte az
álom. Hatalmas nyomás volt rajta a döntőben, és habár aznap sikerült ezt
figyelmen kívül hagynia, az éjszaka csendjében mindez megrohanta. Az előző évi
eseményen még csak helyezést sem ért el, ami azt jelentette, hogy most muszáj
volt, különben az álmai arról, hogy profi szinten folytassa a korcsolyázást a
felnőtt korosztályban kudarcba fulladnak még azelőtt, hogy elkezdődhetett
volna.
Az éjszaka sötétségében a gyenge holdfény megvilágított egy
sápadt sávot, ami keresztültáncolt a szobán, és felfénylettek tőle a jeges
szemek, amik lebámultak rá magasan a falról. Ugyanezek a szemek bámulták őt
minden éjszaka, amikor itt aludt, és ezek a szemek lebegtek ott néha
fantomszerűen az álmaiban. Régebben Viktor a poszterről olyan idősnek és felnőttnek
tűnt Yuuri gyerekszemeivel, de most nagyon fiatalnak nézett ki, az arca még
mindig puha és kerek volt a hideg, szúrós pillantás ellenére, a teste pedig még
keskeny vállú és rugalmas.
Viktor manapság nagyon máshogy nézett ki. Tizennyolc évesen
– tizenkilenc lesz decemberben, emlékeztette magát Yuuri – Viktor teste
teljesen felnőtt, és az arca az összes gyermeki ártatlanság nyomát elvesztette.
A mellkasa és a vállai jelentős mértékben feltöltődtek, és kecsesen megnyúlt,
egyáltalán nem nézett ki olyan esetlennek és soványnak, mint más tinifiúk.
Egyetlen mozdulatát sem akadályozta teste változása, amennyire Yuuri meg tudta
mondani, de a korcsolyázási stílusa ezt ellensúlyozandó enyhén különböző volt.
A legfeltűnőbb az volt, hogy a korábbi világbajnokság után
Viktor még ugyanabban az évben levágatta a hosszú haját, ami olyan sokáig a
védjegye volt. Az ezüst fürtök most éles kontrasztként rövidre voltak vágva a
tarkóján, és egy pár szabad tincs a szemébe lógott, amikor mozgott. A
pletykalapok sokszor spekuláltak a változás okáról, de a legtöbb egyetértett
abban, hogy az új kinézet illett a fiatal korcsolyázóhoz. Yuuri nem tudott
velük vitatkozni, habár titokban hiányzott neki a hosszú haj – habár ezt
hangosan sosem vallotta volna be.
Viktor most idősebb volt, ahogy Yuuri is. A poszterről
lebámuló fiú tizenöt volt, ugyanolyan idős, mint most Yuuri. Viktor történelmet
írt pont a tizenhatodik születésnapja előtt a Junior Grand Prix-ben, ahol
megdöntötte a legmagasabb kombinált pontszám világrekordját a juniorok
történetében, és most Yuurin volt a sor.
Nem tudta, hogy ez lelkesíti, vagy inkább megrémíti. Annyit
tudott, hogy ha egy napon egyenrangú versenyzőként akar szembenézni Viktorral,
akkor sikereket kell elérnie a jelenlegi szezonban. Különben mindez a semmiért
volt.
*
A Grand Prix döntőjében Yuuri sokkal jobban szerepelt, mint
előző évben. Tanaka vadul szurkolt neki a rövidprogramja alatt, ahol makacs
elhatározással korcsolyázott, megtagadva azt, hogy áldozatul essen az
idegeinek, amik korábban elkapták. Jelentősen magasabb pontszámmal zárt, ami ranglista tetejéhez közel helyezte
– mindkettőjük nagy örömére.
A másnapi kűrre visszatértek az idegei. Magasan lenni a döntő
ranglistáján nyomást helyezett rá, ami hatására nem szokott jól szerepelni, és
míg Yuuri nem engedte meg magának, hogy az a félelem erőt vegyen rajta, ami
tönkretette az előző évben, az idegesség nagyon is jelen volt.
A korcsolyázás alatt jól teljesített, a mozdulatai feszesek
és precízek voltak, de minden egyes korcsolyázó előtte legalább egy négyszerest
előadott a programjában, és Yuurit eltöltötte a félelem, hogy a saját technikai
pontszáma nem lesz elég magas hozzájuk képest. Az előadás volt mindig az, ahol
a pontok többségét szerezte, de a legtöbb korcsolyázó a technikai pontszámokra
koncentrált, és telepakolta a rutinját annyi nehéz ugrással, amennyit csak
győzött.
Ahogy felkészült egy tripla leszúrt rittbergerre, Yuuri
meggondolta magát az utolsó pillanatban, és elhatározta, hogy egy négyszerest
csinál. Az él recéjét a jégbe vájva a levegőbe vetette magát, de még mielőtt megérkezett
volna, már tudta, hogy ez nem lesz elég. Éppen csak sikerült bepasszíroznia az
elvárt fordulatokat, de a technikája nem volt elég jó ahhoz, hogy rendesen landolja
az ugrást, és megbotlott, amint a lába jeget ért, a térdeit bevágta a hideg
felületbe, mielőtt újra felpattant volna, hogy kétségbeesve folytassa a gyakorlatot,
hogy ne csússzon el a zenétől.
A hiba nem volt végzetes. Technikailag belepasszírozta az ugráshoz
kért fordulatokat, hogy négyszeresnek számítson, de az elrontott érkezés olyan pontokba
került, amiket nem engedhetett meg, hogy elveszítsen, és ami lehúzta az
összesített pontszámát. A rövidprogramja és a kűrje erősebbek voltak ebben az
évben, mint tavaly, és Yuuri még mindig kényelmesen a harmadik helyre került,
nem sokkal az ezüstérmes mögé.
Nem volt elég jó.
A bronz talán elfogadható volt tavaly, de Yuuri dühös volt
magára, ahogy a ceremónia közeledett. Viktor egy arannyal a nyakában állt három
évvel ezelőtt ott, ahol most ő volt, és egy világrekordja volt. Egy bronzérem
nem volt ehhez hasonlítható.
Tanaka próbálta megvigasztalni az ünnepség vége után, de
Yuuri még mindig önmagára dühösen lerázta. Ha nem próbálta volna meg azt a
hülye négyszeres leszúrt rittbergert, akkor az nem vitte volna félre az egész
előadását, és akkor pár perccel ezelőtt talán a pódium csúcsán állt volna.
Megeskette magát, hogy többé nem követi el ugyanazt a hibát.
*
Három hónappal, egy rövidprogrammal és számtalan kimerítő
edzéssel később Yuuri a világbajnokság
jégen állt, készülődött a kűrjére, és a szíve olyan gyorsan dobogott,
hogy elnyomta a tömeg mennydörgő hangját.
Hála annak, hogy a rövidprogramja az előző napon jól
sikerült, a második helyre került a ranglistán. A Grand Prix-vel ellentétben ez
alkalommal Yuuri minden igyekezetét az előadásra koncentrálta a technikai
pontok helyett. A nagyon bonyolult ugrások pontokat szereznének neki, de az
elrontottak miatt ugyanannyit vesztene, mint amennyit szerzett. Az igazi tehetsége
az érzelmei elkorcsolyázásában rejlett, ahogy tolmácsolta a zenét, a mozdulatai
szépségében, nem a bonyolultságukban. Az utóbbi három hónap folyamán Tanakával
olyan programon dolgoztak, ami ezt maximálisan kihasználta.
A téma, amit a világbajnokságra választott, a győzelem volt,
egy bátor húzás és olyasvalami, amit a felkonferálók nem felejtettek el megjegyezni.
Yuuri maga is tudta, hogy ez egy veszélyes játék volt. Ha most veszít, az több
mint megalázó lenne, és összetörné a karrierjét. De szüksége volt erre.
Szüksége volt rá, hogy elhiggye, hogy meg tudja csinálni, és ez a program volt
az út afelé, hogy elérje ezt.
A zene, amire korcsolyázott, különösen beleillett a
történetbe, amit el szeretett volna mesélni. Lassan és egyszerűen, pár
finom zongora akkorddal kezdődött, melyek kicsit sötéten és
melankolikusan hangzottak. Yuuri ugyanilyen megfontolt mozdulatokkal
korcsolyázta az első pár mozdulatot, hogy ennek megfeleljen. Ez volt a program
azon része, ami kifejezte azt, amikor a győzelemre való vágya nem volt több egy
kívánságnál, egy lehetetlen álomnál.
A zene lassan elkezdett felépülni, fokozatosan gyorsult és
hangosodott, és Yuuri vele korcsolyázott, a mozdulatai felgyorsultak,
szenvedély töltött meg minden lépést. Ez volt a történet azon pontja, amikor
elkezdett versenyezni, ahol megkezdhette valóra váltani az vágyait. Ahol most
is volt, a jégen állva, a győzelem csúcsához oly közel, de még mindig egy
kicsit távol ahhoz, hogy megragadhassa. De már nem sokáig.
A zene egy hangkitöréssel elérte a crescendóját, ahogy Yuuri
hibátlanul érkezett a kombinált ugrásban a közönség tapsviharára. A lelki
szemei előtt láthatta a jelenetet maga előtt, a történetet, amit a zenével és a
testével szőtt. Ez volt a mese azon része, amit még nem ért el, a rész, ami még
előtte volt.
A zene dicső
fanfárba torkollott, és Yuuri vele szárnyalt. Ott volt, ahol lennie
kellett, ahová egyszer a történet el fogja vinni. Ez volt a pillanat, amikor le
fogja győzni Viktort. A kép annyira tiszta volt, hogy látni tudta maga elé
kivetítve a közönség várakozó arcai fölött. Látta magát, ahogy egy aranyéremmel
a nyaka körül, diadalittasan áll a pódiumon, és hogy Viktor sokkolt kifejezéssel,
alulról felnéz rá. A legnagyszerűbb győzelem.
Ez volt a történet, amit ebben a programban előadott. Ez
volt a történet, amit valóra fog váltani.
A zene dicső hangjai váratlanul szakadtak meg, és Yuuri
viharos erejű korcsolyázása velük ért véget, ahogy a crescendo visszaváltozott
ugyanazokba a kísértő zongora akkordokba, amikkel kezdődött a zene. Ez volt az a pont, amikor a jövő
ragyogó víziója visszaváltozott a jelenné – önmagává, amilyen most volt. Még
nem volt győztes, de eltökélt volt a győzelem iránt, mely ott volt az elméjében
és a szívében. Ez a korcsolyázása története volt, a vágyaié, az
ambícióié mind egybe görgetve, és szenvedélyesebben korcsolyázta ezt a
programot, mint valaha ezelőtt.
Ahogy az utolsó pár hang elhalt, végre megállhatott a pálya
közepén elhelyezkedve. Izzadtság folyt le az arcán, és a koponyájához
ragasztotta a haját. Ahogy
kiszakadt a saját gondolatai közül, a zaj hirtelen, teljes erővel ütötte
meg a füleit, és a közönség
ordítása és éljenzése szökőárként fogadta. Ennek
az ereje majdnem térdre kényszerítette, és zavartan nézett fel. Mindenki
a talpán volt, minden szem rá szegeződött. A bemondó a mikrofonba kiabált, és mindenidők
legjobbjának nevezte az előadását.
Yuuri alig tudta mindezt felfogni. Az előadás idejére bezárkózott
saját fejébe, és csak arra a történetre koncentrált, amit el akart mesélni. Sokkoló volt, hogy hirtelen
visszarántották a valóságba, és alig tudta befogadni a felé áradó dicséretet.
Remegve elhagyta a pályát, és Tanaka ott volt, hogy fogadja.
Megveregette a hátát, és Yuuri ledöbbent, ahogy az általában komoly férfi
szélesen rávigyorgott.
- Ügyes vagy, Yuuri – kiáltotta túl Tanaka a tömeg zaját. –
Nem tudom, mire gondoltál odakint, de akármi is volt, megnyerte neked az
aranyat.
*
Egészen addig nem bizonyosodhatott be Tanaka kijelentése,
míg a hivatalos pontokat be nem jelentették, és az utolsó korcsolyázó elő nem
adta a darabját, de amikor ez eljött, nem volt kétség.
Yuuri aranyat nyert.
Fellépni a pódiumra éber álomnak érződött. Hideg fém ült a
nyakában, nehéz, szilárd és valóságos,
és Yuuri nem tudta visszatartani a megilletődött kifejezést az arcáról, amikor
megérintette, és a ragyogó arany ráhunyorgott az ezer kamera fényében.
Minden reménye, minden álma ellenére alig tudta elhinni,
hogy tényleg megcsinálta. Végre aranyat nyert. Ő volt a junior világbajnok, és
ez olyan érzés volt, mintha a szíve felrobbanna a boldogságtól.
*
Miután a ceremónia véget ért, Yuuri és Tanaka kizárólag a korcsolyázóknak
és VIP papiros embereknek fenntartott helyiségben vártak, és úgy tűnt, valami elkapta
Tanaka pillantását. Egy a férfire nem jellemző mosollyal odaintett két távoli
figurát, akik a terem másik felén vágtak át. A szemüvege nélkül Yuuri alig
tudta kivenni a vonásaikat, de elmosódva
látta egy magas, jó testfelépítésű férfi körvonalait, aki a hosszú, őszülő barna haját egy hosszú copfba
fogta össze hátul. Mellette egy kicsi, sötét bőrű és hajú fiú volt, aki
izgatottan ugrándozott az idősebb férfi nyomában.
- Celestino – szólt Tanaka, ahogy a kettős megindult
feléjük. – Nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk.
- Hiroki! – válaszolt a Celestino nevű férfi örvendezve. –
Hallottam, hogy valaki végre kirángatott a nyugdíjból, és ezután az előadás
után már látom, miért mentél bele. – Mosolyogva Yuuri felé biccentett, és ő a
dicsérettől zavarba jőve lehajtotta a fejét.
- Ő Celestino Cialdini, egy régi munkatársam akkoriból, amikor profi edző voltam – mondta
Tanaka Yuurinak, aki röviden, üdvözlően meghajolt az idősebb férfi felé, de
tartózkodott a beszédtől. Az angolja mérhetetlenül fejlődött, mivel Tanaka
ragaszkodott hozzá, hogy folyékonyan kell beszélnie, ha valaha profi szinten
akar korcsolyázni a felnőtt korosztályban, de egyelőre nem volt nagy gyakorlata
abban, hogy nem japán emberekkel beszéljen, és nem akarta kínos helyzetbe hozni
magát az edzője egyik régi barátja előtt.
- És ő a legújabb korcsolyázóm, Phichit Chulanont – tette
hozzá Celestino a mellette álló fiú felé intve, aki vidáman integetett
Yuurinak. – Következő szezonban debütál a juniorok között, így idén velem jön
Detroitba, hogy a korcsolyaklubomban eddzen.
- Nagyszerű voltál ott kint! – mondta a Phichit nevű, sötét
hajú fiú Yuurinak izgatott vigyorral. – Alig várom, hogy a felnőtt
korosztályban láthassalak korcsolyázni.
Enyhén elpirulva a lelkes és teljesen őszinte dicsérettől
Yuuri egy félszeg köszönömöt hebegett, és habozva viszonozta a másik fiú
mosolyát.
- Jönnöd kellene csatlakozni hozzám Detroitban, Yuuri! –
jelentette ki Phichit várakozva nézve Celestinóra, aki elnézően mosolygott vissza
rá. – Együtt edzhetnénk.
- Na-na, Phichit, Yuurinak van edzője – szidta le könnyedén
Celestino, habár a hangszíne játékos volt. – Habár – fordult vissza Yuurihoz
elmélkedő arccal –, ha valaha megfontolnád, akkor örömmel vállalnálak.
Detroitban vezetek egy korcsolyás klubot, juniorokat és szeniorokat is edzek.
Jó oktatási programunk és szoros kapcsolatunk van a helyi egyetemmel, szóval
lenne lehetőséged egy diplomát szerezni teljes ösztöndíjjal, ha a klub
színeiben korcsolyázol versenyeken. Rendszerint át kellene menned egy interjúfolyamaton és számos
próbakorcsolyázáson, de nos, világos, hogy már bebizonyítottad, hogy pontosan
olyan ember vagy, akire szükségünk van.
- Gyere, Yuuri – kérte Phichit, mielőtt előrántotta volna a
telefonját, és lőtt volna egy gyors képet magukról együtt. Yuuri majdnem biztos
volt benne, hogy az arca egy eléggé sokkolt kifejezésbe fagyott, de ez nem
rettentette el a fiatalabb fiút. Lelkesen integetett Yuurinak, amikor
Celestinóval elsétáltak, és újra magára hagyták őt Tanakával.
Yuuri aggodalmas kifejezéssel fordult Tanaka felé, hogy biztosítsa arról, nem
fontolgatja, hogy elhagyja az edzőjét rögtön, amint felmerült egy jobb
ajánlat, de Tanaka szokatlanul komoly arckifejezéssel leintette.
- Ne vesd el ilyen könnyedén az ajánlatot, Yuuri – szólt rá
Tanaka, és Yuuri fogai élesen
összekoccantak, ahogy becsukta a száját, míg a szemei kitágultak a
váratlan szavakra. – Öreg vagyok. Egy nyugodt életért vonultam vissza
Hasetsuba, hogy megtanítsak pár gyereket korcsolyázni, és hogy a tengernél
élhessek. Természetesen, amikor találkoztam veled, aligha tudtam volna elutasítani
a kérésedet, hogy haladó szinten edzelek, és nagyon büszke vagyok
arra, milyen messze jutottál, de nem lehetek az edződ örökre. Most, hogy egy
világbajnoki címet nyertél, rengeteg jobb edző lesz, akik több mint boldogan
vállalnának. Celestinót személyesen ajánlom.
Yuuri tiltakozásra
nyitotta a száját, hogy felkiáltson: Tanaka egy nagyszerű edző, és nem tudná
elképzelni, hogy valaki másnál eddzen, de a férfi leintette újra, mielőtt
megszólalhatott volna.
- Csak gondold át, Yuuri – mondta puha és békítő hangon. –
Mindent megtanítottam neked, amit tudok, és ha tényleg komolyan gondolod, hogy
megcsinálod a szenior debütálásodat következő szezonban a Grand Prix döntőjében,
akkor egy fiatalabb edzőre lesz szükséged, akinek több a tapasztalata érmesek
edzésében. Celestino ajánlata jó. Nem maradhatsz örökre Hasetsuban, ha bajnok
akarsz lenni. Csak gondold át, oké?
Yuuri harmadszorra is beszédre nyitotta a száját, de újra
becsukta, mielőtt egy szó is kijött volna rajta. Nem volt teljesen biztos
abban, mit mondhatna. Tanaka fiatalkora óta tanította az Ice Castle-ban, és belement,
hogy visszajöjjön a nyugdíjából pár évre edzőnek, amikor Yuuri elkezdett
nemzetközi szinten korcsolyázni. De igaza volt. A felnőtt korosztály egy
teljesen új szintje volt a korcsolyázásnak, és Yuurinak áldozatokat kell
hoznia, ha egyszer s mindenkorra csatlakozni akar ahhoz a világhoz.
De szerette a családját. Szerette Hasetsut a teljes álmos kisvárosi
dicsőségében. Nem volt benne biztos, hogy mindezt képes lenne maga mögött
hagyni, hogy elmenjen edzeni egy furcsa, idegen országba, ahol minden különböző
lenne, és mindenki, akire eddig támaszkodott, egy világgal arrébb lenne.
Nem tudta, mitévő legyen.
*
Órákkal később Yuuri az egyik főfolyosó útjából kieső
mosdóban rejtőzködve találta magát, amint az egyik lecsukott vécéülőkén ült, és
kétségbeesetten próbálta eldönteni, mit tegyen. Az utóbbi pár órában újra és újra
végigfuttatta a lehetőségeket a fejében, de a választás pont olyan
lehetetlennek tűnt, mint amikor először felajánlották neki.
Tényleg kész volna arra, hogy mindent feladjon, amit ismert
cserében egy jobb esélyért az aranyra?
Yuuri frusztrált sóhajtással állt fel, és nyitotta ki a
kabin ajtaját, elhatározva magát arra, hogy egy másik napon gondolkozik a
problémán, amikor a feje tisztább, és egy pártatlan elmével végig tudja
gondolni a lehetőséget. Annyira el volt merülve a saját gondolataiban, hogy
alig vette észre a nyíló ajtó puha susogását, és egyenesen nekiment a férfinek,
aki éppen belépett a másik oldalról.
Ahogy visszapattanva
a testről, amibe éppen belesétált, Yuuri kétségbeesetten visszaigazította az
orrára torlódott szemüveget a helyére, és ijedten elhebegte, hogy elnézést, nem láttam.
Szavai fokozatosan elhaltak, ahogy Yuuri elemelte a
tekintetét a vele szemben lévő lángoló RU felirattal díszített széles
mellkasról, hogy az egyenesen a mosdó tompa fényében finoman ragyogó ezüst
hajon, és az alatta lévő helyes vonásokon állapodjon meg.
Viktor Nikiforov enyhén megrökönyödve állt előtte, hogy egy
japán kisfiú hirtelen feltűnt, egyenesen nekisétált, és sikeresen hülyét
csinált magából a dadogó bocsánatkérésével. Az orosz orcái kicsit kipirultak,
és enyhén levegőért kapkodott, mintha egy pillanattal ezelőtt még futott volna.
Ha Yuurinak tippelnie kellett volna, akkor azt feltételezte volna, hogy Viktor
a paparazzik elől futott, akik még mindig nyüzsögtek a stadion termeiben. A
szenior debütálása óta Viktor népszerűsége csak egyre nőtt, és a sajtó és a
rajongók is követelték, hogy futó képeket kapjanak minden egyes eseményéről, amin
a tinédzser részt vett.
Tekintet nélkül arra, miért volt itt, a körülmények
szerencsétlen igazsága az volt, hogy Yuuri most egy mosdóban ragadt, aminek az
egyetlen kijáratát Viktor Nikiforov állta el. Egészen a végzetes első
találkozás óta Yuuri gondolatban folyamatosan elpróbálta, pontosan mit fog
mondani Viktornak, amikor végül újra találkoznak. Hogyan fog kárörvendeni a felette
való dicsőségében, hogyan fogja emlékeztetni a másik korcsolyázót arra, miként
utasította el Yuurit, amikor találkoztak, és megkérdezte volna, milyen érzés,
hogy nem volt igaza, hogy az a kis malacka szárnyalta túl, akinek azt mondta, nem
tud korcsolyázni.
Szerencsétlenségére az összes vad fantáziája a találkozóról
egyetlen eléggé kritikus tényezőn alapult, ami az volt, hogy csak akkor
tervezte megközelíteni Viktort személyesen, amikor egyszer már elnyerte előle az aranyat. Túl
korán belefutni a legrosszabb dolog volt, ami történhetett Yuurival.
Igen, nyert egy aranyérmet, de az csak a junior korosztály
volt. Maga Viktor azt sokkal, de sokkal többször megtette. Az orosz korcsolyázó
valószínűleg alig tudja, hogy ki ő, és az az egyetlen fantáziajelenet, amiről
az utóbbi három évben álmodott, távolról sem illett a jelenlegi szituációra.
Nem tudta, mit kellene mondania vagy tennie. Annyi év neheztelés után Yuuri azt
gondolta, sok mondanivalója lesz, de amikor szembekerült a férfival
személyesen, a pillanat csak egyre jobban nyúlt egy elviselhetetlenül kínos
csendbe, és Yuurinak továbbra sem sikerült befejeznie a mondatát, mert a másik
fiúnak címzett dühös szavak a torkán akadtak.
Pár pillanattal később Viktor egy kicsit félszegen
felnevetett, amikor végül világos lett, hogy Yuuri valószínűleg nem fog újra
beszélni, és tett egy lépést visszafelé szemeit feszülten Yuuri arcára
szegezve.
- Te vagy a junior aranyérmes, nem? Yuuri Katsuki? –
kérdezte erős akcentussal.
Yuuri egy kicsit pislogott, és a meglepetés kiszínezte a
vonásait. Viktor ismerte a nevét? Ezt a legkevésbé sem várta.
Habár ennek bizonyos értelemben volt értelme, Yuuri végül is
egy aranyérmes volt, nem számított, milyen korosztályból jött az érem, és ami
még fontosabb, nyilvánosságra hozta, hogy a közvetkező szezon Grand Prix
sorozatában készül megtenni a szenior debütálását. Érthető volt, hogy Viktor
felmérte a potenciális vetélytársakat, nem számított, hogy mennyire újak. Végül
is voltak megvédendő címei.
Yuuri habozva bólintott, még mindig vonakodott a beszédtől,
és bizonytalan volt, mit mondhatna, ha mégis megtenné.
Pár
pillanatnyi várakozás és egymás méregetése után, ami Yuuri válaszának hossza
lett volna, Viktor végigfuttatta az ujjait a haján úgy, hogy arról Yuuri
majdnem elhitte, egy ideges gesztus, és a férfi félrenézett röviden, mielőtt
visszafordult volna hozzá egy mosollyal az arcán.
- Láttam a kűrödet ma. Jó előadás volt, és nagyon merész
volt a témaválasztás. Négyszeresek nélkül is nyertél, ami lenyűgöző, miután a
legtöbb korcsolyázó a korosztályodban már elő tudja őket adni versenyen.
Yuuri dühbe gurult a négyszereseire tett beszólástól, mert a
veresége a Grand Prix-ről még mindig a szégyen bélyegeként égetett gondolatai
előterében. Természetesen Viktor azt a bizonyos kudarcot választja ki, hogy
gúnyolódjon rajta. A tökéletes Viktor Nikiforov már évek óta, jóval Yuuri kora
előtt adott elő négyszereseket versenyeken. Hogy képtelen
volt négyszereseket előadni, csak egy újabb hiba volt, egy újabb dolog Viktor
számára, amiért beleköthet, hogy bebizonyítsa, sosem fogja Yuurit egy
egyenrangú vetélytársként, egy rendes korcsolyázóként látni.
- Láttam az előadásodat a legutóbbi Grand Prix-n – folytatta
Viktor látszólag észre sem véve Yuuri éppen csak a felszín alatt forró belső
dühét. – Nem volt meg az egyensúlyod a négyszeres leszúrt rittbergerednél,
ezért estél el. Dolgoznod kell rajta, hogy megtaláld a középpontod az ugrások
alatt, ha a felnőtt korosztályban fogsz versenyezni.
Yuuri belülről forrt, ahogy az évek alatt felgyülemlett dühe
Viktor iránt hirtelen az elsöprő megbántottság hullámával megrohanta. Persze,
hogy Viktor csak kritizálni akarta, amikor végül újra találkoztak. Kutyából nem
lesz szalonna, és Viktor Nikiforov biztosan sosem tudna nem arrogáns lenni, egy
leereszkedő seggfej, nem számít, hogy mennyi év telt el a találkozásuk óta.
Sosem fogja Yuurit jó műkorcsolyázóként, egyenlő ellenfélként, egy valódi
kihívásként látni az aranyra. Még mindig csak egy hülye, kövér gyerek, aki nem
tud korcsolyázni, és tanácsra van szüksége a nagyszerű Viktor Nikiforovtól, ha
valaha csak annyit akart tenni, hogy betegye a lábát egy jégpályára.
Hát, bassza meg magát,
gondolta Yuuri még mindig keserű dühvel a torkában, ahogy visszafojtotta a
szavakat, melyeket a másik fiúra akart ordítani; japán káromkodások, amiket
képtelen lett volna megfelelően lefordítani angolra, hogy közvetítse érzései
igazi mélységét. Talán most még nem lát
ellenfélként, de egy napon majd úgy lesz. Azon a napon bánni fogja, hogy nem
vett komolyan. Egy napon, amikor majd a legjobban számít, le fogom győzni az
egész világ előtt, és amikor felnéz rám, amint fölötte állok a pódiumon,
emlékeztetni fogom mindenre, amit mondott nekem, és pontosan tudni fogja,
mennyire nem volt igaza.
Yuuri durván, ellenséges pillantást vetve a másik fiúra
nyomult el mellette, és kitolakodott a mosdóból olyan hangosan bevágva maga
mögött az ajtót, ahogy csak bírta, elszalasztva a zavart kifejezést, ami
átsuhant a másik korcsolyázó arcán, ahogy elment. Ha képes lett volna rá, ott
maradt volna, és megmondta volna Viktornak pontosan, mit csináljon a hülye,
leereszkedő tanácsával, de a dühös könnyek már elkezdték elönteni a szeme
sarkát, és ha Yuuri egy dologban biztos volt, akkor az a következő volt: soha
nem fogja megengedni Viktornak, hogy sírni lássa. Soha.
Egy napon le fogja győzni Viktort. Meg fogja tenni, nem
számít, mibe kerül – Yuuri megígérte ezt magának.
*
Pár nappal később Yuuri és Tanaka visszarepültek Hasetsuba,
ahol Yuuri leült a családjával, és hosszan, jócskán az éjszakába nyúlóan
tárgyaltak. Az anyukája elsírta magát, amikor felhozta a témát, de végül
mindannyian egyetértettek, hogy ez lesz a legjobb neki. Rögtön a döntést
követően elkezdtek szervezkedni, és kevesebb, mint egy hónappal azután, hogy
visszatért Japánba, Yuuri azon találta magát, hogy könnyes búcsút vesz a
családjától, Vicchantól, Yuukótól, Takeshitől, Minakótól és Tanakától.
Kevesebb, mint egy hónappal a Japánba való visszatérte után
Yuuri felszállt egy repülőre Detroitba, és kétségbeesetten próbált nem
visszanézni.
*
A feltörő japán korcsolyacsillag, Katsuki Yuuri szenior debütálást tesz
a következő Grand Prix sorozatban
írta Lauren Munro
A japán műkorcsolyázó,
Yuuri Katsuki – vagy Katsuki Yuuri, ahogy ismerik a hazájában, Japánban –
elvarázsolta a korcsolyavilágot a legutóbbi junior műkorcsolya bajnokságon egy
igazán látványos előadással, ami felkeltette a műkorcsolya-rajongók
érdeklődését világszerte. A tizenöt éves a személyes legjobbját adta egy
gyönyörű kűrben, amit a közönség torkában dobogó szívvel nézett, és ez
megnyerte neki aranyérmet és a junior világbajnoki címet. Néhányan a
műkorcsolya-közösségben már elkezdték összehasonlítani Katsukit az orosz
korcsolyázóval, Viktor Nikiforovval, aki még mindig magáénak tudhatja a
történelem legsikeresebb junior korcsolyázójának címét. Míg Katsuki talán nem egészen felel meg Nikiforov
lenyűgöző hagyatékának, azt nem egykönnyen lehet figyelmen kívül hagyni, hogy bejegyezte
saját eredményeit a műkorcsolya világában.
Katsuki helybeli
versenyeken kezdte karrierjét Japánban, megdolgozott érte, hogy nemzeti szinten
versenyezhessen, ahol elkezdett általános figyelmet szerezni a szenvedélyes
korcsolyázásával és az érzelmes lábmunkájával. Amint elérte a korminimumot a
nemzetközi junior korcsolyázáshoz, megtette junior debütálását a Junior Grand
Prix előző szezonjában, ahol dacolt az elvárásokkal, és bejutott a döntőbe,
habár szerencsétlenségére nem jutott fel a dobogóra. Onnantól egyenesen egy
bronzot nyert a junior világbajnokságon, ahol elkezdett nemzetközi érdeklődést
ébreszteni.
Követve a junior világbajnokságon
elért sikereit, Katsuki egy bronzérmet nyert a legutóbbi junior Grand Prix-n,
mielőtt tovább emelte volna a tétet a junior világbajnokságon, ahol megnyerte
az első aranyérmét. Az előadása a kűrben különösen figyelemre méltó
volt: a merész témaválasztása, a megigéző zene és a hibátlan korcsolyázása
összeadódott, és egy nem könnyen elfeledhető előadást alkotott.
Katsuki – aki
közismert arról, hogy technikai pontokat veszít az ugrásai hibái miatt, de
visszaszerzi az elvesztett pontokat a mesteri előadásával – egy szinte tökéletes
előadással hozta létre a nyertes kűrprogramját ahelyett, hogy nagyon bonyolult
ugrásokkal szerzett volna technikai pontokat, ahogy a kortársai teszik. Ez egy
lenyűgöző teljesítmény, és dicsérendő, hogy visszatért a műkorcsolya igazi
művészetéhez. Ez azonban felteszi azt a kérdést, hogy vajon Katsuki, aki még
nem landolt négyszerest versenyen, képes lesz-e technikailag felvenni a
versenyt az idősebb és sokkal tapasztaltabb korcsolyázókkal, amikor következő
szezonban a felnőtt korosztályba lép.
Katsuki egy kis,
tengerparti, Hasetsu nevű japán városban született, ahol a családja az utolsó
működő hévízfürdőt vezeti. A helyi műkorcsolyapályán edzett, és hivatalosan egy
nyugdíjazott helyi oktató edzette a junior korosztálybeli két évében. Miután megnyerte a világbajnoki címet
a legutóbbi szezonban, leszerződött Celestino Cialdini edzőhöz, és egy detroiti
edzőközpontba költözött, hogy ott gyakoroljon a közelgő szenior debütálására.
Míg a kritikusok még
kételkednek abban, hogy Katsuki képes lesz a következő szezonban megőrizni a
nyertes sorozatát az igen kemény versenyszellemű felnőtt műkorcsolyás körökben,
addig világos, hogy egy emelkedő csillag egy fényes jövővel maga előtt.
Kétségtelenül egy olyan korcsolyázó, akin rajta kell tartanunk a szemünket, és
mindenki számára nyilvánvaló, aki látta őt szerepelni, hogy messze fog jutni a
műkorcsolya világában.
Mi az újságtól
egyszerűen sok szerencsét kívánunk neki, és tudatjuk vele, hogy hatalmas
érdeklődéssel fogjuk követni a szenior debütálását. Katsuki az első junior
korcsolyázó Nikiforov óta, aki ekkora felbolydulást okoz, és hogy ők ketten
ugyanabban a korosztályban fognak korcsolyázni, kétségtelenül egy érdekes
következő szezont fog eredményezni.
Yuuri kűrje: https://www.youtube.com/watch?v=zLK50iS81bM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése