Ígéretek

Viktor eltitkolja Yuuri elől, hogy el van tiltva a jégtől, mert túlságosan meghajtotta magát, és a régi sérülései kiújultak azzal fenyegetve, hogy a teljes egészsége rámegy. Ez feszültségekhez vezet közöttük, és Yuuri annyira megharagszik Viktorra, hogy pár napra Yurihoz és Otabekhez költözik, míg mindketten lenyugszanak. Egyikük sem viseli jól a távolságot. 

Játszódik az anime után három évvel.

Novella három részletben, mert megint megszaladt a kezem... ez mostanság elég gyakran megtörténik, nem? Köszönöm a biztatást Lilynek! ^^

- Látom, végre sikerült rábeszélned, hogy otthon maradjon.

Ez volt az a megjegyzés, amivel minden elkezdődött. Yuuri értetlenül meredt Yakovra, mire az idős edző elmesélte, hogy Viktornak elméletileg már két hete nem szabadna jégre lépnie, és Yuuri hátán végigfutott a hideg.

Szóval ez volt az oka, hogy Viktor újabban a késő esti edzéseket részesítette előnyben annak ellenére, hogy koránfekvő volt, és hogy mostanában szinte meg sem szabadult a fáslitól a térdein és a bokáján. Yuuri nem akart dolgokat feltételezni, és ha ebbe komolyabban belegondolt volna, akkor az lett volna belőle, s az rendszerint nem vezetett túl sok jóra. Most viszont hibásnak és dühösnek érezte magát, amiért elnyomta a megérzéseit, hogy valami nincs rendben Viktor mosolyaival, hogy szokatlanul dühös, ha nem sikerül egy ugrás, vagy hogy egyre gyakrabban szisszen fel a fájdalomtól. Ha rákérdezett, akkor mindig legyintett, hogy nincs semmi probléma, minden rendben van.

Szóval ezért telefonált mostanában ennyit. Yakovval, az orvossal… mindenkivel, és Yuuri olyankor aggodalmasan hallgatta az orosz nyelvű beszélgetést, ami még mindig túl gyors volt ahhoz, hogy rendesen követni tudja.

És Viktor valószínűleg direkt beszélt úgy, hogy ne értse.

Yuuri hirtelenjében nem is tudta, hogy dühös legyen, vagy elárultan érezze-e magát, amikor Yakov lefénymásolta neki Viktor orvosi papírjait, amiből ugyan egy kukkot sem értett, de legalább lesz mit meglebegtetnie az orra előtt, amikor szembesíti azzal, hogy lebukott. Hogy gyakorlatilag még futni sem lenne szabad elmennie, ha az élete további részében nem bicegni, hanem rendeltetésszerűen szeretné használni a lábait.

Yuuri keserű ízzel a szájában ment haza, az ajkát rágva nyitotta ki az ajtót, de Viktor nem volt otthon – ahogy Makkachin sem üdvözölte már a küszöbön, mióta egy évvel ezelőtt elaltatták, mert már gyógyíthatatlan volt a betegsége. Mindkettőjüket nagyon megviselte az elvesztése, és habár Yuuri óvatosan felvetette, hogy örökbe fogadhatnának egy kutyát a menhelyről, Viktor elzárkózott egyelőre a gondolattól. Yuuri nem erőltette a témát, hiszen Vicchan után neki is nehéz volt hozzászoknia Makkachin jelenlétéhez. Viszont jót tett volna Viktornak is, ha ismét lett volna kiről gondoskodniuk egymáson kívül, nem beszélve arról, hogy képtelen volt továbbadni Makkachin régi játékain és fekhelyein. Yuuri az egyik takarítás alkalmával még lejárt konzerves kutyakaját is talált, amit aztán kidobott lévén lejárt már, és inkább nem is említette Viktornak.

Viktor elméletileg az edzőterembe ment aznap, de Yuuri már sejtette, hogy ez egy füllentés volt. Múlthéten is egy egész napot ott töltött elvileg, hogy aztán nyűgösen beessen a pályára, és így könnyen lehet, hogy edzés helyett inkább vizsgálatról vizsgálatra rohangált.

Yuuri nem értette. Nem azt esküdték, hogy egészségben-betegségben? Miért titkol el ilyesmit előle Viktor, és miért akarja ezt a súlyt egyedül hordozni a vállán? Hiszen mennyiszer történt meg, hogy Viktor ápolta a kibicsaklott vagy meghúzott bokáját. Miért nem engedi, hogy ugyanezt megtegye érte?

Jobb belátása ellenére leguglizta a nyomtatott latin szavakat a leletben, és nem aggódott miattuk kevésbé. Igaz, hogy az ő sportjukban mindenkire az várt, hogy tönkremenjenek az ízületeik, a porcok a megerőltetéstől, de nem értette, miért hallgatja el előle ezt Viktor. Hiszen már Yuuri térde sem volt régi, és igenis becsületesen kezelte, ha fájt.

Nem állt szokásukban egymás holmijában turkálni – kivéve, ha a másik kérte –, de Yuuri most megszegte ezt a ki nem mondott egyezséget, ahogy belépve a hálószobába Viktor felére ment.

Ahogy sejtette: a kapott gyógyszerek, fáslik és kötszerek ott voltak Viktor éjjeliszekrényében, és Yuuri olyan erővel rántotta ki a fiókot, hogy az kijött a helyéről, és az idegességtől remegő kézzel nem tudta hirtelen visszarakni.

Kulcs zördült a zárban. Yuuri megdermedt, majd vett egy mély levegőt.

Nincs semmi baj, nem csinált semmi rosszat, csak meg kellett bizonyosodnia valamiről…

Hallotta, amint Viktor zacskókkal zörög a konyhában, és a füle mögé simította a copfból kicsúszott tincseket, mielőtt felkelt volna.

- Yuuri, kicsim, merre vagy? – hallotta Viktor hangját.

Amikor belépett a helyiségbe, Viktor éppen a hűtőbe pakolta be; legalább bevásárolni elment. Közben halkan dudorászott, amiben Yuuri felismerni vélte a zenét, amit az előző szezonra választottak a duettjükhöz, és még jobban elszorult a szíve. Ahogy Viktor meglátta, felderült az egész lénye, és ölelésre tárta a karjait a nyitott hűtő előtt, de Yuuri feltartotta az egyik gyógyszeres dobozt, és Viktor arcáról azonnal lefagyott a mosoly, és a szemei elkerekednek.

- Erről mikor akartál mesélni? – kérdezte a tervezettnél élesebb hangon.

Viktor szólásra nyitotta a száját, majd a szeme hirtelen a konyhapultra meredt, és észrevette a lelet fénymásolt lapját, amit Yuuri otthagyott a sálja mellett, amikor hazaért és sietve ledobálta a holmijait. – Az honnan van? – suttogta rekedten válasz helyett.

- Yakov igen érdekes dolgot mesélt ma nekem – folytatta Yuuri éledő dühvel. – Azt mondta, örül, hogy sikerült végre rávennem téged, hogy otthon maradj. Mit gondolsz, miért?

- Yuuri, ez semmiség. Évek óta van ez a problémám, nem kell…

- Lehet, hogy nem értem, mi van ide írva, de Yakov és az orvos is meghatározatlan időre eltiltottak a sportolástól.

Viktor makacsul összepréselte az ajkát, és az arca egészen hideg lett ettől a gesztustól. Yuuri sosem hitte volna, hogy egyszer majd ridegnek tűnik neki ez a szeretett alak, és a torkát szorította valami. Ha tudta volna, hogy ezzel jár, ha visszakívánja Viktor a jégre, inkább tartotta volna a száját. És habár már nem nyert olyan sokszor – főleg azért, mert Yuuri komolyan vette, hogy ötszörös világbajnok lesz, és már csak egy cím hiányzott hozzá –, az utóbbi időben úgy tűnt, őszintén élvezi a versenyzést.

- Viktor – kezdte, és látta, amint a másik férfi összerezzent, mert már rég nem hívta a teljes keresztnevén –, ez nem játék. Addig akarod ezt folytatni, míg fizikailag képtelen leszel korcsolyázni?

- Te akartad, hogy visszajöjjek.

- De nem azt akartam, hogy lebénítsd magad! – Észrevétlenül emelte a fel a hangját, hogy ne uralkodjon el rajta annyira az aggodalom. – Sosem tudod, hol a határ.

- Azt hittem, szeretsz ellenem versenyezni!

- De nem az egészséged árán! Nem hiszem el, hogy ilyen felelőtlen edzőm van.

- Ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy az edződ vagyok. – Viktor hangja szokatlanul élesen csendült, amit általában csak akkor hallott, ha Yakovval vagy valaki mással az orosz csapatból veszekedett, de ezt a hangszínt még sosem használta, ha hozzá beszélt. – Ez a magánügyem.

Yuuri ajka megremegett, és felmutatta az aranygyűrűs kezét. – A férjed vagyok, és az egészséged nem a magánügyed. Nem fogom végignézni, ahogy a makacsságoddal tönkreteszed magad.

- Miért, te is eltiltasz a jégtől? – kérdezte, és Yuuri hirtelen látta a hasonlóságot egy szemtelen, éretlen tinédzserrel, akihez Yakov gyakran hasonlította a férfit, főleg amikor Viktor összegyűrte a lelet másolatát, és egy pontos célzással bedobta a kukába.

- Nem hiszem, hogy engem sokkal komolyabban vennél, mint Yakovot vagy az orvost, ha elmondani is basztad.

Viktor élesen szívta be a levegőt; egyikük sem volt ahhoz szokva, hogy így beszéljenek egymással. – Elmondtam volna…!

- Mikor? Amikor nem bírsz menni segítség nélkül?

- Yuuri, fejezzük ezt be. Most.

- Rendben! – A hangja és az ajka is remegett, ahogy szinte félrelökte az útból, és felkapta az előszobában elejtett táskáját, találomra lerántott a fogasról egy könnyű dzsekit, és beleugrott a cipőjébe letaposva a sarkát. – Nem lehet veled beszélni.

A fülében doboló vértől alig hallotta, mit mond Viktor, és rávágta a bejárati ajtót, amikor utána akart fordulni. Lerobogott a lépcsőn, és becsületére legyen, egészen a bejárati kapun túlig kibírta, hogy ne sírjon. A szabad, hűvösebb levegőn viszont elkezdtek peregni a könnyek az arcán, és futni kezdett, hogy minél távolabb legyen az egész veszekedéstől és attól, ahogy Viktorral egymással beszéltek.

Végül a Néva egyik csatornájának partján lyukadt ki, amikor kifulladt attól, hogy egyszerre bőgött és futott. Annyira a fejében rekedt az egész veszekedéstől, és szinte észre sem vette a járókelők megrökönyödött pillantásait. Lerogyott egy padra, míg azon kattogott az agya, hova menjen éjszakára. Pillanatnyilag látni sem bírta a férjét, és biztos volt benne, hogy a másik is hasonlóan van vele. Ha veszekedtek, akkor rendszerint pár óra elteltével elcsitult az egész, de Yuuri nem akarta, hogy kínosan kerülgessék egymást a lakásban, míg lenyugszanak.

Végigvette a lehetőségeit; mehetne persze hotelbe, de nem volt benne biztos, hogy jól viselné most a szoba hideg magányát, és így is annyira felmérgesítette magát, hogy még mindig szinte úgy kapkodta a levegőt, mint amikor pánikrohama volt. Ahogy jobban megnézte a környéket, észrevett egy aluljárót, és eszébe jutott, hogy Yurio lakása olyan öt metrómegállóra van innen. Akármilyen mogorva is a fiú, Yuuri tudta, hogy meg fogja szánni, hiszen ő is sokszor éjszakázott náluk, amikor még Yakovéknál lakott, és az agyára ment a két felnőtt veszekedése. Igen, morogni fog, amiért nem szólt előre, de befogadja. Talán ha felhívná…

Beletúrt a táskájába, és ahogy előhúzta a telefonját, rögtön eszébe is jutott, hogy az aku meghalt nap közepén. Nem baj, legalább Viktor nem fogja tudni hívogatni, ha lenyugodott. Tudja meg csak ő is, milyen aggódni azért, akit szeretsz.

Összeszedte magát annyira, hogy ne sírva metrózzon. Be tudta engedni magát Yurióék emeletes házába a kóddal, amit megjegyzett, amikor segítettek neki költözni. Ahogy azonban megmászta a három emeletet, és becsengetett, nem felelt senki, és Yuurinak hirtelen kedve lett volna dörömbölni a fán, belerúgni valamibe, és újabb jelenetet rendezni.

Yurinak és Otabeknek holnap szabadnapja lesz, ami általában azt jelentette, hogy elmentek valahová kikapcsolódni. Mennyi az esélye, hogy hajnal előtt hazaérnek, és józanok is lesznek?

A lépcsőházban nyár ellenére hűvös volt, és Yuuri magára húzta a még otthon felkapott dzsekit – mint kiderült, Viktorét, amit legfeljebb csak ősszel kezdett el hordani. Még egy vékony sál is volt az ujjába, amit belegyűrt a hátizsákjába, mert elég volt, hogy kabáton érzi Viktor illatát. Letelepedett a lépcsőre, és várt, míg újabb gondolatok kezdték el rágni a belsőjét.

Viktor azt mondta, hogy fejezzék be ezt. Azt nem érthette úgy, hogy fejezzék be a házasságukat, ugye? Igen, durván beszéltek egymással, de várható volt, hogy egyszer el fognak múlni a mézeshetek, amikor egymás makacssága idegesítő lesz. Kaptak már össze, akkor is minden rendbe jött. És amúgy is, igaza volt, ezt pont nem lett volna szabad eltitkolnia előle. Aztán hozzávágta a fejéhez, hogy nem lehet vele beszélni, és egyszerűen az arcába vágta az ajtót. Mi van, ha közben megütötte Viktort? Yuuri nem bírta visszatartani az újból feltörő könnyeket.

A nagy önutálatban elbóbiskolhatott, mert arra riadt, hogy visszhangzik a lépcsőház a hangos nevetéstől. Felismerni vélte Yuri harsány hangját, és amint Otabek basszusa csitítja, hogy legyen szíves nem felverni a szomszédokat, mert egyikük sem akarja, hogy újabb panasz legyen rájuk csendháborításért.

Yuuri épp akkor emelte fel a fejét a térdéről, amikor a páros az utolsó lépcsőfordulóba ért. Yuri a nála már több mint egy fejjel alacsonyabb Otabek vállába kapaszkodott, aki a derekánál fogva tartotta a kajlán megnyúlt testet. A jelenetből ítélve volt bennük pár sör, főleg Yuriban. És Yuri csak akkor hagyta abba a röhögést, amikor észrevette a lépcsőn kuporogni.

- Katsudon, mi a faszt keresel itt?

Yuuri nyelt egyet. Várható volt. – Aludhatok nálatok? – Lassan négy éves ismeretség után már könnyebb volt kérni, és nem mintha olyan sok választása lett volna. Milához és a szüleihez biztos nem fog menni.

- Dugni akartunk – bukott ki Yuriból a megszokott őszinteség. Otabek a falnak támasztva elengedte, amint úgy ítélte meg, hogy nem fog legurulni, és előrement ajtót nyitni.

- Mióta vársz?

Yuuri próbált emlékezni, de a sötétben nem látta az óráját. Otabek elkezdett ugrálni, hogy bekapcsolódjon az automatikus világítás.

- Fogalmam sincs.

Yuuri tagjai meglehetősen elgémberedtek az órák hosszat való ücsörgéstől, míg a feje fájdalmasan lüktetni kezdett a hirtelen mozdulattól. Otabek előreengedte, míg a biztonság kedvéért összeszedte Yurit, aki rácsapott a kezére, és inkább maga imbolygott be a lakásba.

- Mi történt? – kérdezte Otabek, amikor bezárta az ajtót, és töltött mindenkinek vizet. Yuri kapásból lehúzott egy pohárral, míg benézett a hűtőbe valami ehetőért. Yuuri nem merte meginni a vizet, mert attól tartott, akkor a könnyeinek újabb utánpótlása lesz.

- Szarul nézel ki – állapította meg Yuri azt, amit már ezelőtt is tudott. Talán még magát is megijeszti, ha eljut a tükörig.

- Veszekedtünk Viktorral.

Yuri felprüszkölt. – Ti tudtok olyat?

Yuuri sötét pillantást vetett a fiúra.

- Ne legyél köcsög, Yura.

- Eltiltották a jégtől meghatározatlan időre, és erről egy szót sem szólt nekem, hanem két hete velem jár este edzeni, amikor Yakov már nincs ott.

- Jellemző.

- Ti tudtatok róla? – pillantott fel hirtelen Yuuri a pohárról, mire a fiúk szinkronban rázták meg a fejüket.

- Nem, de nem mintha nem csinált volna már korábban ilyesmit.

- Nagyszerű – morogta, és az ölébe húzta a táskáját.

- Van váltás ruhád? – kérdezte Otabek.

- Csak az van nálam, amiben ma edzettem – rázta meg a fejét.

- Faszomat, hogy még mosnunk is kell miattad!

- Yura – szólt rá finoman Otabek, mire a fiú szusszantva eltűnt a fürdőben, és a kihallatszódó további káromkodásból ítélve bepakolta a mosógépet. Otabek közben hozott neki egy szürke felsőt és alsót, hogy legyen miben aludnia. Yuuri hálát adott a sorsnak, hogy már rég nem hordtak egy méretet Yurival, aki még tizenkilenc évesen sem nőtte ki a párducmintát és a macskafüleket.

A kanapé mögül elősomfordált Potya, és megnyávogta Yuurit, mielőtt felugrott volna az ölébe. Yuuri gépiesen simított végig a macska puha, világos szőrén, mire az állat hangos dorombolásban tört ki. Yuri szerint Potya indokolatlanul szimpatizált a japán korcsolyázóval, és nem átallott elárulni őt abban a pillanatban, amint Yuuri megjelent a lakásban.

Szóval, ha mázlija lesz, akkor ma Potya lesz a hálótársa. Yuurinak már is hiányozni kezdett Viktor meleg ölelése, és egy pillanatig meg akarta ütni magát, amiért nem fújta ki a dühét a szembesítés előtt, hogy normálisan tudja tálalni a témát.

Yuri nemsokára rikkantott, hogy kész van, jöhet berakni a ruháit és zuhanyozni, és Yuuri örült, hogy végre elszabadul Otabek kutató tekintetétől. Kedvelte a fiút, de a legkevésbé sem volt kedve a problémáikról beszélni, és amilyen szúrósan tudott nézni, nehezen lehetett hazudni neki.

A forró víz kicsit felfrissítette, és megtiltotta magának, hogy Viktorra gondoljon közben, mert a tükörből egy olyan kisírt szemű Yuuri Nikiforov-Katsuki nézett vissza rá korábban, akit már nagyon régen látott. Nem szabad újra felidegesítenie magát, az kell még, hogy a józanodó Yuri kiabáljon vele, milyen szánalmasak.

Éppen a haját törölte, amikor hallotta a nappaliban felkiáltani Yurit.

- Baszki, Katsudon, Viktor vagy tízszer hívott! Miért ülsz mindig a telefonodon?

Yuuri élesen szívta be a levegőt. - Nem akarok vele beszélni még.

- Nem leszek a postásotok!

Yuuri ajka megremegett, mielőtt válaszolt volna. – Lemerült a telefonom.

Yurinak erre különös módon nem volt semmi undok válasza – talán Otabek szólt rá, hogy ne piszkálja. Amikor az ideiglenes pizsamába öltözve kilépett a fürdőszobából, a két fiú már megágyazott neki, és a mosogatónak dőlve chipset ettek, amiből őt megkínálták. Yuurinak nem volt étvágya. A zuhany után ráadásul különösen érezte a nap fáradtságát, hogy az edzés és a veszekedés után még a hideg lépcsőn is ücsörgött.

Szó nélkül befeküdt a takaró alá, hogy kevésbé legyen észrevehető, és a fiúk nemsokára jó éjszakát kívántak. Otabek bátorította, hogy főzzön magának nyugodtan egy teát vagy egyen, ha talál valami kedvére valót a hűtőben.

Yuuri szorosan lehunyta a szemét, de képtelen volt rögtön elaludni; az éjszaka csöndjében hallotta, amint vendéglátói a csukott ajtó mögött beszélgetnek róluk. Hogy Viktor most megkapta, amit érdemelt, és hogy mekkora szerencséje van, hogy Yuuri elviseli és nem hányja folyton a szemére a hibáit. Fájtak ezek a szavak, mert ő nem elviseli Viktort, hanem szereti, akkor is, ha egy nagyra nőtt gyerekként viselkedik néha. Otabek úgy vélte, egy bizonyos szemszögből Viktort is meg lehet érteni, még ha nem is volt korrekt, amit csinált, de nem kételkedett abban, hogy ki tudnak békülni. Yuuri a fejére húzott egy párnát, és szorosan a fülére szorította, hogy ne halljon semmit a saját lélegzésén és a szívének kalapálásán túl. Potya, akit a gazdája kizárt a hálószobából, odatelepedett mellé, megbökdöste rózsaszín orrocskájával a könyökét, majd ráfeküdt a karjára és dorombolni kezdett. Yuurit ez a hang ringatta el végül.

~*~

Viktorba csak akkor vágott bele igazán, mit is mondott Yuurinak, amikor férje kiviharzott a lakásból.

Ugyanazok a szavak, amik egyszer Barcelonában hangzottak el Yuuri szájából, amik őt is megríkatták, és majdnem tönkretették a kapcsolatukat.

Yuurit ismerve a sírás határán volt, amikor kirohant, és Viktor akármennyire is szeretett volna utána menni, hogy béküljenek ki, nem tette. Tudta, hogy még időre van szüksége mindkettőjüknek, hogy megnyugodjanak, és normális felnőttek módjára tudjanak beszélni. Ha most utána menne, akkor csak még rosszabb lenne a veszekedés.

Viktor lerogyott a kanapéra, és a kezeibe temette az arcát. Lehet, hogy voltak nézeteltéréseik, de ez azért nem vallott rájuk. Egyszerűen nem ütöttek meg ilyen hangnemet egymással szemben. Yuuri kiabált, ha mérges volt, de a merev szigorúság, amivel kérdőre vonta, teljesen új volt. Ahogyan az is, hogy szemtelenségen kapta magát.

Yuurinak igaza volt, de nem akarta, hogy aggódjon miatta. A férje hajlamos volt mindent túlgondolni, és nem akarta még a saját problémáit is a vállára helyezni.

Kétségtelen volt viszont, hogy az egész titkolózással többet ártott, mint használt. Yuuri lelkébe gázolt azzal, hogy nem mondta el, hanem inkább mosolyogva tagadta, ha fájt a lába, és most talán magát okolja, amiért rosszabbodott az állapota, mert tudta nélkül engedte korcsolyázni.

Viktor tudta, hogy árt magának, de nem akarta megtagadni magától a jeget, ami összehozta őt élete szerelmével. Yuuri a pálya közelébe se engedte volna, ha kezdettől fogva látta volna a letetet, mert pontosan ismerte - nem tudná megállni, hogy ne korcsolyázzon. Akkor is, amikor csak az edzője volt, sokkal többet volt vele a jégen, mint egy átlagos edző, akkor is többnyire együtt futottak végig az elemeken, amíg Viktor bírta szuflával.

És ez is volt a baj egyik része. Viktornak el kellett ismernie, akármilyen rettenetes is volt ez, hogy többé már nem húsz éves, és közel sem olyan jó erőnléte, mint mondjuk Yurinak vagy más fiatalabb korcsolyázóknak, nem beszélve a feltörekvő, friss szeniorokról, akik tele vannak kibontakozási lehetőségekkel, álmokkal és friss porcokkal és ízültekkel, melyek nem koptak még el a négyszeres fliptől és társaitól. Yuri rendszeresen a fejéhez vágta, hogy vénember, vissza kellene vonulnia, és Viktornak volt egy olyan érzése, hogy többé már nem csak gúnyból mondja. Yakov már nem nyaggatta, hogy van benne még egy szezon, hanem mostanában elkezdte alternatív karrierlehetőségekkel bombázni. Miután Yuuri annyi sikert ért el, hajlandó lett volna segédedzőnek is felvenni maga mellé, hiába hiányzott a végzettsége.

Persze hatalmas haladás lett volna Yakov ajánlásával edzőnek állni, de Viktor félt, hogy ha egyszer kiszáll a versenyzésből, már sosem lesz ugyanolyan. Lassan el fogják felejteni vetélytársként, hiszen már a két éve visszavonult Christ nem hívják az aktív korcsolyázók annyi helyre…

Félt, hogy Yuuri lassan kiábrándul belőle, ha ráébred, hogy a teste lassan cserbenhagyja, és már képtelen jégbevésett csodákat és történeteket mesélni neki. Hiszen Yuuri elsősorban a művészbe szeretett bele.

Valami elveszne a kapcsolatukból, ha elvesztené a jeget és a versenyzést.

Hagyott körülbelül két órát Yuurinak, hogy kifújja a dühét, majd megpróbálta felhívni, de ki volt kapcsolva a telefonja. Ez olyasmi volt, ami normális esetben nem aggasztotta volna, de lassan már este tíz volt, és hiába volt nyári világosság, nem akarta, hogy Yuuri ilyen későn Szentpétervár utcáit járja.

A következő tippje Yuri volt, de hiába csengett ki, a fiú nem vette fel, akárhányszor tárcsázta. Következőnek felhívta Yakovot, aki kioktatta, amiért ilyen kései órán felzavarta, majd a fejéhez vágta, hogy megérdemelte, amit kapott. Georgitól, Milától és pár fiatalabb jégtáncostól, akikkel még elég jóban voltak, már csak üzenetben kérdezte meg, tudják-e, merre jár Yuuri, de senki sem tudott segíteni neki.

Éppen a kétségbeesés legmélyebb bugyrába csúszott volna, amikor végül éjfél körül pittyegett a telefonja.

Itt van, lúzer, írta Yuri, majd: egy seggfej vagy.

Viktor kivételesen egyetértett vele. 

A novella további részei az ígéretek címke alatt lesz~