Ígéretek II.

A novella második része, a fiúk makacsak, de Yuuri döntésre jut a végén. 

Egyébként befejeztem az egészet, szóval már ezt a sztorit sem fenyegeti az, hogy csak úgy itt marad. ^^

Yuuri fájó háttal, jóval később ébredt, mint szokott, és Potya még mindig ott dorombolt mellette, a súlya alatt elzsibbadt a karja. Fura érzés volt magától kelni; általában Viktor ébresztette még akkor is, ha szabadnapjuk volt.

Ahogy eszébe jutott a férje, elszorult a szíve, hogy összevesztek. Nem kellett volna annyira nekiugrania… de ha finomabban mondja, akkor végképp nem kap válaszokat. Még mindig haragudott rá, amiért eltitkolta az állapotát, de ez most már csalódottsággal vegyült.

Felülvén észrevette a telefonját az asztalon. Yurio felrakhatta tölteni, amíg zuhanyozott tegnap este, és Yuuri némi habozás után a kezébe vette és bekapcsolta. Vagy húsz nem fogadott hívás Viktortól; jellemzően ő volt az a személy, aki addig hívta a másikat, míg az fel nem vette. Üzeneteket is küldött, és Yuuri szemei előtt összefolytak a sorok a szemüvege nélkül – beszéljük meg, ne haragudj, hol vagy, elmenjek érted… Képtelen volt most végigolvasni az összest. Görcsölt a gyomra, ha az előttük álló beszélgetésre gondolt. Mi van, ha most Viktor utálja? 

Időre van szükségem, írta, majd kikapcsolta a telefonját. A szeme elé szorított alkarral hátradőlt, és mélyeket lélegzett, míg azt ismételgette magában, hogy ne gondold túl, ne gondold túl, ne gondold túl, de ez most nem segített. Viktor az ő meggondolatlan kérése miatt erőltette még mindig magát, és már így is a legidősebbnek számított a műkorcsolyások között. Makacsul dolgozott, és összeszorított fogakkal mosolygott, amikor Yurio maga mögé utasította a nemzetin vagy az Európa bajnokságon.

Most, hogy Yuuri végre látta, mi ára van ennek, keserű íz volt a szájában, és szégyellte magát, hogy nem vette előbb észre. Viktor csak a külvilág számára jó színész, legalábbis egészen eddig azt hitte, hogy férje egy nyitott könyv számára – de nem, azt tette, amit Viktor szeretett volna, elhitette magával, hogy nincs semmi probléma, ha mosolyog.

Megkordult a gyomra, de nem érzett éhséget. Potya felugrott mellőle, mintha ez egy jelzés lenne, és elkezdett nyávogni, mire megsimogatta a macskát az álla alatt.

- Ne haragudj, nem tudom, mit ad neked a gazdád – mondta neki halkan japánul, és Potya olyan sértetten nézett rá, mintha értette volna. Leugrott a kanapéról, felvágott farokkal elrobogott a hálószoba felé, és szabályosan nekiment az ajtónak, mielőtt hangos vernyogással kaparni nem kezdte. Hirtelen nagyon emlékeztetett Yurióra, és Yuuri majdnem elnevette magát, amikor egy puffanást és mérges kiáltást hallott.

Szóval ez volt Yuri és Otabek ébresztője.

Yuri rettenetesen kócos és morcos volt annak ellenére, hogy majdnem dél volt, míg Otabek azért viszonozta Yuuri akcentusos dobroye utróját, ahogy reggeliben reménykedve bevették a konyhát.

Hülyén érezte magát, hogy gyakorlatilag a fél napot átaludta – normális esetben már valamivel hét előtt kint futna a csatornaparton, valószínűleg Viktorral.

Ha Viktor nem hallgat senkire, akkor a közös kocogásoknak is vége szakad. Persze nem zárhatja be Viktort a lakásba, de talán ki tud találni valami szankciót, amit komolyan vesz.

Megrázta a fejét. Nem, szexszel pont nem fogja zsarolni, nem fog idáig süllyedni.

Arra jutott, hogy nincs olyan lelkiállapotban, hogy bemenjen edzeni; valószínűleg csak minden egyes ugrását elrontaná, míg Viktor állapotán kattogna az agya. Yakov meg fogja érteni, ha később megmagyarázza neki a helyzetet…

- Nem fogom nézni, ahogy sajnáltatod magad – huppant le mellé Yuri a tányérjával. – Egyél, mert aprított kockát akarok csinálni belőled, ha már itt vagy.

Végül jót tett, hogy Yuri befogta játszani. Néha Otabek is odaült melléjük, ha éppen három játékosra volt szükség, de többnyire inkább a kötelező olvasmányával volt elfoglalva, míg ők zombikat gyilkoltak és egymással kiabáltak. Tulajdonképpen az összes orosz káromkodás Yuritól ragadt rá, és néha még most is hallott tőle újakat, amiket szorgalmasan próbált bevésni a szókincsébe.

Mindez legalább elvonta a figyelmét Viktorról.

Késő délután Yuuri a vendéglátásért cserébe főzött nekik, hogy ne kelljen kaját rendelniük, és amikor kínos precizitással darabolta a zöldségeket, hallotta, amint Yuri beszél valakivel. A megszokott módon, erőszakos hangon hadart, elhangzott párszor a neve, majd felé nyújtotta a telefont, és Yuuri már sejtette, ki lehet a vonalban.

- Viselkedjél már felnőtt módjára – morogta, de Yuuri csak horkantott egyet, mert felrémlett neki, hogy reagált Viktor, amikor tegnap szembesítette.

- Majd ha ő is azt teszi.

Yuri valószínűleg csak azért nem vágta hozzá a készüléket, mert éppen a nagykés volt a kezében. Helyette inkább feszült kifejezéssel az arcán kihangosította a hívást.

- Nem akar velem beszélni, igaz? – Viktor hangja szinte rekedtes volt, fáradtnak hangzott, nyoma sem volt a szokásos vidámságának. – Meg tudod tőle kérdezni, hogy hazajön-e ma? Tudom, hogy azt mondta, hogy időt kér, de… hiányzik.

- Én ezt nem hallgatom – morogta Yuri. – Akkor gyere ide, és mondd meg neki magad.

- Félek, hogy látni sem akar.

A kés élesen koppant a konyha falapján, ahogy Yuuri ledobta rá, míg kimenekült a szobából. Még hallotta, amint Viktor meglepetten feljajdult, amikor rájött, hogy ki volt hangosítva, majd bezárkózott a fürdőbe.

Nem, egyértelműen nem volt kész a beszélgetésre, hogy szembenézzenek, miket vágtak egymás fejéhez. Hirtelen egyedül akart lenni, hogy számot vethessen rendesen az érzelmivel, talán az is segítene, ha megint sírna, de Yuri belerúgott az ajtóba, hogy az ő lakásában biztos nem fog a fürdőszobában rejtőzködve depizni.

- Hé, Katsudon, mi a franc volt ez? Ha nem akarsz hazamenni, csak mondd meg neki, de én nem fogom hallgatni a hisztijét.

- Yura, nyugodj le, ez az ő dolguk.

- Nem, ha Viktor nekem fog nyavalyogni!

Remegős sóhajjal felkelt, megmosta az arcát.

Egy nap. Egy napra még biztosan szükség van ahhoz, hogy hűvös fejjel tudjon beszélni Viktorral, és addig kitalálja, mit fog mondani neki.

~*~

Viktor rettenetesen aludt Yuuri nélkül. Folyamatosan forgolódott, mert nem volt kit ölelgetnie, hiányzott a másik testének melege és a jelenléte, és egy ponton azon gondolkozott, hogy kimegy a nappaliba, és a kanapén éjszakázik, de attól meg megfájdul a háta és a dereka. Végül belefordult Yuuri takarójába, és a párnájába fúrta az arcát, amiben még ott érződött férje illata, és így nehezen ugyan, de eljött az álom.

Egy jó dolog volt a lebukásban: már nem kellett kitalálnia, mit mondjon, hova megy, amikor vizsgálata van. Viszont annak az esélye, hogy ezek után bárki is a jégre engedi, szinte a nulla volt. Örülhet annak, ha Yuuri egyáltalán szóba fog állni vele hétvégéig, és fájt, amikor azt írta, időre van szüksége; Yuuri mérge általában gyorsan elrepült, és pár óra múlva összeborultak. Most rettenetesen túllőhetett a célon, hogy még beszélni sem volt hajlandó vele.

Az orvos a vizsgálaton túlságosan vidoran kérdezte meg, mije fáj, aztán viszonylag együttérzően bólogatott, hogy ez bizony ennek a sportnak az átka, tanácsokat osztogatott, hogy igazából pihentetnie kellene az egész testét, és nem, futni végképp nem szabad, jobb, ha a gyors sétát is elfelejti, és figyel arra, hová és hogyan lép.

Viktor több mint rossz hangulatban ment haza, és amikor elhaladt a bolt előtt, ahol bevásárolni szoktak, eszébe jutott, hogy Yuriót azért felhívhatná, hátha Yuuri hajlandó úgy beszélni, vagy legalább valami életjelet adni magáról. Yurio nagy diplomáciás készségekről tanúbizonyságot téve egyszerűen kihangosította a beszélgetést, és Yuuri egyszerűen elmenekült előle – valószínűleg még mindig mérgesen.

Viktor szánalmasnak érezte magát, amiért annyira függ a férje jelenlététől, hogy még teret sem tud engedni neki.

Felvonszolta magát a lépcsőkön, a térdei nyögtek minden egyes foknál, és fent beengedte magát a néma és üres apartmanba, ami pont olyan magányosan ásított, mint amikor még egyedül élt itt. Bekapcsolta a tévét háttérzaj gyanánt, próbálta meggyőzni magát, hogy figyel is a hírekre, míg sikeresen elbóbiskolt alattuk.

~*~

Másnap Yuuri gyűröttebb volt, mint amivel számolt, de aznap már nem volt menekvés az edzés elől – és nem is akart kibúvót keresni amögé rejtőzve, hogy összeveszett a fő edzőjével. Végighallgatta Yakov teljesen jogos hegyibeszédét arról, hogy ha be szeretné érni, vagy netán túl is szárnyalni Viktort világbajnoki címek terén, akkor nem lazíthat és lóghat csak azért, mert éppen rossz kedve van. Viktor is kidolgozta testét-lelkét, hogy a világ csúcsán lehessen, neki is ezt a példát kell követnie. Yuuri bólogatott, majd zokszó nélkül korcsolyázott, míg le nem járt az ideje.

És a jég segített kitisztítani a dühöt afelett, hogy Viktor titkolózott és fájdalmat okozott önmagának. Yuuri hiába akart már huszonhárom évesen is visszavonulni, most, négy évvel később már esze ágában sem volt otthagyni a jeget. Mindig ugyanaz a séma: még egy év, aztán a következő, mert akkor lesz az olimpia, és akkor miért ne folytathatná még, ott vannak a megvédendő címei…

Yuuri reális szemmel tudta, hogy valószínűleg a harmadik, amin részt vesz lesz az utolsó olimpiája, és hogy a nyakában lihegő Yurival, Otabekkel, Phichittel és Seung-gillel nem sok esélye van megvédeni a címét, nem beszélve a még fiatalabbakról, akik még csak most kezdenek kiteljesedni, és erejük tetőpontján vannak. Akármilyen jó is volt az állóképessége, kezdett ő is kiöregedni a sportból, Viktorról nem is beszélve.

- Hogy van Vitya? – érdeklődött Yakov a nap végén, amikor Yuuri izzadtan és nyögő izmokkal leült a padra levenni a korcsolyáját. Úgy tűnt, tiszta a terep, és már nem akarja legorombítani az egy nap kihagyásért, így Yuuri fel mert pillantani rá.

- Nem reagált jól, amikor szembesítettem.

- Várható volt – biccentett az idős férfi. – Vitya mindig is végtelenül makacs volt ilyen téren, nem csodálom, hogy eltitkolta előled. Szüksége van valakire, aki visszafogja, ha hülyeséget csinál.

Yuuri bűntudatosan beharapta az alsó ajkát – ő még csak észre sem vette, hogy baj van, amíg késő nem lett.

- Rád hallgatni fog, mindig is jó hatással voltál rá. – Yakov egy vaskos mappát nyújtott neki. – Add oda neki ezt, van benne pár állásajánlat, ami érdekelheti, ha visszavonul.

Yuuri elvette a mappát; kivételesen egy újabb volt, nem olyan gyűrött, amint amikhez Yakov irodájában szokott. Már régről tudta, hogy Viktor és Yakov között sokkal több van egyszerű diák-edző kapcsolatnál, de mindig újabb és újabb rétegét fedezte fel Yakov gondoskodásának; elvégre Viktor volt az a tanítványa, aki leghosszabb ideje volt ott, nem mindenki bírta hosszútávon Yakov edzői stílusát. Ráadásul a férfi egy időben még be is fogadta Viktort, amikor nem volt hová mennie. Persze, hogy azután is figyelne rá, hogy már nem versenyzik aktívan – Yuuri hallotta pletykálni, hogy Yakov azt akarja, Viktor legyen az, aki átveszi a helyét, ha ő véglegesen a jól megérdemelt nyugdíjába vonul.

Miután megígérte, hogy átadja az üzenetet és a jókívánságokat, elszabadult zuhanyozni; a forró víz könnyített a tagjain, valahogy olyan volt, mintha minden dühe és frusztráltsága kiszállt volna a tagjaiból, és úgy érezte, lassan kész hazamenni anélkül, hogy le akarná szedni Viktor fejét, amint eszébe jut, mennyire nem vigyázott magára.

Zuhanyzás közben nem igazán figyelt oda, így a haja egy része vizes lett, és amikor ki akarta rántani a hajából a hajgumit, az teljesen belegabalyodott. Néha elege volt a hosszú hajából, és ha Viktor nem imádott volna annyira bonyolultabb frizurákat csinálni neki a versenyre, akkor biztos nem lett volna türelme lenöveszteni, és megszabadult volna az egész sörényétől. Így sem ismert néha magára, amikor tükörbe nézett, és meglátta a hosszú hajú önmagát; hova lett a félénk, rövid hajú japán srác, aki igyekezett minél jobban a tömegbe olvadni? Mikor is találta meg pontosan a bátorságot, hogy kitűnjön? Viktornak volt valaha a legnagyobb befolyása rá; ő adta a magabiztosságát, és ő tette olimpiai-és többszörös világbajnokká. És aggódó férjjé. Felelősséggel vannak egymásért.

- Bakker, ne tépjed már, kiráz a hideg – szólalt meg Yurio mögötte, amikor egy törülközővel a dereka körül ücsörgött a padon, és egyre türelmetlenebbül próbálta kirángatni a hajgumit a vizes hajából. Bűntudatosan összerezzent.

- Nem bírom kiszedni a gumit.

- Béna – horkantott a fiú, de azért odahajolt, és elkezdte meglepően gyengéden kibogozni a gubancot. – Nem is értem, minek erőlteted a hosszú hajat, ha amúgy folyamatosan összefogod.

- Viktornak tetszik – bukott ki belőle, és azonnal rá is jött, mennyire bután hangozhat ez.

- Foglalkozhatnál egyszer magaddal is.

Yuuriban hirtelen ötlet fogalmazódott. Mi lenne, ha meglepné Viktort? – Tudsz egy jó fodrászt a környéken, aki beszél angolul?

Yuri elszörnyedve nézett rá. – Nem járok fodrászhoz, magamnak vágom.

- Hogyhogy?

- Régebben nem volt rá pénzem, és inkább megcsináltam magamnak. Meg amúgy is, két éve, amikor Lilia elrángatott egy elméletileg jó fodrászhoz, majdnem megkopasztott. Az összes béna, nem bízom bennük.

- Ó, értem.

Akkor marad, hogy maga keres, és reménykedik benne, hogy az illető tud annyira angolul, hogy megértse, pontosan mit szeretne. Vagy majd visz képet, és…

- Levágom neked, ha kell.

- Nem-nem, nem akarok neked gondot okozni.

Yuri olyan pillantással nézett rá, amibe Yuurinak korábban mindig beleborsódzott a háta, amikor még nem ismerte annyira jól a fiút.

- Két napja nálunk csövezel, ebbe már nem halok bele.

Yuuri már készült volna, hogy tiltakozzon, hogy erre semmi szükség, megoldja magának, mert akármennyit is komolyodott Yurio három év alatt, még mindig szívesebben tudta távolabb magától, ha éles tárgy volt a kezében, de akkor megszólalt az ajtóból Otabek, és az ő megjegyzésével gyakorlatilag minden eldőlt.

- Az enyémet is ő vágja, rábízhatod magad.

Így találta magát edzés után újra Yuriék lakásán. Már haza akart menni, hogy megbeszéljék a dolgokat Viktorral, Yuri azonban leültette a fürdőszobában a tükör elé, a vállára terített egy törülközőt, alá pedig egy másikat, majd leteremtette, hogy ne izegjen-mozogjon, mert ha ezért vág bele rosszul, akkor nem vállal érte felelősséget, és Yuuri azon nyomban mozdulatlanná dermedt. Yuri csak egyszer kérdezte meg, mit szeretne pontosan, azután csendben dolgozott, nem akart felszínes csevegést kezdeményezni közben, és ezért Yuuri hálás volt. Könyörtelenül, kérdés nélkül vágta le a hosszú, lapocka alá érő tincseket, majd elektromos borotvát vett elő, hogy hátul egészen rövidre nyírja. Yuuri megborzongott, amikor érezte a nyakánál rezegni a készüléket, de igyekezett továbbra is nyugton maradni, nehogy valóra váljon Yuri figyelmeztetése. Elől egészen addig vágta a frufruját, hogy ne lógjon a szembe, és Yuuri meglepődött, mennyi látszik így az arcából. És hogy mennyire úgy fest, mint amikor megismerkedtek Viktorral.

- Most úgy nézel ki, Katsudon, mint valami iskolás fiú. Sosem fogom fel, hogy rajtatok miért nem látszik a kor. – A kezébe lökött egy kézi tükröt, hogy megnézze hátulról is a megújult frizurát. Sokkal könnyebbnek érezte a fejét, és a súly nélkül a rövid tincsek szinte égnek álltak. Yuuri remélte, hogy szépen vissza fognak simulni a helyükre, ha megmosta a haját, mert most úgy nézett ki, mintha belenyúlt volna az áramba. Talán hiba lett volna levágatni? Mi lesz, ha Viktor kineveti, mert szerinte is gyereknek fest így? – Jesszus, nehogy már ezen is elbőgd magad, visszaragasztani nem lehet.

- Köszönöm, Yurio. – Hirtelen hátrafordulva elkapta a fiút egy csontropogtató ölelésre, és az morcosan ugyan, de tűrte a szeretetrohamot, még meg is lapogatta a hátát. – Azt hiszem, nem is zavarok tovább.

- Na végre.

Yuuri titokban élt a gyanúval, hogy Yuri egyáltalán nem bánta, hogy ott van – még főzött és mosogatott is rájuk, amire Yurio általában lusta volt, hacsak nem valami édességről volt szó. Gyorsan összeszedte a holmiját, bekapcsolta a telefonját, és kikalauzolta magát a sötét lépcsőházból a friss levegőre.

Hazamegy. Megbeszélik Viktorral, aztán el is kíséri támogatásul a következő vizsgálatra, és megint minden rendben lesz közöttük, mint régen.

És ha nem közeledne az olimpia, talán még vissza is vonulna vele. Tudta azonban, hogy mindenki elvárja tőle, hogy legalább megpróbálja megvédeni a címét, még ha reálisan is nézve nem sok esélye van rá. 

dobroye utro - jó reggelt (orosz)