Until My Feet Bleed and My Heart Aches 2

Hoztam a beígért fordítást. ^^ Ha jól néztem, ez a legrövidebb fejezet az egész történetben, amolyan átvezetés. Köszönöm a segítséget Ricchannal és Pattynak. :) 

2. fejezet

Memories You Bury or Live By

Oroszország feltörekvő csillaga, Viktor Nikiforov egy látványos szenior debütálást tűz ki célul

írta Jamie Miller

Az orosz korcsolyázó, Viktor Nikiforov bombasikert ért el a korcsolyavilágban a legutóbbi szezonban, amikor megnyerte a Junior Grand Prix-t a megdöbbentő 258.47 kombinált pontszámával, és megdöntötte a valaha volt legmagasabb pontszám világrekordját a Junior Grand Prix-n. Azután egy további aranyéremmel folytatta győzelmét a Junior Világbajnokságon, s megszilárdította címét, mint a történelem legkitüntetettebb junior korcsolyázója. A most 16 éves Nikiforov a következő szezonban hivatott megtenni a szenior debütjét kezdve a Grand Prix-vel idén augusztusban. Míg az edzéseit és a rutinjait szigorúan titokban tartja az Orosz Műkorcsolya Szövetség és Nikiforov edzője, Yakov Feltsman, azt beszélik, hogy Nikiforov maga koreografálja a kűr rutinját, ami egy ambiciózus lépés egy viszonylag fiatal korcsolyázótól.

Nikiforovot edzője korábban konoknak és engedetlennek írta le, azonban a társai között, valamint a szélesebb korcsolyázó körben mindenki elbűvölőnek és magabiztos fiatal korcsolyázónak látta, akinek a szemei szorosan az aranyra rögzülnek. Ritkán látni Szentpéterváron kívül, ahol az edzője alatt gyakorol más orosz csillagokkal az egyéni és páros korcsolyából. Ez nem meglepő véve a nyomást, ami alatt jelenleg van, a szenior debütálása lehet a pillanat, ami megteremtheti vagy összetörheti a karrierjét korcsolyázóként.

A korábbi lajstroma alapján valószínűtlen, hogy Nikiforov csalódást okozna rajongóinak a következő szezonban, az ő szenior debütálása az egyik legszélesebb körben várt a történelemben. Nikiforov ismert arról, hogy újra és újra túlszárnyalja az elvárásokat, egyre keményebb és keményebb rutinokat teljesít változatos és érzelmes témákkal. Egy újabb, orosz lappal történt interjúban kijelentette, hogy magabiztos a következő szezon rutinjaival kapcsolatban, és kifejezte afeletti reményét, hogy meg tudja majd lepni a közönséget valami újjal és váratlannal. Ezzel az emelkedő csillaggal a felhozatalban egy dolog biztos: ez egy pokoli szezon lesz.

*

Yuuri egy újabb hosszú napnyi edzés után kimerülten zuttyant az ágyára. Mostanság majdnem folyamatosan fáradt volt, a csontmély fáradtság egyszerre volt kimerítő és kielégítő. A magánleckék a helyi műkorcsolya-oktatóval, balett edzés Minakóval, a barátjával, aki balett tanár és általános műkorcsolya imádó - mindezek között megpróbált az iskolára is koncentrálni, és úgy ment haza minden nap, hogy nem akart mást, mint enni és aludni egy hétig.

Mindennel lépést tartani kemény volt, de ő elhatározta magát. Nem volt jobb érzés annál, mint végre tökéletesíteni egy új ugrást vagy tökéletesen végigfutni egy új rutint, és tudta, hogy ezt nem kaphatná meg edzés nélkül, nem számított, mennyire kimerültté is teszi az.

Az ajtaján túlról szánalomra méltó szűkölés és kaparás hallott, és Yuuri fáradtan vigyorogva emelete fel magát az ágyáról, hogy kinyissa.

Vicchan ugrált be leterítve Yuurit, ahogy gazdájára ugrott, és lelkes nyalogatással borította el az arcát. Yuuri eltolva magától a kutyát nevetett, mielőtt visszaomlott az ágyára, és egyik karját lazán átvetve a kutya meleg oldalán megengedte Vicchannak, hogy mellette gömbölyödjön össze. Vicchan boldogan lihegett, és Yuuri mosolyogva temette arcát a puha bundába elégedetten attól, hogy összebújhat szeretett társával.

Vicchan rengeteget nőtt, mióta először megérkezett a Katsuki házba majdnem két évvel ezelőtt, de még mindig olyan izgatott volt, akár egy kölyök, és szenvedélyesen hűséges és szerető a gazdája felé. Yuuri mindennél jobban szerette. Vicchan mindig ott volt neki, megengedte, hogy a bundájába sírjon, amikor Yuuri a legmélyebben volt, szeretetteljes nyalásokkal és bújással felvidította, és megosztotta gazdája boldogságát, amikor Yuuri olyasmit tett, amire különösen büszke volt, és a lelkesedése megtízszerezte Yuuriét is. Kegyesen keresztülsegítette Yuurit a kimerítő edzésprogramon, amihez ragaszkodott, hogy részt vesz rajta, gazdája mellett ugrált a parton, amikor Yuuri azzal az elhatározással végezte a napi futását, hogy fittebb és gyorsabb és jobb lesz.

Vicchan tökéletes volt, az egyetlen dolog, ami rossz volt benne, az a neve volt, amiért Yuuri csak magát hibáztathatta. Végül is milyen idióta nevezi el a kutyáját egy személy után? Vicchan sokkal jobb volt, mint a névrokona, de nem számított, mennyire keményen próbálkozott Yuuri az elmúlt évben, Vicchan megtagadta, hogy bármi másra hallgasson. Rögtön a végzetes Junior Grand Prix döntőt követő hónapokban próbálkozott különböző módon, de végül Yuuri feladta véglegesen belenyugodva a névbe. Nem törődik vele, mondta magának, habár ez még az ő fejében is gyengén hangzott. A Vicchan amúgy sem hangzik hasonlóan a Viktorhoz, nem?

Yuuri szórakozottan vakarta meg a kutya füle tövét visszagondolva a félig sikeres edzésnapra. Korábban reggel összefutott Yuukóval az Ice Castle-ban az egyik magánórája után, amikor még mindig sajgott attól, amennyiszer a jégbe csapódott, ahogy nem sikerült az új ugrás érkezése, amit az oktatója próbált megtanítani neki. A jégen túlról kiszúrta őt, amint befejezte, és a lány sarokba szorította az öltözőben, és megígértette vele, hogy találkozni fog vele később a héten, hogy együtt nézzék meg a Grand Prix döntőjét. A Yuuri arcán ülő habozó kifejezésre duzzogott és panaszkodott, hogy mostanában alig látja, amit Yuuri nehezen tudott megcáfolni. Az edzés, gyakorlás és munka között még aludni is alig volt ideje, nem hogy azzal a pár barátjával legyen, akik ott voltak neki.

Majdnem elutasította, az utolsó emléke a Grand Prix döntőről még mindig keserű volt az elméjében, de végül nem volt ehhez szíve. Yuukóval nézni a Grand Prix döntőt olyan hagyomány volt, amit szeretett, és nem látta, miért kellene ezt egy hülye korcsolyázónak elrontania.

A szórakozott mélázás közben a keze petyhüdtté vált Vicchan hátán, és a kutya szűkölt a figyelem hiányában. Nevetés bukott ki belőle Vicchan gyászos kifejezését látván, és Yuuri újra megvakargatta a füle mögött, ahogy pillantása unottan siklott körbe a szobájában. Végül a szemei megállapodtak az egyetlen magányos poszteren, ami kitűnt az üres falán, mely még mindig olyan pucéron volt, ahogy azon a napon, amikor visszatért Hasetsuba a legutóbbi Junior Grand Prix döntő után. A metsző, kékeszöld szemek mereven nézték a fényes papírról, a sápadt arc csendes bájba fagyott.

Egy poszter volt Viktorról, ugyanaz, amit Yuuri elvitt az egy évvel ezelőtti találkozásra az egykori példaképével. Viktor kanyargó aláírása kicsit kifakulva, de még olvashatóan díszlett a kép alján az eltelt idő ellenére.

Ha a szülei vagy a nővére valaha csodálkoztak, hogy ez az egy poszter miért maradt meg még azután is, hogy az összes többit szétszaggatva és érdektelenül félredobva találták, sosem kérdezték meg róla, és Yuuri hálás volt ezért. Valószínűleg problémát jelentett volna megmagyarázni, hogy azt az egy posztert emlékeztetőként tartotta meg, motivációként, ami pont az ellentéte volt annak, ami korábban volt. Korábban azért plakátolta ki a szobáját Viktor képeivel, hogy emlékeztesse magát, milyen nagyszerű a másik korcsolyázó, milyen gyönyörű volt, ahogy végigsiklott a jégen, hogy Yuuri mennyire szeretett volna egy napon mellette korcsolyázni.

Most a magányos poszter emlékeztette arra, hogy mennyire gyűlölte Viktort a hülye mosolyával, a hülye könnyed hozzáállásával és a hülye, hülye tehetségével, amit Yuuri nem tudott letagadni, akármennyire is utálta a másik fiút. Emlékeztető volt arra, mi történt, és egyben motiváció is. Viktor arca minden egyes éjszakán lenézett rá, piszkálta, azt mondta a hidegkék szemeivel, hogy sosem lesz egy szinten a tökéletes Viktor Nikiforovval, és minden éjjel Yuuri emlékezett az ígéretére, emlékezett rá pontosan, miért korcsolyázott manapság.

Korábban azért korcsolyázott, hogy egy napon összemérhesse magát Viktorral. Most azért, hogy felülmúlja.

Minden fájdalmas korcsolyaórán, minden kimerítő táncgyakorlaton, minden nyomorult korareggeli futáson Yuuri koncentrálni tudott arra az egy képre, és hajtotta magát, hogy folytassa újra és újra. Jobb korcsolyázó lesz, jobb annál, mint amiről valaha álmodott. Be fog jutni a juniorok közé, aztán a szeniorokhoz, és egy napon tisztán és egyenlően megveri Viktort a jégen, és be fogja bizonyítani, hogy mennyit is ér. Megígérte magának az utolsó döntő után, és most ez egy olyan ígéret volt, amit soha nem tudott elfeledni.

*

Ugyanazon a héten később Yuuri Yuukóval találta magát az Ice Castle-ban, ketten összegömbölyödtek a televízió előtt, ahogy minden évben tették, míg a Grand Prix élénk színei felvillantak a képernyőn. A rutin természetessége jó volt, ismerte el Yuuri, Yuuko jelenléte az oldalán megnyugtatta. Együtt nézni a Grand Prix döntőjét egy régi hagyományuk volt, és mindaz ellenére, ami mostanában megváltoztatta az életét, boldog volt, hogy ez ugyanaz maradt.

Yuuko hihetetlen volt a két Grand Prix közötti évben. Annak ellenére, hogy családja rendületlenül támogatta a korcsolyázásban, ők egyszerűen nem értették meg úgy, ahogy Yuuko tette. Ott volt neki szurkolni minden egyes edzésen, ottmaradt vele órák után, ahogy újra és újra ismételte az ugrásokat és forgásokat, míg a lábai felhorzsolódtak, és végül tökéletesítette őket. Ő olyan módon értette meg a szeretetét a jég iránt és a szenvedélyét a korcsolyázás iránt, ahogy a családja sosem tudta volna. Teljes szívéből tudta, hogy szerencsés, amiért egy ilyen barátja van.

- Gyalázat, hogy túl fiatal voltál ebben az évben kvalifikálni – kiáltott fel Yuuko, ahogy a tévében a korcsolyázó elrontotta a tripla axel landolását, rosszul érkezett a jobb oldali külső élre, és fájdalmas kifejezéssel csapódott a jégbe. – Könnyen megverhettél volna ezek közül párat.

Yuuri enyhén pirulva a dicsérettől vonta meg a vállát. Jó volt, de nem nagyszerű. Még nem. Még hosszú út állt előtte, ha Viktor vetélytársa akart lenni, és csak a kezdet volt az az intenzív edzésprogram, aminek alávetette magát.

Alig pár hónappal fiatalabban, mint a Junior Grand Prix korhatára, elszalasztotta a lehetőséget, hogy ebben az évben kvalifikáljon a juniorok közé, de elhatározta, hogy következő évben be fog jutni. Viktor már nem a junorok között versenyzett, de Yuurinak muszáj volt, ha eleget akart fejlődni ahhoz, hogy Viktor vetélytársa legyen, amikor végül a felnőtt korosztályba megy.  

A korcsolyázó a képernyőn befejezte a rutinját, és a közönség felé fordította az arcát, az izzadtság csöpögött az arcáról, de a szemei ragyogtak az örömtől az elkövetett hibák ellenére. A pillantását megragadta a látvány, Yuuri feszülten meredt a képernyőre, és azon merengett, milyen érzés lenne kint lenni ennyi ember előtt, akik mind neki szurkolnak. Egy álom volt, de messze a lehetetlentől. Olyan keményen dolgozott ebben az évben, jövőre bejuthat a versenybe, ha elég keményen próbálkozik.

Következő évben ott lesz a képernyőn. Ott lesz a jégen, és magába issza a közönség dicséretét. Be kell jutnia, nincs más lehetősége.

*

Miután a juniorok rövidprogramja véget ért, a kamerák a felnőtt korosztályra váltottak, ahol az utolsó hat korcsolyázó teljesítette a hat perces bemelegítését a jégen. Yuuri eltökélten kényszerítette magát, hogy ne vegye észre az ezüsthajú alakot könnyed bájjal kanyarogni a pálya peremén. Belülről megerősítette elhatározását, hogy semmi másért nem nézi ezt, mint hogy élvezze a korcsolyázást.

Ez az elhatározás az első két korcsolyázó rutinjain át tartott, ő és Yuuko levegőért kapkodtak és szurkoltak, ahogy különösen látványos ugrásokat és forgásokat adtak elő, de összeomlott abban a pillanatban, ahogy az ismerős ezüst fő lépett a jégre. Az utóbbi évben az érzéseiben történt drasztikus változás ellenére Yuuri nem tagadhatta, hogy Viktor még mindig könnyen meg tudta ragadni a terem figyelmét.

Ezüst haját, mely még mindig ugyanolyan hosszú volt, mint mindig, most tündérszerűen a feje köré fonták. Az eltelt évben Viktor járomcsontja élesebb lett, és az arca elvesztette a gyerekes kerekség nagy részét, de még mindig ugyanolyan gyönyörű volt, sápadt, hideg és tökéletes, mint a jég, amin korcsolyázott.

Yuuri érezte Yuuko enyhe bökését, és észrevette, hogy túlságosan feszülten, orrát gyakorlatilag a képernyőnek préselve bámulja a tévét. Zavartan hátradőlt, és eltökélten fonta keresztbe karjait a mellkasán, míg fogcsikorgatva igyekezett figyelmen kívül hagyni Yuuko kuncogását a háttérben.

Utálta Viktort, addig akarta legyőzni a pályán újra és újra, míg örökre elveszi tőle azt az önelégült magabiztosságát, de ez nem jelentette azt, hogy nem bűvölte el a másik fiú korcsolyázása. Ez normális, hogy megnyeri a másik előadása, mondta magának Yuuri. Végül is ha nem nézi figyelmesen Viktort, hogyan tudhatná, mit kell legyőznie.

Az orosz korcsolyázó elfoglalta a helyét a pálya közepén, mindkét keze keresztben a mellkasán, és szemét a plafonra szegezte. Pisszegés futott végig a közönségen, ahogy tökéletesen nyugodtan várt az aréna hirtelen csendjében.

A dal első felcsendülő hangjaira folyékonyan mozdult, kecsesen kinyújtotta maga elé egyik karját, ahogy a közönség felé nyújtózkodott. Az előző évvel ellentétben a rövidprogramjához választott zenéje idén gyengéd volt, majdnem melankolikus, a zongora finom hangjai tökéletesen illettek Viktorhoz, ahogy körbesiklott a pályán, a mozdulatai puhák, szomorúak és teljesen magával ragadóak voltak.

Yuuri majdnem elfeledte, hogy néz ki Viktor, amikor korcsolyázik, mintha semmi más nem számított volna a világon neki, mint az a pillanat, a zene körülötte, és ahogy a teste mozgott a jégen.

A program első ugrása szurkolásra és fütyülésre talált a közönségben, ahogy Viktor tökéletesen landolt, az élek habozás nélkül vágták a jeget, amit gyorsan követett egy hátrahajlós forgással, az egyik karját kinyújtotta a levegőbe, míg a másikat visszahúzta puhán nyugodni az arcán, ahogy hátrahajlott a forgásba.

A tömeg értékelte, és Yuuri hallhatta a kommentátort, amint az enyhén áhítatos hangon dicsérte a korcsolyázást a művésziességért, míg alig kegyeskedett említeni a technikai elemeket. Yuuri számára ez volt a legrosszabb kettősség, a vágy élvezni a gyakorlat szépségét háborúban állt a gyűlölettel, hogy pontosan ki korcsolyázza azt.

Egy újabb forgásból való kecses átmenettel Viktor elkezdett siklani hátrafelé átlósan az arénában, hogy felgyorsuljon egy újabb ugráshoz. Sebessége csúcsán kilőtte magát a korcsolyája hátsó külső éléről egy négyszeres lutzba, egy közismerten bonyolult ugrásba perdítve magát, amitől a tömeg helyeslően ujjongott.

Yuuri egy másodperc töredékével előbb látta a hibát, mielőtt az megtörtént; Viktor korcsolyája rossz szögből érte a jeget, megtörte az ugrás eleganciáját, ahogy megbotlott, és megérintette a kezével a jeget, hogy megtartsa az egyensúlyát. Egy csalódott nyögés emelkedett fel a tömegből, de Viktor zavartalanul folytatta, sebesen mozdult az elrontott érkezésből egy lépéssorba kanyargóan, rendíthetetlen bájjal korcsolyázva a pályán át. A rossz ugrás egyáltalán nem tűnt befolyásolni őt, habár Yuuri meg tudott volna esküdni egy pillanatra, hogy látta röviden felvillanni a csalódottságot Viktor szemeiben. A másodperc törtrésze alatt eltűnt, a pillanat olyan rövid volt, hogy Yuuri majdnem el tudta hinni, hogy csak képzelte.

Úgy tűnt, senki más sem vette észre a közönségben, a stadionban mindenki teljesen el volt bűvölve Viktortól attól a pillanattól fogva, hogy először kimozdult a kezdő pozíciójából addig, míg az utolsó szomorú hangok visszhangoztak a hangszóróból. Amikor a dallam végül elhalt, Viktor egyedül maradt a pályán egyik kezét a szíve fölött nyugtatva, a másikat kecsesen kinyújtva a zsűri felé, majd a közönség mennydörgő tapsviharban tört ki virágokkal és más elismerő ajándékokkal árasztotta el a fiatal korcsolyázót. Yuuko elragadtatott tapsban tört ki, mielőtt leállította volna magát, és bűntudatosan nézett Yuurira.

De Yuuri még csak észre sem vette a kitörését. Túlságosan a képernyőre és az azt megtöltő mosolygó arcra koncentrált.

Jó volt, gondolta Yuuri, ha mással nem is, mint irigykedő tisztelettel a másik fiú korcsolyázása iránt. Még jobb, mint tavaly. De egy napon jobb leszek nála.

Lehetséges, hogy túl fiatal volt kvalifikálni ebben az évben a juniorok közé, de következő szezonban mindez megváltozik. Elég jó volt ahhoz, hogy bejusson a Junior Grand Prix-be, tudta, hogy az volt. Onnantól fel kell dolgoznia magát a rangsoroláson. Még mindig annyi minden van tanulni, annyival sokkal többet kell tennie, de Yuuri hitt benne, hogy egyszer eljut odáig. Megígérte magának, hogy legyőzi Viktort, és bebizonyítja az értékét, és ezt az ígéretet semmi pénzért nem eresztette volna.  

A Junior Grand Prix a következő szezonban az első lépés lesz, a kezdete az útnak, ami végül elvezeti a felnőtt korosztályba és Viktorhoz. Tudta, hogy évekbe fog telleni, de amikor majd sikerül, amikor ott áll annak a pódiumnak a tetején egy ragyogó arany medállal, és lenéz Viktor hülye, hitetlenkedő arcára, akkor lesz a győzelem a legédesebb.

*

Viktor Nikiforov orosz műkorcsolyázó ezüstöt nyer a látványos Grand Prix döntőben

Viktor Nikiforov, a következő nagy az orosz műkorcsolyázásban látványos szenior debütálást tett ebben a szezonban végigküzdve magát a kvalifikáló versenyeken, és egy lenyűgöző ezüstérmet nyert élete első szenior Grand Prix döntőjén.

a teljes cikk itt olvasható

Hozzászólások • Rendezés: legújabb

StanCX3 • 2 perce

Lenyűgöző kezdet a szenior karrierjében

Michelle96 • 5 perce

            El sem tudom hinni, hogy csak pár ponttal csúszott le az aranyról!

Sk8fan59 • 6 perce

            Ez a gyerek nagy dolgokat fog csinálni, most megmondom

Elliotnosausage • 8 perce

            Nehéz elhinni a korcsolyázásáról, hogy még csak 16! Képzeljétek el, mire lesz képes, amikor idősebb lesz

Marcielovesskating • 10 perce

             Ha ez a gyerek nem egy szobányi arannyal fejezi be a karrierjét, megeszem a saját korcsolyámat, és megtartathatjátok velem a szavamat

Danny27 • 11 perce

             Alig várom, hogy lássam versenyezni márciusban a világbajnokságon

+További hozzászólások

Viktor zenéje: https://www.youtube.com/watch?v=DcVAcnyF7Vc

Egyébként átlagosan háromszor vagy négyszer annyival többet foglalkozok egy fordítással, mint egy saját fejezettel. Csak hogy tudjátok, mennyi munkával jár. ^^