2017. augusztus 29., kedd

Álmok és tetemek

A mindenki által hőn szeretett JJ-t meggyilkolták! Minden jel arra mutat, hogy Viktor Nikiforov volt a tettes, de vajon hol a hulla, és miért olyan ideges Yuri Plisetsky? Katsuki nyomozógyakornok ezt hivatott kideríteni – amennyiben nem halálozik el koffein-túladagolásban.

Az ötlet pedig ebből a posztból jött, amit aztán kitárgyaltunk Kiddennel: https://yuri-on-what.tumblr.com/post/164462332007/yurio-mama-i-just-killed-a-man-yurio-put-a-gun
Krimiparódia három részletben. 


Viktor szép álmából a jóképű nyomozógyakornokkal arra riadt, hogy a csengő sikolt a ház csendjébe. Korán kelő volt, de hajnali fél háromkor felébredni neki sem volt ínyére, így a fejére húzta a takaróját, és reménykedett abban, hogy látogatója veszi a lapot, és diszkréten távozik.

Nem tette.

Lakótársa és egyben legjobb barátja azonnali (értsd: amint kivakarta magát az ágyból) kasztrálást helyezett kilátásba a másik szobából, amennyiben nem fogadja kedves látogatóját. Viktor nem szeretett volna megválni alsó fele legfőbb ékétől, főleg azért, mert az nagyon fontos szerepet játszott a jóképű nyomozógyakornokról szóló fantáziáiban. Ezt a fantáziáját lassanként szerette volna valóra váltani, habár a másik férfival egyelőre még csak csevegő viszonyban álltak, mert az ő kisboltjukban vette a reggeli kávéját és a napilapot. Viktor már azt is lesasolta a másik igazolványáról – amit azért vetetett elő vele, mert az istennek se hitte el, hogy ilyen cukipofával nyomozónak tanul –, hogy Yuuri Katsukinak hívják.

Most viszont nem foglalkozhatott a szép ábrándokkal, melyek központi alakja ez a szépszemű nyomozógyakornok volt. Nyögve feltápászkodott, és kinézett az ablakon, ahonnan pont rálátott a kertre és a bejárati ajtóra.

A kerti kapuban egy ismerős, szőke üstökű alak álldogált, már ha a lámpák csalóka fényének hinni lehetett. Mögötte egy nagy, fekete szemeteszsák volt, amibe a miheztartás végett néha belerúgott, ha az mozdulni látszott.

Viktor összevonta a szemöldökét. Mégis mit keres nála munkaadója unokája éjnek évadján? Alkalmanként korrepetálta a fiút művészettörténetből, néha eljártak bowlingozni (mindig csúnyán alulmaradt, s nem azért, hogy ezzel a fiú kedvére járjon), és az sem volt ritka, hogy hívatlanul beállított hozzá, de ez volt az első alkalom, hogy ezt ilyen hajnali órán tette.
Fontos lehet, s ez kíváncsivá tette Viktort. Azt pedig tudhatta volna, hogy a kíváncsisága általában bajba sodorja. Hiába ignorálta volna azonban, Yuri felveri az egész utcát, ha arról van szó, hogy észrevegye.

A fiú harmadszorra is csengetett, és Viktor hallotta Christ, amint német káromkodásokat szajkózva felül az ágyban. Jobbnak látta magára kapni egy pongyolát, és sebesen lerohant a lépcsőn, hogy fogadja a jelenleg igencsak kéretlen látogatót.

- Mi tartott ennyi ideig?! – mordult rá a fiú, amikor kinyitotta a bejárati ajtót. További kérdések nélkül elkezdte bevonszolni a hatalmas zsákot, ami a nyögéseiből ítélve igencsak súlyos volt. Viktor elmerengett, vajon mi lehet benne – nem Yurira vallana, ha mondjuk nem kívánt állatkölyköket hozna hozzá elintézni. És amúgy se tenné meg.

- Segítsek?

- Igen, baszd meg, ezért jöttem hozzád!

Viktor keresztbe fonta a karját. – Szebben is kérhetnéd.

Yuri gyilkos pillantást vetett rá, de végül nem szólt be többet. – Fogd meg a hóna alatt.
Milyen hóna alatt, akarta kérdezni, de gyorsan választ kapott rá, amikor a zsák alá nyúlt. Abban halálra ítélt kiskutyáknál sokkal rosszabb volt – egy ember. Nyugalmi állapotából ítélve hulla. Viktor szívverése rögtön háromszorosára gyorsult a normálisnál, tenyerét és homlokát pedig kiverte a hideg verejték.

Ennyit arról, hogy a jóképű nyomozóval fog randizni. Vagy az álmairól, hogy híres és gazdag művész lesz, aki majd a tengerparti házukban naplementét festeget, míg várja haza az izgalmas munkájából a fent nevezett jóképű nyomozót. Mázlija lesz, ha ezt az egészet egyáltalán megússza börtön nélkül.

- Ne finnyáskodj már.

- Miért hozzám hoztad? – jajdult, amikor végül biztosan megfogta a testet a hóna alatt.

- Egy: te vagy a legközelebb. Kettő: Bekához nem vihetem, barátok voltak.

- Ki ez egyáltalán?

- Leroy.

- Az ki?

- Már senki – dörmögte sötéten.

Az egykori körülbelül akkora lehetett, mint Viktor, aki szerencsére jó erőben volt, de elképzelése sem volt arról, miként cibálta el egészen idáig Yuri egyedül. Mégsem rakhatta be egy taxiba, nem igaz?!

Ketten együtt elcipelték a hullát a kert hátsó részébe, és Yuri jelentőségteljesen elengedte Chris frissen ásott virágágyásánál. Chris meg fogja őket ölni. Hacsak előbb nem kapja el a rendőrség. Sőt, maga Yuuri Katsuki, és ez most nem egy szexi, kibilincselős álom lesz.

Yuri elkezdte a zacskóra lapátolni a drága virágföldet, és amint az egyenletesen, egy centi rétegben fedte azt, eldobta a lapátot, és leporolta a kezét. Viktor elszörnyedve meredt rá.

- Mi történt egyáltalán?

- Beleszaladt a konyhaszekrény sarkába.

Viktor hitetlenkedve biccentette oldalra a fejét.

- Rendben, lehet, hogy segítettem neki.

- És most mi lesz?

- Reggel jövök, és eltűntetem rendesen. Most csak kellett valami hely elrejteni.

Viktor nem szerette volna tudni annak a mikéntjét, hogyan fogja eltűntetni – ha jól emlékezett, akkor a fiú elég jó volt kémiából, habár tudását eddig padgyújtogatásra és kulcslyukos robbantgatásokra használta. Úgy néz ki, most szintet fog lépni.

Elméjében millió kérdés sorjázott, úgymint: mennyi időbe telik, míg elkezdik keresni ezt a Leroy gyereket, Makkachinnak vajon az lesz-e az első dolga, hogy kiássa a tetemet, amint kiengedi, és hogy a tizenöt éves Yurit vajon javítóintézetbe zárják-e vagy fiatalkorúak börtönébe. Viktor úgy vélte, hogy a fiúnak jó dolga van nagyapja gyámsága alatt, még ha a kollégiumban is kényszerült lakni, mert Nikolai egy félórányira lévő faluban lakott, ahonnan minden egyes reggel bedöcögött a régi ladájával. Bár az igaz volt, hogy Yuri mindig is sokat megengedhetett magának, és nem enyhén volt elkényeztetve. Viktor nem kritizálta túl sokat Nikolai nevelését, mert egyrészt semmi köze sem volt hozzá, másrészt pedig szerette a munkáját, és szüksége is volt rá. S lám, most meglett annak az eredménye, hogy nem nyitotta ki a száját. Yuri annyira megkedvelte, hogy hullával ajándékozta meg. Akár egy macska, az is döglött egeret hoz annak, akit szeret.

- Itt alszol? – kérdezte végül azt megelőzendő, hogy Yuri őt is segíti jobb létre szenderülni. Az a lapát azért még a keze ügyében volt.

- Francokat – hangzott az udvarias felelet.

Viktor mélységesen megkönnyebbült. Elég lesz azt megmagyarázni Chrisnek, hogy miért így néz ki az új virágágyása, nemhogy még egy véreskezű, morcos tinédzser is aludjon náluk.

Amint Yuri elment, Viktor végigsikálta a karját, levette földes pongyoláját, és bedőlt az ágyba reménykedve abban, hogy gyorsan el fogja feledni a történteket.

Reményei meghallgattatásra találtak, mert reggelre csak egy rossz álomnak tűnt az egész, Chris virágágyásában pedig csak a megtaposott virágok hervadoztak hulla helyett.


*


Viktor nyúzott volt reggel annak ellenére, hogy álomnak hitte az éjszaka történteket. Megsétáltatta Makkachint, elköszönt Christől, majd munkába sietett.

Csak az vigasztalta, hogy nagy valószínűséggel viszontlátja Yuurit. Így is lett: éppen a csokikat töltötte fel, amikor vidáman felcsendült az ajtó fölé akasztott szélcsengő, és besétált Yuuri. Viktor menten elfeledte a rossz éjszakáját, habár Yuuri sem tűnt éppen kialudtnak. Egyszer elárulta neki, hogy nem éppen reggeli pacsirta, s Viktor azóta különös gonddal készítette a kávéját.

- Szép reggelt – ragyogott rá Viktor. – A szokásosat?

- Jó reggelt… nem, egy dupla eszpresszót kérek.

Viktor felvonta a szemöldökét. – Nocsak, hosszú nap lesz?

Yuuri álmoskásan megdörgölte a nyakát. Viktor nagyon szerette volna, ha nem gombolja nyakig az ingét, vagy ha nem hordja azt a ronda babakék nyakkendőt. Ha egyszer járni fognak, akkor az lesz az első dolga, hogy ajándékoz neki egy rendeset.

- Ne is mondja… - Kotorászni kezdett a farzsebében, és előhúzott egy enyhén meghajlott fényképet. – Mondja, nem látta véletlenül ezt a fiút?

Viktor megnézte a fényképet. A fiú nem lehetett több húsznál, vadul vigyorgott a kamerába, kék szemei élénken csillogtak napbarnított arcában. Megrázta a fejét, habár az elméjébe valamiért bekúszott az éjszakai álomnak vélt történés.

- Jean-Jacques Leroy, körülbelül olyan magas lehet, mint ön. Éjjel tűnt el a helyi kollégiumból.

- Nem lehet, hogy kilógott? – vetette fel Viktor a kézenfekvő lehetőséget.

- Lehet, bár azt mondta a nevelő, hogy nagyon becsületes, mélyen vallásos fiú, aki sosem csinálna ilyet.

Viktor felhorkant, mert eszébe jutottak diákévei. – Az nem jelent semmit.

- Szerintem sem – biccentett Yuuri. – Azért köszönöm. Remélhetőleg tényleg csak lógni akart a suliból, és délutánra megkerül.

Viktor örült, hogy el kellett fordulnia, míg a kávét készítette. Valamiért egyre tisztábban derengett neki az álma, amiben Yuri és az a nagy, fekete szemeteszsák szerepelt.

- Hogyhogy önnek adták az ügyet?

- Egy elszökött fiú után nem küldenek főállású nyomozót – legyintett Yuuri –, azzal a gyakornokot ugráltatják. – A pultra helyezett három csokit, és Viktor már korábban kifigyelte, hogy stresszevő. Odacsúsztatott még mellé egy negyediket is egy kacsintással, hogy a ház ajándéka. Yuuri édesen pirulva fogadta, s nagy zavarában ott felejtette az újságját.

Viktor egészen addig bámulta Yuuri biciklizve távolodó alakját, míg el nem tűnt a következő sarkon. Nagyot sóhajtott.

Ma is udvarolt egy kicsit kiválasztottjának.


*


Chrisnek sem volt túlságosan fényes reggele – talán a legrosszabb a társaságból. Az előző nap előkészített virágágyat feldúlva találta, Makkachin sem hallgatott a szavára, mert izgatottan csóválva a farkát rohangált körbe-körbe, hogy aztán kaparni kezdje a fészerajtót. Chris kinyitotta, mert szüksége volt egy kapára és egy gereblyére.

Az apró helyiségben rejtőző test nemes egyszerűséggel engedett a gravitációnak, és rádőlt. Chris először megdöbbenten kiáltott, aztán sikoltott, amikor a test nem mozdult róla. Makkachin volt olyan kedves, és segített neki kimászni alóla.

Chris remegő kézzel hívta a rendőrséget, hogy aztán hasonlóan remegő hangon elmondja, mi történt. A hatóságok biztosították, hogy nemsokára kiküldik az üggyel megbízott nyomozógyakornokot (ha elérik), várjon türelmesen, és egy tapodtat se mozduljon a helyről. Chrisnek esze ágában sem volt elmenni, ugyanis remegő lábai nem bírták a súlyát. Leült hát a szétdúlt virágágyásba, és a sírás határán várta a megváltást.

Az ígért nyomozó helyett először egy csapat rendőr érkezett, akik egy sárga szalaggal bekerítették a területet, majd bekísérték a zaklatott Christ a házba. És aztán otthagyták. Makkachin vigasztalóan nyalogatta a kezét, Kisasszony pedig felugrott az ölébe dorombolni megérezvén, hogy gazdájának most különösen szüksége van a törődésre. Chris gépesen simogatta a macska hófehér szőrét.

Úgy egy óra múlva csengetés hallatszott, és Chris sietve kinyitotta az ajtót a gyakornoknak, akit hamvas arcából és riadt tekintetéből jóval fiatalabbnak becsült magánál. Bizonyára az ázsiai gének a ludasak. A férfi bemutatkozott, igazolványt nyújtott. Chrisnek halványan ismerős volt a név, de nem rémlett hirtelen, honnan.

- Mesélje el, mi történt – kérte Katsuki gyakornok, és volt olyan figyelmes, hogy felrakott forrni teavizet.

- Reggel kimentem befejezni a kerti munkálatokat, de a virágágyást feldúlva találtam – kezdett bele Chris a macskáját ölelgetve. – Aztán kinyitottam a fészerajtót, mert a kutya rettenetesen kaparta, és egyszer csak rám borult… mit is mondott, hogy hívták? Igen, a Leroy fiú… szörnyű volt.

Yuuri megértően biccentett. – Elhiszem.

- Esküszöm, hogy nem én voltam! Én csak egy egyszerű kertész vagyok, nem is ismertem…

- Nyugodjon meg, kérem, senki sem gyanúsítja – mondta finoman Katsuki nyomozógyakornok. Legalábbis egyelőre semmi sem mutatott arra, hogy Chrisnek bármi köze lenne az ügyhöz azon túl, hogy megtalálta szerencsétlen áldozatot. Sokkos állapotban telefonált a rendőrkapitányságra, teljesen közreműködött – a gyilkos bizonyára nem így viselkedne. Rendben, elég gyakran mondták neki a társai, hogy naiv, de Yuuri most a megérzéseire hagyatkozva tudta, hogy Chris ártatlan.

- Egyedül lakik?

- Nem, van egy lakótársam, Viktor… megadjam az elérhetőségét?

- Kérem.

- Amúgy itt dolgozik nem messze a kisboltban.

- Akkor ismerem – mosolyogott el puhán Katsuki gyakornok, és Chrisnek hirtelen beugrott, honnan ismerős a neve. Ez az a nyomozópalánta, akiért úgy odavan Viktor! Biztos örülni fog, ha odaküldi hozzá… Viktor minden alkalmat megragadott, hogy beszéljen vele, bár kicsit átlagosabb kinézetű volt, mint ahogy leírta. Persze Chris sem rugdosta volna ki az ágyából, ha úgy adódik, de nem volt annyira az esete.

A víz közben felforrt, és Katsuki gyakornok elkészítette a teát. Lerakta Chris elé a bögrét, aki fújkálni kezdte a forró italt. Hirtelen úgy érezte, hogy nem is ő van otthon.

- Fel tud esetleg idézni valami szokatlan történést az utóbbi pár órából?

Chris bőszen ráncolta a homlokát. – Mintha valaki csöngetett volna hajnalban… de az is lehet, hogy csak álmodtam. Kérdezze meg Viktort, biztos készséggel válaszol a kérdéseire, habár elég lyukas az agya.

Viktor nem fog örülni ennek a megjegyzésnek, de megérdemli, ha valóban miatta ébredt fel éjszaka. Legalábbis, ha nem álmodta az egészet. Ha pedig igen, akkor majd kiérdemli később.

- Meg tudná mutatni, merre van a helyszín?

Chris már értette, miért tetszik annyira Viktornak a nyomozógyakornok. Olyan kis aranyosan udvarias volt, mindent kért, sosem követelt, habár simán megtehette volna, hogy keresztülmasírozik a házon, hogy bizonyítékokat gyűjtsön ellene. Otthagyta hát a teáját, lehessegette az újonnan az ölébe telepedett Kisasszonyt, és kivezette a nyomozógyakornokot.

A kert a beszélgetésük alatt újabb dúlásnak volt tanúja. Egy szakaszon leszakadt a sárga jelzőszalag, a hullának nyoma sem volt, de nem is mutattak arra nyomok, hogy elhúzták volna a testet.

Katsuki gyakornok pont olyan finom hangsúllyal káromkodott, ahogy beszélt is. Chrisre villant a tekintete, aki kerekre tágult szemekkel, enyhén elnyílt ajkakkal, dermedten ácsorgott a hátsó ajtóban. Amikor beengedte a férfit, még biztosan volt hulla…

- Meg kell kérnem, hogy maradjon itthon.

Ebben legalább nem volt semmi új. Chris ma nagyon jó volt abban, hogy a helyén maradjon. 

3 megjegyzés:

  1. Miután elolvastam az első mondatot, már éreztem a vesztem, tehát csak szépen, óvatosan letettem az üveget, amiből ittam, és rákattintottam a bejegyzésre.
    Yuri megöl valakit, pontosan Jean-Jackass Leroyt, nem meglepő. Hát igen, az biztosan nagy probléma lehet, hogy a legjobb barátodhoz nem viheted az áldozatod hulláját, mert kedvelte. Őszintén remélem, hogy nekem nem lesznek ilyesfajta gondjaim, már nem mintha meg terveznék ölni bárkit is; legalábbis mostanában.
    Szegény Chris, jókora sokkot kaphatott, hullát talált a fészerében, mikor csak kertészkedni szándékozott~. Semmi gond, bárkivel előfordulhat.
    Siess a folytatással, mert ez hatalmas :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszem el, hogy megint elfelejtettem ilyesfajta figyelmeztetést kitenni... Elnézést.
      Yuri szerintem elég sok mindenkire veszéllyel van, bár főleg JJ-re. (Szeretem amúgy JJ-t. Bocsi, JJ, hogy ezt tettük veled.)
      Chris itt az igazi áldozat! De ő legalább nincs annyira pácban, mint Viktor.
      Ma fel fog kerülni. ^^
      Köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés
  2. Krimi? Viktuuri? Koffein-túladagolás? Let's read *--*
    "- Mi történt egyáltalán?
    - Beleszaladt a konyhaszekrény sarkába.
    Viktor hitetlenkedve biccentette oldalra a fejét.
    - Rendben, lehet, hogy segítettem neki."
    Ez a kedvenc részem, minden pénzt megér, köszönjük Yurio XDD
    Nagyon tetszik, és bár már befejezted, számíthatsz még a kommentjeimre a kövik alatt is :33

    VálaszTörlés