Álmok és tetemek II.

A kalandok folytatódnak!

Most előre szólok, mert Akane majdnem az áldozatom lett: tegyétek le az enni-innivalót. Nem szeretném, hogy megfulladjatok.

Viktornak viszonylag unalmas délelőttje volt, miután Yuuri megejtette a szokásos látogatását. Kiszolgált pár vevőt, rendezgette az árukészletet, aztán délben, épp amikor belekezdett volna az ebédszünetébe, elkezdődtek a telefonhívások.

- Hol a hulla?! – visította a telefonba Yuri, és Viktornak hallása megőrzése érdekében távolabb kellett tartania a készüléket.

- Nem tudom, miről beszélsz, Yurochka.

- Ne tegyél úgy, mintha… már az összes kopó őt keresi. Meg gondolom engem is.

- Oh…

Szóval nem álom volt – Viktor is hatalmas slamasztikában van, amiből nincs kiút, főleg úgy, hogy Yuuri ne úgy nézzen rá, mint egy utolsó, megvetendő bűnözőre.

- Szóval? Hova dugtad?

- Én nem mozdítottam el onnan, ahová raktuk.

- Akkor hol van?

- Fogalmam sincs. Nézd meg még egyszer, egy hulla nem mászik el csak úgy.

A két sor között ácsorgó öreg néni egyre furábban figyelte, és már régóta nem a kezében tartott termék ismertetőjét olvasta. Viktornak volt egy olyan érzése, hogy ezt a beszélgetést nem telefonon kellene folytatni.

- Faszomat nézem, nyüzsögnek a házatoknál a zsaruk! – csattant fel, és Viktor összerezzent. Ez Yuuri ügye volt, már egészen biztos, hogy tudomást szerzett róla, csak egy pillanat, hogy eljusson hozzá, és rájöjjön, hogy hazudott neki… - Mindegy, ha nincs hulla, gyilkosság sincs. Átmegyek Bekához.

Olyan hirtelen vágta le a telefont, hogy Viktor még pislogott egy kicsit a semmibe. Fel nem tudta fogni, hogyan lehet ilyen patyolat tiszta a fiú lelkiismerete, hogy egyszerűen átmenjen Bekához, akiről azt mondta, ennek a Leroynak volt a barátja, akit Yuri hidegvérrel elintézett.

Yuri után a felzaklatott Chris hívta, akire rázuhant a fészerből az eltűnt srác hullája. Viktor sápadtan hallgatta – ő úgy emlékezett, hogy a virágágyásba tették, de ezek szerint tényleg félig aludt közben. Vajon ez enyhítő körülmény a bíróságon? Chris csak beszélt és beszélt, aztán félvállról megjegyezte, hogy amúgy elindította felé azt a cuki gyakornokot, akiről állandóan áradozik, és nem kell megköszönnie, nagyon szívesen tette. Viktor persze bármikor képes volt örülni Yuurinak, de most elszorult a torka. Yuuri a törvény mellett fog állni, akármilyen szépen is néz rá.

Így hát ellenállást nem tanúsítva felemelte a kezeit, amint Yuuri belépett a boltba. A férfit ez enyhén meglepte és megmosolyogtatta; nem volt hozzászokva, hogy bárki is megijedjen tőle.

- Azt hiszem, van egy kis megbeszélnivalónk.

Viktor nagyot nyelt. Vége a játszmának, Yuri helyett őt fogják dutyiba dugni.

- Szóval, kérem, bezárná a boltot? Nem itt szeretném megtárgyalni.

A vevőket kérni sem kellett, mert önszántukból menekültek. Nikolai nem fog örülni a fejleményeknek – nem csak az unokáját fogja elveszteni, hanem a legjobb dolgozóját is. Habár… Yuri megmenekülhet, ha magára vállalja a gyilkosságot.

- Nem én voltam – bökte ki végül Viktor az első eszébe jutó mondatot, és engedte, hogy Yuuri a hátára téve a kezét hazakísérje. Nem egészen ilyen helyzetben képzelte el ezt a jelenetet (hanem mondjuk egy jól sikerült romantikus vacsora után), de ha nincs más, akkor ez is megteszi majd alapanyagnak a fantáziáihoz.

- Gondolom, a lakótársa már tájékoztatta a történtekről – kezdett bele Yuuri, amikor már a konyhájukban ültek, és mindenki a maga teáját fújdogálta. Viktor azt sem tudta, hogy van itthon teafű. – Christophe talált reggel egy hullát a fészerben. Itt vannak a fotók: látja, ő az, akiről kérdeztem. Szívesen hinném máshogy, de akkor elég gyanúsan viselkedett. Éppen ezért el tudná mesélni nekünk, merre járt éjjel?

- Aludtam, mint minden átlagos ember – felelte száraz torokkal.

- Hajnalban becsöngettek – szúrta közbe Chris. Viktor meg akarta fojtani. A legjobb barátja sem hiszi már az ártatlanságát? Biztos ez a bosszúja a letarolt virágokért. Amiről nem egészen Viktor tehetett. És az is egy teljesen más kérdés, hogy nem egészen volt ártatlan.

- Igen, ki volt az?

Viktor pillantása ide-oda cikázott a két másik férfi között. Valószínű, hogy őt tartják a gyilkosnak. Arra gondolt, hogy Nikolai milyen hálás lesz, ha kihúzza a slamasztikából egy szem unokáját. Talán még egy jó ügyvédet is fogad neki, és amennyiben egyszer kijut a börtönből, biztosan jobban fog neki fizetni a kisbolti munkáért.

- Rendben, én voltam – emelte fel újra a kezeit. Chris döbbenten kapott lélegzet után, és Yuuri is élesen szívta be a levegőt.

- És én még azt hittem, hogy csak a virágaimat gyilkoltad meg!

Yuuri a fejét csóválta, és a csalódottságot látni gyönyörű szemeiben ezerszer rosszabb volt, mint amikor Yuri beállított hozzá az eltüntetendő hullával.

- Ezt sajnálattal hallom. Be kell vinnem, Viktor.

Viktor szó nélkül nyújtotta a csuklóit, hogy Yuuri rácsattinthassa a bilincseket. Ennyit az álmairól és a jövendőbeli férjéről.

*

Viktor Nikiforovot szóra bírni nem volt túl nagy kunszt. Az egyedüli probléma az volt, hogy körülbelül percenként változtatta vallomása tartalmát. A szituáció felettébb kellemetlen volt Yuuri számára is, mert nagyon kedvelte az eladót, aki mindig olyan finom kávét készített neki. Most is nagyon szüksége lett volna egyre, ugyanis az ügytől megfájdult a feje, főleg mióta a hullának lába kélt.

- Akkor foglaljuk össze: éjszaka becsengetett önhöz az áldozat, ön birtok-és csendháborításért lecsapta egy lapáttal, majd elásta a virágágyásban, ahonnan aztán a hulla magától, mindennemű segítség nélkül a fészerbe vándorolt. Újra megkérdezem: kik voltak a társai?

- Senki!

Yuuri sóhajtott. Utálta ezt az egész ügyet, utálta, hogy faggatnia kell Viktort. – Nézze, én kedvelem magát. Mindkettőnknek egyszerűbb lesz, ha szépen vall, aztán meglátom, tudok-e enyhíteni a büntetésén.

Viktor gyönyörű, égkék szemeiben már könnyek csillogtak. Yuuri igyekezett nem meghatódni tőlük, még ha a férfi olyan istentelenül is szép volt szomorúan. – Egyedül voltam.

Yuuri fáradtan sóhajtott, majd elővette a bolt biztonsági felvételeit tartalmazó kazettát, amit magukhoz vettek, miután behozta Viktort.

- Márpedig itt a tettestársával beszél.

A felvételen világosan és érthetően egy hulláról volt szó, ami nem mászhatott el csak úgy a helyéről. Viktor a tenyerébe temetve arcát rázta a fejét. Yuuri képtelen volt tovább hallgatni ezt, muszáj volt kimennie levegőzni.

Az automata kávéja pocsék volt, sehogy sem összehasonlítható Viktoréval, amire most mindennél jobban szüksége volt. De Viktor a gyanúsítottja volt, nem állíthatja csak úgy oda a kávéfőzőhöz, hogy csináljon neki kávét. Fáradtan megdörgölte az arcát. Miért van az, hogy mindig az ilyen bajkeverők tetszenek meg neki? Most is segíteni akart, és alig bírta elnyomni a megérzését, miszerint nem Viktor az, akit igazából keresnek.

Amikor először besétált abba a kisboltba, Viktor teljesen ártalmatlan eladónak tűnt. Csevegtek, nevetgéltek. Viktor elmesélte, hogy ő igazából festő, csak még nem igazán jött be neki a művészbiznisz. Ki gondolta volna, hogy képes ilyen erőszakos, véres cselekedetre? Pedig… pedig a héten már tényleg rákészült arra, hogy elhívja randizni, még ha biztos is volt az elutasításban. Viktor tuti csak a rendőrökről szóló sztereotípiák miatt csúsztatott oda neki különböző édességeket, amikre Yuuri ruhatára azt mondta, hogy nem kellene elfogyasztania. De mit tehetett – ajándék volt.

Olyan stresszes volt, hogy a mai adagját már el is tüntette, pedig ő kivételesen ellenállni akart. Kedvtelenül kavargatta a gyenge, ízetlen automatalöttyöt, és csak akkor riadt fel a merengésből, amikor valaki megkocogtatta a vállát.

- Ne aludj el, Yuuri, fájni fog a hátad.

Yuuri azonnal felkapta a fejét, és pillantása összetalálkozott legjobb barátjáéval. – Phichit!

- Hallottam az ügyedről, nagyon csúnya… De mondd csak, miért ezt a rossz löttyöt iszod, nem a jóképű boltos srácnál szoktad venni a kávét?

Yuuri szenvedve felnyögött. – Azt nem hallottad, ki a gyanúsított?

- Csak nem… ? – kerekedett el Phichit szeme.

- Én is ezt gondoltam, de… minden bizonyíték ellene szól, ott vannak az ujjlenyomatai, ráadásul összevissza beszél. Hiába szeretném azt hinni, hogy semmi köze hozzá, ha egyszer…

- Ez a megérzésed? – vágott közbe Phichit. Ő volt az egyetlen, aki nem nevette ki értük. Fő gúnyolója a logika bajnoka, Seung-gil Lee volt, akihez a többiek előszeretettel csatlakoztak, ha éppen nem volt jobb szórakozásuk, és Yuuri hiába érvelt volna azzal, hogy a megérzései már többször helyes nyomra vezették, nem vették komolyan ilyenkor.

- Igen… szerintem véd valakit.

Phichit hümmögött. – Nos, akkor nincs más dolgod, mint kideríteni, hogy kit.

- És azt mégis hogyan? – nyöszörgött Yuuri. Kezdett fájni a feje, és ez a béna lötty nem tett semmi jót a vérnyomásával, ami ijesztően alacsony volt.

- Hát, ha nem beszél magától, akkor ravaszabb trükkökhöz kell folyamodnod – vélte a másik férfi. – Még ott van a szekrényemben az a…

- Szó sem lehet róla, hogy felveszem azt! – ellenkezett.

Phichit megrántotta a vállát. – Akkor vacakolj vele tovább. De hidd el, ha meglát abban a ruhában, akkor dalolni fog, mint a kismadár, ha nekem van igazam, és valóban úgy odavan érted. Márpedig tuti nekem van igazam.

- Csak kedves volt… - suttogta Yuuri, és a szíve ismét sajgott. Igen, Viktor kedves volt, nagyon kedves, akkor hogy követhetett el ilyesmit, amiért Yuurinak börtönbe kell csuknia? Árulás…

Yuuri hamar belátta, hogy elég kétségbeesett ahhoz, hogy megfogadja barátja tanácsát, és elővegye végső eszközét, amit csak suttogva tanítottak az iskolában: a csábítást. Phichit elégedetten vigyorgott, amikor magára húzta a tapadós, fekete bőrnadrágot, kölcsönadott neki egy vörös inget, amit aztán segített neki betűrni, mert Yuuri vállán és mellkasán kicsit jobban feszült, mint rajta. A nadrág korca a derekába mart, de Phichit szerint meg kell szenvedni a szépségért. Phichit szemöldökét rángatva körbefüttyögte, amit csak akkor hagyott abba, amikor Yuuri kilátásba helyezett neki is egy bilincset.

- Ebben Viktor könyörögni fog, hogy megkötözd – kacsintott rá. Yuuri csak a szemét forgatta.

Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor Viktor álla szabályosan leesett, ahogy belépett a kihallgató helyiségbe, és rögtön kibökött egy nevet.

- Yuri.

- Igen? – pislogott meglepetten Yuuri; Viktorral görcsösen magázódtak, pedig a férfi alig pár évvel volt nála idősebb. Nem tudta, hogy hirtelen mivel érdemelte ki, hogy a keresztnevén szólítsa. Ennyire nem lenne tekintélye?

- Yuri Plisetsky. Ő ölte meg Leroyt.

Úgy tűnik, mégis meg kell hálából vendégelnie Phichitet – még csak csinálnia se kellett semmit ebben a ruhában.

A főnöke azért bent akarta tartani Viktort éjszakára, és természetesen Yuurit rendelte oda őrizni a férfit. Yuuri pedig egészen megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, hogy igaza volt a megérzéseinek, és nem Viktor volt a tettes.

*

Yuri egész nap ideges volt. Úgy tűnt, megússza ilyen hülyeségek nélkül, mint bűntudat, de amikor átment Otabekhez, és az őszinte, melegbarna medveszemekbe nézett, nagyon rosszul érezte magát. Mit fog mondani, ha kiderül, hogy ő tette el láb alól azt az idiótát? Beka volt az első barátja, s ironikus módon jóban volt Leroyjal is, amit Yuri nem tudott megérteni; mégis mi közös témájuk lehetett? Beka szerény volt, Leroy pedig végtelenségig beképzelt és arrogáns.

Oké, azt Yurinak is el kellett ismernie, hogy Leroy nem csinált szar zenét.

A szomorú Beka nem túl jó társaság, állapította meg Yuri magában. Úgy volt, hogy játszani fognak, de abból csak az lett, hogy Beka bekapcsolta neki a gépet, aztán leheveredett az ágyára, és a telefonján bújta a híreket Leroy eltűnéséről. Yuri igencsak izzadt. Beka néha felolvasott neki pár hírmorzsát. Megtalálták a hullát Viktorék fészerében, de mire az üggyel megbízott nyomozógyakornok kiért, addigra eltűnt. Viktor a boltban volt, tehát ő nem vihette el. Yuri igenis odaállított Viktorék kertjébe hajnali ötkor a megfelelő vegyszerekkel és azzal a szándékkal, hogy eltűnteti a nyomokat, csakhogy Leroy teste már nem volt a virágágyásban. Még sötét volt, Yuri pedig nem nagyon tudott nyomot követni. Hagyta a fenébe; talán Viktornak volt annyi esze, hogy rögtön elintézze.

Egyre jobban nyomasztotta egy kérdés, amire nem talált választ az öldöklős játékban. Beka közben szomorúan sóhajtozott az ágyon.

- Melyikünket kedvelted jobban, engem vagy Leroyt?

Beka rámeredt. – Halottakról jót vagy semmit.

- De most komolyan. Nem mondom el senkinek.

Beka felhorkant. Yurinak eszébe jutott az az alkalom, amikor véletlenül valamilyen titkát elmondta Milának, és nos… másnapra az egész suli arról beszélt, hogy Bekának milyen pocsék randija volt. Lehet, hogy ezért nem akart rá válaszolni.

- Olyan hülye vagy, Yura – mondta aztán meglepően puhán, mire ő fújt, és újra a képernyő felé fordult. A karaktere közben meghalt, újra kellett kezdenie a pályát.

Yuri nyelt egyet. Utóbb utálni fogja magát azért, amit most tenni készül. Valószínűleg tönkreteszi a jövőjét (illetve már tönkretette), és elveszti az egyetlen barátját, Bekát. De egyszer az életben legalább őszinte lesz.

- Én öltem meg Leroyt.

Szegény Beka éppen ivott, amikor megtette vallomását, és megdöbbenésében egyenesen ráköpte a kólát. Yuri ázott a felmelegedett, cukros lében, de Bekára nem nagyon tudott mérges lenni. Aztán Beka egyszerűen elröhögte magát, és Yuri megsértődött.

- Mi van?!

- Ez valami vicc, ugye?

- Nem, halál komoly – morogta. Már bánta, hogy egyáltalán vallott, Beka valamiért sosem tudta komolyan venni az ilyen kijelentéseit. Azt se hitte el, hogy egyszer kinyírja Leroyt, s tessék, megtörtént.

- De… annyival kisebb vagy nála, mégis hogyan… ? – kérdezte elhűlve.

- Attól még meglökni meg tudom… véletlen volt, oké? – tette hozzá gyorsan, amikor Beka arca egyre jobban elsötétült, ahogy rászakadt a felismerés, hogy az egyik barátja kinyírta a másikat. – Csak el akartam lökni a francba, erre nekiesett a kinyitott beépített szekrénynek, és aztán ott feküdt véresen…

- Mi történt utána?

- Sokkot kaptam, ösztönösen cselekedtem. Ráhúztam egy szemeteszsákot, és elvittem Viktorhoz elrejteni. Mire visszamentem eltűntetni, már nem volt ott.

- Szerencsétlen – nyögte Beka, és Yuri nem tudta eldönteni, kire érti: rá, Viktorra vagy az áldozatra. – És most mi lesz?

- Nem t’om – rántotta meg a vállát Yuri, és igyekezett leplezni félelmét.

Odalent nyílt a bejárati ajtó, és a hangokból ítélve több ember is a házba lépett. Yurinak úgy rémlett, hogy csak Beka mamája van otthon, de neki nem volt szokása dübögni a lépcsőn. Lehet, hogy a testvérei jöttek haza? Aztán kivágódott a szoba ajtaja, és farkasszemet néztek egy stukkerrel és egy bilinccsel.

- Yuri Plisetsky, le van tartóztatva.