Álmok és tetemek III.

A novella harmadik és egyben befejező része... :)

A valódi tettes meglepően erős volt a korához és a méretéhez képest, és Phichit nem győzte lefogni egyedül. Seung-gilnek a segítségére kellett sietnie, mert a fiú végigharapdálta a karját, akár egy ijedt hörcsög, és folyamatosan fújt rájuk.

- Ezzel csak rontasz a helyzeteden, kölyök.

- Minden, amit mondasz, felhasználható ellened – tette hozzá elkomolyodva Phichit, ahogy a sérüléseit vizsgálta. Egy-két fognyom vérzett is. Elmerengett, hogy erre vajon kell-e tetanusz.

- Akkor basszátok meg magatokat!

Seung-gil arca elsötétült, de Phichit gyengéden megfogta a karját. – Hagyd rá, csak provokál. Inkább menjünk.

A gyanúsított nyelvet váltott, s a hangsúlyból ítélve továbbra is őket szidta. Betaszigálták a járőrkocsiba, Seung-gil bevágódott a vezetőülésre, míg Phichit a biztonság kedvéért Plisetsky mellé ült. Még a végén kirágja magát az autóból, ha nem figyelnek. Megkérték a barátját, Otabek Altint is, hogy jöjjön velük elmondani, amit tud. Ő legalább kezes volt, eszében sem volt ellenkezni.

Valahogy idősebbnek és testesebbnek képzelte az elkövetőt. Ez a fiú úgy festett, mint akit egy szellő is elfúj, de ezek szerint nem minden az ártatlan külső. Korán kezdi a bűnözést, az már biztos.

Az út meglepően csendesen zajlott. A fiú magába zuhant, amint kitombolta magát és belátta, hogy innen nincs menekvés. A barátja is meg volt szeppenve, habár neki nem kötötték meg a kezét.

- Meghoztuk a jómadarakat – csivitelte elégedetten Phichit, ahogy besorjáztak a rendőrkapitányságra. A főnökük, Celestino elismerően biccentett feléjük.

- Nagyszerű munka srácok. Yuuri mindjárt jön kihallgatni, csak előbb elintézi Nikiforovot.

Yuuri jó tíz perccel később került elő enyhén kipirulva, és még mindig azt a tapadós nadrágot viselte, amit ráadott. Phichit elégedett volt keze munkájával. Yuuri nagyon szexi volt így, és veszélyesnek tűnt ebben a szerelésben.

- Főzök neked egy kávét, látom, rád fér – mosolygott rá.

Ahogy befordult az irodába, még hallotta, ahogy Plisetsky az eddig hallott legnormálisabb hangnemben megjegyzi:

- Jé, maga az a zsaru, akit Viktor annyira meg akar dugni!

*

Yuuri a nap végére igencsak kifáradt, és még ebédelni is elfelejtett. Celestino megszánta, és vitt neki valami házhoz szállított ételt, amit aztán megosztott Viktorral, mert ő is éhes lehetett. A férfi nem tudott evőpálcikával enni, Yuuri pedig nem mehetett el mellőle, így kénytelen volt megetetni. Viktor túlságosan is elégedett volt ahhoz képest, hogy éppen egy zárkában ült.

Viktornak tulajdonképpen be nem állt a szája, mióta kibökte a gyilkos nevét. Úgy tűnt, nagyon megkönnyebbült, hogy végre nem kell hazudoznia, és nem kell senkit sem fedeznie, még ha a bűnrészesség és a félrevezetés miatt vár rá büntetés. Szemöldök rángatva megjegyezte, hogy ha Yuuri osztja ki neki, akkor nagyon szívesen áll elébe, s ez még csak a kezdet volt. Yuuri szinte kimenekült tőle, amikor hívták, hogy hallgassa ki Yuri Plisetskyt.

Azonban senki egy szóval sem említette neki azt, hogy az őrizetbe vett srác egy tinédzser. Kicsi, szinte alultáplált volt, arca morcos fintorba torzult, ahogy makacsul összepréselte az ajkát, míg Yuuri elmondta bűneit. Jött vele egy másik fiú is, bár ő csak tanúként volt jelen, de vele Celestino foglalkozott.

- Akkor rakjuk össze a történteket: a kollégiumban talált vérnyomok megerősítik, hogy ott történt a gyilkosság, amiért most itt ül… ülsz velem szemben. A nyomokból ítélve az áldozatot nekilökték a beépített szekrénynek, aminek ki volt nyitva az egyik ajtaja…

- Csak elcsúszott!

- … beverte a fejét és meghalt. Ezután egy szemeteszsákot húztál az áldozatra, és elvitted Viktor Nikiforovhoz elrejteni. Hajnali fél háromkor értél oda, felcsengetettél, bevittétek a hullát a kertbe, és letettétek a virágágyásba, ahonnan valahogy reggelre a fészerbe vándorolt, habár Viktor állítása szerint többé nem ért hozzá, sőt az egészet álomnak hitte. Christophe Giacometti megtalálta reggel, hívta a rendőrséget. A helyszínelők még ott találták, de mire én odaértem, már eltűnt. Egy kérdésem van még: hol a hulla?

- Fogalmam sincs! Biztos elmászott.

Yuuri ciccegett. Nem volt türelme, Viktor már az egészet felélte korábban. – Próbáljuk meg újra: segített még valaki? Esetleg a barátod, akit behoztunk veled?

- Bekát hagyják ki ebből, semmi köze hozzá! – A fiú megélénkült, feszegette a bilincset. – Egyáltalán minek hozták be?!

- Ismered Christophe Giacomettit? Ő is benne van? – kérdezte, habár ennek a lehetőségét már rég kizárta. Azért biztos a biztos, hátha véletlenül dalol ez a madárka is egy új nevet.

- Semmi közöm ahhoz a perverzhez! – fújt Yuri újra.

Yuuri fáradtan sóhajtott, és megdörzsölte az arcát. Haza akart menni és kialudni magát – lehetőleg elfelejteni az egész ügyet, mintha csak álom lett volna, hogy aztán reggel kipihenten felkeljen, és elmenjen Viktorhoz a kávéjáért. Phichit biztatóan megszorította a vállát, ahogy lerakott elé egy pudlis bögrét világosbarna folyadékkal telten. Már megint túl sok tejet rakott bele…

Ki fog neki rendes kávét főzni, ha Viktort lecsukják?

- Még egyszer megkérdezem, Yuri. Hol. Van. A. Hulla?

- Nem tudom! – A fiú fűzöld szemei hirtelen könnyekkel teltek meg, ahogy hüppögni kezdett. – Véletlen volt az egész, nem akartam megölni, akármennyire rühelltem a képét.

Yuuri pislogott. Vajon ez egy módszer lenne, hogy megessen rajta a szíve? Ő a maga részéről utálta, ha sírni látják, és a vigasztalásban sem jeleskedett. Azonban most először teljesen őszintének tűnt a fiú, és Yuuri elé dobott egy tízes csomag zsebkendőt.

- Nem kell sírni, ami megtörtént, megtörtént. Éjszakára itt tartunk, a kollégák közben megkeresik a tetemet. Lehet, hogy elvitte valami állat. – Beleborzongott a gondolatba; nem szeretett volna ő is így járni, és a temetkezési vállalatnak is szép munka lesz a nyugalomba helyezésre helyrepofozni az egykorit.

Yuriból a továbbiakban nem tudott egy értelmes szót sem kihúzni, és végül ráhagyta. Végül is megvan a gyilkos, már csak a hullát kell előkeríteni, és le is zárhatják az ügyet, a többi már a bíróság dolga. Közben kiürült a rendőrkapitányság, Yuuri volt az ügyeletes tiszt, és gyengéd noszogatással bekísérte Yurit a Viktorral szemközti cellába. A fiú szerencsére már belátta, hogy nincs értelme ellenkezni, és szépen befeküdt a priccsre a fal felé fordulva. Nem mozdult, amikor Yuuri rádobott egy mosásra szoruló pokrócot. Utána jött Viktor, aki fehér fogait elővillantva mosolygott rá, míg a szája szív alakra húzódott.

- Ne vigyorogjon ennyire, még mindig bajban van – jegyezte meg a cellába lépve, habár hiányzott a szigorú él a hangjából.

- Én is örülök, hogy látom.

Fáradtságában nem figyelt oda egy pillanatra, így csattant mögötte a cellaajtó. Yuuri megpördült, de már túl későn: a zár automatikusan kattant, csak kívülről lehetett kinyitni, hiába rángatta Yuuri. Nekidöntötte a homlokát a hűs fémnek, s azon kapta magát, hogy aznap már ezredszerre sóhajt, és lassan a sírás is kerülgeti a kimerültségtől.

- Nehéz nap? – kérdezte derűsen Viktor.

- Csak fogja be. Kérem. Most mi lesz?

- Együtt alszunk – ragyogott rá Viktor. Yuuri nem tudta eldönteni, hogy sápadjon, vagy inkább vörösödjön.

- Biztos nem. Nem aludhatok együtt az egyik vádlottal.

- Akkor sikoltson, hátha meghallják.

Yuuri megrázta a fejét. Esélytelen, legfeljebb csak az éjszakai portás van itt, ő pedig emeletekkel lejjebb van, és általában hangosan hallgatja a zenét, hogy ébren maradjon, míg a kínai haverjával chatel.

- Azt mondta korábban, hogy kedvel – biggyesztette Viktor az ajkát.

- Mikor mondtam ilyet? – hüledezett Yuuri. Ez még tőle is szokatlanul nem volt profi.

- Amikor először kihallgatott. Mielőtt felvette a szexi nacit, ami megjegyzem, hogy a lehető legjobb döntése volt eddig.

Yuuri szenvedve nyögött – oda minden becsülete és tekintélye, s ha ezért megöli Phichitet, akkor nemsokára tényleg cellatársak lesznek Viktorral. Ki hallott már ilyet, hogy ilyen módszerrel bírják beszédre a gyanúsítottat? Akármit is mondott Phichit, ez biztosan nem volt elfogadott vallatási módszer.

- Rendben – mondta Yuuri belenyugodva sorsába. – Akkor adja ide a párnát, majd alszom a sarokban, öné az ágy.

- Nem alhat a földön! – ellenkezett Viktor.

- Miért, fordítva jobban tetszik?

- Elférünk mi ketten az ágyon.

Mielőtt ellenkezhetett volna, Yuri hangosan és igencsak fenyegetően felhördült. – Ha nem fogjátok be, benneteket is kinyírlak.

Yuuri nem kételkedett a szavában, még ha jelenleg két rács is elválasztotta őket egymástól. Inkább a földet bámulva, önként bemászott Viktor mellé, aki magához karolta, hogy ne essen le a keskeny ágyról. Ahogy összesimult a testük, már tudta, hogy ez rossz ötlet volt, hiszen tagadhatatlanul vonzódott Viktorhoz, és reggelre valószínűleg igencsak kényelmetlen lesz a bőrnadrág. És ha így találnak rájuk, ő lesz az egész őrsön a nevetség tárgya. Ki hallott már arról, hogy valaki véletlen összezárja magát valamelyik vádlottal?

Míg Yuuri hányattatott napján merengett, sötétség borult rájuk, mert nem volt senki, aki újra felkapcsolta volna a magát leoltó villanyt.

*

Yuuri valóban olyan kényelmetlenül aludt, ahogy előre sejtette, s éles fényre ébredt. Phichit vigyorgott fölötte a kulcsot forgatva a mutatóujján, és Yuuri igyekezett némán lekommunikálni vele gyilkos szándékát, melyet a szoros bőrnadrág idézett elő.

- Azt mondtam, hogy őrizd a foglyokat, nem azt, hogy együtt aludj valamelyikkel – csóválta a fejét Celestino. Yuuri inkább nem mondott semmit saját védelmében, pedig mindenkihez lett volna keresetlen szava.

- Hoztam neked váltás ruhát – csiripelte Phichit, és Yuuri arra jutott, hogy a következő értelmes húzásig talán életben hagyja barátját. – És valakit, akinek nagyon hiányoztál.

Egy szőrös, barna kutya repült Yuuri karjaiba, és szeretetteljes nyalásokkal halmozta el az arcát. Yuuri két napja először nevetett őszintén, örömmel. Miután Vicchannal kiörömködték magukat, a kutya elment körülszaglászni a helyiségben, és azonnal összebarátkozott Viktorral, aki lelkesen gügyögött neki a rács mögül.

- Milyen édes! Hogy hívják? Nekem is van otthon egy uszkárom, csak nagyobb. – Felnyögött. – Jaj, mi lesz Makkachinnal, ha én a hűvösön ülök?

- Ne aggódjon, a lakótársa biztosan gondoskodni fog róla.

Viktor elszontyolodott, és Vicchan megérezve rossz hangulatát empatikusan nyalogatta a kezét. Yuuri közben megtudta, hogy nincs szükség a hullakereső szolgáltatásaira (Yuri ezt hallva felnevetett – komolyan az a pici dög keresne tetemeket?), ugyanis Leroy már a hullaházban fekszik. Az éjszaka folyamán megkerült egy Viktorék házától nem olyan messzi árokból.

Hirtelen zaj hallatszódott a folyosóról, és Yuuri kötelességtudóan kiszaladt Phichit nyomában utánanézni, mi történik. A nadrág még begombolatlanul lógott rajta – Viktor nagy örömére, amit füttyögéssel adott tudtára.

Az irodában egy igen eleven, zavarodott és koszos Jean-Jacques Leroy álldogált derekán egy megcsavarodott szemeteszsákkal, és éppen kirázta hajából a földdarabokat. Körbepillantott, zavaros pillantásából ítélve nem igazán tudta eldönteni, hogy hol van, és hogy miért néz rá mindenki úgy, mintha szellemet látnának, aztán egy-egy J betűt formálva az ujjaival maga elé emelte a kezeit, és felkiáltott:

- It’s JJ style! – S azzal elvesztette az eszméletét.

*

Valószínűleg arra ébredhetett, hogy nem kap levegőt a zsákban, amiben igen hanyagul 

elföldelték.

Amikor nekiment a szekrényajtónak, komolyan azt hitte, hogy itt a vég. Lehet, hogy tényleg meg kellett volna fogadnia Otabek tanácsát, hogy ne piszkálja a kicsi Yurit, de ha egyszer olyan vicces volt, amikor felhúzta magát… Az utolsó dolog, amit még látott szeme lecsukódása előtt, az Yuri döbbent-rémült kifejezése volt.

A testét zúzódások tömkelege borította a sajgásból ítélve. Nagy nehezen kiküzdötte magát a zsákból, felkelt, elbotorkált a sötétben egy ajtóig – a túlvilágé lenne? –, míg rettenetesen szédült és hasogatott a feje. Abból nem lehet baj, ha ledől egy kicsit pihenni…

Következő alkalommal a pázsiton riadt, és sárga rendőrségi szalagok vették körül. Nem tudta felidézni, mi történt, de azért feltápászkodott, és elindult az egyik irányba letarolva és magával húzva a sárga szalagot. Átmászott egy szépen nyesett sövényen, s egy szántóföldre jutott. Fogalma sem volt, merre lehet, nem ismerte a városnak ezt a részét, de azért elindult egy irányba. Egészen addig ment, míg bele nem hanyatlott egy alattomos árokba. Végül is egy kis hunyás még ráférhet…

Legutóbb egy hullaházban ébredt, s a boncnok halk sikollyal ugrott el tőle. Fiatal volt, bizonyára ő volt az első ébredő hullája. Derűsen intett neki, vetett egy pillantást a véres fejű fiatalemberre a tükörben, aztán vállat rántott, és elhagyta az épületet. Logikusnak tűnt bemenni a rendőrkapitányságra elájulni.

*

Viktor hihetetlen két napot tudott maga mögött, s a leghihetetlenebb az volt az egészben, hogy megúszta az ügyet egy dorgálással. Chris a fejét csóválva hallgatta végig a teljes történetet, és a végén már ő is nevetett rajta.

- Legközelebb ne segíts a kölyöknek. Következőnek aztán tényleg hoz egy igazi hullát.

Megrántotta a vállát. Az a baj, hogy jól ismerte magát, máskor is meg fog esni a szíve munkaadója unokáján. Nikolai egyébként hálálkodva felhívta délelőtt, amiért megpróbált segíteni Yurinak, akit végül is egyelőre szintén hazaengedtek.

- No, és mesélj csak arról, hogy mi lett a te jóképű nyomozógyakornokoddal.

Viktor végtelenül szomorúan sóhajtott. Yuuri nem húzta sokáig a búcsúzkodást, Nikolai pedig szabadságot adott neki a hét további részére, hogy kiheverhesse az izgalmakat, s kifesthesse érzelmeit. Nem mintha valószínű lenne, hogy Yuuri valaha is be fog még térni hozzájuk kávézni. Bizonyára egy életre elege lett Viktorból.

- Hülye vagy, fiam – mondta puhán Chris. – Hát ennyit ér a tanításom?

Viktor tudta, hogy örökké élni fog benne első (és utolsó), nem egészen így tervezett éjszakájuk emlékei és Yuuri alakja a karjaiban, és ez talán elég lesz arra, hogy enyhítse a fájdalmat, amiért nem lett belőlük semmi. Csak fél füllel hallgatta Chris dorgálását, miszerint azért el kellett volna hívnia randizni Yuurit, ki tudja, mennyire hagyott a férfiben mély nyomot közös kalandjuk. Gépiesen vakargatta Makkachin füle tövét, aztán összerezzent a csengőszóra.

Múltkor is így kezdődött minden.

- Te nyitsz ajtót – vetette oda Chris. Viktor tenyere megizzadt. Yuri jött volna vissza ezúttal egy tisztességesen elintézett hullával?

Amikor ajtót nyitott, a küszöbön Yuuri ácsorgott. Kipirult és kicsit megizzadt a biciklizésben, járműjét a kerítésnek támasztotta. Csinos volt, csinosabb, mint ahogy azt hivatala indokolta, és Viktor tátott szájjal bámulta a jelenést. Bizonyára ő is úgy beverte a fejét, mint Leroy, és most hallucinál. Vagy Yuri beváltotta az ígéretét, tényleg kinyírta őket, és a túlvilágon Yuuri fogadja angyalként.

Yuuri kezét tördelve beszélni kezdett.

- Gondoltam, érdekelheti, hogy Leroy végül egyikőjük ellen sem tett feljelentést. Azt mondta, hogy megbocsát, akár Isten is megbocsát… vagy valami hasonló. Mázlijuk volt, mondhatom. Yurit azért megfigyelés alá helyeztük, és a főnököm javasolta, hogy tartsam magán a szemem… - Nyelt egyet, és nagy levegőt vett. – Szóval… eljönne… csinálna nekem egy kávét, kérem?

Viktor néma ámulattal engedte be.

Talán még lehet valami az álmából a tengerparti villával és a szexi nyomozó férjjel.