2017. június 5., hétfő

Hiúság

Amint megláttam ezt a posztot tumblin, rögtön tudtam, hogy reagálnom kell rá... :D 
Ajánlom Briginek az ötletért és Lilyanjudythnak, mert végighallgatta, ahogy a fic született. ^^
Viktor furán viselkedik, Yuuri pedig nem tudja kiszedni belőle, mi a baja, és arra jut, hogy párja ráunt.



Viktor egészen furán viselkedett az utóbbi időben, és sehogy sem tudta kiédesgetni belőle ennek az okát. Még kutyát sétáltatni sem volt kedve, és Yuuri ezt elég intő jelnek tekintette, mert ez mindig hármuk közös programja volt. Csak egy körre vitte le Makkachint, aki nem értette, miért rövidebb a séta a megszokottnál, és hogy orosz gazdája miért nem tart velük.

Párja titkolt valamit, és erre bizonyítékként szolgált az is, hogy újabban törölte az internetelőzményeit. Pornót nézne? Nincs abban semmi (persze azért elmondhatná), hacsak… hacsak Yuuri már nem tudja kellően kielégíteni. Vagy ráunt volna? Mi van, ha szexpartnert keres?

Yuuri nem tudta kiverni a fejéből a kétségeit, és akárhányszor furán viselkedett Viktor, nőtt az aggodalma. Volt, hogy szabályosan lecsapta az orra előtt a laptopot, amikor odahajolt hozzá puszit adni az arcára. Régebben soha nem csinált ilyet.

Yuuri elhatározta, hogy ezentúl még jobban fog teljesíteni az ágyban, nehogy panasz lehessen rá. Viktor minden egyes alkalommal elégedetten megjegyezte, mennyire tetszik neki ez a hirtelen kedv kipróbálni új dolgokat, de ennek ellenére folytatódott a különös viselkedése, és Yuuri egyre frusztráltabb lett, ami az edzéseken is megmutatkozott, amikor a megszokottabbnál jóval több ugrást rontott el.

Miért nem mondja meg Viktor, ha valami baja van vele? Eddig mindent sikerült megbeszélni több-kevesebb sikerrel, akkor ezt most miért nem lehet?

Lehetséges volna, hogy Viktor már nem érez ugyanúgy iránta, mint régen, és ki akar lépni a kapcsolatukból?

Yuuri torkát a sírás szorongatta ettől a gondolattól, és amikor hazajött egy újabb magányos séta után, végképp betelt a pohár, mert Viktor egyértelműen megint sunyult a kanapén, és műmosollyal csukta le a laptopot, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

- Viktor, mit rejtegetsz előlem?

- Semmit, drágám, mégis mit rejtegetnék?

Yuurinak elfogyott a türelme.

- Miért nem mondod meg, hogy valamit rosszul csinálok? – fakadt ki, és hallotta, amint a hangja megremeg minden igyekezete ellenére.

- Semmit, tökéletes vagy – mondta Viktor, és most őszintének tűnt, de ez Yuurit pillanatnyilag nem hatotta meg.

- Akkor miért nézel pornót a hátam mögött? – csattant fel, mire Viktor csak meglepetten pislogott. Nagyon ritkán esett meg, hogy valamelyikük felemelje a hangját a pályán kívül, ahol sokszor csak kiabálva hallották egymást. – Ha nem vagyok elég, csak mondd meg, és akkor próbálok rajta változtatni, de ez nagyon rosszul esik így.

Viktor legnagyobb meglepetésére felvetetett, és Yuuri érezte, amint a dühtől könnyek kezdik szúrni a szemét.

- Miért röhögsz ki?

Viktor nagy nehezen felhagyott a nevetéssel. – Ez most nagyon kínos.

- Kínosabb annál, hogy rossz vagyok az ágyban, és még csak beszélni sem vagy hajlandó róla? – sziszegte dühösen, mire Viktor szeme meglepetten elkerekedett.

- Micsoda? Nem, Yuuri, csodálatos vagy! Mégis honnan szedted ezt a butaságot?

- Akkor kiböknéd végre, mi a bajod?

- Tényleg kínos – nyafogta, de Yuuri most nem volt hajlandó elereszteni a témát: mögé lépett, és megvetette ott a lábát mellkasa előtt keresztbe font karokkal.

- Ki vele – mondta, és Viktor sóhajtva felnyitotta a laptopot.

A képernyőn nem egészen olyanfajta oldal volt, amire Viktor nagy titkolózásából számított. Egy online bolt volt, ami különböző hajápoló és-növesztő szereket kínált. Viktor kosarában már legalább háromféle különböző szer volt, és mind azt ígérte, hogy három héten belül dúsabb hajkoronát varázsol neki.

- Vitya… - szólította meg gyengédebben, de a férfi feljajdult.

- Kopaszodom! – Viktor hirtelen hátrafordulva ültében a karjaiba akarta vetni magát, majdnem lerúgva ezzel a dohányzóasztalról a laptopot, de közöttük volt a kanapé támlája. Yuuri esetlenül veregette meg a vállát.

- Dehogyis.

- Ma legalább öt hajszálat találtam a párnámon!

- Természetes, ha hullik valamennyire.

- És erre mit mondasz? – Viktor elengedte, kihalászta a zsebéből a telefonját, és megnyitott rajta egy képet, amit Yuuri orra alá dugott. Két képet szerkesztettek össze, a jobb oldalon a tíz évvel fiatalabb Viktor volt, balról pedig a mostani, és éles különbség rajzolódott ki a hajvonaluk között, habár anélkül sosem tűnt volna fel neki a különbség, hogy valaki rámutatott volna.

- Egyáltalán nem olyan vészes. – Megkerülte a kanapét, leült párja mellé, és átkarolta a vállát.

- De az, már mindenki észrevette – motyogta, ahogy Yuuri vállába fúrta az arcát, és a japán felsóhajtott, ahogy gyengéden a fürtjei közé simította a kezét.

- Én kopaszon is szeretni foglak – mondta gondolkozás nélkül, mire Viktor felháborodottan kapott levegő után.

- Tudtam, hogy szerinted is hullik!

- Nem, Viktor, félreérted. – Már késő volt, mert párja szinte szipogva bújt hozzá, és Yuuri gondolatban alaposan fenékbe billentette magát. Viktor mindig is rettenetesen érzékeny volt arra, hogy elég fiatalos-e a kinézete, és már sikerült párszor belegázolnia a lelkivilágába, amikor humorral próbálta elütni a témát. – Ha nagyon nyugtalanít, majd keresünk valami specialistát, de hidd el, minden rendben van. – A nyelvébe harapott, mielőtt még kicsúszott volna a száján, hogy ez a korral jár, semmi szükség arra, hogy Viktor még a köztük lévő négy év miatt is drámázzon ma. – Amúgy ki küldte neked ezt a képet?

- Yurio.

- Gondolhattam volna… ne foglalkozz vele.

- De ha egyszer igaza van! – jajdult fel újra, Yuuri pedig megcsóválta a fejét. Néha még mindig meg tudta lepni Viktor hiúságának mértéke.


Elmerengett azon, vajon mennyire lenne gonosz húzás a következő közös versenyen kiszivárogtatni, hol vacsorázik Yuri – Phichit biztosan benne lenne a buliban.

4 megjegyzés:

  1. Najó..Ezt ne! :D Életem, drágám hát magyarázd már meg mi ez! Egész végig csak röhögtem minden során.És ne..Yuuri hát mikre nem képes a fantáziád. :D De Viktort tudom sajnálni, szegényke! :c Nagyon tetszett a ficc! Köszi hogy megírtad! ;) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yuurinak túl élénk a fantáziája, és erre jön még rá, hogy mindig görcsöl valamin... Viktor néha hajlamos túlreagálni a dolgokat. Nagyon szívesen, köszi, hogy írtál! <3

      Törlés
  2. Viktor olyan kis szánnivaló, egyem meg. Nagyon cuki volt, köszi :)

    VálaszTörlés