2017. május 12., péntek

Elmúlik magától

Lilyanjudyth szeretett volna egy olyan ficet olvasni tőlem, amiben valaki beteg, szóval megszületett ez a szösszenet. ^^



Viktor nyöszörgésére ébredt. Ez nem lett volna olyan szokatlan; gyakran riadt arra, hogy párja félálomban motyog neki oroszul, amiből általában nem sokat értett, de most mintha fájdalmában nyögött volna.

A szemei a korai óra ellenére rögtön felpattantak. Felült az ágyban, és ekkor konstatálta a következő fura dolgot: Viktor most nem csüngött rajta polip módjára, egyszerűen csak a hátán feküdt, és felületesen, szinte kapkodva lélegzett. Először arra gondolt, talán rémálma van, és gyengéden az arcára simította a kezét, hogy felébressze. Viktor bőre viszont forró volt, a homlokán izzadtság gyöngyözött. Az érintésére felriadt, pár másodpercig fókusz nélkül pislogott a plafonra, majd felé fordította a fejét.

- Yuuri… - A hangja rekedt volt, mintha köhögést fojtott volna vissza, és párja átnyúlt fölötte, hogy a kezébe nyomja a pohár vizet az éjjeliszekrényről.

- Css, igyál. Mindjárt szólok Yakovnak.

- Nem kell, jól vagyok – tiltakozott erőtlenül, ahogy felült inni.

- Dehogy vagy jól – mondta szigorúan. – Minimum hőemelkedésed van.

- Csak hideg a kezed.

- Hol a lázmérő? – kérdezte Yuuri ellentmondást nem tűrően.

- Nincs.

- Mi az, hogy nincs? – vonta fel a szemöldökét.

- Sosem éreztem szükségét. Nem szoktam beteg lenni.

Yuuri összepréselte az ajkát; nem tetszett neki a válasz, hogy ezt ilyen érdektelenül közölte. Néha fogalma sem volt, hogy gondoskodott magáról párja, mielőtt találkoztak volna. Amikor beköltözött, felfedezte, hogy még nyújtófája sincs; állítólag túl lusta volt süteményt sütni, inkább megvette a cukrászdában.

Yuuri felkelt, és kiment szétnézni a nappaliba gyógyszerekért. Viktor nyögve követte, habár rászólt, hogy maradjon nyugton. Kénytelen volt befogni a száját, amikor Yakovval beszélt, mert Viktor igyekezett szabotálni azt állítva, hogy egy kis megfázástól még tud korcsolyázni. Edzője viszont Yuurival értett egyet, hogy legalább addig maradjon otthon, míg lemegy a láza. Yuuri indulás előtt még leugrott a gyógyszertárba, és biztosította párját, hogy hazajön, amint lehet.

*

És Viktor persze, hogy nem hallgatott egyikőjükre sem. Yuuri Yakov ordibálást hallva rögtön tudta, hogy az épületben van; az idős edző külön hangszínt tartogatott Viktornak.

- Nem azt mondtad, hogy otthon marad pihenni? – kérdezte Mila, ahogy elsuhant mellette.

- Gondolod, hogy hallgat rám? – sóhajtotta, mire Yuri elhúzta a száját.

- Vidd haza, nincs szükségünk a bacitelepre.

Ezt könnyebb volt mondani, mint megvalósítani. Viktor amint meglátta, a nyakába vetette magát, mire Yakov csak morgott, hogy ne fertőzzön, Yuuri pedig felelőtlen, hogy nem zárta be vagy valami, pontosan tudja, milyen makacs. Viktor még náthásan, tőle szokatlanul röhejes orrhangon is próbált érvelni, hogy Makkachinnak szüksége volt egy sétára, neki meg egy kis friss levegőre, amúgy sem laknak messze. Yuuri gyorsan leellenőrizte a homlokát; szerencsére már nem sütött a bőre úgy, mint reggel, cserébe viszont elkezdett komolyabban köhögni.

- Hazaviszlek – mondta Yuuri szigorúan, és Viktor kénytelen volt beletörődni a kényszerpihenőbe.

*

Az elkövetkezendő pár nap azzal telt, hogy Yuuri a legjobb tudása szerint próbálta kikúrálni jegyesét a náthából. Viktor nyughatatlan beteg volt; amint valamivel jobban érezte magát, fel-alá járkált a lakásban, amivel Yuuri idegeire ment. Többnyire csak akkor volt hajlandó hosszabb időre lepihenni, ha ő is ott volt a közelben. Yuuri szinte minden szünetében hazaugrott leellenőrizni, mi van vele. Viktor a kedvéért elszopogatta azokat a tablettákat a torokfájásra, amiket a gyógyszertárból hozott, és amik szinte semmit sem használtak.

- Elmúlik magától – mondta, ahogy az ölében fészkelődött, de ezzel csak tovább frusztrálta Yuurit, aki nem értette, miért nem működik rajta semmilyen praktika.

A negyedik nap végére kicsit Yuurinak is elkezdett fájni a torka, de inkább nem szólt semmit.

*

Arra riadtak a délutáni szunyókálásból, hogy valaki dörömböl az ajtón. Yuuri nyögve kelt fel; szinte a koponyájában zengett az erőszakos kopogtatás.

- Na végre kinyitottad az ajtót, Katsudon – morogta Yuri (mert ki más lett volna, aki ismerte Viktor kódját a külső kapuhoz). Egy nagy fazekat cipelt, és Yuuri automatikusan nyúlt volna segíteni, de a fiú rásziszegett. – Forró, baszki, inkább menj arrébb.

Yuri benyomult a lakásba, és elfintorodott; egyikőjüknek se volt nagyon energiája takarítani, a mosogatóban feltornyozódva álltak a piszkos tányérok és bögrék (holott csak a mosogatógépbe kellett volna bepakolni), és Yuurinak már főzni sem volt kedve, mióta Viktor nem érezte magát jobban a leveseitől.

- Olyan életképtelenek vagytok, hogy hoztam nektek kaját.

Viktor ezt a pillanatot választotta, hogy kócosan, takaróba burkolódzva előmásszon a hálószobából. Rögvest felderült az arca, amikor meglátta Yurit, és kiszagolta a friss ételt.

- Yurochka, milyen kedves tőled! Borscs?

- Katsudonnak fogalma sincs, hogy kell oroszokat kúrálni.

Yuuri legszívesebben megsértődött volna, de még ahhoz is fáradt volt, hogy a szívére vegye a szavakat. Yurinak amúgy is igaza volt, akármilyen praktikát próbált, Viktor még mindig rettenetesen taknyos volt, és nem volt hajlandó orvoshoz menni.

Yuri eközben feltépett pár szekrényajtót. – Hol tartjátok a piát?

- Tessék? – hüledezett Yuuri. Ha volt valami, amiről biztosan tudta, hogy Yuri gyűlöli, akkor az az alkohol volt az ő és Viktor kartávolságán belül.

- Ne játszd az ártatlant, tudom, hogy tartotok.

- Mire kell az neked?

- Nektek kell. – Kinyitotta a hűtőt, ahol végre meglelte a vodkásüveget. – Tudhattam volna.

Yuuri hallomásból nem hitte volna el az előttük kibontakozó szürreális jelenetet: Yuri Plisetsky amint önszántából alkohollal kínálja őket.

- Rájöhettetek volna magatoktól is, hogy a pia fertőtlenít – morogta, míg a kezükbe nyomott egy-egy feles poharat. – Igyatok, mielőtt meggondolom magam.

Yuuri felköhögött, ahogy a vodka végigmarta a torkát – nem éppen a kedvenc röviditala volt. Viktornak a szeme sem rebbent, és reménykedve nyújtotta vissza Yurinak a poharát.

- Nagyon beteg vagyok, kaphatok még?

Yuri csak elküldte a francba, ahogy visszatette az üveget a hűtőszekrény ajtajába. Indulás előtt még a lelkükre kötötte, hogy egyenek, mert haragudni fog, ha rájuk romlik az étel, vagy ha Yuuri is elkapja a bacit.

Másnap reggel Yuuri hőemelkedéssel és torokfájással ébredt, míg Viktor majd kicsattant az energiától és az egészségtől. Megígérte, hogy legalább olyan jó gondját fogja viselni, mint neki korábban Yuuri.


Már ha túléli azt, hogy Yuri megtudja, hogy lefertőzte Yuurit. 

6 megjegyzés:

  1. Aww, mikor az emberek egymás után kapják el a jó kis influenzát. Ez ismerős XD
    Nagyon aranyosak, bírom, hogy Yuri törődik velük~ :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Viktuuriéknak nem is kell megerőltetni magukat. xD Naná, hogy Yuri törődik velük. :3
      Örülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy írtál! ^^

      Törlés
  2. Szegény fejeeem. XD Ezt... esküszöm... nem bírom! Szerintem már megint túlaludhattam magam, vagy valami, de fél perccel ezelőtt még röhögőgörcstől fetrengtem a szőnyegemen. Segítséég~ :'D Még szerencse, hogy csak a Yuuri-Viktor páros betegedett le, mert ha a másik orosz, és kazah barátunk kapta volna el a bacikat, talán még világvége is lett volna, de minimum harmadik világháború. :'D A tapasztalat, mert ma már nem ez az első betegeskedős fanfic, amit olvasok, de az ilyenek rendre zse-ni-á-li-sak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. ^^ Ki tudja, lehet, hogy Yuri is elkapja előbb-utóbb, Otabek pedig épp nincs Szentpéterváron, szóval ő nincs veszélyben. :P
      Köszönöm, hogy írtál! ^^

      Törlés
  3. - Olyan életképtelenek vagytok, hogy hoztam nektek kaját. - xd 10/10 -es beszólás. Imádom a kis tsundere tündért

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy tetszett! ^^

      Törlés