Végre valahára befejeztem azt a ficet, amit már olyan régóta ígérgettem - Viktor hazaviszi bemutatni Yuurit a nővére családjának, majd kettesben szilvesztereznek, avagy alternatív befejezés a Mesélő matrjoskához.
Cukorfluff korhatáros cselekmény nélkül.
Valószínűleg még lesz fic Vitya múltjáról, habár az talán már nem fog ilyen szorosan illeszkedni a gyűjteménybe.
- Viktor, szerinted melyiket vegyem fel?
A férfi felpillantott kutyája dögönyözéséből vőlegényére,
aki egy világoskék ingben és fekete farmerben feszített, és tanácstalanul
méregette a kezében tartott szürke és sötétkék kötött pulóvert. Viktor felpattant,
és az első dolga az volt, hogy kioldja a nyakából azt a szörnyű nyakkendőt –
amit még azóta sem égetett el, mert párja mindig megmentette előle.
- Ez sok. – Nem zavartatva magát alányúlt Yuuri nadrágjának,
de ebben a mozdulatban most nem volt semmi erotikus; egyszerűen csak
ellenőrizni akarta, mit vett alá. Ahogy sejtette, csak az alsónadrág. Persze
szerette azt a tapadós nadrágot rajta, ami olyan jól állt neki, és ami olyan
nagyszerűen kiemelte az izmos fenekét, de az, hogy neki tetsszen, nem ér
annyit, hogy megfázzon az orosz télben. – Vegyél még alá valamit, fázni fogsz.
Yuuri kedvetlenül biggyesztette az ajkát, de ez nem hatotta
meg. Elmerült a szekrényben, hogy maga halásszon elő valami melegebbet
párjának, aki hálás lesz az előrelátásáért, amint kiléptek a mínuszokba. Tudta,
hogy Yuurit idegesíti az a rengeteg ruha, és a szokatlan klíma lévén szinte
sosem találta el a megfelelő öltözetet. Még Detroitban sem volt ilyen hideg.
Felírta a gondolatbeli listájára, hogy be kell szerezniük neki egy finom,
vastagon bélelt csizmát, míg a saját, meleg jégeralsóját nyújtotta neki. Csak
egy lazább nadrágot tudott ráhúzni, és Viktor majdnem kísértésbe esett, amikor
segített neki becsatolni az övét. Milyen jó is lenne az év utolsó napjára
itthon maradni, és átszeretkezni a délutánt… Yuuri viszont hamarosan meg fog
éhezni, mert előrelátóan keveset ettek ma, és olyankor elég morcos tudott
lenni. Estebédre ígérkeztek, és Katyusha nem szerette, ha kihúzódzkodik az
ígéretek alól, vagy sokat késik. A szilveszteri ebéd a családjával már több
mint egy évtizedes szokás volt, ha már az orosz nemzeti miatt nem tudták együtt
ünnepelni a születésnapját, ami pont december huszonötödikére esett.
Ez volt azonban az első alkalom, hogy valakit haza is vitt,
és ez kimondatlanul ott függött köztük a levegőben. Izgult egy kicsit, de
közben örült is, hogy végre viszont láthatja nővére családját, akik némileg a
háttérbe szorulva ugyan, de mindig lelkesen támogatták őt.
Yuuriról sütött, hogy ideges, még rápillantania sem kellett,
hogy érezze a belőle áradó feszültséget. Belegabalyodott a kötött pulóverbe, és
Viktor gyorsan a segítségére sietett, mielőtt a szemüvege csavarja beleakadt
volna egy szembe, és kihúzta volna a szálat. Ahogy két tenyere közé fogta az
arcát érezte, amint Yuuri mély lélegzetet vesz, és a száján át fújja ki a
levegőt. Viktor feltolta a fejére a szemüvegét a pillantását keresve.
- Minden rendben? – kérdezte lassan japánul. A megállapodásuk
szerint napi pár órát nem angolul beszéltek, hogy gyakorolják egymás anyanyelvét.
Viktor azóta különösen lelkes volt, hogy megtudta, hogy Yuuri oroszórákat vett
egyetemen.
- Csak izgulok – vallotta be; kár lett volna tagadni, enyhén
remegett a keze, ahogy az előttük álló családi ebédre gondolt, ahol rá lesz
utalva a rozoga orosztudására és Viktor tolmácsolására. Hogy töltött el
Japánban több mint nyolc hónapot úgy, hogy alig tudott kommunikálni? Yuuri úgy
érezte, mintha csomóra kötötték volna a nyelvét, pedig még csak pár napja volt
Szentpéterváron. – Még sosem vittek haza. Mi van, ha…
Mi van, ha nem
kedvelnek, fejezte be önmagában. Nem akarta megbántani Viktort, és nem
akarta, hogy feleslegesen aggódjon miatta.
- Hé, én is izgulok, oké? – Hüvelykujjával puhán simogatta
az arccsontja vonalát, ahogy rámosolygott. – Én sem vittem haza sosem bemutatni
valakit, szóval kvittek vagyunk. Ez nekem is egy első.
Addig simogatta Yuuri arcát és nyakát, míg a fiú el nem
lazult. Átölelte, és röviden Viktor nyakába fúrta az arcát, mielőtt elhúzódott
volna, hogy befejezze az öltözködést. Nem tudta hangosan megfogalmazni, mennyit
jelent neki a tudat, hogy ő az első partner, akit bemutat otthon – még ha nem
is a szüleinek, mert az lehetetlen lett volna. Viktor és Katya édesanyja
meghalt, amikor kicsik voltak, az apjukkal pedig nem igazán tartották a
kapcsolatot – hogy miért, azt nem igazán tudta kiszedni belőle, de remélte,
hogy egyszer elmondja őszintén.
- Jó kislány leszel, és vigyázol a házra, ugye, Makkachin? –
gügyögte Viktor gyengéden megrángatva a kutya fülét. Az uszkár halkat
vakkantott, és bánatosan pillantott a póráz és a szájkosár felé.
- Viktor, félkor megy a busz – mondta halkan, míg ő is
megpaskolta Makkachin oldalát.
Odakint hideg volt és sötét a lámpák fénykörén túl. Hiába
emelkedett dél körül pár órára a nap a horizont fölé, az ég vastag
felhődunyhába burkolódzott havazást ígérve. Yuuri arcát csípte a fagyos levegő,
de ha felhúzta a Viktor illatú sálát a szeméig, akkor szemüvege lencséi
lehetetlenül bepárásodtak a leheletétől. A meleg télikabát is párjáé volt, de
az alávett pulcsik miatt nem lógott olyan árulkodóan a válla. Viktor némileg lazábban
öltözött, mert a sála szabadon hagyta a nyaka felső részét és az arcát.
- Uh, hideg van – jegyezte meg, ahogy egy szürke alapon
norvég mintás usánkát nyomott a fejébe. Yuurinak nevethetnékre támadt; Viktor
úgy nézett ki abban a sapkában, mint egy durcás kisgyerek. Miután a másik Yuri
kárörvendve megjegyezte, hogy ki fog hullani az összes haja, ha a hidegben
fejfedő nélkül rohangál, igyekezett rászokni, habár utálta, ha valami a haján
van. Annyi előnye viszont volt a viseletnek, hogy alatta a legvadabb
rajongóknak is nehéz volt felismerniük.
Yuuri arra jutott, hogy inkább botladozik, mint fázik, és a
zsebébe dugta a szemüvegét. Az utcát szerencsére felszórták apró kaviccsal, így
legalább az alattomos jégfoltoktól megmenekültek, ahogy kisétáltak a buszmegállóba.
Éppen hogy elérték a buszt, és hátul találtak két helyet egymás mellett. Yuuri
került az ablak mellé, és amint visszavette a szemüvegét, és szabaddá tette az
arcát, Viktor átvedlett tanító bácsiba. Minden második épületre rámutatott, ami
mellett elhaladtak, kikérdezve, mi az oroszul.
Két átszállás és tíz perc séta után megérkeztek a külvárosi
kertes házhoz. Viktornak volt kulcsa az embermagas kapuhoz, és amint a
kerítésen túl voltak, megfogta Yuuri kezét, akit megnyugtatott az érintés. Végigsétáltak
az ösvényen, amit szabadra lapátoltak a hótól, és egy kis toporgás után Viktor
lenyomta a bejárati ajtó kilincsét, ami olajozottan nyílt. A finom melegben
lesegítették egymásról a kabátot, amiket aztán az orosz felakasztott a fogasra
a többi mellé, míg Yuuri kibújt a cipőjéből, és megtörölte bepárásodott
szemüvegét. Az előszobát elválasztó bordó színű függöny hirtelen félrelebbent,
ahogy egy hatéves forma kislány lerohanta Viktort.
- Vitya! – visította, ahogy lendületből a férfi karjaiban
ugrott, aki csak a jégen fejlesztett egyensúlyérzékének köszönhette, hogy nem
esett el. Csupán pár másodpercnyi késéssel követte nővére, és Yuuri felismerte
rajtuk azokat a színes ruhákat, amiket Hasetsuból küldtek nekik a csomagban még
december elején. Viktor hangosan nevetve dülöngélt unokahúgai ölelésében, és
Yuuri szívét megmelengette a jelenet. Egy percre el is felejtette, mitől
tartott annyira, habár ijesztően keveset értett az izgatott, orosz nyelvű
hadarásból.
- Irina, Natasha, hagyjátok levegőhöz jutni Vityát!
Katya és Viktor le sem tagadhatták volna a rokonságot; a nő
szeme is kellemes babakék volt, a haja árnyalatnyival sötétebb, homokszőke,
vállig érő, és pont a megfelelő helyeken gömbölyödött. Aztán rámosolygott, és
átváltott angolra, habár a lassú beszédtempóján, és a feleslegesen lágyított
mássalhangzóin hallatszódott, hogy nem túl sokszor használja a nyelvet.
- Yura, Viten’ka, annyira örülök, hogy eljöttetek!
Irina az anyja láttán lazított a szorításán, míg Natasha
átpislogott az őt tartó nagybátyja válla mögött, és lassan lecsúszott a
nyakából, mintha megijedt volna Yuuritól, aki még mindig az előszoba távolabbi
felében volt. Katya hozzájuk szökkent, lábujjhegyre pipiskedve arcon csókolta
öccsét, majd lelkesen megragadta Yuuri kezét, hogy megrázza; ugyanolyan magas
volt, mint ő. És könnyű volt viszonozni a mosolyát.
- Már beszéltünk telefonon, de örülök, hogy végre élőben is
találkozunk.
- Ochen’ priyatno
– mondta halkan azt a kifejezést, amit direkt erre az alkalomra gyakorolt.
- Vitya nem is mondta, hogy tudsz oroszul.
- Mert én is csak két hete tudom – védekezett Viktor. –
Képzelheted, hogy én voltam a legjobban meglepve, amikor egyszer csak közölte,
hogy mindent értett, amit mondtam
neki…
- Nem mindent, csak egy kicsit. – Yuuri érezte, hogy
elpirul; párja minden egyes alkalommal eljátszotta a hattyú halálát, ha
felmerült ez a téma.
- Misha merre van? – váltott hirtelen témát Viktor.
- Elméletileg terít…
Némi zörgést hallottak a konyha felől, mire Katya odasietett
ellenőrizni, hogy minden a tervek szerint halad-e. Halkan hadart valamit a
sötét hajú férfinek, aki aztán Mikaelként mutatkozott be, és nem volt olyan
érintésmániás, mint a család többi része, ami felett megkönnyebbülést érzett. A
lányok közben kettőjüket fixírozták, és egymással sugdolóztak.
- Mit fog melyikőtök megkérdezni? – érdeklődött elnéző
mosollyal nagybátyjuk.
Natasha oldalba bökte nővérét.
- A gyűrűitek.
Nagybátyjuk arca nyomba felragyogott, ahogy büszkén feléjük
nyújtotta a kezét. – Yuuritól kaptam, ugye milyen szép? – Megragadta párja
jobbját, és azt is a lányok elé tartotta. – Párban járnak, látjátok.
- Akkor ti most úgy vagytok együtt, mint anyu és apu?
- Nem, napocska, még nem vagyunk házasok, de jövő ilyenkorra
már biztosan azok leszünk.
- Viktor! Megegyeztünk valamiben! – szólt rá. Tisztában volt
a vállára nehezedő elvárásokkal, de nem akarta rajtuk most rágódni; arra lesz
elég ideje jövőre.
- Mi lesz jövő ilyenkorra? – tért vissza a beszélgetésbe
Katya, amint visszatért az ebédlővel egybenyitott konyhából. – Miért is
ácsorogtok ott? Irina, igazán beljebb kísérhetted volna a vendégeinket.
- De karikagyűrűik vannak! – jelentette izgatottan a
kislány, mintha ez magyarázat lett volna rá.
- Az nem kifogás… - Hirtelen eljutott a mondat a tudatáig,
és az immár kézen fogva álldogáló párosra bámult. – Mégis mikor…?
Viktor megköszörülte a torkát; a fülei égtek, és ez
könnyített Yuuri lelkén. Szóval ő is zavarban van. – Igazából most akartuk
elmondani. Mint a jegyesemet hoztam bemutatni Yurochkát.
A meglepetés hamar átment örömködésbe, és még Mikael is
megeresztett egy mosolyt az új családtag felé. Eleinte, amikor még csak
randiztak Katyushával (az se most volt), némi ellenszenvet táplált Viktor
iránt, aki nem volt túl könnyű kamasz, és mindig hozzájuk rohant, ha valaki
összetörte a szívét. És a kisebb botrányai sem segítettek sokat a pozitív
megítélésén. Végül lassan nyitottak egymás felé, és ha nem is álltak olyan
közel egymáshoz, barátságos volt a kapcsolatuk.
- Nem tudtam, hogy tényleg csak talizmán vagy valami több –
forgatta a nő az ujjai között a gyűrűt, miután rávette Viktort, hogy levegye egy
pillanatra, hogy megnézhesse. Öccse fel volt háborodva, hogy nem olvasta el a
képaláírást, amikor kiposztolta az Instagramra, ahol egyértelműen
nyomatékosította kapcsolatuk jellegét. Yuuri valami olyasmit motyogott az orra
alatt, hogy a sima barátainak nem vesz eljegyzési gyűrűt egyszerű talizmánként.
– Ne értsd félre, Yura, de elég sok minden történt egyszerre. Egyik pillanatban
még azt terveztük, hogy elmegyünk együtt kirándulni, a másikban pedig felhív,
hogy mégsem jó neki, mert elmegy Japánba edzőnek. Hihetetlen, hogy a
kisöcsémnek is bekötik a fejét. Jut eszembe, Vitya, ne hidd, hogy nem vettem
észre, hogy végre híztál.
- Katyushaaa – nyafogta, és Yuuri örült, hogy kivételesen ő
van jobban zavarban. Szép változatosság volt ezt látni, és titokban reménykedett
benne, hogy megosztanak vele pár sztorit a fiatalabb Vityáról. Hiroko kiskori
képeket mutogatott egyszer, Mari pedig elkotyogta, hogy már tizenkét évesen
beleesett, szóval volt mit behoznia. – Minél hamarabb le kell adnom azt a pár
kilót.
- Ez szomorú, mert töltött káposztát csináltam. Itt nem
eszel nyuszikaját.
Yuuri a szája elé kapta a kezét, ahogy felprüszkölt a
nevetéstől, és párja vérig sértve nézett rá. Nocsak, a saját fegyverét
fordítják ellene – Yakov amúgy is a lelkére kötötte, hogy figyeljen arra,
hogyan eszik Viktor, mert hajlamos önsanyargatásba esni, ha egyszer elkezd
diétázni. És nagyon ravaszul tud csalni, ha azt mondja, hogy egy kritikus súly
alatt nem hajlandó jégre engedni. Engesztelően átkarolta a derekát.
- Tudod, mit mondott Yakov.
Az asztalnál nem tudtak közvetlenül egymás mellé ülni, mert
a lányok közrefogták Viktort. Yuuri nem bánta; jó volt látni, hogy a
családjával van és boldog. Egy évvel ezelőtt a legvadabb álmában se képzelte,
hogy egyszer majd itt lesz köztük, és lám most itt ül az orosz nyelvű
csacsogásban, mert Viktor, a párja elhozta bemutatni mint jegyesét, és
megünnepelni a huszonnyolcadik szülinapját. A köztük ülő Natasha két falat
között, teliszájjal tanított neki új szavakat, amikre két perc múlva már nem
emlékezett, míg szülei a jövőbeli terveikről és a versenyekről faggatták őket –
körülbelül annyi háttértudásuk volt az egész sportról, mint Yuuri családjának.
Viktor persze megint zavarba hozta azzal, hogy kijelentette, hogy házasodnak,
amint aranyat nyer egy nemzetközi versenyen. Irina habos-babos koszorúslány
ruhát követelt, Natashában pedig vetélytársa akadt Makkachinnak mint
gyűrűhordozó. Viktor és Yuuri igazából még addig sem jutott a tervezésben, hogy
hol legyen a szertartás – legyen-e egy külön a családnak és a barátoknak? A fél
műkorcsolyás világot meg kell hívniuk, ha nem akarnak megsérteni senkit.
Elvégre JJ-től is kaptak meghívót Kanadába a tavaszi esküvőjére.
Yuurit kicsit fejbe vágta a vodka, amit Mikael imádkozott
bele a barátkozás jeleként. Nem akarta megsérteni vendéglátóikat azzal, hogy
visszautasítja, mert nem bírja. Viktor csak mindentudóan vigyorgott, amikor
meglátta a feles poharat a kezében, és nem esett meg rajta a szíve, amikor
segélykérően tátogta, hogy mentse meg. Yuuri biztos volt benne, hogy amint
hazaértek, párja megpróbálja még az óévben leitatni. Végül is csak másodikán
kell menniük edzeni, éppen elég idő a józanodásra – habár nem ezzel akarta
tölteni az év első napját.
Igenis erősebb lesz az orosz vodkánál!
Ebéd után leültek a lányokkal és Mikaellel kártyázni;
durakot játszottak, amihez Viktornak nagyon nem volt kedve, mivel rendszeresen
ő vesztett a türelmetlensége és a meggondolatlansága miatt. Szóval Viktor
önként és dalolva jelentkezett Katyushánál, hogy segít bepakolni a mosogatóba és
kiteregetni. Még ha ez azzal is jár, hogy Yuuri később felhasználja ellene
érvként, ha halasztgatja a házimunkát.
- Szóval mit gondolsz? – kérdezte halkan, amikor a
fürdőszobában voltak, távol a kíváncsi fülektől.
- Hogyhogy mit gondolok? Aranyosak vagytok együtt, és
látszik, hogy boldog vagy vele. Ideje volt már.
- De kedveled? – faggatta tovább Viktor. A nő megforgatta a
szemét, és letette a mosógépre a vizes ruhákkal teli dobozt, hogy szembe
fordulhasson vele.
- Szimpatikus, bár egy kicsit csendes. De akkor se mondanék
semmit, ha nem lenne az, mert ez a te döntésed, és amúgy is makacs vagy.
- Persze, hogy az én döntésem, de attól még érdekel a jó
emberismerő nővérem véleménye.
- Az a fiú legalább annyira odavan érted, mint te őérte.
Elégedett vagy?
- Teljes mértékben. – Boldogan rávigyorgott, majd kikapta a
kezéből a frissen leszedett, száraz konyharuhákat, és kirohant a helyiségből. –
Az utolsó a durak!
Katya meg se próbálta utolérni – hadd legyen ennyi
sikerélménye, ha már kártyában szerencsétlen. Yuuri közben már sokadszorra is
kikapott, és kezdett azon gondolkozni, hogy udvariasság ide vagy oda, igenis
megmondja Irinának, hogy látta, amint csalt. Viktor lehuppant mögé, és
felajánlotta szövetségét, amit a fiú örömmel fogadott. Együtt fordult a
szerencséjük, vagy a többiek megszánhatták őket, mert a következő körben nem ők
lettek az utolsók. Diadalittasan lepacsiztak, míg Natasha sértettel tiltakozott
az ellen, hogy ő lett a vesztes.
Yuuri ezen a ponton már olyan fáradt volt, hogy teljes
mértékben Viktor tolmácsolására hagyatkozott. A nyelve összegabalyodott, ha
oroszul próbált megszólalni, és a lányok ezt annyira aranyosnak találták, hogy
nyelvtörőket mondtak neki. Yuuri kicsit kínosan érezte magát, amikor
kényszeresen magánhangzókat toldott be a mássalhangzó-torlódásos szavakba.
Amerika óta el is felejtette, milyen nehéz új idegen nyelvi
környezetbe beilleszkedni. A helyzet most különbözött is, mert az angolja már
akkoriban is jobb volt, mint az orosza.
Egy ponton Viktor átkarolta hátulról, és az ölébe húzta, és
Yuuri hagyta magát, mert a rokonai nem néztek rájuk furán érte. Akkor azért már
félig nevetve, félig pirulva tolta el magát kedvesét, amikor az megpróbálta
megcsókolni.
Már jócskán íz estében jártak, amikor megcsörrent Yuuri
telefonja; csak azért vette fel, mert az onsen számát jelezte ki.
- Boldog új évet, öcsi! – süvöltötte a telefonba Mari olyan
hangosan, hogy még kihangosítás nélkül is hallotta mindenki. Viktor kapott
előbb észbe, és akcentusos japánnal viszonozta a jókívánságot. A háttérzajból
ítélve nagy ünnepség lehetett Yuuri szülőházában.
A lányok nagy szemeket meresztettek Viktorra, míg az egy
számukra teljesen ismeretlen nyelven csevegett, és amint befejezték a hívást,
egyszerre szólaltak meg.
- Te tudsz japánul?
- Ez olyan romantikus – sóhajtotta Irina. – Anyu bezzeg nem
tanult meg finnül apu kedvéért.
Katya mintha zavarba jött volna. – Mert apátok nem tanított
meg.
Mikael tett valami megjegyzést az anyanyelvén, mire felesége
játékosan meglegyintette a feje búbját – valami benső vicc lehetett, amit
mindketten jól ismerhettek. Viktor csak somolyogva vállat vont, amikor Yuuri
kérdőn rápillantott; ő se tudott finnül.
- Maradtok újévre? – kérdezte végül Katya.
Viktor kicsit szorosabban vonta magához Yuurit, ahogy
felelt. – Nem, szeretnénk az első közös újévet kettesben tölteni. Elég sűrűk
voltak az utóbbi hetek, alig láttuk egymást.
Katya nem erőltette a dolgot, csak mosolyogva megveregette
öccse vállát.
Yuurit nem lepte meg, amikor Irina és Natasha búcsúzóul őt
is legalább olyan szorosan megölelgette, mint Viktort; Yuuko lányaitól már
hozzászokott ehhez, állításuk szerint jó öleléseket adott. Az viszont már annál
inkább, hogy Katya is a karjaiba zárta, és a meglepettségtől mereven ugyan, de
viszonozta a gesztust. Mikael a maga részéről beérte egy-egy kézfogással, ami
miatt megkönnyebbülést érzett.
Amikor kiléptek a szabadba, kövér hópelyhek táncoltak az
utcai lámpák fénykörében. Viktor taxit hívott, mert úgy festett, lekésték az
utolsó buszt, és egyiküknek sem volt kedve a metróig sétálni. Yuuri toporgott
egy darabig, mert a rengeteg ruha ellenére fázott, mire Viktor hívogatóan tárta
felé karjait. Nem habozott elfogadni a felajánlott melegséget; amúgy se sokan
jártak az utcákon ebben a farkasordító hidegben.
- Olyan büszke vagyok rád – mormolta a sapkájába Viktor,
ahogy gyengéd puszit nyomott a feje búbjára. Yuuri mit sem törődve a
szemüvegével fúrta arcát a sáljába.
- Miért is? – motyogta alig hallhatóan.
- Miért ne lennék?
Yuuri nem firtatta tovább, mert már átfagyott, a hideg
kezdett felkúszni a lábán át, és a markába gyűrte a kabátja anyagát a hátán,
hátha úgy lel egy kis melegséget. Viktor reménykedett benne, hogy nem fázik meg
így szezon közepén.
Tizenöt perccel később kissé fázósan léptek a lakásba;
Viktor gyorsan berakta a hűtőbe a három doboz ételt, amit a nővére adott nekik,
mert nem bízott öccse konyhaművészetében, majd gyengéd erőszakkal a fürdőbe
tolta Yuurit, aki éppen szeretetteljesen dögönyözte Makkachint. A kutya halk
szűköléssel adta tudtukra, mennyire hiányoztak neki.
- Vetkőzz – mondta, míg megeresztette a forró vizet. Yuuri
csak somolygott, ahogy engedelmeskedett.
- Milyen lényegre törő vagy.
Viktor magához húzta, hogy addig is csókokkal melengesse,
míg megtelik a kád, és maga fosztotta meg az áthűlt ruháktól. Yuuri érezte,
amint a lábfejébe bizseregve visszatér az élet, majd hagyta magát besegíteni a
kádba. Kérnie sem kellett, párja egyből csatlakozott hozzá, és elégedett
sóhajjal hajtotta a vállára a fejét elengedve a nap idegességét.
Rettenetesen félt tőle, milyen lesz róla az első benyomás
Viktor családjánál. A férfi nem sokszor említette őket, de ha mégis szóba
került Katyusha, akkor rajongva beszélt róla. Különös módon azonban sokat
segített a tudat, hogy párja is hasonlóan ideges volt, mielőtt odaértek volna.
Elvégre ő volt az első, akit hazavitt bemutatni, és jól esett abba a gondolatba
kapaszkodni, hogy különleges. Amikor végül rákérdezett bizonytalanságában,
Viktor azt mondta, hogy szerinte is jó első benyomást tett.
Viktor mandulaillatú tusfürdővel dörzsölte végig a tagjait,
és már éppen elmerültek volna egymás korhatáros kényeztetésében, amikor halk
szűkölésre lettek figyelmesek. A küszöbön Makkachin toporgott; tudta, hogy
engedély nélkül nem szabad bejönnie a fürdőszobába, így is mindenhol ott volt a
szőre, de most addig fixírozta könyörgő pillantással gazdáját, míg az intett
neki, hogy bejöhet. A kutya elégedetten, farkát csóválva kocogott hozzájuk, és
a kád szélére ejtette busa fejét. Végignyalt a kezükön, amikor a füle tövét
vakargatták. Egyikük sem bánta, hogy Makkachin berontott hozzájuk.
Csak Viktor noszogatására volt hajlandó kiszállni a kihűlő
vízből. Túl kellemes volt összebújva ülni, és legszívesebben ott helyben
elaludt volna, ha párja hagyja. Viktor el akarta nyújtani a szárítkozást, hogy
még egy utolsót szeretkezzenek az óévben Yuurival, de Makkachin már egy ideje
nyugtalanul fel-alá járkált; elfelejtették levinni elvégezni a dolgát, amikor
hazaértek. Yuuri megsimogatta az arcát.
- Menjetek csak, addig előkészítem a pezsgőt – mondta, mire
Viktor szemei felcsillantak, és muszáj volt pirulva leszögeznie: - Nem, annyit
azért nem iszunk. Szeretnénk emlékezni az első közös szilveszterünkre.
Ha Viktor csalódott volt, jól leplezte. Adott egy puszit az
arcára, majd magára kapkodta a ruhákat, és füttyentett Makkachinnak, aki korát
meghazudtoló fürgeséggel rohant ki az ajtón, amit Yuuri nem zárt be mögöttük. Úgyis
nemsokára jönnek, és ezen a szinten csak egy másik lakás volt. Yuuri kivette a
hűtőből az üveget és a szintén behűtött tartót, a felső konyhaszekrényben pedig
talált némi sós rágcsálnivalót, amit kirakott egy tálba. Jobb megelőzni, hogy a
fejébe szálljon az alkohol, hiába látná azt olyan szívesen Viktor. Egyszer úgy
is rá fogja beszélni, hogy a kelleténél többet igyon, de ennek nem most jött el
az ideje.
Most ünnepelni fognak; az összeköltözést (habár még mindig
rengeteg a papírmunka vár rájuk, és sajnos nem annyira végleges, mint
szeretnék), a győzelmüket, hogy együtt vannak… a szerelmüket. Yuuri észre sem
vette, amint mosoly kúszott a gondolattól az arcára. Egy évvel ezelőtt nem is
gondolta volna, hogy valaha beszélni fog Viktorral, az pedig képtelen ábránd
volt, hogy párkapcsolatban lesz vele.
A csengő éles hangja riasztotta fel a gondolataiból, és
amikor felvette a kaputelefont, Viktor fázós hangját hallotta.
- Kizártam magunkat.
Yuuri némán, fejét csóválva kuncogott, ahogy megnyomta a
gombot, ami kinyitotta a bejárati ajtót. Viktor felkocogott a lépcsőn;
fázhatott odalent, mivel a kabátja alá nem vett semmit, és a bőre télillatú
volt. Makkachin kicsit lemaradva követte néha meg-megszagolva valamit a földön.
Arra viszont felkapta a fejét, amikor Viktor megzörgette a jutalomfalatos
zacskót, és rögtön rohant pitizni. Yuuri csak nézte őket, és azt kívánta, bár
megörökíthetné örökre ezt a bensőséges pillanatot, ami csak az övéjük.
Leguggolt melléjük, mire Viktor játékosan beleborzolt a hajába.
- Te is kérsz?
Yuuri enyhén rácsapott a fenekére. – Álmodj csak, Nikiforov.
– Adott egy utolsó buksisimit a kutyának, majd felkelt. – Megmelegszik a
pezsgő, ha tovább várunk.
- Nem hiszem, hogy hagyunk neki időt – vigyorodott el, ahogy
kezet mosott, majd felnyúlt az üvegpoharakért. A hálószobába költöztek, ahonnan
a legjobb kilátás nyílt a központra. Viktor felült a széles ablakpárkányra,
Yuuri pedig az ölébe, a rágcsálnivalós tálkát a térdén egyensúlyozva, és
elfogadta a felé nyújtott pezsgővel teli poharat. Viktor tiszta, őszinte
boldogsággal mosolygott rá, gyöngyfogai elővillantak ajkai közül.
- Ránk – mondta, és nem volt szükség több szóra, ahogy
koccintottak. Yuuri épp csak belekortyolt az italba, és már húzta is magához a
gallérjánál fogva egy csókra.
- Ránk – ismételte puhán.
Yuurit belülről melengette az alkohol és a szeretet; nem is
értette, hogy lehetett meg korábban Viktor nélkül.
Hamarost elfogyott a pezsgő, és a kezdeményezésére sós
süteménnyel tették egymást. Türelmetlenül várta, hogy végre éjfélt üssön az
óra, és lássák a tűzijátékot, amiről Viktor korábban ódákat zengett. Makkachin
néha-néha odasomfordált hozzájuk begyűjtve a délután kimaradt simogatásokat,
majd lefeküdt a helyére, amikor rájött, hogy mindkét gazdája túlságosan el van
foglalva egymással ahhoz, hogy összebújjanak vele. Szerencsére a lakás
kifogástalanul volt hangszigetelve, így alig hallatszódott fel valami a lenti
petárdázásból.
Az óév utolsó perceiben hallgattak, némán karolták egymást,
majd az éjféli csók miatt elszalasztották a tűzijáték első pár percét. Yuuri
elhúzódott, amikor a szemhéján át látni vélte a villódzó fényeket, míg Viktor
makacsul kapaszkodott belé, és az arcához szorította az ajkát. Yuuri mosolyogva
simogatta a vállát és a karját, ahogy a város egén kirajzolódó élénk színű
alakzatokat figyelte.
- Annyira boldog vagyok, hogy vagy nekem – suttogta Viktor a
bőrébe, mire Yuuri az álla alá fészkelődött és szorosan ölelte.
Ez egy új kezdet volt mindkettejük számára.
Misha keresztapja Roro. :3
Ochen’ priyatno (orosz) - örvendek
Ez annyira édes volt, hogy azt hittem elolvadok! Imádom az ilyen összebújós kis fluffokat. ≧﹏≦
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett és köszönöm, hogy írtál! <3 Én is szeretem őket. ^^
TörlésEz annyira aaaranyooos~ vooolt <3 Siess a következővel. :)
VálaszTörlésKöszönöm, örülök, hogy tetszett! ^^ Igyekszem, de most nem tudok semmit se ígérni. :)
Törlés*képtelen bármi értelmeset írni vagy mondani vagy gondolni, mert épp cukorrá olvad szét* Olyan kis nyunyurgatnivalók, hogy arra nem találok szavakat! Köszönöm, hogy olvashattam, feldobta a napomat :)
VálaszTörlésKöszönöm, hogy ezt megosztottad velem! <3 Örülök, hogy tetszett! ^^
Törlés