Очень приятно

Végre valahára befejeztem azt a ficet, amit már olyan régóta ígérgettem - Viktor hazaviszi bemutatni Yuurit a nővére családjának, majd kettesben szilvesztereznek, avagy alternatív befejezés a Mesélő matrjoskához. 

Cukorfluff korhatáros cselekmény nélkül. 

Valószínűleg még lesz fic Vitya múltjáról, habár az talán már nem fog ilyen szorosan illeszkedni a gyűjteménybe. 

- Viktor, szerinted melyiket vegyem fel?

A férfi felpillantott kutyája dögönyözéséből vőlegényére, aki egy világoskék ingben és fekete farmerben feszített, és tanácstalanul méregette a kezében tartott szürke és sötétkék kötött pulóvert. Viktor felpattant, és az első dolga az volt, hogy kioldja a nyakából azt a szörnyű nyakkendőt – amit még azóta sem égetett el, mert párja mindig megmentette előle.

- Ez sok. – Nem zavartatva magát alányúlt Yuuri nadrágjának, de ebben a mozdulatban most nem volt semmi erotikus; egyszerűen csak ellenőrizni akarta, mit vett alá. Ahogy sejtette, csak az alsónadrág. Persze szerette azt a tapadós nadrágot rajta, ami olyan jól állt neki, és ami olyan nagyszerűen kiemelte az izmos fenekét, de az, hogy neki tetsszen, nem ér annyit, hogy megfázzon az orosz télben. – Vegyél még alá valamit, fázni fogsz.

Yuuri kedvetlenül biggyesztette az ajkát, de ez nem hatotta meg. Elmerült a szekrényben, hogy maga halásszon elő valami melegebbet párjának, aki hálás lesz az előrelátásáért, amint kiléptek a mínuszokba. Tudta, hogy Yuurit idegesíti az a rengeteg ruha, és a szokatlan klíma lévén szinte sosem találta el a megfelelő öltözetet. Még Detroitban sem volt ilyen hideg. Felírta a gondolatbeli listájára, hogy be kell szerezniük neki egy finom, vastagon bélelt csizmát, míg a saját, meleg jégeralsóját nyújtotta neki. Csak egy lazább nadrágot tudott ráhúzni, és Viktor majdnem kísértésbe esett, amikor segített neki becsatolni az övét. Milyen jó is lenne az év utolsó napjára itthon maradni, és átszeretkezni a délutánt… Yuuri viszont hamarosan meg fog éhezni, mert előrelátóan keveset ettek ma, és olyankor elég morcos tudott lenni. Estebédre ígérkeztek, és Katyusha nem szerette, ha kihúzódzkodik az ígéretek alól, vagy sokat késik. A szilveszteri ebéd a családjával már több mint egy évtizedes szokás volt, ha már az orosz nemzeti miatt nem tudták együtt ünnepelni a születésnapját, ami pont december huszonötödikére esett.

Ez volt azonban az első alkalom, hogy valakit haza is vitt, és ez kimondatlanul ott függött köztük a levegőben. Izgult egy kicsit, de közben örült is, hogy végre viszont láthatja nővére családját, akik némileg a háttérbe szorulva ugyan, de mindig lelkesen támogatták őt.

Yuuriról sütött, hogy ideges, még rápillantania sem kellett, hogy érezze a belőle áradó feszültséget. Belegabalyodott a kötött pulóverbe, és Viktor gyorsan a segítségére sietett, mielőtt a szemüvege csavarja beleakadt volna egy szembe, és kihúzta volna a szálat. Ahogy két tenyere közé fogta az arcát érezte, amint Yuuri mély lélegzetet vesz, és a száján át fújja ki a levegőt. Viktor feltolta a fejére a szemüvegét a pillantását keresve.

- Minden rendben? – kérdezte lassan japánul. A megállapodásuk szerint napi pár órát nem angolul beszéltek, hogy gyakorolják egymás anyanyelvét. Viktor azóta különösen lelkes volt, hogy megtudta, hogy Yuuri oroszórákat vett egyetemen.

- Csak izgulok – vallotta be; kár lett volna tagadni, enyhén remegett a keze, ahogy az előttük álló családi ebédre gondolt, ahol rá lesz utalva a rozoga orosztudására és Viktor tolmácsolására. Hogy töltött el Japánban több mint nyolc hónapot úgy, hogy alig tudott kommunikálni? Yuuri úgy érezte, mintha csomóra kötötték volna a nyelvét, pedig még csak pár napja volt Szentpéterváron. – Még sosem vittek haza. Mi van, ha…

Mi van, ha nem kedvelnek, fejezte be önmagában. Nem akarta megbántani Viktort, és nem akarta, hogy feleslegesen aggódjon miatta.

- Hé, én is izgulok, oké? – Hüvelykujjával puhán simogatta az arccsontja vonalát, ahogy rámosolygott. – Én sem vittem haza sosem bemutatni valakit, szóval kvittek vagyunk. Ez nekem is egy első.

Addig simogatta Yuuri arcát és nyakát, míg a fiú el nem lazult. Átölelte, és röviden Viktor nyakába fúrta az arcát, mielőtt elhúzódott volna, hogy befejezze az öltözködést. Nem tudta hangosan megfogalmazni, mennyit jelent neki a tudat, hogy ő az első partner, akit bemutat otthon – még ha nem is a szüleinek, mert az lehetetlen lett volna. Viktor és Katya édesanyja meghalt, amikor kicsik voltak, az apjukkal pedig nem igazán tartották a kapcsolatot – hogy miért, azt nem igazán tudta kiszedni belőle, de remélte, hogy egyszer elmondja őszintén.

- Jó kislány leszel, és vigyázol a házra, ugye, Makkachin? – gügyögte Viktor gyengéden megrángatva a kutya fülét. Az uszkár halkat vakkantott, és bánatosan pillantott a póráz és a szájkosár felé.

- Viktor, félkor megy a busz – mondta halkan, míg ő is megpaskolta Makkachin oldalát.

Odakint hideg volt és sötét a lámpák fénykörén túl. Hiába emelkedett dél körül pár órára a nap a horizont fölé, az ég vastag felhődunyhába burkolódzott havazást ígérve. Yuuri arcát csípte a fagyos levegő, de ha felhúzta a Viktor illatú sálát a szeméig, akkor szemüvege lencséi lehetetlenül bepárásodtak a leheletétől. A meleg télikabát is párjáé volt, de az alávett pulcsik miatt nem lógott olyan árulkodóan a válla. Viktor némileg lazábban öltözött, mert a sála szabadon hagyta a nyaka felső részét és az arcát.

- Uh, hideg van – jegyezte meg, ahogy egy szürke alapon norvég mintás usánkát nyomott a fejébe. Yuurinak nevethetnékre támadt; Viktor úgy nézett ki abban a sapkában, mint egy durcás kisgyerek. Miután a másik Yuri kárörvendve megjegyezte, hogy ki fog hullani az összes haja, ha a hidegben fejfedő nélkül rohangál, igyekezett rászokni, habár utálta, ha valami a haján van. Annyi előnye viszont volt a viseletnek, hogy alatta a legvadabb rajongóknak is nehéz volt felismerniük.

Yuuri arra jutott, hogy inkább botladozik, mint fázik, és a zsebébe dugta a szemüvegét. Az utcát szerencsére felszórták apró kaviccsal, így legalább az alattomos jégfoltoktól megmenekültek, ahogy kisétáltak a buszmegállóba. Éppen hogy elérték a buszt, és hátul találtak két helyet egymás mellett. Yuuri került az ablak mellé, és amint visszavette a szemüvegét, és szabaddá tette az arcát, Viktor átvedlett tanító bácsiba. Minden második épületre rámutatott, ami mellett elhaladtak, kikérdezve, mi az oroszul.

Két átszállás és tíz perc séta után megérkeztek a külvárosi kertes házhoz. Viktornak volt kulcsa az embermagas kapuhoz, és amint a kerítésen túl voltak, megfogta Yuuri kezét, akit megnyugtatott az érintés. Végigsétáltak az ösvényen, amit szabadra lapátoltak a hótól, és egy kis toporgás után Viktor lenyomta a bejárati ajtó kilincsét, ami olajozottan nyílt. A finom melegben lesegítették egymásról a kabátot, amiket aztán az orosz felakasztott a fogasra a többi mellé, míg Yuuri kibújt a cipőjéből, és megtörölte bepárásodott szemüvegét. Az előszobát elválasztó bordó színű függöny hirtelen félrelebbent, ahogy egy hatéves forma kislány lerohanta Viktort.

- Vitya! – visította, ahogy lendületből a férfi karjaiban ugrott, aki csak a jégen fejlesztett egyensúlyérzékének köszönhette, hogy nem esett el. Csupán pár másodpercnyi késéssel követte nővére, és Yuuri felismerte rajtuk azokat a színes ruhákat, amiket Hasetsuból küldtek nekik a csomagban még december elején. Viktor hangosan nevetve dülöngélt unokahúgai ölelésében, és Yuuri szívét megmelengette a jelenet. Egy percre el is felejtette, mitől tartott annyira, habár ijesztően keveset értett az izgatott, orosz nyelvű hadarásból.

- Irina, Natasha, hagyjátok levegőhöz jutni Vityát!

Katya és Viktor le sem tagadhatták volna a rokonságot; a nő szeme is kellemes babakék volt, a haja árnyalatnyival sötétebb, homokszőke, vállig érő, és pont a megfelelő helyeken gömbölyödött. Aztán rámosolygott, és átváltott angolra, habár a lassú beszédtempóján, és a feleslegesen lágyított mássalhangzóin hallatszódott, hogy nem túl sokszor használja a nyelvet.

- Yura, Viten’ka, annyira örülök, hogy eljöttetek!

Irina az anyja láttán lazított a szorításán, míg Natasha átpislogott az őt tartó nagybátyja válla mögött, és lassan lecsúszott a nyakából, mintha megijedt volna Yuuritól, aki még mindig az előszoba távolabbi felében volt. Katya hozzájuk szökkent, lábujjhegyre pipiskedve arcon csókolta öccsét, majd lelkesen megragadta Yuuri kezét, hogy megrázza; ugyanolyan magas volt, mint ő. És könnyű volt viszonozni a mosolyát.

- Már beszéltünk telefonon, de örülök, hogy végre élőben is találkozunk. 

- Ochen’ priyatno – mondta halkan azt a kifejezést, amit direkt erre az alkalomra gyakorolt.

- Vitya nem is mondta, hogy tudsz oroszul.

- Mert én is csak két hete tudom – védekezett Viktor. – Képzelheted, hogy én voltam a legjobban meglepve, amikor egyszer csak közölte, hogy mindent értett, amit mondtam neki…

- Nem mindent, csak egy kicsit. – Yuuri érezte, hogy elpirul; párja minden egyes alkalommal eljátszotta a hattyú halálát, ha felmerült ez a téma.

- Misha merre van? – váltott hirtelen témát Viktor.

- Elméletileg terít…

Némi zörgést hallottak a konyha felől, mire Katya odasietett ellenőrizni, hogy minden a tervek szerint halad-e. Halkan hadart valamit a sötét hajú férfinek, aki aztán Mikaelként mutatkozott be, és nem volt olyan érintésmániás, mint a család többi része, ami felett megkönnyebbülést érzett. A lányok közben kettőjüket fixírozták, és egymással sugdolóztak.

- Mit fog melyikőtök megkérdezni? – érdeklődött elnéző mosollyal nagybátyjuk.

Natasha oldalba bökte nővérét.

- A gyűrűitek.

Nagybátyjuk arca nyomba felragyogott, ahogy büszkén feléjük nyújtotta a kezét. – Yuuritól kaptam, ugye milyen szép? – Megragadta párja jobbját, és azt is a lányok elé tartotta. – Párban járnak, látjátok.

- Akkor ti most úgy vagytok együtt, mint anyu és apu?

- Nem, napocska, még nem vagyunk házasok, de jövő ilyenkorra már biztosan azok leszünk.

- Viktor! Megegyeztünk valamiben! – szólt rá. Tisztában volt a vállára nehezedő elvárásokkal, de nem akarta rajtuk most rágódni; arra lesz elég ideje jövőre.

- Mi lesz jövő ilyenkorra? – tért vissza a beszélgetésbe Katya, amint visszatért az ebédlővel egybenyitott konyhából. – Miért is ácsorogtok ott? Irina, igazán beljebb kísérhetted volna a vendégeinket.

- De karikagyűrűik vannak! – jelentette izgatottan a kislány, mintha ez magyarázat lett volna rá.

- Az nem kifogás… - Hirtelen eljutott a mondat a tudatáig, és az immár kézen fogva álldogáló párosra bámult. – Mégis mikor…?

Viktor megköszörülte a torkát; a fülei égtek, és ez könnyített Yuuri lelkén. Szóval ő is zavarban van. – Igazából most akartuk elmondani. Mint a jegyesemet hoztam bemutatni Yurochkát.

A meglepetés hamar átment örömködésbe, és még Mikael is megeresztett egy mosolyt az új családtag felé. Eleinte, amikor még csak randiztak Katyushával (az se most volt), némi ellenszenvet táplált Viktor iránt, aki nem volt túl könnyű kamasz, és mindig hozzájuk rohant, ha valaki összetörte a szívét. És a kisebb botrányai sem segítettek sokat a pozitív megítélésén. Végül lassan nyitottak egymás felé, és ha nem is álltak olyan közel egymáshoz, barátságos volt a kapcsolatuk.

- Nem tudtam, hogy tényleg csak talizmán vagy valami több – forgatta a nő az ujjai között a gyűrűt, miután rávette Viktort, hogy levegye egy pillanatra, hogy megnézhesse. Öccse fel volt háborodva, hogy nem olvasta el a képaláírást, amikor kiposztolta az Instagramra, ahol egyértelműen nyomatékosította kapcsolatuk jellegét. Yuuri valami olyasmit motyogott az orra alatt, hogy a sima barátainak nem vesz eljegyzési gyűrűt egyszerű talizmánként. – Ne értsd félre, Yura, de elég sok minden történt egyszerre. Egyik pillanatban még azt terveztük, hogy elmegyünk együtt kirándulni, a másikban pedig felhív, hogy mégsem jó neki, mert elmegy Japánba edzőnek. Hihetetlen, hogy a kisöcsémnek is bekötik a fejét. Jut eszembe, Vitya, ne hidd, hogy nem vettem észre, hogy végre híztál.

- Katyushaaa – nyafogta, és Yuuri örült, hogy kivételesen ő van jobban zavarban. Szép változatosság volt ezt látni, és titokban reménykedett benne, hogy megosztanak vele pár sztorit a fiatalabb Vityáról. Hiroko kiskori képeket mutogatott egyszer, Mari pedig elkotyogta, hogy már tizenkét évesen beleesett, szóval volt mit behoznia. – Minél hamarabb le kell adnom azt a pár kilót.

- Ez szomorú, mert töltött káposztát csináltam. Itt nem eszel nyuszikaját.

Yuuri a szája elé kapta a kezét, ahogy felprüszkölt a nevetéstől, és párja vérig sértve nézett rá. Nocsak, a saját fegyverét fordítják ellene – Yakov amúgy is a lelkére kötötte, hogy figyeljen arra, hogyan eszik Viktor, mert hajlamos önsanyargatásba esni, ha egyszer elkezd diétázni. És nagyon ravaszul tud csalni, ha azt mondja, hogy egy kritikus súly alatt nem hajlandó jégre engedni. Engesztelően átkarolta a derekát.

- Tudod, mit mondott Yakov.

Az asztalnál nem tudtak közvetlenül egymás mellé ülni, mert a lányok közrefogták Viktort. Yuuri nem bánta; jó volt látni, hogy a családjával van és boldog. Egy évvel ezelőtt a legvadabb álmában se képzelte, hogy egyszer majd itt lesz köztük, és lám most itt ül az orosz nyelvű csacsogásban, mert Viktor, a párja elhozta bemutatni mint jegyesét, és megünnepelni a huszonnyolcadik szülinapját. A köztük ülő Natasha két falat között, teliszájjal tanított neki új szavakat, amikre két perc múlva már nem emlékezett, míg szülei a jövőbeli terveikről és a versenyekről faggatták őket – körülbelül annyi háttértudásuk volt az egész sportról, mint Yuuri családjának. Viktor persze megint zavarba hozta azzal, hogy kijelentette, hogy házasodnak, amint aranyat nyer egy nemzetközi versenyen. Irina habos-babos koszorúslány ruhát követelt, Natashában pedig vetélytársa akadt Makkachinnak mint gyűrűhordozó. Viktor és Yuuri igazából még addig sem jutott a tervezésben, hogy hol legyen a szertartás – legyen-e egy külön a családnak és a barátoknak? A fél műkorcsolyás világot meg kell hívniuk, ha nem akarnak megsérteni senkit. Elvégre JJ-től is kaptak meghívót Kanadába a tavaszi esküvőjére.

Yuurit kicsit fejbe vágta a vodka, amit Mikael imádkozott bele a barátkozás jeleként. Nem akarta megsérteni vendéglátóikat azzal, hogy visszautasítja, mert nem bírja. Viktor csak mindentudóan vigyorgott, amikor meglátta a feles poharat a kezében, és nem esett meg rajta a szíve, amikor segélykérően tátogta, hogy mentse meg. Yuuri biztos volt benne, hogy amint hazaértek, párja megpróbálja még az óévben leitatni. Végül is csak másodikán kell menniük edzeni, éppen elég idő a józanodásra – habár nem ezzel akarta tölteni az év első napját.

Igenis erősebb lesz az orosz vodkánál!

Ebéd után leültek a lányokkal és Mikaellel kártyázni; durakot játszottak, amihez Viktornak nagyon nem volt kedve, mivel rendszeresen ő vesztett a türelmetlensége és a meggondolatlansága miatt. Szóval Viktor önként és dalolva jelentkezett Katyushánál, hogy segít bepakolni a mosogatóba és kiteregetni. Még ha ez azzal is jár, hogy Yuuri később felhasználja ellene érvként, ha halasztgatja a házimunkát.

- Szóval mit gondolsz? – kérdezte halkan, amikor a fürdőszobában voltak, távol a kíváncsi fülektől.

- Hogyhogy mit gondolok? Aranyosak vagytok együtt, és látszik, hogy boldog vagy vele. Ideje volt már.  

- De kedveled? – faggatta tovább Viktor. A nő megforgatta a szemét, és letette a mosógépre a vizes ruhákkal teli dobozt, hogy szembe fordulhasson vele.

- Szimpatikus, bár egy kicsit csendes. De akkor se mondanék semmit, ha nem lenne az, mert ez a te döntésed, és amúgy is makacs vagy.

- Persze, hogy az én döntésem, de attól még érdekel a jó emberismerő nővérem véleménye.

- Az a fiú legalább annyira odavan érted, mint te őérte. Elégedett vagy?

- Teljes mértékben. – Boldogan rávigyorgott, majd kikapta a kezéből a frissen leszedett, száraz konyharuhákat, és kirohant a helyiségből. – Az utolsó a durak!

Katya meg se próbálta utolérni – hadd legyen ennyi sikerélménye, ha már kártyában szerencsétlen. Yuuri közben már sokadszorra is kikapott, és kezdett azon gondolkozni, hogy udvariasság ide vagy oda, igenis megmondja Irinának, hogy látta, amint csalt. Viktor lehuppant mögé, és felajánlotta szövetségét, amit a fiú örömmel fogadott. Együtt fordult a szerencséjük, vagy a többiek megszánhatták őket, mert a következő körben nem ők lettek az utolsók. Diadalittasan lepacsiztak, míg Natasha sértettel tiltakozott az ellen, hogy ő lett a vesztes.

Yuuri ezen a ponton már olyan fáradt volt, hogy teljes mértékben Viktor tolmácsolására hagyatkozott. A nyelve összegabalyodott, ha oroszul próbált megszólalni, és a lányok ezt annyira aranyosnak találták, hogy nyelvtörőket mondtak neki. Yuuri kicsit kínosan érezte magát, amikor kényszeresen magánhangzókat toldott be a mássalhangzó-torlódásos szavakba.

Amerika óta el is felejtette, milyen nehéz új idegen nyelvi környezetbe beilleszkedni. A helyzet most különbözött is, mert az angolja már akkoriban is jobb volt, mint az orosza.

Egy ponton Viktor átkarolta hátulról, és az ölébe húzta, és Yuuri hagyta magát, mert a rokonai nem néztek rájuk furán érte. Akkor azért már félig nevetve, félig pirulva tolta el magát kedvesét, amikor az megpróbálta megcsókolni.

Már jócskán íz estében jártak, amikor megcsörrent Yuuri telefonja; csak azért vette fel, mert az onsen számát jelezte ki.

- Boldog új évet, öcsi! – süvöltötte a telefonba Mari olyan hangosan, hogy még kihangosítás nélkül is hallotta mindenki. Viktor kapott előbb észbe, és akcentusos japánnal viszonozta a jókívánságot. A háttérzajból ítélve nagy ünnepség lehetett Yuuri szülőházában.

A lányok nagy szemeket meresztettek Viktorra, míg az egy számukra teljesen ismeretlen nyelven csevegett, és amint befejezték a hívást, egyszerre szólaltak meg.

- Te tudsz japánul?

- Ez olyan romantikus – sóhajtotta Irina. – Anyu bezzeg nem tanult meg finnül apu kedvéért.

Katya mintha zavarba jött volna. – Mert apátok nem tanított meg.

Mikael tett valami megjegyzést az anyanyelvén, mire felesége játékosan meglegyintette a feje búbját – valami benső vicc lehetett, amit mindketten jól ismerhettek. Viktor csak somolyogva vállat vont, amikor Yuuri kérdőn rápillantott; ő se tudott finnül.

- Maradtok újévre? – kérdezte végül Katya.

Viktor kicsit szorosabban vonta magához Yuurit, ahogy felelt. – Nem, szeretnénk az első közös újévet kettesben tölteni. Elég sűrűk voltak az utóbbi hetek, alig láttuk egymást.

Katya nem erőltette a dolgot, csak mosolyogva megveregette öccse vállát.

Yuurit nem lepte meg, amikor Irina és Natasha búcsúzóul őt is legalább olyan szorosan megölelgette, mint Viktort; Yuuko lányaitól már hozzászokott ehhez, állításuk szerint jó öleléseket adott. Az viszont már annál inkább, hogy Katya is a karjaiba zárta, és a meglepettségtől mereven ugyan, de viszonozta a gesztust. Mikael a maga részéről beérte egy-egy kézfogással, ami miatt megkönnyebbülést érzett.

Amikor kiléptek a szabadba, kövér hópelyhek táncoltak az utcai lámpák fénykörében. Viktor taxit hívott, mert úgy festett, lekésték az utolsó buszt, és egyiküknek sem volt kedve a metróig sétálni. Yuuri toporgott egy darabig, mert a rengeteg ruha ellenére fázott, mire Viktor hívogatóan tárta felé karjait. Nem habozott elfogadni a felajánlott melegséget; amúgy se sokan jártak az utcákon ebben a farkasordító hidegben.

- Olyan büszke vagyok rád – mormolta a sapkájába Viktor, ahogy gyengéd puszit nyomott a feje búbjára. Yuuri mit sem törődve a szemüvegével fúrta arcát a sáljába.

- Miért is? – motyogta alig hallhatóan.

- Miért ne lennék?

Yuuri nem firtatta tovább, mert már átfagyott, a hideg kezdett felkúszni a lábán át, és a markába gyűrte a kabátja anyagát a hátán, hátha úgy lel egy kis melegséget. Viktor reménykedett benne, hogy nem fázik meg így szezon közepén.

Tizenöt perccel később kissé fázósan léptek a lakásba; Viktor gyorsan berakta a hűtőbe a három doboz ételt, amit a nővére adott nekik, mert nem bízott öccse konyhaművészetében, majd gyengéd erőszakkal a fürdőbe tolta Yuurit, aki éppen szeretetteljesen dögönyözte Makkachint. A kutya halk szűköléssel adta tudtukra, mennyire hiányoztak neki.

- Vetkőzz – mondta, míg megeresztette a forró vizet. Yuuri csak somolygott, ahogy engedelmeskedett.

- Milyen lényegre törő vagy.

Viktor magához húzta, hogy addig is csókokkal melengesse, míg megtelik a kád, és maga fosztotta meg az áthűlt ruháktól. Yuuri érezte, amint a lábfejébe bizseregve visszatér az élet, majd hagyta magát besegíteni a kádba. Kérnie sem kellett, párja egyből csatlakozott hozzá, és elégedett sóhajjal hajtotta a vállára a fejét elengedve a nap idegességét.

Rettenetesen félt tőle, milyen lesz róla az első benyomás Viktor családjánál. A férfi nem sokszor említette őket, de ha mégis szóba került Katyusha, akkor rajongva beszélt róla. Különös módon azonban sokat segített a tudat, hogy párja is hasonlóan ideges volt, mielőtt odaértek volna. Elvégre ő volt az első, akit hazavitt bemutatni, és jól esett abba a gondolatba kapaszkodni, hogy különleges. Amikor végül rákérdezett bizonytalanságában, Viktor azt mondta, hogy szerinte is jó első benyomást tett.

Viktor mandulaillatú tusfürdővel dörzsölte végig a tagjait, és már éppen elmerültek volna egymás korhatáros kényeztetésében, amikor halk szűkölésre lettek figyelmesek. A küszöbön Makkachin toporgott; tudta, hogy engedély nélkül nem szabad bejönnie a fürdőszobába, így is mindenhol ott volt a szőre, de most addig fixírozta könyörgő pillantással gazdáját, míg az intett neki, hogy bejöhet. A kutya elégedetten, farkát csóválva kocogott hozzájuk, és a kád szélére ejtette busa fejét. Végignyalt a kezükön, amikor a füle tövét vakargatták. Egyikük sem bánta, hogy Makkachin berontott hozzájuk.

Csak Viktor noszogatására volt hajlandó kiszállni a kihűlő vízből. Túl kellemes volt összebújva ülni, és legszívesebben ott helyben elaludt volna, ha párja hagyja. Viktor el akarta nyújtani a szárítkozást, hogy még egy utolsót szeretkezzenek az óévben Yuurival, de Makkachin már egy ideje nyugtalanul fel-alá járkált; elfelejtették levinni elvégezni a dolgát, amikor hazaértek. Yuuri megsimogatta az arcát.

- Menjetek csak, addig előkészítem a pezsgőt – mondta, mire Viktor szemei felcsillantak, és muszáj volt pirulva leszögeznie: - Nem, annyit azért nem iszunk. Szeretnénk emlékezni az első közös szilveszterünkre.

Ha Viktor csalódott volt, jól leplezte. Adott egy puszit az arcára, majd magára kapkodta a ruhákat, és füttyentett Makkachinnak, aki korát meghazudtoló fürgeséggel rohant ki az ajtón, amit Yuuri nem zárt be mögöttük. Úgyis nemsokára jönnek, és ezen a szinten csak egy másik lakás volt. Yuuri kivette a hűtőből az üveget és a szintén behűtött tartót, a felső konyhaszekrényben pedig talált némi sós rágcsálnivalót, amit kirakott egy tálba. Jobb megelőzni, hogy a fejébe szálljon az alkohol, hiába látná azt olyan szívesen Viktor. Egyszer úgy is rá fogja beszélni, hogy a kelleténél többet igyon, de ennek nem most jött el az ideje.

Most ünnepelni fognak; az összeköltözést (habár még mindig rengeteg a papírmunka vár rájuk, és sajnos nem annyira végleges, mint szeretnék), a győzelmüket, hogy együtt vannak… a szerelmüket. Yuuri észre sem vette, amint mosoly kúszott a gondolattól az arcára. Egy évvel ezelőtt nem is gondolta volna, hogy valaha beszélni fog Viktorral, az pedig képtelen ábránd volt, hogy párkapcsolatban lesz vele.

A csengő éles hangja riasztotta fel a gondolataiból, és amikor felvette a kaputelefont, Viktor fázós hangját hallotta.

- Kizártam magunkat.

Yuuri némán, fejét csóválva kuncogott, ahogy megnyomta a gombot, ami kinyitotta a bejárati ajtót. Viktor felkocogott a lépcsőn; fázhatott odalent, mivel a kabátja alá nem vett semmit, és a bőre télillatú volt. Makkachin kicsit lemaradva követte néha meg-megszagolva valamit a földön. Arra viszont felkapta a fejét, amikor Viktor megzörgette a jutalomfalatos zacskót, és rögtön rohant pitizni. Yuuri csak nézte őket, és azt kívánta, bár megörökíthetné örökre ezt a bensőséges pillanatot, ami csak az övéjük. Leguggolt melléjük, mire Viktor játékosan beleborzolt a hajába.

- Te is kérsz?

Yuuri enyhén rácsapott a fenekére. – Álmodj csak, Nikiforov. – Adott egy utolsó buksisimit a kutyának, majd felkelt. – Megmelegszik a pezsgő, ha tovább várunk.

- Nem hiszem, hogy hagyunk neki időt – vigyorodott el, ahogy kezet mosott, majd felnyúlt az üvegpoharakért. A hálószobába költöztek, ahonnan a legjobb kilátás nyílt a központra. Viktor felült a széles ablakpárkányra, Yuuri pedig az ölébe, a rágcsálnivalós tálkát a térdén egyensúlyozva, és elfogadta a felé nyújtott pezsgővel teli poharat. Viktor tiszta, őszinte boldogsággal mosolygott rá, gyöngyfogai elővillantak ajkai közül.

- Ránk – mondta, és nem volt szükség több szóra, ahogy koccintottak. Yuuri épp csak belekortyolt az italba, és már húzta is magához a gallérjánál fogva egy csókra.

- Ránk – ismételte puhán.

Yuurit belülről melengette az alkohol és a szeretet; nem is értette, hogy lehetett meg korábban Viktor nélkül.

Hamarost elfogyott a pezsgő, és a kezdeményezésére sós süteménnyel tették egymást. Türelmetlenül várta, hogy végre éjfélt üssön az óra, és lássák a tűzijátékot, amiről Viktor korábban ódákat zengett. Makkachin néha-néha odasomfordált hozzájuk begyűjtve a délután kimaradt simogatásokat, majd lefeküdt a helyére, amikor rájött, hogy mindkét gazdája túlságosan el van foglalva egymással ahhoz, hogy összebújjanak vele. Szerencsére a lakás kifogástalanul volt hangszigetelve, így alig hallatszódott fel valami a lenti petárdázásból.

Az óév utolsó perceiben hallgattak, némán karolták egymást, majd az éjféli csók miatt elszalasztották a tűzijáték első pár percét. Yuuri elhúzódott, amikor a szemhéján át látni vélte a villódzó fényeket, míg Viktor makacsul kapaszkodott belé, és az arcához szorította az ajkát. Yuuri mosolyogva simogatta a vállát és a karját, ahogy a város egén kirajzolódó élénk színű alakzatokat figyelte.

- Annyira boldog vagyok, hogy vagy nekem – suttogta Viktor a bőrébe, mire Yuuri az álla alá fészkelődött és szorosan ölelte.

Ez egy új kezdet volt mindkettejük számára.

Misha keresztapja Roro. :3

Ochen’ priyatno (orosz) - örvendek