2013.
- Én mondtam, hogy egy is túl sok – sóhajtotta Yuuri a fejét
csóválva, amikor barátja idegesen rohangált körbe-körbe a szobájukban. Minden
lehetséges búvóhelyre benézett, de Arthur, az a kis ravasz nem volt sehol sem.
Társai az igazak álmát aludták a friss alomba fészkelve magukat. – De neked
rögtön három kell.
- A zsörtölődés helyett inkább segíthetnél – jegyezte meg
Phichit, ahogy hasra vetve magát félig bekúszott Yuuri ágya alá szétnézni. –
Nem vagyok benne biztos, de lehet, hogy mégis résnyire nyitva volt az ajtó,
amikor takarítottam.
- Miért nem szóltál?
- Éppen zuhanyozni voltál, nem akartalak zavarni.
A szobájuk a három évnyi együttélés után a következőképpen
nézett ki: Yuuri fele viszonylag rendezett, esetleg a székre volt dobva egy
pulóver, a falon lógott pár poszter Viktor Nikiforovról, az ágya pedig
általában be volt vetve. Phichit része ezzel szemben maga a káosz, a változó
méretű ruhakupac a sarokban állandó része volt a kilátásnak. Gyűrött lepedő és
takaró, a hely egyik felét az ágya foglalta el, a másikat a három hörcsög
ketrece, amit magához képest nagyon is rendben tartott.
És volt egy olyan rossz szokása, hogy szabadon engedte
kedvenceit, ha a helyüket takarította – habár arra általában nagyon is ügyelt,
hogy az ajtó csukva maradjon.
Amint a fiatalabbik kimászott az ágy alól, Yuurinak megesett
a szíve rajta, és csatlakozott a kereséshez.
- Biztos vagy benne, hogy nincs a te ágyad alatt? Abban a
kupiban kiváló rejtekhelyek vannak.
- Kizárt, vagy ötször megnéztem. – A zsebében kotorászott,
majd a kezébe nyomott pár napraforgómagot. – Ezekkel hívd, imádja.
Yuuri nem akarta letörni a lelkesedését azzal, hogy ha a
gazdájának nem jön erre elő, akkor neki mégúgy se fog.
Egy idő után kiterjesztették a keresést a folyosóra és a
konyhára is – eredménytelenül. Yuuri örült, hogy ezen az órán a legtöbben az egyetemen
vannak, mert nagyon szánalmasnak érezte magukat, amint a padlón
kúsznak-másznak, és egy hörcsögöt próbálnak magukhoz édesgetni. Akit
valószínűleg a felfedezés izgalmában egyáltalán nem érdekel, hogy a gazdája
felforgatja érte a fél kollégiumot.
- Phichit Chulanont! – csendült egy lány hangja élesen a
hátuk mögött. A fiú összerezzent, és beverte a fejét a szekrény szélébe, ahol
éppen nézelődött. – Már vagy tizenöt perce randink lenne, és te még csak a
telefont se veszed fel. Magyarázatot várok.
- Úristen, Sarah, ne haragudj! – vetette magát a lány elé. –
Nem szándékos volt, csak Arthur, az egyik hörcsögöm elszökött, és Yuurival már
vagy egy órája keressük.
- Oh, az más. Segítsek én is?
- Nem, nem szükséges, tudom, hogy félsz tőlük. –
Feltápászkodott, és Yuuri megkönnyebbülten a sarkaira ült. Sarah megjelenésével
úgyis véget ért egyelőre a keresés. – Valószínűleg úgyis elbújt valahová
ijedtében, és nem jön elő, míg le nem nyugodott a környezet… inkább pótoljuk a
randit.
- Akkor én megyek is, jó szórakozást – hadarta Yuuri. – Ha mégis
előkerülne, dobok egy üzenetet.
Phichit integetett neki búcsúzóul, és próbálta elengedni a
felgyülemlett feszültséget. Hagyta, hogy Sarah behúzza maga után a szobájába.
Az íróasztalon mécsesek égtek, a függöny behúzta, hogy hangulatos félhomály
legyen, és füstölő illatát érezte. Bűntudata lett. Sarah készült a randijukra,
míg neki teljesen kiment a fejéből az egész, amikor a hörcsöge elszökött. A kis
csirkefogó pontosan tudja, hogyan fordítsa a fejére a napját.
- Sarah, bocsi, hogy…
- Css. – A lány az ajkára tette a mutatóujját, ahogy
közelebb lépett hozzá. – A lényeg, hogy most itt vagy.
Egymásra mosolyogtak, és a lány átkarolta a nyakát; pár
centivel magasabb volt Phichitnél, de pont a hosszú, formás lábai és a világos
színei tetszettek neki annyira. Magához húzta a derekánál fogva, a csípőjük
összepréselődött, ahogy egy a fejükben szóló közös dallamra lassan ringatózva
csókolóztak.
Phichit nem tudta, mikor költöztek az ágyra, és hogy mikor
csúszott a keze Sarah combjára, de a hogyantok akkor pont nem izgatták, csak
barátnője puha csókjai a bőrén. Jobb mutatóujja köré csavart egy szőke loknit,
és egy picit meghúzta.
Aztán a szoba ajtaja nyikordult, és Sarah macskája surrant
be. Úgy rebbentek szét, mintha az állat valami rossz dolgon kapta volna rajta
őket. Talán úgy is volt, mert a cirmos ellenségesen villogtatta sárga szemeit a
fiúra; féltékeny volt a figyelemre, amit most ő kapott meg helyette.
Nos, Phichit se kedvelte túlságosan, mióta játék közben
végigkarmolta a karját.
A macska kerülgette őket egy darabig, majd felugrott Sarah
ölébe, és a szoknyájára ejtett egy apró testet. A lány szemei rémülten
elkerekedtek, és a szája elé kapta a kezét, hogy ne sikoltson fel.
Phichit felnyögött – egy hörcsög volt, pont olyan fajta,
mint Arthur.
- Szedd le rólam, kérlek – szipogta a lány, és Phichit torka
is elszorult, ahogy megacélozva akaratát zsebkendőt ragadott, és óvatosan
leemelte Sarah szoknyájáról a zsákmányt, amit a macska ajándéka hozott
gazdájának. Az apró test élettelenül hevert a tenyerén, és Sarah elsírta magát,
ahogy találkozott a pillantásuk.
- Sajnálom – hüppögte. – Én nem gondoltam volna, hogy Pocok…
- Miért engedted ki a szobátokból?
- Rossz az ajtó, én… hogyhogy kint volt egyáltalán?
- Kiszökött! – Phichit felpattant az ágyról a mellkasához
szorítva az apró, hideg testet; úgy érezte, most nem tud megmaradni barátnője
közelében, hiába tudta józan ésszel, hogy nem az ő hibája. A hörcsögök
zsákmányállatok, a macskák pedig velük is táplálkoznak, és az a szeretet jele,
ha a gazdájuknak adják a fogást. – Egyedül kell lennem.
- Phichit! – kapott a karja után Sarah, de ő már ki is
fordult a szobából, az arca vörös volt a visszafojtott érzelmektől. Még
hallotta, amint a lány sírós hangon pörölni kezd kedvencével, de ettől csak még
pocsékabbul érezte magát.
Itt a bizonyíték rá, hogy a macskák gyűlölik.
*
Yuuri hallotta, amint szobatársa a takaró alatt szipog, de
nem adta jelét, hogy felébredt rá. Tudta, hogy Phichit nem szereti, ha mások
gyengének és sebezhetőnek látják, ha észreveszik, hogy ő se mindig boldog és
mosolygós.
Még világosban temették el Arthurt. Phichit egy papírdobozba
helyezte a testét, és kapartak neki egy gödröt az egyik fa alatt a kemény,
hideg földbe.
És Yuuri kibírta, hogy ne jegyezze meg, hogy az első dögevő ki
fogja ásni.
Phichit szólt pár szót – reméli, hogy Arthur boldog ott,
ahová került, mire Sarah (akivel addigra kibékültek, így meghívták) újra
elsírta magát.
Szerette volna megvigasztalni, de fogalma sem volt, mit
mondhatna. Neki ott volt Vicchan, még ha egy óceán is feküdt közöttük. Hetente
legalább egyszer telefonált az otthoniakkal, és a kutya kiváló egészségnek
örvendett. Egyszerűen nem tudhatja, milyen lehet egy állatot elveszteni.
Fordult egyet, mire Phichit szipogása hirtelen abbamaradt,
mintha elvágták volna.
- Jól vagy?
- Nem akartalak felébreszteni – motyogta rekedten. Yuuri
felkelt, és hozott egy pohár vizet; Phichit nagy kortyokkal ivott. – Jól
vagyok.
Yuuri tudta, hogy hazudik, de nem erőltette – Phichit pár
napig még biztos szomorú lesz, ha eszébe jutnak a történések.
- Csak azt remélem, hogy nem szenvedett sokat. Mármint
tudod, a macskák kegyetlenek, szeretnek játszani a zsákmánnyal, mielőtt… -
Elcsuklott a hangja, képtelen volt kimondani. Yuuri gyengéden dörzsölgette a
hátát, és nem szólt semmit.
Phichit megitta a maradék vizet, és az éjjeliszekrényre
tette az üres poharat.
- Köszönöm, Yuuri.
Az éjszaka többi része már csendesebben telt.
*
Két nap múlva koradélután egy éles sikoltást hallottak a
közös konyhából. Phichit felpattant, mert a hang gyanúsan Sarah-tól származott,
és mintha azt kiáltotta volna, hogy egerük van. Kirohant, Yuuri pedig kicsit
késve követte.
Amikor odaért, épp látta, amint Phichit térdre veti magát a
mosogató előtt, és thaiul gügyög az egérnek. Sarah a konyha közepén remegett
egy sámlim, görcsösen markolt egy serpenyőt a feje fölött, és ha nem ült volna
tiszta rémület az arcán, Yuuri biztosan elneveti magát.
- Ez nem egér, hanem Arthur! – kiáltott hátra a válla fölött
izgatottan, majd elfeküdt a padlón, hogy viszonylag szemmagasságba kerüljön a
rémült állattal. Némi gügyögés után a hörcsög a tenyerére mászott. – Te kis
csirkefogó, két napja gyászollak, és egész végig itt bujkáltál…
- Nem egér? – Sarah bizonytalanul lejjebb eresztette a
serpenyőt. – Csak a mozgást láttam a szemem sarkából…
- Ez biztosan Arthur. Bármikor felismerném a bundájáról.
Sarah lelépett a sámliról, majd serpenyőstől rávetette magát
Phichitre. – Akkor mégsem az én lelkemen szárad!
Arthur megijedt a hirtelen mozgástól, és kiugrott a kezéből.
Nem jutott messzire, mert Yuuri résen volt, és gyors reflexeiről
tanúbizonyságot téve elkapta, mielőtt a folyosó felé iramodott volna. Az állat
szíve hevesen vert az ujjai alatt, és a bajsza csiklandozta a bőrét.
- Nem akarok ünneprontó lenni, srácok, de… akkor kinek a
hörcsögét temettük el múltkor? – tette fel a kérdést, ami mindannyiukat
foglalkoztatta.
A King and the Skater
főszereplőjét Arthurnak hívják, gondoltam Phichit simán elnevezné így
valamelyik hörcsögét. :) Korábban már írtam egy szöszt arról, hogyan fogadta
Yuuri az első hörit: https://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=129841&i=1
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése