2017. április 6., csütörtök

Made of Sunshine IV.

Phichit és Yuuri randira mennek. Ne öljetek meg, attól még minden jó, ha Viktuuri a vége.
A részben említett buli: https://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=129898&i=1 


2014.

Yuuri szinte előre tudta, hogy rossz ötlet elmenni bulizni; az apja viselkedését tekintve biztos volt benne, hogy részegen ő se különb.

Volt már párszor becsiccsentve hála azoknak a partiknak, amikbe a csoporttársainak sikerült elrángatnia, de a huszonegyedik születésnapján volt először igazán részeg. Úgy, hogy a táncoláson és az iváson kívül nem nagyon emlékezett a történésekre.

Phichit azt állította, csókolóztak, és Yuurit megrettentette a gondolat, mert a barátja, a legjobb barátja azt mondta, hogy szívesen megismételné józanon. Éppen szingli volt; az előző kapcsolata nem is olyan régen, meglehetősen viharosan ért véget.

Azóta nem nagyon került szóba a téma; Phichit nem erőltette, vagy csak várt a megfelelő pillanatra, hogy megismételjék. Yuurit viszont felőrölte ez az egész, hogy nem tudja, mi is van most közöttük, hogy ha járnának, rámenne-e a barátságuk, mert annál rosszabbat nem is tudott elképzelni. Nehezen barátkozott, és még sosem volt szerelmes; rendben, ott volt a gyermekkori rajongása Yuuko iránt, ami lassan elhalványult az idő múlásával, mert a lány azóta férjhez ment, és nem sokkal később gyerekeket szült. Yuuri nem akarta zavarni, ezért egyre kevesebbet beszéltek, és úgy egy éve el is vesztették a rendszeres kapcsolatot. Furcsa volt a gyermekkori barátait látni, amint saját családot alapítanak.

Phichit viszont olyan közel állt a szívéhez, mint még soha senki. Nem akarta, hogy a részeg énjének hülyesége miatt elveszítsék a köztük felépült bizalmat, és már most távolodáson kapta magát.

Tudta, hogy Phichit biszex, mert ő volt az első, akinek bevallotta. És azt is tudta, hogy elég korán elvesztette a szüzességét, pár hónappal azután, hogy Detroitba költözött – azt is neki mesélte el először, mivel akkor már voltak annyira jóban, hogy ilyen személyes dolgokat is megosszanak. Azt hitte, idősebb lévén ő a tapasztaltabb, és Yuuri először azt sem merte megmondani, hogy még nem is csókolózott. Phichitnek hamar leesett, hogy kellemetlen neki a téma.

Nem az, hogy nem beszélgettek a szexről – egyszerűen ritkán jött fel. És igen, volt már, hogy rányitottak a másikra maszturbálás közben. Phichit lazán vette, csak nevetett a helyzeten, míg Yuuri két napig nem mert a szemébe nézni a szégyentől.

És azt is pontosan tudta, hogy Phichitnek valahogy sosincs szerencséje a pasikkal. Két barátja volt összesen, és mindkettő dobta alig pár hónap után, amikor megunták a társaságát és a szexet. Yuuri haragudott rájuk, és nem értette, mi bajuk volt, hiszen Phichit olyan akár a napsugár, elbűvölő és játékos személyiség, és gyakorlatilag bármilyen marhaságban benne van alig pár mondat után.

Talán épp ez volt a gond – tényleg mindenbe belement. És Yuuri utólag tudta meg ezeket a sztorikat, és csak a fejét csóválta. Nem lehetett ott Phichit mellett állandóan, akár egy védőangyal a vállán, hogy lebeszélje a butaságokról.

Nem akart ő a következő lenni, aki esetleg összetöri a szívét.

Phichit szerencsére nem sírt sokáig egyik exe után sem, de Yuuri tisztában volt vele, hogy ez nem azt jelenti, hogy ne sérült volna a lelke. Eredendően optimista volt, és nem látta okát olyan miatt szomorkodni, akit ő egyértelműen nem érdekelt.

- Valamin megint túlságosan agyalsz – nézett fel a füzetéből Phichit. – Idáig hallom, hogy kattognak a fogaskerekeid.

- Nem tudom, miről beszélsz.

- Ha te mondod… - vont vállat, de érezte a pillantásán, hogy nem hiszi el. – Van időd segíteni? Fél órája próbálom megoldani ezt az egyenletet, de sosem az jön ki, ami a megoldókulcsban van.

Yuuri odatelepedett mellé, és a karjuk összeért, ahogy elvette a füzetet. Kicsit megborzongott az érintéstől; az utóbbi napokban igyekezett minimálisra csökkenteni a fizikális kontaktust köztük.

Mint kiderült, a megoldókulcsban szerepelt rosszul az eredmény, és Phichit már elsőre kiszámolta helyesen.

- Egy angyal vagy, Yuuri! – vetette magát a nyakába a fiú, mire ő ledermedt. Ilyet nem nagyon csináltak előtte, legfeljebb viszontlátáskor veregették meg egymás hátát. Valami tényleg változott közöttük. – Túl sok? – húzódott el.

- Csak fura.

- Jó vagy rossz értelemben?

- Nem tudom, azt hiszem, jó.

Phichit felhorkant. – Szeretem, amikor elkényeztetsz bókokkal.

- Így is elég nagy az egód, nem kell, hogy még én is növeljem.

Phichit átkarolta a vállát. – Olyan gonosz vagy néha, hogy még megfontolom, elhívjalak-e vacsizni.

- Tessék? – pislogott meglepetten Yuuri, és igyekezett arrébb húzódni, hogy a szemébe nézhessen anélkül, hogy az orruk összeérne.

- Vagy eljöhetnél velem nadrágot nézni, mert már megint nőttem.

- Ez most egy randimeghívás volt?

- Végre leesett – ragyogott rá Phichit. – Észrevettem ám, hogy kerülsz, és ez rosszul esik. Nem csinálod olyan feltűnés mentesen, mint ahogy gondolod.

- Ne haragudj… csak össze voltam zavarodva.

- Megbocsátva, csak máskor kommunikáld le velem. Mi ketten bármit megoldunk, rendben?

*

Sokszor jártak már együtt abban a bevásárlóközpontban, de most más volt.

Más volt, mert ez alkalommal kézen fogták egymást. Phichit kezdeményezte ezt is, Yuuri pedig pirulva ugyan, de belement. Egy randiba még nem halt vele senki, és különben is előre leszögezték, hogy akármi is legyen, nem hagyják, hogy rámenjen a barátságuk. Ez megnyugtatta annyira Yuurit, hogy ne görcsöljön folyamatosan, és valamennyire élvezni tudja a helyzetet.

Phichit keze meleg és nyirkos volt, valamivel kisebb az övénél, de kellemes volt a szorítása. Yuuri utoljára tizenegy évesen sétált a szüleivel kézen fogva, utána jött az a korszaka, amikor már cikinek érezte, ha anyukája pátyolgatja. Nem gondolta volna, hogy a legjobb barátja lesz az első, akivel a kézfogósdit romantikus értelemben próbálja ki. Rendben, két hete még a szexuális beállítottságán se gondolkozott sokat, mert egyszerűen nem érdekelte a téma. Abban se volt biztos, hogy alkohol befolyása nélkül egyáltalán érdekli az egész intimitás.

Bár az kifejezetten zavarta, hogy még mindig nem emlékezett az első csókjukra. Phichit szerint nem vesztett sokat.

Megfogadta, hogy soha többé nem iszik annyit.

Mielőtt még túlságosan elmerülhetett volna a gondolataiban, Phichit behúzta egy boltba.

- Mit is keresünk pontosan?

- Csőnadrágot, lehetőleg fekete legyen és tapadjon.

Phichit válogatott egy ideig, majd eltűnt az egyik próbafülkében, míg Yuuri leült az egyik puha puffra az egész alakos tükör előtt, és a tenyerébe támasztotta az állát. Nem egészen értette, miért akar vele Phichit randizni, hiszen hozzá képest olyan átlagosan nézett ki, főleg a vastag keretes szemüveggel. Még csak ki se csípte magát annyira, mint ő.

Úgy érezte, hosszú menet lesz ez a délután; Phichittel eléggé el tudott szaladni a ló, ha vásárlásról volt szó. Azért remélte, hogy nem úgy végzi, mint az a srác az egyik polc előtt, akinek megszámlálhatatlan mennyiségű zacskó lógott a karjáról, és aki együtt érző pillantást vetett rá, míg barátnője éppen el volt foglalva azzal, hogy egy sötétkék, kötött pulóvert mérjen rá.

- Yuuri! – szólt ki neki Phichit félrehúzva a függönyt. – Megnéznéd, hogy szerinted jó-e?
Ahogy a fülke elé lépett, a fiú éppen hátratekerve a nyakát nézte, hogyan feszül a fenekén és a combján a nadrág. Rámosolygott, aztán megpördült. – Jó benne a seggem?

Yuurinak igazán nem kellett volna meglepődnie a kérdésen. Nem ez volt az első alkalom, hogy kikérte a véleményét, de a randi kontextusában valahogy mégis zavarba jött. Phichit pedig elkezdett kuncogni, amikor észrevette, mennyire vörös, és hogy inkább félrenéz.

- Olyan vagy, mint egy paradicsom. – Közelebb lépett hozzá, és megcsipkedte az arcát. – Egy aranyos kis paradicsom.

- Phichit! – Megsemmisülve temette a tenyerébe az arcát.

- Akkor ezt úgy veszem, hogy jó a seggem – vigyorgott elégedetten.

- Persze, hogy az. De arra nem gondoltál, hogy lehet, hogy két hónap múlva ezt is kinövöd?

- Igazad van… Látod, ezért hozlak magammal, neked ez is eszedbe jut. Keresel nekem egy számmal nagyobbat, míg felpróbálom a másikat?

Végül megúszták az egészet három csomaggal, de Yuuri még így is szenvedve huppant le az egyik padra az üzletsorok között. Phichit egy olyan cukros péksüteményt majszolt, amiért edzőjük bizonyára felvonta volna a szemöldökét, de Yuuri úgy volt vele, hogy amiről nem tud, az nem fáj neki. Elvégre Phichit növésben van, az utóbbi hónapokban alatt legalább öt centivel magasabb lett, és mostanában állandóan éhes. Amúgy is gyorsan le fogja mozogni a bevitt kalóriákat.

- Kérsz? – nyújtotta felé a meg nem kezdett végét, de megrázta a fejét.

- Köszi, most kihagyom.

- Amúgy fagyöngy van felettünk – jegyezte meg könnyedén, mire Yuuri összevont szemöldökkel felnézett. Hiszen figyelt rá, hogy ne üljenek olyasmi alá! Nem akarta, hogy az egész szituáció még kínosabb legyen.

- Az magyal, te.

Phichit fáradtan sóhajtott fel, majd megtörölte a száját, és az ölébe engedte a kezét. – Rendben, akkor mondjuk, hogy szívesen csókolóznék veled. Most.

- Oh. – Yuuri nem tudta, mit feleljen; felkészületlenül érte a kijelentés, és a hatására hirtelen tapinthatóvá vált köztük a feszültség. Erőt vett magán, hogy a nagy, sötétszürke szemekbe nézzen. Phichit nem nevetett, kivételesen egészen komoly kifejezéssel nézett rá. – Oké.

- Ez nem hangzott túl lelkesen. Nem kell miattam, ha nem…

Yuuri ekkor döntött úgy, hogy ez egyszer feladja a zavarát, és bátor lesz; megragadta barátja vállát, és összepréselte az ajkukat.

És az egész napon furcsa volt. Nem rossz, tulajdonképpen élvezte is, de végig túlságosan is a tudatában volt, hogy a legjobb barátjával csókolózik, és valahogy nem érezte helyesnek. Phichit átkarolta a vállát, és közelebb húzódva hozzá átvette az irányítást, és Yuuri ráhagyta, mert fogalma sem volt, mit kellene csinálnia.

Yuuri megérintette duzzadt ajkát, amikor elváltak. Ez volt az első olyan csókja, amire rendesen emlékezett, és egyáltalán nem volt olyan szörnyű, pedig kicsit tartott tőle.

- Nem tudom, hogy vagy vele… - szólalt meg halkan Phichit –, de szerintem maradjunk annyiban, hogy ez csak baráti randi volt.

- Egyet értek – vágta rá Yuuri, és nem is lehetett volna megkönnyebbültebb. Ezek szerint egyikük sem érez a másik iránt többet, mint barátság.

Visszafelé már nem fogták meg egymás kezét, és Yuuri felengedett annyira, hogy rájöjjön, mégis éhes.

*

Celestino gyanakodva méregette őket másnap, amikor Yuuri mindig összerezzent, ha Phichit véletlenül vagy direkt hozzáért.

- Furák viselkedtek ma, fiúk… ugye nem volt semmi gubanc a kollégiumban, amiből aztán majd nekem kell kihúznom benneteket? Nem szeretném, ha a hörcsögös eset megismétlődne.

- Nyugi, Ciao Ciao – vágta rá gyorsan Phichit. – Yuuri csak zavarban van mellettem, mert…

Yuuri villámgyorsan tapasztotta a szájára a tenyerét, hogy elhallgattassa, és csak akkor engedte el, amikor a másik fiú végignyalt a bőrén. – Fúj.


Celestino inkább nem faggatózott tovább – minél kevesebbet tud tanítványai viselt dolgairól, annál jobb. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése