Kanadai képek

Első körben: nem kell túl komolyan venni azokat a párosokat a címkékben, gyakorlatilag egy Phichit és Yuuri között játékból elcsattanó csókon kívül semmi komolyabb nem történik. A fic majdhogynem a paródia kategóriába megy el. Onnan jött, hogy valahol olvastam, hogy Guanghong elvileg kicsit bele volt/van esve Phichitbe. Meg őszintén, ki nincs legalább kicsit beleesve Phichitbe? Egy tünemény az a srác.
Második körben: nagyon ki kellett adnom magamból ezt a ficet.

Guanghong Ji nagyon büszke magára, amiért egy kanadai edzőtáborban vehet részt, és izgatott, mert végre személyesen is megismerkedhet Phichit Chulanont-nal, az Instagram főhercegével. Phichit közben a fejébe veszi, hogy mindenkinek kerít párt, mert szeretné, ha a barátai boldogok lennének. Yuuri naivan segíti, Leo és Guanghong sokszor nyögik a következményeket, JJ-ben fellángol a versenyszellem, Seung-gilnek pedig elege van Phichit hülye ötleteiből. 

Guanghong Ji attól a pillanattól fogva tudja, hogy neki vége, amint találkozik Phichit Chulanont-nal. A thai korcsolyázó élőben még elbűvölőbb, mint interneten.

És neki tagadhatatlanul ő az az eddig elérhetetlen híresség, akibe bele van esve egy kicsit, aki másoknak egy híres hollywoodi színész lenne. Azzal nyugtatja magát, hogy ez teljesen normális az ő korában, végül is tizenhat évesen mindenkivel megesik. Amúgy se mondhatják el sokan, hogy ez a celebrity crush kijön eléjük a buszmegállóba, ahová végül is nagy nehezen sikerült megérkeznie, miután eltévedt a reptéren.

- Szia! – integet neki rögtön a tábla mellől Phichit, az ajkán széles mosoly játszik, fehér gyöngyfogai elővillannak. Meglepően élénk a korai órához képest. – Guanghong Ji, igaz? Az edzők engem küldtek ki, hogy megmutassam, hol a szállás, gyere, nincs messze. – Egy magas épületre mutat, ami az egyszerű kivitelezés alapján egy tucatkollégium lehet, és a térkép alapján, amit kap, csak két saroknyira van a jégpálya. Guanghong kicsit lemaradva követi, nézelődik a fenyőkkel szegélyezett úton, és hallgatja a lelkes hadarást, habár nem állítja, hogy mindent felfog, amit Phichit mond, mert túlságosan izgatott, és túlságosan fáradt. Hirtelen nem biztos, hogy ehhez az egész külföldi edzéshez elég az iskolában tanult angol. – Szólj rám, ha nagyon hadarok, rossz szokásom – teszi még hozzá Phichit. Guanghongnak ki van száradva a torka a fáradtságtól, útközben pedig elfelejtett inni, szóval csak biccent.

Titokban azért reménykedik benne, hogy egy szobába osztják be őket, habár a létszám alapján ennek nagyon kicsi az esélye – rengetegen jöttek egész Ázsiából és Amerikából, nem egy ismert nevet látott a listán.

Nos, abban legalább szerencséje volt, hogy nem messze Phichittől kapott szobát, és hogy látásból legalább már ismerte Leo de la Iglesiát.

A nap első felét egyszerűen átalussza; néha felébred, mert valami szokatlan hangot hall, vagy mert megjött a szobatársa, a fiú halkan bocsánatot kér, amiért felriasztotta. Kicsit összezavarodik, amikor késő délután végül nehéz fejjel felkel, és az órája hajnali egyet mutat – elfelejtette átállítani a pekingi időt.

Egy darabig csak fekszik az ágyában, és engedi, hogy átjárja a meleg izgalom. Megcsinálta! Kanadai edzőtábor a világ legjobb műkorcsolyásai között, ellesheti a trükkjeiket és barátkozhat velük.

(És kicsit kiélheti a rajongását, természetesen csak visszafogott mértékben, nehogy ő legyen a fura kínai srác, aki mindenkit megbámul, és akivel aztán emiatt senki sem akar közösködni.)

A Facebook csoportból értesül, ahogy aki kiheverte az időeltolódást és az utazást, az jöhet játszani és ismerkedni a pályára, egészen estig az övéjük, nem kell sietni. Mellékeltek egy térképet is, nehogy valaki eltévedjen, de már Phichittől kapott egy papíralapút, amit a melegítője zsebébe gyűr, biztos, ami biztos. Kocog a pályáig, aztán a palánknál nyújt Leo mellett (mert hülyén nézne ki, ha egyedül álldogálna, míg ott van valaki, akit ismer), de még nem veszi fel a korcsolyáját. Alig lézengnek a közelben, és Phichit is a pályán van, Yuuri Katsukival rója a bemelegítő köröket. Még nincs rá készen, hogy megmutassa neki, mit tud. És Phichit mosolyogva integet neki, amint észreveszi, és Guanghong bizonytanul viszonozza. A legnagyobb rémületére az idősebbik odakorcsolyázik hozzá.

- Fel tudnád venni, amit Yuurival csinálunk? – kérdi felé nyújtva a telefonját. Összeér a kezük, ahogy elveszi a készüléket, Phichit már meg is nyitotta az alkalmazást.

- Rendben – és érzi, amint elpirul, mert a thai fiú rákacsint. Yuuri felé iramodik, aki az utolsó pillanatban kiperdül előle, megkomponált ütemben kergetőznek a többi jégen lézengő örömére.

Yuuri Katsuki a jégen: visszafogott elegancia.

Phichit Chulanont ezzel szemben kitörő lelkesedés és energia.

Együtt, duóban pedig a megtestesült káosz. Guanghong alig győzi követni a cikázó párost. Katsuki utolérve a másikat felkapja a térdére, és óvatosan pörög vele, Phichit hangosan nevet, Guanghongnak pedig leesik az álla, hogy ilyet is tudnak. Látott már videókat az edzéseikről, mert Phichit szerette feltölteni őket a csatornájára, de ilyen egyikben se volt.

Aztán váratlanul egy csattanás és kiabálás hallatszik, a duó jeget ér, míg Seung-gil Lee szabályosan az öklét rázza feléjük, Leóval kórusban nyögnek fel az esést látva. Valamelyikük rosszul mérte be a távolságot, habár a koreainak csodával határos módon sikerült az ütközés után talpon maradnia.

Egészen addig visszafojtja a lélegzetét, míg a kettős fel nem tápászkodik, szerencsére senkinek semmi baja; bocsánatot kérnek Seung-giltől, aki ettől sincs elbűvölve. Éppen lendületet vett volna egy ugráshoz, mi lett volna, ha pár másodperccel később ütköznek, ő nem magát összetörni jött Kanadába, és Phichit nem győz elnézést kérni, amikor visszanézve a videót látják, hogy a korcsolyája éle valóban rettenetesen közel suhant el Seung-gil combjától.

- Szórakozzatok mással – sziszegi Seung-gil, mielőtt elviharzana a pálya másik felébe, biztos távolságra a Katsuki-Chulanont duótól.

- Mindig ilyen? – kérdi halkan Leótól, miután az érintettek mind hallótávolságon kívül vannak.

- Fogalmam sincs – rántja meg a vállát. – Nem akarok pletykálni, de…

- De? – kérdez vissza, a hangja majdnem remeg a kíváncsiságtól.

- Állítólag haragszik Phichitre, amiért lepattintotta, amikor megkérdezte, lesznek-e egy szobában.

- Oh. – Guanghong ezelőtt nem tudta elképzelni, hogy haragudhat akárki is Phichitre.

- Mindenki tudja, hogy ők mindig Yuurival vannak együtt.

Guanghong ismét halványan elpirul; hogy is gondolta, hogy ő majd vele fog egy szobában aludni, az elejétől fogva semmi esélye sem volt. Legalább nem blamálta magát. És igyekezni fog, hogy ez így is maradjon. Hát persze, nem véletlenül van annyi közös fotója ennek a kettőnek, pedig Katsuki körülbelül annyira lehetett jelen szociális felületeken, mint ő maga.

Phichitnek végül is tetszik a videó annak ellenére, hogy az elején kicsit remegős a nevetéstől, a végén pedig mindenki kiabál. Azt mondja, majd kivágja az esést, nem az a lényeg, úgy is van időkorlát a feltöltésnél. Guanghong irigyli a bátorságáért, amiért akármit is fel mer tölteni internetre; neki csak azért van mindenféle közösségi oldala, hogy követhesse a kedvenc hírességeit, habár a telefonja memóriája tele van képekkel.

Az edzők más időpontokba pakolják Katsuki és Chulanont edzését, amint Seung-gil Lee panaszkodott rájuk, és leszidják az edzőjüket, hogy nem figyelt rájuk, holott pontosan tudta, milyenek együtt.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lógnának így is folyamatosan egymás nyakán. Guanghong lassan kezd hinni a pletykáknak, miszerint több van köztük, mint barátság.

*

Pár nap sem telik el, Guanghong már annyira összebarátkozik pár emberrel, hogy sosem kell egyedül ebédelnie vagy kocognia. Phichittel is, aki lelkesen faggatja az otthonáról, hogy milyen ételeket szeret, és amúgy is hogy tetszik neki Kanada. Guanghongnak tetszik-tetszik, habár fázik a hűvösebb estéken, néha napközben is, amikor hirtelen beborul; Pekingben nyáron megreked a forró, párás levegő és vegyül a szmoggal, az északi szél homokot hord a városba, néha napokig nem látni a következő házig, és állandóan azt az utálatos maszkot kell hordani, de így is valószínű, hogy több évvel rövidíti az élettartamát a szennyezett környezet. Itt viszont tiszta a levegő, olyan tiszta, amilyet még sosem szagolt, fenyőtől illatozik minden.

Guanghong hálás az érdeklődésért, és lelkesen tanít neki kifejezéseket az anyanyelvén, amikre Phichit bizonyára pár óra múlva már emlékezni se fog.

Néha azonban Phichit túlságosan is beleüti az orrát az emberek személyes dolgába.

Éppen négyesben vannak ebédelni, és amint Leo kimegy a mosdóba, Phichit bizalmaskodva közelebb hajol, az ajkán cserfes mosollyal.

- Szóval… látom elég sokat vagy Leóval.

- Egy szobában lakunk – felei.

- Mármint azon túl, Otabek és Seung-gil például alig lógnak együtt.

Vállat ránt, és Yuuri mintha figyelmeztető pillantást vetne barátjára, aki most teljesen Guanghongra fókuszál. Kipirul a figyelemtől, és Phichit diadalittasan vigyorog.

- Bingó – dalolja. – Felajánlom kerítői szolgálataimat.

Guanghong félrenyeli a kólát, prüszköl és fulladozik, míg Yuuri a hátát veregeti, hogy megmaradjon. Zúgnak a gondolatai, mégis miből szűrhette le ezt a következtetést Phichit? Szeretett Leóval lenni, de ez nem jelent semmit, ez elég sok emberről elmondható, mert Leo is olyan, mint Phichit, vonzza az embereket magához, napsugár a hűvös, kanadai nyárban, és minden alkalomra van zenéje.

Talán magából és Yuuriból indult ki, jut a következtetésre, de mielőtt tiltakozhatna, Leo visszatér, lezuttyan hozzájuk, Phichit rákacsint, majd valami mondvacsinált indokkal lelépnek Yuurival. Guanghong kerüli Leo pillantását, aki szerencsére nem találja annyira furának a szituációt.

Phichit talán fényes, akár esőben a felhőkön átszüremlő napsugár, de közben ravasz és csintalan akár egy róka – ezt már megtanulta pár nap alatt is. És végül is nem bánja, hogy többet van Leóval, jó társaság, csak aztán ne faggatná Phichit este a chaten, hogy hogy sikerülnek a hirtelen rögtönzött randijaik.

*

Egy héttel később ünnepelnivalójuk van: Leo betöltötte a tizennyolcat, hozzácsapják még a többi augusztusi születésnapját, és Phichitnek ez kiváló alkalmat ad arra, hogy partit szervezzen.

A több rekesz sör alapján Guanghong nem biztos benne, hogy erre az edzők is áldásukat adták, főleg hogy a társaság fele még nem is ihatna. Jobb, ha Phichit titka marad, honnan szerezték az alkoholt; talán rávette Yuurit, aki már a huszonkettőt is betöltötte, hogy vegyen nekik, vagy az idősebb helyieket kérte meg.

Guanghong igyekszik távol tartani magát az alkoholtól. Legutóbb, amikor a nagyapja belediktált valamit a kínai újévkor azzal a felkiáltással, hogy bőven elég idős ahhoz, hogy a felnőttekkel koccintson, egész nap fájt a feje, és az anyja leszidta mindkettőjüket, mert egy profi sportoló ne igyék. Guanghong nem is tervezi, hogy szokást csinál belőle, és szerencsére nem ő az egyedüli, aki csak üdítővel koccint.

Phichit és Yuuri viszont nem úgy festenek, mint akik nagyon sokáig józanok akarnának maradni.

Hamarosan mindannyian egy körben ülnek, ő Leo és Phichit között, középen egy üres üveg, és mindannyiszor kicsit megijed, amikor a közelében jár az üveg nyaka. A többieknek vad ötletei vannak, és ő nem akar senkiről sem tejszínhabot nyalni, mint JJ Isabelláról.

Az a mázlija, hogy ha nem akar válaszolni, akkor kiválthatja valami fura étel elfogyasztásával, és ő nem akarja elárulni, hogy kicsit bele van esve Phichitbe. A többiek testületileg nyögnek fel, amikor rezzenéstelen arccal bekapja a falat halat csokoládéval, és innentől kezdve valahogy rájár a rúd. Három körrel később már rezignáltan választja, hogy mer, és JJ sminkben akarja látni. Phichit lelkesen ajánlkozik, hogy ő megcsinálja.

- Az viccesebb lett volna, ha ő bénázik – húzza a száját a kanadai, de már nem tehet semmit; azt nem kötötte ki, hogy magának kell megcsinálnia.

- Nem zavar, ha az arcodhoz érek? – kérdezi halkan Phichit, mielőtt kinyitná a tust, és Guanghong csak meglepetten pislog; ezt a kérdést még sosem tették fel neki, otthon a rokonai és ismerősei természetesnek veszik, hogy belehatolnak a személyes terébe, megcsipkedik az arcát, hogy szín legyen benne, vagy összeborzolják a haját. És szerintük még az sem a magánügye, hogy világosabbra színezi a haját.

Bárki bármit mond Phichit tiszteli azt, hogy nem mindenki szereti, ha hozzáérnek.

- Nyugodtan.

Phichit gyorsan és precízen dolgozik, a púder csiklandozza Guanghong orrát, éppen csak vissza tudja tartani a tüsszentést. Nem akarja elrontani a másik fiú művét.

- Tádá! – rikkantja Phichit, ahogy a vállánál fogva a többiek felé fordítja.

- Azt hittem, feltűnőbb lesz – mondja JJ. – Így nem olyan izgalmas.

- Nem az a smink lényege – szól rá barátnője, majd egy tükröt nyújt felé. – Szerintem jól áll.

A tükörképe meglepő módon nem hat annyira idegennek, mint várta; Phichit még a szeplőit sem rejtette el.

- Nem akartam lefedni őket, szerintem aranyosak – mondja Phichit, ahogy átkarolja a vállát és gyengéden közelebb húzza. – Csinálunk egy közös képet?

Guanghong azóta várt egy ilyen alkalomra, hogy először látta korcsolyázni Phichitet. Fogalma sincs, hogyan kellene pózolnia, de mellette természetesen jön minden, és vonzónak érzi magát, ahogy titokzatosan mosolyognak a kamerába.

- Tegnap azt mondtad, hogy fent vagy Instagramon, de nemigen posztolsz, ez teljesen jó lenne elsőnek.

- Nem te akartad kirakni?

- Csak jelölj meg a posztban – legyint Phichit, majd gyorstalpalót tart az oldal használatából, és segít neki posztolni. Guanghong lehalkítja a telefonját, amint az elkezd pittyegni az értesítésektől.

Senki sem lepődik meg, amikor Phichit azt kapja következő feladatként, hogy csókolja meg Yuurit – azon viszont igen, hogy a japán fiú szemérmesen pirulva ugyan, de belemegy.

Guanghong igyekszik halkan, kulturáltan rajongani a boldogságukért, és elfojtja a csalódottságot. Phichit amúgy is túl nyüzsgő és fényes neki, és Detroit sincs a szomszédban.

Az este további részében csak táncolnak, táncolnak és táncolnak.

*

Szünetben körbeülik Yuurit, akinek a telefonján teljes képernyőn fut Viktor Nikiforov legújabb gálaműsora, amit előző nap mutatott be Szentpéterváron. Yuuri általában visszafogott, az ajkán mindig barátságos mosoly ül, ha valakivel beszél, de most izgalomtól ég az arca, a szemei lázasan csillognak kék keretes szemüvege mögött, ahogy pillantatása a videóban mozgó alakra tapad.

- Annyira… gyönyörű – sóhajtja, a szavak mintha nehezen jönnének a torkára. Viktort nem lehet egyetlen egyszerű szóban leírni, és nincs olyan korcsolyázó, aki ne rajongana érte, és aki ne álmodozna róla, hogy egyszer felülmúlja. – Alig várom, hogy egy jégen lehessek vele.

- Alig várom, hogy letaszíthassam a trónjáról – vigyorog JJ. – Itt lenne már az ideje, hogy átadja a helyét a fiataloknak.

Guanghong élesen szívja be a levegőt. JJ tiszteletlen, mint mindig, de általában csak eleresztik a fülük mellett. Yuuri viszont egészen elvörösödik, felkapja a fejét, és gyilkos pillantást vet a kanadai versenyzőre; ez az első alkalom, hogy Guanghong dühösnek látja.

- Hogy mondhatsz ilyet, még évekig a csúcson lehet.

- Az ő korában már azon kellene gondolkoznia, mit kezd magával, ha többé nem tud versenyezni, mert egyszer eljön ez a pont. Mindenki tudja, hogy Nikiforov ezen kívül semmihez sem ért.

Yuuri hitetlenkedve hápog, Phichit pedig a fejét csóválva cicceg – aztán elszabadul a pokol, mert igazán veszekedni kezdenek. Leroy szerint Yuurinak saját stílust kellene növesztenie, mert szánalmas, ahogy folyton Nikiforovot utánozza, míg Yuuri a fejéhez vágja, hogy nem JJ lesz az, aki túlszárnyalja Viktor Nikiforovot.

- Hanem majd pont te, mi? – nevet JJ, mert már kifogyott a sértésekből. Yuuri összepréselt ajka remeg, kattog az agya, mivel is vághatna vissza, de akkor Phichit megragadja a karját, és elhúzza.

- Igen, pont ő, méghozzá Nikiforov flipjével, de ez nem rád tartozik, mert éppen menni készültünk. Igaz, Yuuri, Guanghong?

Guanghong engedi, hogy vigye az ár, és gyorsan biccent. A friss levegőn Yuuri dühe elszáll, most már kínosan érzi magát, hogy ennyire kikelt magából. Phichit vigasztalóan veregeti a vállát, ahogy a kereszteződés felé sétálnak, és Guanghong egy kicsit harmadik keréknek érzi magát mellettük.

- Ne bánkódj, majd megmutatod annak a nagyszájú baromnak, mire vagy képes. Jövőre pedig mi is ott leszünk Guanghonggal és Leóval.

Guanghong szívét megmelengeti ez a bizalom. Phichit az utóbbi napokban rengeteget dicsérte, és szerinte komoly esélye van egy éremre a junior Grand Prix-n.

A sarok felé félúton Leo kocog feléjük az amerikai csapattársaival, akiktől elköszön, amint meglátja őket.

- Azt hittem, még edzésen vagytok.

- Yuurinak szüksége volt egy kis szabad levegőre, szóval elmegyünk ebédelni.

- Egy utcával feljebb láttam egy kebabost – ajánlja Leo, és egyikük sem akar ellenállni az olcsó gyorskaja vonzásának.

Ahogy az ebédjükön nyammognak, Yuuri újra előveszi a telefonját, és végigpörgeti a közösségi felületeket. Eléjük tart egy képet, amit Christophe Giacometti rakott ki pár órája; Viktorral pózolnak a Néva folyó egyik hídján, az ég be van borulva, mégis napszemüveget viselnek, és a hawaii mintás ingből és rövidnadrágból ítélve eltévedtek pár szélességi és hosszúsági fokot.

- Szerintetek együtt vannak? – kérdezi Yuuri, és mintha megszeppenne saját merészségétől, mert gyorsan hozzáteszi: - Mármint elég sokat posztolnak együtt.

Phichit elkapja a csuklóját, közelebb húzza a kezét, és szinte belebújik a képbe, ahogy jelek után kutat.

- Nem hiszem, bármelyiküknél lenne esélyed.

- Phichit! – horkan fel, mire a másik csak nevet. Épp tegnap nézték végig a híresebb korcsolyázók képeit azt találgatva, kinek mi lehet a szexuális beállítottsága, és mindkettőnél azt mondta a thai fiú, hogy kiakad a gayradarja.

- Nem vagy féltékeny? – száll be Leo, és oldalba böki Phichitet. – Még adod is a lovat a pasid alá.

- Miért lennék féltékeny? Oh…

- Nem a pasim – szúrja közbe Yuuri. – Nem értem, miért jön ezzel mindenki.

 - Smároltatok múltkor – kotyogja Guanghong. – Elég lelkesnek tűntetek.

Azt már nem meri mondani, hogy folyton egymás fenekében lógnak, és esélye sincs a Yuuri nélküli Phichitet megismerni – már elfogadta, hogy ez mindig így lesz, a csomag együtt jár.

- Az nem jelent semmit.

- Én nem csókolóznék Leóval, csak mert jó barátok vagyunk.

Leo lenyeli a falatot, ami még maradt a kebabjából, majd tettetett sértettséggel a szívéhez kap. – Áruló.

- Attól még nem járunk – igyekszik nyomatékosítani Yuuri, mire Phichitet elkezdi rázni a röhögés.

- Tényleg nem, higgyétek el, amúgy is Viktorkának ígérte a szüzességét.

- Menj a búsba. Ne is figyeljetek rá, az életcélja, hogy tegyen arról, hogy minden barátját megfektessék. Ezért nincs senkije.

- Ez most fájt, Yuuri. Ezt kapom, amiért gondoskodni próbálok rólad?

- Csodálkozom, hogy benneteket még nem boronált össze.

Guanghong érzi, hogy vörösödni kezd. – Hát…

- Szóval próbált… oh. Akkor ezért akart mindig kettesben hagyni benneteket.

- Yuuri-Yuuri, el se hiszem, hogy négy éve ismersz, és még mindig ilyen ártatlan vagy.

Összenéznek Leóval – még mindig hihetetlen, hogy ez a kettő nem házas, és még csak nem is járnak.

- Inkább segítsetek kitalálni, kivel hozzam össze Seung-gilt. Szegény olyan magányosnak tűnik.

- Magaddal – válaszolják kórusban.

- Nagyon humoros. Nem, de most komolyan. Tuti nem vagyok az esete, meg amúgy is utál, mióta azt mondtam, hogy nem leszek a szobatársa.

Yuuri fáradtan sóhajt fel, és igazít a szemüvegén, hogy komolyabbnak tűnjön. – Melyikünk homályosítson fel?

*

Phichit nem hiszi el ezt a szituációt, amibe estére került – azok hárman kilökdösték a kollégium elé és otthagyták, mintha valami főbenjáró bűnt követett volna el. Pedig ő csak a boldogságukat akarta szem előtt tartani, amikor kombinált, otthon is azt mondták, jó érzéke van hozzá!

- Edd meg, amit főztél, Phichit! – rikkantja Yuuri a második emeleti ablakból, mielőtt bezárkóznának azt a vígjátékot nézni, amit hónapokkal ezelőtt kiválasztottak egy ilyen estére. – Emlékezz, a herceg csókja megvált.

Rendben, ő megeszi, amit főzött (úgyis mindig így jár, ha Yuuri a fűszerek közelébe engedi, és olyan csípős lesz a tészta, hogy legjobb barátjából egy falat után sárkány lesz, de nem a jóságos fajta) – ha Seung-gil egyáltalán kidugja az orrát a szabadba. Phichit nem hiszi, hogy az állítólagos hercege eljön erre a randira, amiről nem is tudja, hogy megszervezték neki. Főleg hogy Seung-gil biztosan utálja; ami fura érzés, mert őt általában első pillanattól fogva kedvelni szokták, nem is kell sokat tennie érte.

Nem az, hogy nem tetszene neki Seung-gil – egyszerűen most nem akar párt, főleg nem távkapcsolatot. Amúgy sem illenének össze, Seung-gil csendes és szigorú, és utálja, ha fotózzák.

Unatkozik. Yuuri elkobozta a telefonját, hogy ne kéredzkedhessen be másik szobába (mire Phichit drámázott, hogy ha felzabálják a farkasok, akkor az Yuuri lelkén fog száradni, de barátja nem tűnt túlságosan meghatottnak), és mindjárt este tíz, és tízkor automatikusan záródik a kollégium külső ajtaja, és akkor végképp ki lesz zárva.

Gondolatban elkezdi körmölni a végrendeletét – mindent a hörcsögeire hagy! Pedig ma délelőtt még Yuurit is szívesen belevette volna, de most eljátszotta ezt az esélyét.

Öt perccel tíz előtt Seung-gil előtűnik az erdei ösvényről; megtorpan, amit észreveszi a padon ücsörögni, mintha nem akarna mellette elhaladni. Phichit torkában szokatlan módon gombóc ül. Talán még egyszer bocsánatot kellene kérnie, amiért összeütköztek, és amiért korábban olyan gyorsan lepattintotta, hogy egy szobában legyenek, mert Seung-gil azóta undok vele, egyszerűen levegőnek nézi, és Phichitnek ez különös módon fáj.

Ő nem akarta megbántani Seung-gilt, vagy szándékosan sérülést okozni neki.

- Szia! – integet neki végül mosolyogva, és felpattan, mert úgy nehezebb elkerülni. – Éppen rád vártam.

- Pont rám? – kérdez vissza hitetlenkedve Seung-gil, és összevonja határozott szemöldökét. – Hol hagytad a csatlósaid?

- A barátaim kirúgtak a szobából, míg nem beszélek veled.

- Nincs miről beszélnünk – rántja meg a vállát Seung-gil. – Már vettem a lapot, hogy nem bírsz.

Phichit nagy levegőt vesz, és hadarni kezd. – Figyelj, ne haragudj, amiért Yuurival neked mentünk múltkor. Nem akartunk direkt szabotálni vagy ilyesmi, és nem lett volna szabad emelést gyakorolnunk annyi emberrel a pályán, jogosan vagy ránk dühös. És igenis bírlak.

- Ja, hogy az… már mindegy. Beengednél? Miattad fognak kizárni, és akkor tényleg haragudni fogok.

- Váó, akkor kvittek vagyunk? – hadar tovább, habár egy kis hang a fejében figyelmezteti, hogy nem kéne túlfeszítenie a húrt. – Eljöhetnél velünk holnap valahová.

- Kösz, de nem akarok harmadik kerék lenni.

- Nem lennél az, Guanghogy meg Leo is jönnének. Mindig olyan egyedül vagy és…

- Nem kell a szánalmad.

- Ez nem szánalom – rázza meg a fejét Phichit – csak próbálkoznék barátkozni.

Seung-gil nem akar veled közösködni, ereszd el.

- Eddig is megvoltam egyedül.

Phichitnek szinte fizikailag fáj ez a mondat. Ő nem tudja elképzelni, hogy valaha is egyedül legyen, hogy ne nyüzsögjön körülötte az élet, ha megállna és lenyugodna, az a rémálom lenne.

- Jó éjt – mondja Seung-gil, ahogy az ajtóhoz lép – ami már bezáródott, és a hangsúlyából ítélve káromkodást mormol az orra alatt. – Hívd fel Katsukit, hogy engedjen be minket.

- Nem lehet, nincs nálam a telefonom.

Seung-gil úgy horkan fel, mintha a nevetését próbálná elfojtani, és Phichit a helyzet frusztráló volta ellenére aranyosnak találja ezt a hangot.

- Mi történt, hogy megéltük ezt a csodát?

- Yuuri elkobozta. Nem tudod felhívni a szobatársad?

- A szobában hagytam a telefonom.

Phichitet elfogja a nevetés a helyzet abszurditásától – persze, hogy akkor történik ilyesmi, amikor egyiküknél sincs semmilyen kommunikációs eszköz.

Egy darabig zajongnak és kalimpálnak az ablakok alatt, de ezzel csak azt érik el, hogy valaki hozzájuk vág egy üres flakont. Seung-gil felveti, hogy próbálkozzanak kövekkel, de Phichit leszavazza mondván, hogy az túl veszélyes.

Az éjszakai levegő csípős, és Phichit az előző napon begyűjtött szúnyogcsípéseit dörzsölgeti.

- Üljünk be valahová, előbb-utóbb úgy is keresni kezdenek minket.

Végül egy bárszerűségben lyukadnak ki, és Phichit boldogan szopogatja a narancslevet szívószálon keresztül. Koktél nincs, mivel egyikükről se hitték el, hogy elmúlt huszonegy. A hangszóróból popzene szól, Seung-gil nem igazán tud mit kezdeni a kezével, és a poháralátétet lökdösi ide-oda. Még jó, hogy legalább van zene, mert Phichit gyűlöli a köztük ülő kínos csendet.

- Szóval mit csinálsz a szabadidődben, amikor nem olyan kínos alakokat kapcsolsz le, mint én?

Seung-gil halkan felsóhajt, mielőtt belemenne a beszélgetésbe – nem mintha lenne most ennél jobb dolguk. Phichit elbűvölően mosolyog; idejét se tudja már, mikor töltött valakivel időt elektronikus kütyük nélkül.

Ez új és izgalmas.

*

Guanghong idegesen toporog a kollégium nyitott ajtajában. Ez hármuk közös ötlete volt, és most ennek köszönhetően Phichit és Seung-gil eltűnt. Mi van, ha tényleg elragadták őket a farkasok, az mind a lelkükön fog száradni, ahogy arra Phichit is rámutatott korábban.

Egyszerre lépteket hall az út felől, és soha nem volt még ilyen megkönnyebbült, amikor feltűnik az elveszett duó. Habár valami egészen furcsa.

Seung-gil nevetgél.

 - Hála az égnek, hogy megvagytok – mondja a kezeit tördelve, ahogy félreáll az ajtóból. Amint bent van a két idősebb fiú, a zár kattan mögöttük. – Már kezdtünk aggódni. Leo elment körbekérdezni a többi szobában, hátha láttak benneteket, Yuuri pedig pánikol, és már a rendőrséget akarja hívni.

- Uhh, az rossz jel. Meg fog ölni minket…

Yuuri abban a pillanatban tűnik fel, és nem mutat gyilkos szándékokat – szabályosan Phichit nyakába veti magát, ahogy azt motyogja, hogy ne haragudj, ne haragudj, ne haragudj.

- Ez nagyon hülye ötlet volt, megijedtünk, amikor nem voltatok sehol.

Seung-gil gyorsan hátrább mozdul, mintha attól félne, hogy a japán a viszontlátás örömében őt is megöleli.

- Ha ennyire bűntudatotok van, akkor nézzük meg azt a filmet, amit terveztünk.

Az este nagy eredménye: Seung-gil szocializálódik. Velük, önakaratából, mivel nem mert bekéredzkedni a szobájába, nem akarjátok felébreszteni az alvó medvét.

Habár Guanghong biztos benne, hogy Otabek még nem alszik.

Egy ponton elnyom mindenkit az álom az összetolt ágyakon, egymás hegyén-hátán. Amikor Guanghong felriad hajnalban, mert szomjas, Seung-gil Phichit oldalához van fészkelődve.

Nem bírja ki, hogy ne lőjön egy képet. Jó lesz később zsarolási alapanyagnak.

Habár van egy olyan érzése, hogy Phichit ezt a képet se bánná.