2017. január 5., csütörtök

Sikerélmény

Kija elültette a bogarat a fülemben, hogy írjak ficet, hogyan tanult meg Yuuri rúdtáncolni, Ritsu pedig adott hozzá zenét, szóval itt az eredmény. 



Yuuri két dolgot tanult meg alaposan Detroitban: nem szabad fogadni Phichittel, mert mindig ő nyer, a másik pedig a rúdtánc.

Ez utóbbi a fogadás következménye volt.

- Ne nyafogj, jó lesz – vigyorgott rá szobatársa, ahogy rövidebb öltözéket öltöttek. – Megígérted, hogy kipróbálod velem, nincs kifogás.

- Tudom – sóhajtotta legyőzötten Yuuri, Végül is egy órába nem fog belehalni, ennél többről pedig nem volt szó. Phichit úgy is elengedi, ha látja rajta, milyen kényelmetlenül érzi magát.

Különös módon azonban nem ez történt.

Egy közepes méretű teremben tartották az órát, és alig voltak a csoportban. Két sutyorgó lány kuncogott a beléptükre, talán azt hitték, hogy együtt vannak – egészen addig, míg Phichit el nem kezdett szemezni egyikükkel, míg Yuuri próbált a falba olvadni. Kicsit irigyelte barátját, amiért ő olyan könnyen ismerkedik. Ő még a gyermekkori szerelmét is képtelen volt elfelejteni, hiába házasodott meg és szült gyerekeket.

A tanárnő legfeljebb öt évvel lehetett idősebb nála. Barátságos mosollyal, röviden bemutatkozott, kicsit szabadkozott, hogy nem biztos, hogy már első alkalommal meg tudja jegyezni mindenki nevét, mert sok tanítványa van máshol is, de azért igyekszik. Leszögezte, hogy itt a rúdtánc akrobatikus részére koncentrálnak, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne belevinni a saját stílusukat vagy egy kis finom erotikát.

Elsőként lazító gyakorlatokat végeztek bemelegítés gyanánt. Ez eddig egészen olyan volt, mint korcsolyaedzés előtt, és amint elkezdték a csípőmozgást gyakorolni, a tanár rögtön kiszúrta őket.

- Táncosok vagytok?

- Műkorcsolyázunk – felelte Phichit. – Ciao… Celestino edzőnél, és Yuuri elég sokáig balettozott is.

- Ismerem őt – biccentett a nő. – Akkor ezért voltatok ilyen ismerősek, biztosan láttalak már benneteket versenyen.

Yuuri úgy érezte, mindenki őket bámulja. Miért kell mindent elsőre kikotyognia Phichitnek? Ezek után mindenki magasabb elvárásokat fog hozzájuk fűzni, és akkor csúnyább lesz a felsülés.

Az alaplépésekkel gyorsan megvoltak, és ahogy lassú léptekkel körzött a rúdba kapaszkodva, Yuuri lassan ellazult. Nincs egyedül, mindannyian azért jöttek, mert szeretnek táncolni.

(Vagy mert a legjobb barátjuk elrángatta.)

- Ne feledkezzetek el róla, mellkast és popsit ki, vállat hátra! A súlypontotok kifelé húzzon, higgyétek el, hogy nem akartok összecsókolózni a rúddal.

Az óra nagy része vidáman telt, és Yuurinak elsőként sikerült elsajátítani a tűzoltó figurát. A sikerélménynek köszönhetően úgy döntött, hogy ad egy esélyt a sportágnak, valahol mégiscsak le kell vezetni az egyetemi feszültséget és a szexuális frusztrációját. Phichit nem is lehetett volna elégedettebb, amikor ezt közölte vele. És határozottan megérte, mert olyan kar-és combizmai lettek tőle, amiről azelőtt álmodni se mert. A rúdtánc teljesen más izomcsoportjait mozgatta meg, mint amihez szokott, és a fémen pörögve életében először érezte magát igazán szexinek.

- El ne mondd Ciao Ciaónak, de ebben pillanatnyilag több sikerélményem van – vallotta be egy alkalommal. Phichit egy óvatlan pillanatban felvette, amint átadva magát egy nevesincs csábító szerepének pörgött-forgott a zene ritmusára a fémen. Szerencsére volt annyi esze, hogy ne töltse fel sehová, mert akkor képtelen lett volna akármelyik vetélytársa szemébe nézni.

*

Évekkel később és egy kontinenssel arrébb leesett állal bámulta a rudat új lakhelye hálószobájában. Viktor cserfes mosollyal az ajkán figyelte, amint egyre vörösebb lesz.

Valahogy mégsem tudott rá haragudni. Végül is ő adott ízelítőt a tudásából az egy évvel ezelőtti banketten, és valahol büszke volt magára a teljesítményéért, hogy olyan részegen meg tudta tartani azokat a pózokat és Christ is. Nem csoda, hogy másnap nem csak rohadt másnapos volt, hanem olyan helyeken érzett izomlázat, ahol a korcsolyázástól nem kellett volna.

- Hogy tetszik?

- Nem megyek fel rá józanon.

Viktor halkan felnevetett, és a szeme úgy csillogott, mint amikor nagyon jó ötlete támad.

- Mi lenne, ha most én adnék neked egy műsort? Teljesen józanul, hátha neked is megjön hozzá a kedved – dorombolta. Yuuri az ajkába harapott és végigmérte. Igen, határozottan kíváncsi lenne, miként mozog a rúdon Viktor csupa izom, csupa csont teste.

Viktor egy határozott mozdulattal az ágyra lökte, szenvedélyes csókot nyomott az ajkára, majd macskás mozdulatokkal lemászott róla, és lassan vetkőzni kezdett. Nem kapcsoltak zenét, de nem is volt rá szükség – Viktor kecsesen és érzékien mozgott ebben a közegben is. Yuuri végignyalt az ajkán, ahogy hívogatóan ringó csípőjére szegezte pillantását.


Talán nem is volt olyan rossz ez a meglepetés. 


Ha valakit érdekelne, milyen az a tűzoltóforgás, itt a videó, amiből szedtem~

2 megjegyzés:

  1. Ahahahahahhh :'D Pichiiit,te szívemnek shippere :'3 elrángattad Yuurit? És élvezte? XD ki gondolta volna? Oké, ez totalisan előttem van xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yuurinak csak egy kis biztatás kellett. :3 És naná, hogy élvezte! :D
      Köszi, hogy írtál! <3

      Törlés