Bizalom kérdése

Az év első fice mi más lenne, mint Viktuuri, természetesen nyáron játszódik valamikor a negyedik és az ötödik rész között. Feladtam, hogy valaha az évszaknak megfelelő ficet írjak. xD
Yuuri megtudja Viktor egy titkát. 

- Yuuri! Kimegyünk ma délután az óceánhoz?

Némileg szkeptikusan pillantott edzőjére. Való igaz, napok óta dögmeleg volt, a levegő fülledten rekedt meg a légmozgás hiányában, ami igazán fura volt, mivel általában mindig fújt a szél. Jól esett volna csobbanni, de már július derekán jártak, és nem ártott volna rendesen kihasználni az időt.

Más részről viszont Viktor javasolta, hogy blicceljék el a délutáni edzést. Nem mondaná, ha nem gondolná úgy, hogy megengedhetik maguknak ezt a luxust.

Tökéletes idő volt a strandoláshoz: a nap hétágra sütött, és a hőhullámnak köszönhetően valószínűleg a tenger is felmelegedett a strand sekély részén. Viktor ruháit ledobálva, lelkes gyerek módjára rohant a vízbe, fehér bőre szinte világított a napsütésben; ha nem vigyáz, csúnyán le fog égni, de ez végül is a magánügye. Yuuri komótosan kenegette tagjait naptejjel, és csak percek elteltével kapta rajta magát, hogy a térdig érő vízben pancsoló Viktort és Makkachint bámulja.

Befejezte a kenekedést, és arra várt, hogy a bőre beszívja a krémet, amikor Viktor visszatért hozzá csurom vizesen.

- Isteni a víz! – rikkantotta. – Bekened a hátam? Én is bekenem neked.

- Persze – felelte Yuuri halványan elpirulva. A gondolat, hogy a férfi finom bőréhez érjen, még mindig kicsit új volt, de Viktor sosem mutatta ki, hogy zavarná a félénksége. Lassan egy hónapja játszották ezt a macska-egér játékot, amikor is nem mondták ki konkrétan, hogy együtt vannak, de határozottan élvezték egymás társaságát. – Nekem nem kell, már megoldottam magamnak.

Viktor felvonta a szemöldökét, ahogy elvigyorodott. – Az is feltűnt, hogy a lapockád egy része teljesen fehér?

Egy törülközővel leszárította a vízcseppeket a bőréről, és a lehető leggyorsabban bekente Viktor széles, anyajegyekkel és halvány szeplőkkel borított vállát és hátát. Aztán megfordult, és hagyta, hogy edzője kisebb masszázst adva neki viszonozza a gesztust.

- Kicsit feszültek az izmaid. Ideges vagy valami miatt? – kérdezte, ahogy gyengéden nyomogatta a válla és a nyaka között. – Nekem elmesélheted.

Persze. Mondja meg, hogy néha még mindig kicsit görcsöl mellette annak ellenére, hogy éjjelente egymás szobájába surrannak? Lehet, hogy kinevetné.

- Minden rendben – motyogta, és Viktor szerencsére ráhagyta. Egyelőre.

A víz pár fokkal hűvösebb volt annál, amit az ő hőérzete melegnek mondott, de Viktor szerint tökéletes. Fokozatosan akart megmerítkezni, hogy hozzászokjon, de Makkachin áthúzta a számításait, amikor lerohanta a szeretetével. Nemsokára gazdája is csatlakozott hozzá, és szabályos vízicsatát vívtak egymást fröcskölve és csiklandozva.

Egészen olyanok voltak, mint egy valódi pár, és Yuurinak sikerült egy pillanatra elfeledkeznie arról, milyen fura az edzőjével egymásba gabalyodni. Viktorral valahogy természetesen jöttek ezek a gesztusok, ha sikerült ellazulnia.

- Jössz úszni? – kérdezte valamivel később. Viktor megtorpant, amikor a neki nyakig érő részhez értek. – Mármint nem kötelező, ha nem akarsz.

- Akarni akarok, csak… nem tudok – vallotta be zavartan, egészen halványan elpirulva. – A kutyaúszás megy, és az elméletet tudom, de élő vízben még sosem mentem annál beljebb, hogy leért volna a lábam.

Talán azt várta, hogy kineveti. Viktor Nikiforov, többszörös világbajnok műkorcsolyázó nem tud úszni, milyen kínos! Yuuri azonban csak puhán elmosolyodott, és megfogta a könyökét.

- Megtanítsalak úszni?

A sekélyebb részre húzódtak, ahol Yuuri először körültempózva őt megmutatta a mellúszás alapmozdulatait, amit Viktor lelkesen leutánzott. Valahogy azonban nem érzett rá az ízére. Yuuri sajnos nem emlékezett rá, ő hogyan tanult meg – mióta az eszét tudta, tudott úszni, hála a családi biznisznek.

- Lebegni tudsz?

- Azt hiszem. Nem visz el a víz, ha felfekszem?

Yuuri halkan felnevetett. – Még csak a szél se fúj. Könnyű vagy, ez pedig sós víz, biztosan menni fog.

Végül sikerült rávennie Viktort, hogy nekidőlve felfeküdjön a vízfelszínre. A feje Yuuri vállán nyugodott, aki alatta guggolva határozottan tartotta a hátát. Halk dicséreteket suttogott a fülébe, ahogy ő is tette vele edzésen, és Viktor érezte, ahogy a tagjai ellazulnak. Yuuri közelsége megnyugtatta, és már nem tartott attól, hogy valami ismeretlen vízi lény megrágcsálja valamijét.

- Megbízol bennem?

- Teljes mértékben.

- Akkor elengedhetlek egy kicsit? Végig itt leszek melletted.

Viktor bizonytalan igenje után elengedte, és éppen annyira lépett el tőle, hogy teljesen segítség nélkül lebeghessen. A kezét azért ott tartotta a háta alatt valamivel, és az enyhe vízmozgás egyre közelebb vitte hozzá Viktort testét.

- Beljebb mehetünk egy kicsit?

- Csak addig, ahol még leér a lábam.

Viktor aznap nem tanult meg úszni. Helyette együtt lebegtek, Yuuri összefűzte az ujjaikat, hogy biztonságban érezze magát, és kellemes melegség áradt szét a mellkasában a tudattól, hogy edzője ennyire rábízza magát. Arra jutott, tetszik neki az érzés, hogy kivételesen ő vezetheti Viktort.

Később játékosan birkóztak, míg bele nem fáradtak, aztán kiheveredtek a homokfövényre, és a halvány fátyolfelhőket figyelték formák után kutatva. Közös erővel megfürdették a nyilvános tus alatt Makkachint, akinek már kezdett összeállni a szőre a tengeri sótól. A kutya biztos távolba vonult tőlük, míg ők is letusoltak. Viktor segített neki hajat mosni, és közben elmesélte, hogy nem vízfóbiás, kifejezetten szeret pancsolni, csak egy kellemetlen gyermekkori élmény miatt nem szívesen megy ismeretlen természetes vízbe. A talpán még ott van a kagyló nyoma, ami annyira megvágta, hogy napokig nem tudott rendesen menni, korcsolyázásról pedig szó sem lehetett. Az apja szerette volna, ha inkább úszik, de Viktort jobban elbűvölte a víz szilárd halmazállapota, mint a folyékony, és azt levegővel nem bírta annyira. Ahogy beindult a karrierje, ideje se lett volna uszodába járni a balett órák és korcsolyaedzés mellett, huszonéves fejjel pedig túl idősnek érezte magát ahhoz, hogy az úszásoktatáson bohóckodjon és lejárassa magát. Yuuri nem szólt semmit, csak megértően hallgatott, mert úgy érezte, ezzel közelebb kerül hozzá. Ezeket a történeteket egy egyszerű rajongó nem ismerhette, akkor sem, ha már több mint tíz éve követte a karrierjét. Ezek csak neki szóltak, a barátjának. Közelebb hozták az emberi Viktort, akit meg akart ismerni a mosolygó álarc mögött, aki ugyanúgy érez fájdalmat és tökéletlen, mint ő. Új fokra emelték a bizalmukat, és még azt is hagyta, hogy Viktor hálája jeléül megpuszilja az arcát.

Hetente párszor kijártak a partra, amikor az időjárás engedte. Valaki készített róluk paparazzifotókat. Yuuri eljutott arra a pontra, hogy ez ne érdekelje, Viktor pedig augusztus végére egész tisztességesen megtanult úszni.