Mesélő matrjoska

Roro még jó két hete adott nekem szavakat, hogy írjak rá szöszt. Kicsit elszaladt velem a ló, ugyanis több mint 7000 szót számlál a fic, ezért kettészedtem, holnap vagy holnapután kerül fel a második fele. Avagy a fic, amiben mindenki folyamatosan telefonál, ripityára töröm Viktor szívét, de szerencsére Yuuri ott van neki, hogy összerakja. 
Íródott rohamtempóban a kilencedik rész előtt - gyakorlatilag semmit sem tudunk Viktor múltjáról a sikeres karrierjén kívül, így próbáltam egy kicsit a fejébe látni. Ha utóbb kiderült, hogy teljesen más a családi háttere, akkor elnézést. 

Szokatlanul korán ébredt aznap; a redőny résein át tört fény szökött be, ami szúrta a szemét, ráadásul szeretőjévé avanzsálódott edzője nyugtalanul mocorgott a karjaiban. Szeretett volna aludni, hiszen az isten szerelmére, mégiscsak vasárnap van, akkor még Viktor maximalizmusa is megengedhetne neki egy kis pihenőt. Félálomban azonban még túl gyenge volt ahhoz, hogy visszahúzza, de a homlokcsók valamelyest kárpótolta.

- Yuuri, Yuuri, esik a hó! – hallotta Viktor izgatott kiabálását, és a férfi szélesre tárta az ablakot. A friss, télillatú levegő erőszakosan nyomult a szobába az elhasznált helyére, és Yuuri a fejére húzta a takarót. Az orosz csak nevetett és kisprintelt a szobából, Makkachin pedig némi fáziskéséssel, lelkes farkcsóválás közepette követte.

Vendéglátóhely lévén a családjában rajta kívül mindenki korán kelő volt, így nem okozott nagy felbolydulást Viktor zajongása. Ő maga csak akkor mászott ki az ágyból, amikor nővére kopogtatott az ajtófélfán, hogy legyen szíves megzabolázni a pasiját, aki egy szál köntösben, mezítláb táncol a pocsolyává olvadó első hóban. Szemüveg nélkül botorkált le a bejáratba, és rövidlátó szemeit szűkítve, megfeledkezve a hideg szélről figyelte Viktort és Makkachint, amint a sárban ugrabugrálnak. A haján még hópihék csillogtak, amikor a csuklójánál fogva berángatta a melegbe, és leteremtette, hogy edzőként, huszonhét éves fejjel igazán lehetne felelősségteljesebb, mert mit fog kezdeni nélküle így a döntő előtt, ha lebetegszik. Viktor arcára válaszul gyermeteg vigyor ült, ahogy jéghideg tenyerei közé fogta az arcát, és Yuuri megugrott az érintésre. Valahol értette már, miért olyan hidegek minden egyes alkalommal párja végtagjai, mert előszeretettel rohangált mezítláb, zokni nélkül, ha otthon voltak. Lefejtette magáról a kezeit, és a könyökénél fogva elvezette a fürdőszobába, hogy bedugja egy forró zuhany alá.

- Yuuri, nyugi, orosz vagyok, nem fázok meg olyan könnyen.

Mivel kedvese még akkor sem akart hinni neki, amikor a téli szauna és a jéghideg fürdő egészséges hatásait elemezte neki, egyszerűen berángatta magával a vízsugár alá. Yuuri nevetve, nem túl hihetően ellenkezett, aztán mégis levetkőzött. Viktor arcpirító dolgokat javasolt a felmelegedésre (már régen nem azért pirult el, mert zavarba jött), amibe csak azzal a feltétellel ment bele, hogy csendben marad, hiszen teltház van. Viktor azt javasolta, hogy akkor versenyezzenek, ki tud halkabb lenni.

Pár perccel később már nem tűnt olyan jó ötletnek, hogy belement a fogadásba, mert Viktor tapasztalata lévén istentelenül ügyes volt a nyelvével. Yuuri a szájára tapasztotta a kezét, hogy elnyomja a nyögéseit – ráadásul Viktor az orgazmus küszöbén hagyta ott, amikor már hevesen kapkodta a levegőt, és csak a saját vérét hallotta dörömbölni a fülében. Yuuri a zuhanyfülke falának támaszkodva próbált megnyugodni egy kicsit, mielőtt bosszúhadjáratot indított volna. Amikor úgy érezte, hogy már támaszkodás nélkül is biztosan meg tud állni a lábán, elkapta, és a falhoz szorította a neki háttal mosakodó oroszt, aki meglepetten nyögött fel, hogy aztán kéjes vigyorral összedörgölje a csípőjüket.

- Mit fogsz velem csinálni?

Nem kellett sokat várnia, hogy megtudja – és az is világos volt, hogy elvesztette a fogadást.

~

Edzés után Yuurinak nem volt más vágya, mint hazamenni, áztatni magát a forró vízben, aztán arccal a párnába feküdni, és tudomást sem venni a világról. Közeledve a döntőhöz még keményebben edzettek, és néha már maga Viktor szólt rá, hogy tartson pihenőt, és ne hajtsa magát összeesésig. Késő délután viszont rácsörgött a nővére, hogy szerezzen már be néhány hozzávalót a vacsorához, amit az anyjuk elfelejtett felírni a heti rendelésre, így hazafelé muszáj volt beugraniuk a sarki boltba.

Yuuri gyorsan megtalálta a keresett termékeket, míg Viktor minden második polcnál megállt, hogy elolvasson egy-egy angol nyelvű leírást – már ha volt a címkén. Már rég megszokta, hogy hosszadalmas vele bevásárolni, mert Viktor lelkes külföldiként mindent tudni akart a szokásaikról, főleg a konyhájukról. Néha elmerengett, hogy ő maga vajon tud-e főzni; megmosolyogtató gondolat volt a kötényes-fakanalas Viktor, de valahogy mégis szívesen megnézte volna. Most a szokásosnál is többet nézelődött, főleg a bolt méretéhez viszonyítva szegényes ajándékrészlegen. Érdeklődve bökdösött egy integető macskát, amikor mellé lépett.

- Szeretnél egyet? – kérdezte somolyogva.

- Igen, valamit jó lenne küldeni a nővéreméknek – biccentett elkomolyodva. – Szerinted odaérne még karácsonyig Szentpétervárra? Az ortodox később van.

- Ha eleget fizetsz, talán.

- Az nem gond – vágta rá azonnal. Yuurit néha zavarba hozta, ahogy gondolkodás nélkül szórta a pénzt; a versenyek után vagy csak úgy meghívta egy-egy puccosabb nyugati étterembe, ahol azt se tudta, melyik evőeszköz mire való. Persze Viktornak volt miből, neki nem voltak olyan aggodalmai, miből fogja kifizetni a versenyre való felkészítés költségeit. – Viszont akkor rendes csomagot akarok összeállítani, szép japán szuvenírekkel meg rengeteg édességgel, a kicsik imádnák. Segítesz nekem, Yuuri?

- Persze. De akkor tisztességes, autentikus dolgokat küldesz, nem ilyen utánzatot – suttogta, hogy az eladó meg ne hallja, amint nyíltan kritizálja az árut. – Az ajándékboltunkban szebb a választék.

- Imádlak! – rikkantotta elbűvölő mosollyal, ahogy röviden megszorította a kezét. Yuuri csak halványan viszonozta és örült, hogy párja túl izgatott ahhoz, hogy észrevegye, ahogy bűntudat kúszik fel a torkán.

Viktor még sosem említette a családját, ő pedig eleinte nem mert rákérdezni, mert mégiscsak az edzője. Később annyira belefeledkezett az edzésbe, hogy elfeledkezett erről a részletről, és bele sem gondolt, mi mindent hagyott ott Oroszországban a felépített karrierjén és a barátain kívül. Hiszen lehetetlen, hogy ne legyen senki a családjából, aki hiányolná, legalábbis magából kiindulva, aki Amerikából is, az időeltolódás ellenére is legalább két-három naponta felhívta az otthoniakat. Viktort azonban még interjúkban sem hallotta beszélni a családjáról, ahogy a partnereiről sem – ami kínos kamaszkori fantáziálásokhoz vezetett régen, de ezt a világért sem vallotta volna be, még ha egy részük valóra is vált. Eddig azt hitte, ez csak józan megfontolás, hogy ne zaklassák őket a rámenősebb rajongók vagy az újságírók, és csak most kezdett derengeni neki, hogy talán nem ez az oka.

Barátok lettek, aztán szeretők, és Viktor még mindig rettenetesen zárkózott volt, ha nem testiségről volt szó. Akár egy matrjoska, ami összeragadt a harmadik babánál, és nem lehet szétszedni, pedig Yuuri rettenetesen kíváncsi volt, mit rejt legbelül.

~

Viktor a következő napokat azzal töltötte, hogy elrángatta a városka összes létező édességboltjába. Yuurit megmosolyogtatta a lelkesedése, amivel összeválogatta a csomag tartalmát unokahúgainak, mindent tüzetesen megnézve, nehogy hibás áru legyen.

Este Yuuri szemüveg nélkül, homályos látással, fejét a párnán nyugtatva figyelte a férfit, amint hosszú-hosszú levelet ír. Haja előre esett, néha kisöpörte az arcából, míg a toll halkan, szinte alig hallhatóan sercegett a papíron. Makkachin egy ideig az ölében nyugtatta a fejét, de gazdája most nem foglalkozott vele, így simogatást remélve ugrott fel az ágyra. Átvetette karját a kutyán, kinyújtóztatta fájó tagjait, és elszunyókált a jó melegben.

Arra ébredt, hogy az asztali lámpa fénye majd’ kiveri a szemét. Odakint már besötétedett, ő pedig fordult volna a fal felé, de Viktor észrevette a mozgolódását és felpattant. – Yuuri! Yurochka kicsim, szeretném, ha aláírnád a levelem.

- Oh, ez megtisztelő – motyogta álomtól kásás hangon, ahogy némi noszogatás után kimászott a kutya alól. Hiába tapogatózott a szemüvege után az éjjeliszekrényen, az már Viktornál volt, aki rögtön az ölébe húzta, amint az asztalhoz lépett. Finoman, ügyelve arra, hogy ne sértse meg, feladta rá a szemüvegét. Yuurinak eleinte furcsán intim volt ez a gesztus, aztán hozzászokott.

Kicsit zavartan pislogott az orosz nyelvű szövegre, álomtól kásás fejjel nem talált benne értelmes szavakat – ennyit a szabad kredites oroszóráiról, amikről direkt nem szólt senkinek, nehogy aztán párja csak az anyanyelvén akarjon vele beszélni. Viktor cirill betűi annyival másabbul néztek ki, mint a latinok, mindegyiket összekötötte, és a szálkás-kerek vonalakat látva nem tudta szétválasztani a betűket. Olyan volt, mintha a férfi személyiségének egy új oldalát látná. Valahogy nem akart belerondítani a nyomtatott latin betűivel.

- Szóval hol írjam alá?

- Itt alul – mutatott egy pontra, ahol Vitya állt. Az egyetlen szó, amit biztosan ki tudott olvasni, mert unalmas óráiban már annyiszor leírta. – Tudsz valami üdvözletet is írni nekik japánul?

- Hogy hívják a nővéredet?

- Katyusha.

Yuuri megtámasztotta az ajkán a tollat, kicsit gondolkozott, mielőtt egy viszonylag semlegesebb mondatot írt. Üdvözlet Japánból, boldog karácsonyt és szerencsés újévet kívánok. A nevét mégsem írta bele, azt valahogy túl személyesnek és bizalmaskodónak érezte anélkül, hogy találkoztak volna, és nem akarta ismeretlenül letegezni. Viktor adott az arcára egy puszit, összehajtotta a levelet, és lehessegette az öléből, hogy összerakhassa a csomagot. Hiroko éppen akkor nézett be hozzájuk; megmosolyogta a nagy készülődés, és ő is hozott pár apróságot, mint hűtőmágnesek és képeslapok, amiket Viktor hálásan fogadott, és kicsit tört japánsággal ugyan, de megköszönte.

- A szüleidnek nem akarsz küldeni valamit? – kérdezte. Viktornak nem is kellett párjára pillantania, Yuuri automatikusan tolmácsolt. Egy pillanatra megállt a keze, gyorsan megrázta a fejét, és fütyörészve elkezdte becelluxolni a doboz tetejét. Csak a szeme nem mosolygott már. Hiroko akaratlanul rátapintott arra az érzékeny pontra, amit Yuuri annyira igyekezett elkerülni.

~o~

Viktor kicsinek nem ugrált a karácsonyért; rendben, hívő ortodoxként a család az újévben ünnepelte, de az ajándékait összevonták a szülinapival. Míg más gyerekek lelkesen újságolták, mi mindent kaptak karácsonyra vagy a szülinapjukra, ő csak az egyikkel tudott eldicsekedni.

Ha mindenképpen valami pozitívumot kellett volna mondania, talán az adventi készülődést említi, ami nála gyermekkora óta összekötődött a versenyekre való kemény készüléssel. Ilyenkor általában reggeltől estig talpon volt; magánórák, aztán edzés és edzés végkimerülésig, otthon persze tökéletes eredményeket vártak el, hiszen a testmozgás serkenti az agyműködést, és ennyi mellett akkor neki már zseninek kellene lennie. Viktor viszont csak átlagos tanuló volt, és nem túlzottan érdekelte egyik tantárgy sem, ami nem a művészettel függött össze. Egyetemre is csak ímmel-ámmal adta be a jelentkezését, hogy aztán be se járjon, holott bármelyik hazai vagy külföldi intézmény szívesen látta volna a diákjaként.

Amit szeretett ezekben a hosszú, fárasztó napokban, az az edzés utáni bágyadt fáradtság volt, amikor céltalanul csatangolt a karácsonyi vásárban és meztelen, fagytól csípte kezei között forró csokit szorongatott.

Mennyit veszekedett vele Yakov, mire hajlandó volt a pályán kesztyűt húzni! Még meg is fenyegette, hogy addig nem léphet jégre, míg nincs rajta, Viktor pedig nem tehetett róla, mindig elhagyta őket. Otthon felrótták neki, hogy direkt csinálja, ahogy a füzeteit és könyveit is folyton elkutyulja. Viktornak fájt ez a feltételezés. Tehet ő róla, hogy a tömött metróban, zsebkendő után kutatva kirántja a zsebéből? A rengeteg lábtól észre se venni, ha elhagysz valamit.

Amikor azonban a karácsonyi vásárban sétált a jól megérdemelt forró csokijával, vagy gőzölgő édes teát szorongatott, mindenről megfeledkezett. Egyszerűen csak élvezte az ízeket és az illatokat: sült gesztenye, mandula és cukrozott alma. Néha nem tudott ellenállni, és vett magának abból is. A balett tanára bizonyára megjegyzést tett volna rá, hogy mindig csak a saját feje után megy, és nem gondol az alakjára. Gyanakodott rá, hogy csak irigyelte, amiért egy grammot se képes hízni. Már kicsinek is rettenetesen vékony volt.

A kesztyűprobléma végül úgy oldódott meg, hogy Yakov mindig berakatta vele az öltözőszekrénybe. A jellemét viszont nem lehetett ilyen egyszerűen bezárni egy szekrénybe. Viktor kiskorától fogva imádott a középpontban lenni, legyen az versszavalás vagy szerepjáték, a legtöbb embert könnyedén elbűvölte finom modorával és androgün bájával. Mindenkit, kivéve az apját, aki szintén maximalista művész volt, és teljesen kifordult önmagából felesége elvesztése után. Viktornak halvány emlékei voltak az édesanyjáról; azt mondták a rokonok, hogy tőle örökölte a szemeit és puha, szőke haját, de neki csak a meleg kezei és az ölelése rémlett, ami aztán összeolvadt Katyusháéval, aki átvette a háztartás vezetésének szerepét egészen addig, míg meg nem házasodott és el nem költözött. Viktor nem hibáztatta érte, de annyira hiányzott neki nővére jelenléte, hogy utána minden hétvégén náluk ebédelt, míg az apjuk egy olcsó kocsmában lopta a napot.

Visszagondolva talán az volt a baj, hogy túlságosan hasonlítottak; mindketten makacs maximalisták voltak, akik nem engedtek az igazukból. Az apján később eluralkodott az alkohol, ahogy a pályája lefelé ívelt, és Viktor egyre többször riadt arra a húszas évei derekán, hogy ő is a pohárért nyúl ihlettelenségében, vagy hogy összefoltozza a szívét.

Mert egy művész szíve törékeny üveg, és ő ezt a nehéz úton tanulta meg.

Korábban valahogy sosem érdekelte a szexualitása; az apja piszkálta ugyan a hosszú haja miatt, Katyusha megvédte, Yakov pedig lebeszélte arról az apját, hogy ollóval nekiessen a fürtjeinek. Ettől még nem lesz meleg, a közönség imádja azt a finom nőiességet, amit áraszt, ez fontos része a színpadképnek és a koreográfiának. Az apja valahol itt hagyta rá, hogy kövesse a munkásságát. Viktor néha hazavitt egy-egy lányt, hogy bizonyítson, habár nem igazán értette, mi olyan rettenetesen jó a szexben, hogy sokan nem tudtak neki ellenállni. Ő inkább beszélgetni szeretett a lányokkal, esetleg csókolózni, de minden több valahogy helytelennek tűnt.

Aztán berobbant az életébe Sasha – két évvel volt idősebb nála, hollófekete hajú, sápadt bőre halvány nyári szeplőkkel hintett, szemei fűzöldek. És gyönyörű volt, mégis áradt az egész lényéből az a heves, vad maszkulinitás, ami Viktorban nem volt meg, hiába kereste. Heves szívdobogás tört rá, akárhányszor közös térben voltak, vagy látta nyers erővel hasítani a jeget egy-egy meccsen.

Augusztus végi éjszaka volt, amikor egy tábortűz körül ültek, és az égen ragyogtak az első, rég nem látott csillagok. Hangosan daloltak, és Viktor úgy gondolta, nem annyira feltűnő, ha bámulja a gitározó Sashát. Mindannyian felöntöttek a garatra, a párocskák egy idő után elvonultak, és a hangos röhögésük messze szállt a víz fölött. A hokis fiúk nagy hangon szidták a liberális nyugati országokat, ahol azok a rohadt buzik teljesen átvették a hatalmat, és Viktornak elszorult a torka, amikor Sasha is helyeselt. Nem akarta felcímkézni magát, de ha kiderülne, hogy mennyire oda van érte, biztosan megtennék ezt helyette. Erőltetetten nevetett fel, amikor a fiúk ránéztek megerősítésért, és nagyot kortyolt az üvegből.

Az este további része darabokra hullott; egy ponton a fa tövére hányó Georgi hátát simogatta és befejezte a sörét; őrült módjára ugráltak a tűz körül a hordozható magnóból sikoltó popszámra, akár holmi megkésett pogányok Szent Iván éjen; valaki megfogta a fenekét, és a derekánál fogva magához rántotta.

- Olyan vagy, mint egy lány – lihegte később Sasha, amikor a kocsi hátsó ülésén feküdtek összegabalyodva, félig meztelenül. Hosszú lábuk kilógott a nyitott ajtón, kényelmetlen póz volt, és Viktor mégis azt hitte, majd kiugrik a szíve a boldogságtól és az izgatottságtól.

- Az baj? – kérdezte, mielőtt felnyögött volna, ahogy a másik fiú a vállába harapott. Kiszáradt a torka és nyelnie kellett, hogy újra megszólalhasson. – Megmutathatom, hogy nem vagyok az…

- Nem érdekel – vágott közbe Sasha, ahogy vadul összepréselte az ajkukat. Viktor megszorította a derekát. Maga is meglepődött, mennyivel jobban élvezi ezt a helyzetet; úgy érezte, a lányokkal olyan finoman kell bánni, akár a törékeny finom üvegpoharakkal egy vitrinből, túl sebezhetőnek tűntek, de végre itt van az az ember, akivel egyenrangúak, akit nem fog megsérteni, ha szabadjára engedi a vágyait, aki…

- Fordulj meg – suttogta Sasha. Elkerekedtek a szemei, aztán némi noszogatásra engedelmeskedett; bevágta a könyökét az egyik elülső ülésbe, de nem érdekelte a karján végigfutó fájdalom. Sasha lerángatta róla a farmert a térdéig, valamelyest megkönnyebbült, aztán felszisszent és élesen szívta be a levegőt, amikor az ujja beléhatolt.

- Csináltad már, nem?

- Csak lánnyal.

- Na, akkor most te vagy a lány.

Viktor utóbb gyanakodott rá, hogy még Sasha sem volt előtte férfival; abban a pillanatban azonban nem érdekelte, mindketten részegek voltak, szédült az alkoholtól és a boldogságtól. Maga az aktus rövid és nyers volt, és csak szakadozott képekben emlékezett rá. Sasha utána megeskette, hogy nem beszél róla senkinek, és akkor titokban folytathatják. Lelkesen rábólintott és belécsimpaszkodott, mire a másik fiú esetlenül átölelte, és meglapogatta a hátát, mielőtt hazafuvarozta volna. Félrészegen, hajnalok-hajnalán esett haza, a csörömpölésével felriaszthatott pár embert a lakóházban, és másnap óvatosan mozgott, mert hasogatott a feje a másnaposságtól, más tájai pedig a szextől. Szerencsére senki sem tett megjegyzést a kiszívott nyakára vagy a lehetetlenül kócos hajára.

Kettejük közül ő kereste többször a másikat, Sasha gyakorlatilag csak akkor hívta magától, ha ki volt éhezve. Elhessegette a gondolatot, hogy ez baj lenne. Néha ellógott a próbáról csak hogy láthassa a meccseit, habár magát a jéghokit túl durva sportnak látta, a hatalmas ruhák elrejtették a szép testeket és a kecses mozdulatokat. Műanyagdobozban vitt házi süteményt Sashának, amit aztán a táskájába csempészett, és a fiú mindig elfelejtette visszahozni a tárolóedényeket. Egyszer odament hozzá edzés után; a levegő állott és büdös volt az öltözőben a sportolók izzadságától, valaki megfüttyögte, mert hátulról, leeresztett hajjal pont úgy nézett ki, mint egy eltévedt lány, és életében először gyűlölte azt a feminitást, ami a védjegye volt. Valaki gúnyosan fújt, mit keres már megint itt ez a buzi a férfiak között, és Viktornak elszorult a torka, amikor Sasha nem szólt semmit a védelmében. Ezután társaságban inkább távol maradt tőle, mert az mindkettőjüknek egyszerűbb volt.

Katyusha aggódott érte. Igen, megszegte az ígéretét és mesélt róluk neki, amikor már nem volt elég, hogy jégre vitte a vágyakozó és szerelem fűtötte érzéseit. Világgá akarta kiáltani ezt az érzést, de helyette csak Yakov ordibált vele, amikor Sasha miatt hagyta ki a gyakorlást, de világos volt, hogy csak saját magától tud észhez térni.

~

Szinte megjósolható volt, hogy az első ember, aki valahonnan ki fogja dobni, az az apja lesz. Elszámolták magukat, és a férfi pont belesétált a jelenetbe, amint Sashával vetkőztetik egymást. Szinte megfagyott a szobában a levegő, ahogy Sasha lelökte magáról, és Viktor dadogva magyarázkodni kezdett, hogy ez nem egészen az, aminek látszik, de az apja kiabálása elnyomta a hangját. Sasha villámgyorsan kapta magára a ruháit, és búcsú nélkül kimenekült a lakásból.

Viktor nem emlékezett rá, hogyan és mikor jutott ki az utcára, de amikor a hóban toporgott a jégpálya előtt a beázott cipőjében, nyilvánvaló volt, hogy a sietség ellenére jobban kellett volna figyelnie, mit kap magára. Próbálta elérni Sashat, de a fiú folyton kinyomta, a szülei pedig nem vették föl, így azt sem tudta, hogy szerencsésen hazaért-e. Katyushát nem hívhatta az éjszaka közepén a baba miatt, aztán le is merült a telefonja, és éppen volt annyi aprója, hogy jobb ötlete nem lévén felhívja Yakovot egy telefonfülkéből, aki három csörgés után felvette. Az ismerős, barátságtalan hang megnyugtatta annyira, hogy pár mondatban össze tudja foglalni mi történt: az apja kidobta a lakásból, mert ő nem egy ribancot nevelt, aki a normális emberek otthonában dugatja magát egy másik ficsúrral. Yakov ráreccsent, hogy ez túl sok információ, nem kíváncsi a részletekre, csak mondja meg, hol van, érte megy.

Ahogy lerakta, rászakadt a magány és a félelem a jövőtől. Eddig mindig sikeresen keresztül tudta vinni az akaratát otthon, akármennyire nem jöttek ki az apjával. A veszekedés után azonban egyértelmű volt, hogy nem akar hazamenni, és őt sem látják otthon szívesen, legalábbis nem mostanában. Oroszország világbajnokának egy katasztrófa a családi élete, mit szólnának a rajongói a botrányhoz, hogy nincs hová mennie, ráadásul egyértelműen a férfiakat preferálja. Nem az első sportoló lenne, akinek ebben megy tönkre a karrierje.

Helyben ugrált, hogy felmelegítse magát, és összedörgölte a fagyos szél csípte kezeit. Ölni tudott volna a szekrényébe zárt kesztyűkért. Felhúzta az orra elé a sálat, amit Sasha hagyott nála. Még érezte benne az illatát, ami most nem nyugtatta meg, csak újra felidézte a helyzetet, ami miatt most a hidegben, a jégpálya eresze alatt toporog. Azt kívánta, bár leválna egy jégcsap a tetőről és a vállába fúródna, hogy felriadjon ebből a lehetetlen helyzetből.

- Elment az a csöppnyi eszed is? – morogta Yakov, amikor felrángatta a fagyos lépcsőkről, ahová lekuporodott a szél elől. Viktor egészen idáig igyekezett visszanyelni a könnyeit, mert tudta, hogy ha egyszer elerednek, nem lesz visszaút, és a finom cseppek biztosan az arcára fagynának a januári éjszakán. A karjaiba vetette magát, és Yakov zavartan veregette meg a hátát. – Gyere, Vitya, hideg van.

- Kidobott, egyszerűen kidobott! Eddig nem érdekelte, mit csinálok, nyerhettem akármennyi versenyt, akkor miért érdekli, hogy kivel fekszem le – szipogta a kabátja vállába. Yakov határozottan lefejtette magáról, és az autó hátsó ülésére terelte, ahol a fiú összegömbölyödött, és tovább pityergett arcát a poros üléshuzathoz nyomva. Nem érdekelte a zsebkendő, amit edzője odanyújtott neki.

- Engem nem érdekel, kivel mit csinálsz, amíg ez nem hat ki a teljesítményedre. Oroszország legjobb műkorcsolyázója vagy, nem fogom engedni, hogy idény közben elhagyd magad, mert úgy érzed, hogy itt a világ vége.

Viktor összeszorította a szemét, és a fülére tapasztotta a sálját, de ez nem tudta kirekeszteni Yakov hangját.

- Innentől kezdve csak magadra koncentrálsz. A szállás miatt ne aggódj, szerzek neked egy kollégiumi helyet.

Csak egy halk, rekedt köszönömre futotta, amit a férfi talán meg sem hallott – mindenesetre megtartotta az ígéretét, cserében pedig Viktor valahogy összekaparta a büszkeségét, bezárta az érzelmeit valahová a szíve mélyére, hogy betarthassa a ki nem mondott egyezmény rá eső részét. 

A novella másik fele a mesélő matrjoska címke alatt található~