Galád csábító

Korhatáros szösz~ Avagy a fandomnak több top!Yuurira van szüksége meg amúgy is le a sztereotípiákkal! Született egy kép alapján, aminek az eredeti posztját az istennek se találom, pedig pár nappal ezelőtt jött szembe, de azért itt a kép.

És most úgy teszek, mintha tudnék ennyire korhatárosat írni, azért lássuk be, hogy az ártatlanabb fluff az én asztalom. 

Utólag is ezzel kívánok boldog ötödik születésnapot a blogomnak! :3
(Tizenkettedikén töltötte be, és pedig rettenetes anya vagyok, mert elfelejtettem.)

- Vityaa!

A füle botját se hajlandó mozdítani; még nem egészen tért magához az előző orgazmustól, és csak bágyadtan fekszik a párnák között, miután utolsó erejével legördült párjáról, hogy ne nyomja meg túlságosan. Yuuri már a könyökén támaszkodik, és finoman megszorítja a kezét, mielőtt elkezdené finoman simogatni a hátát. Viktor ajkára lusta, elégedett mosoly kúszik, ahogy megérezi párja leheletét a fülén.

- Még egy kör?

Viktor ezt hallva halkan felnevet, és a tenyerébe csókol, amikor Yuuri keze az arcához rebben. – Még ki kell hevernem az előzőt.

Félig hunyt pillái alól látja, hogy Yuuri milyen szélesen vigyorog. Egy valódi démont teremtett, amikor lefeküdtek, és természetesen nem tud neki ellenállni – nem mintha ellenére lenne az az erósz, ahogy a fiatalabbik minden egyes alkalommal ráveti magát.

- Adj legalább tíz percet – nyögi megadóan, mire Yuuri megpuszilja a homlokát és felkel. Két pohár vízzel tér vissza; Viktor mohón iszik, összerezzen a hideg vízcseppektől, amik legördülnek a mellkasán, de elégedetten konstatálja, hogy ez még mindig milyen hatást tesz Yuurira. A fiú élesebben szívja be a levegőt és feltűnően nagyot nyel, és Viktor a nyakára akarja tapasztani az ajkát ott, ahol az ádámcsutkája mozdul, hogy vörösre szívja fölötte a vékony bőrt. Helyette viszont csak beszédes pillantást vet rá, ahogy visszaejti magát a párnákra. Yuuri kiveszi a kezéből a poharat és melléfekszik, félig átkarolva, hogy finoman masszírozza fáradt izmait. Felsóhajt a gyengéd érintésekre, párja lelkesen folytatja, bár ahogy lejjebb halad a gerince mentén, az érintések egyre érzékiebbé válnak.

- Nem vagyok hajlandó felkelni – motyogja a párnába, habár az ágyéka erről más véleménnyel van. Yuuri halkan felnevet (a tarkóján kellemes borzongás fut végig; nem is emlékszik, mikor volt rá utoljára valaki ilyen hatással), és a tarkójába csókol.

- Nem is kell, majd csinálok én mindent.

- Oh…

- Rendben van? Tetszene? – A hangja most először tűnik bizonytalannak az éjszaka folyamán, habár az egyik keze már a fenekén van, az ujjai gyengéden köröznek a bőrén.

- Imádnám – dorombolja, és megemeli egy kicsit az alsótestét, amikor Yuuri jobbja is lecsúszik a csípőjére. Megcsókol egy anyajegyet a vállán, mielőtt a síkosítóért nyúlna.

 - Szólj, ha nem jól csinálom.

- Biztos jól fogod… oh… ügyes vagy, ne hagyd abba…

Imádja, hogy Yuuri olyan gyengéd és figyelmes, hogy közben apró puszikat hint el a gerince és a nyaka mentén, és magát is meglepi, hogy kezd türelmetlen lenni – holott fordított helyzetben nevetve inti türelemre Yuurit, nehogy megsértse magát a ficergésével. Yuuri ügyes ujjai hamar megtalálják azt a pontot, amitől mindig menthetetlenül remegni kezd; hallja, amint elégedetten kuncog a füle mellett, a lehelete még jobban felhevíti amúgy is kipirult bőrét.

– Elég lesz, tedd be – nyög fel. Nem kell kétszer mondania, Yuuri megtámaszkodik a dereka mellett baljával tartva a csípőjét, ahogy lassan belecsúszik. Viktor újra felsóhajt, a fejét hátraveti, míg Yuuri mély levegőt vesz, hogy lenyugtassa magát, míg ujjai finom köröket rajzol a bőrére. Viktor nem kíván mást, mint hogy végre mozogjon rajta, és bíztatóan megemeli a csípőjét, amennyire a rajta lévő súly engedi. Yuuri veszi az adást, mert megszorítja a derekát, és óvatosan mozogni kezd; a mozdulatai ugyan még bizonytalanok egy kicsit, de Viktor lelkesen adja a visszajelzést. Érzi, amint a vállába csókol és a haját simogatja, mielőtt összekulcsolná a kezüket. Mosolyogva figyeli a vékony, inas ujjakat, ahogy vele együtt szorítanak rá a lepedőre.

- Gyorsabban – suttogja, de nem biztos benne, hogy angolul vagy az anyanyelvén szólal meg, de Yuuri mégis érti. Elengedi a kezét, hogy széjjelébb húzva a lábait – áldott legyen a rugalmassága – teljesítse a kérést. És valahol ezen a ponton felejt el Viktor a közös nyelven, és teljesen összefüggéstelenül nyög orosz szavakat. A kezük újra összetalálkozik az ölében, és csak pár érintés kell ahhoz, hogy elmenjen, Yuuri néhány lökés után követi.

Utána percekig feküdnek az ágyon, Yuuri még mindig félig rajta fekszik, és csak pihegnek. Most már végképp nem akaródzik megmozdulni, nem, örökre itt fog maradni ezen a matracon, és még arra is lusta, hogy fejét visszaemelje a párnára. Aztán Yuuri mocorogni kezd, megpuszilja a fülét és a szája sarkát, mire Viktor ajka bágyadt-szerelmes mosolyra húzódik.

- Végül azért csak megmozdultál. – Érzi a bőrén Yuuri somolygását, és muszáj felnevetnie.

- Nem tudtam ellenállni a galád csábításnak.

Yuuri megsimogatja az arcát, és ahogy közelebb hajol, összedörgöli az orrukat, mire ő utolsó erejét összeszedve átfogja a csuklóját és szájon csókolja. A nyelve ellenállás nélkül hatol az ajkai közé, habár Yuuri túl fáradt ahhoz, hogy rendesen viszonozza, csak átmászik a másik oldalára, hogy végre szemtől szembe legyenek, és a mellkasára hajtva fejét átkarolja.

- Jó mesterem volt.