Gyakorlat kérdése

Megtöröm kicsit a Ladybug-uralmat, mert most egy Magi ficet hoztam, és tőlem szokatlan mértékben korhatáros. Miután láttam, hogy néznek ki most SphinTiték, és hogy még mindig nagyon házasok, muszáj volt befejeznem ezt a ficet. :3
(És vannak okai, hogy nem írok gyakrabban ilyet. x"D)

Finom, gyengéd érintések a bőrén, ahogy Sphintus lesimítja róla a ruha redőit és rétegeit egymás után sorban, hogy a testéhez férjen; ilyenkor mindig olyan érzése volt, mintha nem ugyanaz az ember lenne, aki felsóhajt, hagyja magát, és legalább olyan sietősen viszonozza a simogatást. Nem tudott betelni a közelségével, és mégis…

Ismét leállította, mielőtt a keze az ölébe siklott volna. Eltolta, szinte el is lökte magától, a gyógyító meglepetten pillantott le rá.

- Mi a baj?

- Még… én még sosem… - dadogta és félrenézett, mire Sphintus csak összefűzte az ujjaikat.

- Én sem – felelte. – Nincs ezzel baj.

- Fogalmam sincs, hogy kell – vallotta be. – Nem tudom, ez hogy működik két férfi között, te tudod?

- Oh… - Feltápászkodott, Titus követte pillantásával minden egyes mozdulatát, de továbbra is fekve maradt, és próbált felülkerekedni izgatottságán.

- Ha megkérlek, elmondod?

Nem sokszor látta Sphintust zavarba jönni; most viszont egészen kipirult, láthatóan kellemetlenül érezte magát, és félrepillantott. – A másik magi nem mondott róla semmit?

- Nem tartotta fontosnak, hogy tudjak az ilyen… dolgokról. – Feltámaszkodott a könyökére, hogy jobban lássa a másikat. – Úgy volt vele, hogy biztos nem lesz rá szükségem Magnostadtban.

- Értem…

- Szóval elmondod, hogy kell? – biccentette félre a fejét. – Én szeretném, ha…

Sphintus a két tenyere közé fogta az arcát, és homlokon csókolta, majd felpattant. – Mindjárt jövök.

- Valami rosszat mondtam? – kiabált még utána Titus, de választ nem kapott; visszahuppant az ágyba, fintorgott. Talán hagynia kellett volna, hogy Sphintus folytassa, akármit is csinál, jó érzés volt, a technikai részére majd rájön közben… Frusztráltan fordult a hasára és a párnába temette az arcát.

Másnap az asztalán talált egy adag pergament, amit minden bizonnyal a heliohapti hagyott ott, mert felismerni vélte az írását a mellékelt cetlin.

Olvasd el ezeket, és ha kérdésed van, arra válaszolok.

*

Titus hamarosan tudomásul vette, hogy kedvese addig bizony nem fog szóba állni vele, míg bizonyosságot nem nyert arról, hogy elolvasta az iratokat.

Eleinte nehezen fogott hozzá. Zavarban volt, de a névtelen író a sorok mögül arra bíztatta, hogy nyúljon nyugodtan magához, hiszen így ismerheti meg a testét, és ez előbbre való, mint a másiké.

Titus gyakorolt esténként a félhomályban, ha egyedül volt. Egyszer rányitottak, de sikerült leküzdenie a szégyenkezését.

Sphintus kezét képzelte oda, aztán az egész lényét, amint legutóbb fölé mászott, és tétovázás nélkül vetkőztette. Tetszetős és izgató gondolat volt.

Amikor a legközelebb esedékes volt egy orvosi vizsgálat, Titus összetekerve odakészítette az asztalra a könyveket, míg ő maga szőlőillatba burkolódzva állt a teraszajtóban, a lugas kezdetén. Sphintus ott talált rá, és ő örömmel fogadta az üdvözlő ölelését, majd engedelmesen leült a székre. A gyógyító leguggolt elé, és a csuklóját kezdte el tapogatni.

- Mindent elolvastam – jegyezte meg hirtelen, mire Sphintus felpillantott rá.

- És, mire jutottál? Van kérdésed?

- Valamikor időt szakíthatnál rám – mondta merengve. – Lennének kérdéseim, főleg a gyakorlatról.

Sphintus elpirult és nyelt egyet. – Re-rendben, de most tereld el a gondolataidat, különben sosem normalizálódik a pulzusod.

- Ez nem ér.

Titus ezen a napon nyűgös páciensnek bizonyult; alig hagyta, hogy vért vegyen tőle, nyafogott a tű miatt, talán az jutott róla eszébe, amikor majdnem növényvacsorává vált, ha Sphintus nem menti meg. A vérvétel viszont nem csak a saját egészségét szolgálta, ugyanis a heliohapti – a beleegyezésével – veszélytelen kísérleteket folytatott rajta, hogy a tudomány többet tudjon meg a rukh választotta emberekről, és a nyolcas típusú mágiával fejlesztett emberi testről.

A vizsgálat végeztével a magi a nyakába csimpaszkodott, és olyan hosszúra nyújtotta a búcsúcsókot, amit szusszal még bírtak.

- Feküdj le, és igyál sok vizet – rendelkezett. – Majd pár nap múlva visszatérünk a könyvekre.

- Nem lehetne most? – nyafogta Titus kiskutya szemeket meresztve rá, és ő majdnem elcsábult. – Azóta rám se bagózol.

- Nem – felelte szigorúan, és vigasztalóan megsimogatta a haját. – Péntek délutánra szabaddá teszem magam.

Ez nem volt túlságosan meggondolt ígéret tekintve a tanulnivalókat, és a nem várt családi eseményeket, de igyekezett Titus két szép szeméért és a mosolyáért, no meg önmagára is gondolt.

És a kíváncsiság…

Más részről viszont most már halogatta volna a dolgot. Ilyen téren még ő sem rendelkezett több tapasztalattal, mint amennyit csókolóztak, és Titus bizonyára az ellenkezőjét gondolja… még a végén ki is ábrándul.

Mindennek tökéletesnek kell lennie.

A megbeszélt péntek délutánon kissé lámpalázasan indult a palotába; meghagyta a családjának, hogy dolga van, és legfeljebb csak késő este esik haza (ha Titus előbb ki nem rúgja). Szedett egy csokorra valót az útszéli vadvirágokból, amit azzal a lendülttel el is hajított, amint rájött, mennyire nyálas. Nagy lelkierőbe tellett, hogy ne gyújtson pipára; Titust eddig sosem zavarta, de azért mégsem kellene füstbe burkolódzva beállítania.

- Muu halálra edzett – fogadta Titus nyűgös hangulatban. – Meg sem bírok mozdulni, van valami csodaszered?

- Neked is szia, kisherceg.

A magi előző kijelentését meghazudtolva felkelt a szövött nyugágyból, és üdvözlő csókot nyomott az arcára. Sphintus kezébe hűvös üvegcse csusszant. Kukulcan megérezve közöttük a feszültséget lekúszott a nyakából, és egy napos hely után nézett az ablakban, a függöny mögött.

- Megmasszírozhatnál.

Kézen fogva húzta a baldachinos, csupa párna ágyhoz, és nem tudta figyelmen kívül hagyni az előkészületeket, amik ugyan apróságok voltak, de neki, aki szinte minden nap járt itt, rögtön szemet szúrtak.

A behúzott selyemfüggönyök megszűrték, lágyították a késődélutáni fényeket, kellemes félhomályt teremtve, melyben önkéntelenül a többi érzékszervére hagyatkozott. Levendula és rozmaring vegyült Titus illatába, ami a megszokottnál intenzívebben ütötte meg az orrát, amikor a reimi leült az ágyra, és elkezdte levenni a tunikáját. Sphintus nem tudta, hová nézzen zavarában, holott már nem egyszer látta meztelenül. Ez a szituáció most más volt; nem vizsgálat, nem vészhelyzet.

- Ne csak állj és bambulj ott, segíts! – riasztotta fel a bámulásból Titus éles hangja. Mintha ólomból lettek volna a lábai, úgy lépett hozzá, és ahogy leült, finoman végigsimított a vállán és a nyakán, mire a magi megborzongott.

Szóval mégsem olyan magabiztos, amilyennek mutatja magát. Ez azért megnyugtatta valamelyest.

Félrehúzta a haját, és kicsatolta a pántot. A redők sorra hullottak le Titus porcelán bőréről, felfedve a vállát, a mellkasát és a hátát. Anyajegyek kusza, rendezetlen hálózata került szeme elé, melyeket ha összekötne, talán mégis értelmes képet kapna, a bőre alatt látta a kék ereket, és hiába a rendes koszt, a kulcscsontja és a lapockacsontja alkatából eredően erősen kiállt. Megcsókolta a vállát, mire a magi jólesőt sóhajtott. Kinyitotta az üvegcsét, új, fűszeres illat csapta meg az orrát, és elrendelte, hogy feküdjön hasra. Titus engedelmesen elnyúlt az ágyon, az anyagredők pedig teljesen felfedték a testét.

Emlékeztette magát arra, hogy már szabad bámulnia, kettesben vannak. Szabadon gyönyörködhet Titus meztelen testének látványában, követheti mutatóujjával a kéken derengő erek vonalát, és a szépségének szentelheti magát.

Emellett persze még mindig mélységesen zavarban volt.

A reimi mocorogni kezdett, balra fordította a fejét, és kilesett pillái alól.

- Na?

- Mindjárt kezdem… - Óvatosan ráült a combjaira. – Nem vagyok nehéz?

Titus nemet motyogott. Amikor az illatos olajból a gerince mellé csepegtetett, összerezzent, és Sphintus körkörös mozdulatokkal elkezdte szétoszlatni a hátán a folyadékot. Érezte, ahogy a kezei alatt mozdulatról mozdulatra ellazulnak a szálkás izmok. Végigzongorázott a gerince két oldalán és a bordáin.

- Ne csikizz – nevetett fel, amikor már azt hitte, elszundított.

- Örülök, kisherceg, hogy nem alszol.

- Mintha tudnék…

Sphintus egy hirtelen ötlettől vezérelve a hátához simult, és az ajkaival megkereste a hajtömeg alatt a nyakát. A fiú megdermedt, ő is érezte azt, amit a másik.

Mintha elektromosság cikázott volna a tagjain… és valami nagyon más, nagyon új, meleg érzés indult ki a hasából lefelé. Titus nem tudott tovább nyugton maradni, muszáj volt megmozdulnia, előre, aztán hátra lökte a csípőjét, és Sphintusnak elakadt a lélegzete. Legördült róla, és elfeküdt mellett hevesen fel-alá mozgó mellkassal. A szőke felé fordult, félresöpörte az arcából a haját.

- Valamit rosszul csináltam?

Gyorsan megrázta a fejét, és próbált elvonatkoztatni a ténytől, hogy Titus már teljesen meztelen – nem sok sikerrel, mert a magi feltámaszkodott a könyökére, hogy végigmérhesse. Feszélyezte, hogy kettejük közül csak ő a meztelen, de Sphintus ruhátlan testének látványától csak még jobban zavarba jött volna.

Ennyit a magabiztosságról.

- Szabad? – kérdezte végül bátortalanul, mire a heliohapti csak bólintott, és közelebb fordult. Titus érdeklődve futtatta végig ujjait a derekán, a napbarnított kreol bőr alatt húzódó izmokon, a vászon alá, a hasára csúsztatta a kezét, majd az ölébe. Visszahúzta a kezét, holott Sphintus csak ugyanúgy zavarban volt, egyáltalán nem volt ellenére az érintés. Felült és kioldotta az övét, hogy jobban hozzáférhessen.

Miért ilyen istentelenül szép? Igaz, hogy valamelyest hízott Remanóban, hála a rendszeres étkezésnek és a reimi specialitásoknak, de ez egyáltalán nem vált hátrányára, sőt. Ez volt az első alkalom, hogy minden következményugratás nélkül megnézhette meztelenül, és tetszett neki, amit látott.

- Ez annyira nem ér – bökte meg a mellkasát. – Te szabadon kukkolhatsz, akárhányszor vizsgálni támad kedved, de nekem csak most…

- Olyankor szigorúan orvosi szemmel nézlek – szúrta közbe túlságosan is gyorsan.

- Persze, és majd kiesik a szemed.

- Túlreagálod.

Titus hitetlenkedve szusszantott, de tudta, hogy nincs értelme most vitatkozni. Inkább újra Sphintus derekára csúsztatta a kezét, majd a mutatóujja megtalálta a köldökét. Hallott róla, hogy a heliohaptiak érzékenyek a hasukra, talán később kihasználhatja ezt… tetszett neki, ahogy a gyógyító megremeg az érintése alatt. Rámosolygott, ahogy az ajkára hajolt, lassan, érzékiek csókolóztak, Titus eleinte nem is figyelte, merre jár Sphintus, csak akkor nyögött fel meglepetten, amikor a keze a combjairól az ágyékához siklott. Muszáj volt elszakadnia tőle, hogy levegőhöz jusson, és érdeklődve az ölébe pillantson. Aztán zavarában mélyen elpirult, és inkább a bordó baldachinfüggönyt kezdte tanulmányozni.

- Oh…

- Abbahagyhatjuk, ha ez túl sok – motyogta halkan Sphintus. – Nem muszáj most… - Távolabb húzódott volna, de a magi elkapta a csuklóját, és az oldalára rántotta, hogy egymás szemébe nézhessenek.

- Csa-csak kicsit… nagyon zavarban vagyok – vallotta be.

- Magadnak már csináltad, ugye?

Titus aprót biccentett.

- Oké… még másnak nem…

- Jaj, fogd be! – csattant fel. – Én se, szóval nincs összehasonlítási alapom.

- Tudom – vigyorgott rá.

Titus türelmetlenül felnyögött.

- Csak ne felejts el levegőt venni, kisherceg, és szólj, ha valami nem tetszik. – Elkapta a másik kutakodó kezét a combtövénél. – Így nem tudok koncentrálni.

Titus az ajkába harapott – vöröslöttek és megduzzadtak a korábbi csókjaitól és az izgalomtól, Sphintus legszívesebben hevesen rávetette volna magát, de nem akarta megijeszteni.

- Akkor mit csináljak a kezeimmel?

- Hagyd… mondjuk a vállamon.

Összedöntötték a homlokukat, és Titus halkan nyöszörgött, ahogy Sphintus finoman a merevedésére fonta az ujjait. Először lassan simogatta, aztán módosított az ütemen, és ő végképp nem tudott ellenállni az ölét ellepő forróságnak. A csúcs hamar és meglepő hevességgel tört rá, elakadt a lélegzete, erősen szorította Sphintus vállát, szinte a bőrébe vájta a körmeit. Aztán keményen megcsókolta, a nyakához fúrta az arcát, és a fogai közé vette a karamell színű bőrt a kulcscsontján, finoman szívogatta, Sphintus a hajába túrva masszírozta a tarkóját, hogy bíztassa. Titus halkan dudorászott egy hamis dallamot, a kezei a derekáról a combjára vándoroltak, ahogy elhúzódott, hogy a fűzöld szemekbe nézzen. Sphintus a mellkasát simogatta, jól esett meztelen bőrén a napcserzette erős kezek érintése. Bizonyosságot nyerendő az ölébe pillantott, és cserfes vigyor kúszott az ajkára. Közelebb hajolt, épp csak egy lélegzetnyire a fülétől suttogta:

- A számmal is csinálhatom?

Sphintus pupillái egészen kitágultak, és legszívesebben az ölébe rántotta volna. Igen, igen, igen! Rettenetesen kiszáradt a torka, így csak biccenteni tudott, de párja ennyiből is értette. Mosolyogva érintette össze az ajkaikat, aztán a hajába túrt, és keményebben csókolta, nyelve szinte erőszakosan tört utat magának. Nem bánta, ő viszonzásul a magi derekába markolt. Szinte hallotta, hogyan verdes a szíve. Beleharapott az ajkába, mire ő halkan felnyögött.

- A fogaidat lent ne…

- Máshol lehet?

Sphintus csak hümmögött, és újra a hajába markolt a tarkójánál, ahogy a mellkasán és a hasán hagyott hátra vöröslő csókfoltokat. Titus felkuncogott a gondolatra, hogy társának talán valami konzervatívabb ruhát kell felvennie holnap, ha nem akarja, hogy faggassák, honnan vannak a foltok.

Sphintus a párnák közé dőlt, ahogy a magi a lábai közé fészkelte magát. Karjait átfűzte a combjai alatt, hogy megtámassza magát és feljebb emelje a csípőjét, az ujjai lassú, érzéki mozdulatokkal cirógatták a bőrét, és a gyógyító még sosem érezte magát ennyire kiszolgáltatva valakinek. Az egyik élénk és visszatérő erotikus fantáziája kelt most életre és ügyködött szorgosan a lábai között, míg ő igyekezett nem elveszteni a fejét.

Azonban minden hiába volt, amikor végre Titus ajkai értek hozzá. Nem mert lenézni rá, már az érzés is túl intenzív volt, a látványt nem merte megkockáztatni, így is…

Túl hamar és hirtelen ment el. Hallotta Titus meglepett nyikkanását, a keze lecsúszott a tarkójáról, amikor a fiú felült, és Sphintus hangosan zihált, és igyekezett összeszedni magát, míg a magi megtörölte az arcát és a száját.

- Ne haragudj, én…

- Semmi baj – mosolygott rá. – Kvittek vagyunk. – Visszafeküdt mellé, fejét a vállára hajtva odafészkelte magát mellé, mintha egy macska lenne. Sphintus a hajába túrt, és baljával átkarolta a vállát. – Köszönöm, jó tanár vagy – dorombolta.

- Te pedig gyorsan tanulsz.

Pár percig még összebújva feküdtek, aztán Sphintus az ágy melletti pipája után nyúlt és rágyújtott. Megbökdöste a számítása szerint szunnyadni készülő magit.

- Öltözz fel vagy takarózz be, különben megfázol.

- Nincs értelme. Még pár perc, és kipihenem magam eléggé, aztán még gyakorolhatunk.

Sphintus arcára lusta, elégedett vigyor ült, ahogy bólintott.