Révbe érve

Véletlen bukkantam a ficre tumblin az egyik magis tag alatt, szóval fogadjátok szeretettel ezt a fordítást~ Spoileres, ha nem követed a mangát!
Rövid pillanatok sorozata, amint Muu figyeli, ahogy Titus, Sphintus és Marga elkezdik közös életüket Reimben.
Az eredeti fic Artsy-Alice tollából itt olvasható: Haven

I.

Nehéz lett volna elfelejteni az első alkalmat, amikor találkozott Sphintusszal és Margával. Hitetlenkedve, lassan könnybe lábadó szemekkel néztek Titusra, széles vigyor ült az arcukra, ahogy a szőkéhez siettek.

Ritkaság volt ilyen tiszta, zabolátlan örömöt látni, és tudta – egyszerűen tudta -, hogy ez a kettő az új magija oldalán marad egy jó ideig.

II.

- Muu – szólította Titus, és a fiú annyira ijesztően hasonlított Seherezádé úrnőre az első pillanatokban. – Szeretném, ha megismernéd Sphintust és Margát. Ők…

Hirtelen elnémult, mintha megértett volna valamit.

Muunak nem volt nehéz kitalálnia a kérdést: - Velünk jönnek?

Figyelte, ahogy Titus összenézett Sphintusszal. – Ha szeretnének.

Sphintus pont olyan kimerültnek nézett ki, mint mindenki a nagy csata után, de mégis sikerült felemelnie a kicsit álmost Margát, és egy arrogáns vigyort villantott Titusra. – Ez kérdés?

Titus elmosolyodott, és ahogy a fanalisz kapitányra pillantott, bólintott. – Menjünk haza.

III.

Időnként, amikor a fiatal magi háttal volt neki, könnyen láthatta Seherezádé úrnőt – hosszú, ragyogó, szőke hajzuhatag, határozott fogás a hosszú arany pálcán, és egy egészen higgadt légkör apró teste körül.

Muu kizökken ebből, mert az egykori főpapnő (legalábbis az, akit ismert) mindig határozottan kegyes volt és komolyan hallgatott, és biztosan nem viccelt volna meg hangoskodva egy erről-arról szóló buta érvvel (sokadszorra is abban az órában) egy fiatal heliohaptit.

IV.

Amikor elhaladt egy éjszaka a magi lakosztálya előtt, az ajtó félig nyitva volt, éppen annyira, hogy lássa Titust Marga mellett ülni az ágyon, aki egy vaskos könyvet tartott nyitva. Nem hallhatott semmit, de látta szinkronban mozdulnia az ajkukat, biztosan együtt olvastak hangosan egy történetet.

Lustán elgondolkozott azon, vajon Seherezádé úrnő is így bánt volna-e Titusszal, ha a fiúnak normális gyerekkora lett volna.

V.

- Tudsz egy kicsit mesélni Seherezádé úrnőről? – kérte egyszer Titus, amikor együtt ücsörögtek egy csendes délutánon.

Muu pislogott. – Azt hittem, hogy megvannak az emlékei.

- A bölcsességéről és a mágiájáról igen. – A szőke hevesen ráncolta a szemöldökét. – De a saját emlékei… többnyire homályosak. Nehéz összeraknom őket. – Aztán a fiú vállat vont. – Mindenesetre az úrnőm emlékei hozzá tartoznak. Csak arra gondoltam, érdekes lenne tudni, te hogyan emlékszel rá.

- Nos… - Muu azon gondolkozott, hol is kezdje, de ahogy lepillantott, gyorsan meglelte a választ. – Nagyon szerette a teát.

Titus felpillantott rá, és kicsit kihúzta magát, hogy figyeljen.

- Könnyű ételeket szeretett enni, mint te. A szakácsok jól ismerik az ízlését, mivel mindig mondta nekik, ha ízlett valami, amit csináltak. A rovarokat is szerette valamiért.

- A rovarokat?

Muu az állát simogatva bólintott. – Sosem értettem igazán, de mindig elbűvölték őt. A szabadnapjain néha civil ruhát öltöttünk, és kiosontunk.

- Kiosontatok? Hova?

- Természetesen a városba. Szerette figyelni az embereket, a piacot, különösen, ahogy a gyerekek játszottak…

Egyszerűen így töltötték a délutánjukat, Titus elragadtatott figyelemmel hallgatta, ahogy Muu mindent elmesélt neki, amire csak emlékezett az egykori főpapnőről. Muu arra jutott, hogy talán legalább annyira élvezte a mesélést, mint ahogy a fiú a hallgatását. Egészen addig folytatták, míg Marga vissza nem jött az olvasásóráról, és Sphintus nem csatlakozott a tanulásban tartott szünetében.

VI.

A szolgáló aggodalmasan tájékoztatta róla, hogy a főpap nincs a hálószobájában, a nappaliban, a parkban, vagy más szokásos helyeken. Még csak két hét telt el. Nyugtalanság volt, mert pár más nemes nem értett együtt Titus új címével, és lehetséges, hogy…

- Mindenki kutassa át a kastélyt! Épségben kell megtalálnunk a főpapot! – rendelkezett, és a szolgálók és a közeli őrök engedelmesen rohantak.

Muu kihúzta magát, ahogy nyomatékosan kopogtatott új gyógyítójuk magánlakosztályának ajtaján. Sphintusnak jogában áll tudni, ha valami baj van a magijukkal.

- Szia – ásította a fiatal férfi, ahogy kinyitotta az ajtót. – Ö… valamire szükséged van?

- Van egy kis baj. Senki sem látta Titust ma reggel és…

- Oh. – Sphintus pislogott, aztán megvakarta a fejét. – Igen, ö… - Óvatosan félrelépett, hogy Muu láthassa, ahogy Titus és Marga összebújva, mélyen aludva fekszenek az ágyán. – Marga rosszul érezte magát éjszaka, szóval elhozta hozzám, és ö, itt aludtak.

Marga másik oldalán is mintha aludtak volna – Sphintus percekkel ezelőtt biztosan ott feküdt.

- Va… valóban? – A parancsnok mindössze ennyit tudott válaszolni.

Muu úgy tudta, Titus egyszerűen küldhetett volna egy őrt vagy egy szolgálót Sphintusért – de nyilvánvalóan még mindig sokat kell megtudnia arról, hogy működnek a dolgok az új magi, a gyógyítója és fiatal védence között.

- Semmi komoly. Marga már jól van – folytatta Sphintus. – Hé, muszáj most felkeltened? Elég későig fennmaradt Margára vigyázni, szóval talán hagyhatnád még egy-két óráig. Máskülönben meglehetősen használhatatlan. Elég kiállhatatlan kevesebb, mint hat óra alvás után, mondhatom.

Muunak meg kellett állítania magát attól, hogy megszidja a gyógyítót a tisztelt magi haszontalannak és kiállhatatlannak nevezéséért, de inkább visszavonult és bólintott.

VII.

Muu azon gondolkozott, mi lenne a megfelelő reakció látva, hogy egy külföldi így kezeli a Reim Birodalom főpapját.

- Azt mondtam, hagyd abba. – Gyorsan rávágott a szőke kíváncsiskodó kezére. – Még nincs kész!

Titus az ajkát biggyesztette. – De már olyan jó illata van!

Muunak ebben mindenesetre egyet kellett értenie. Csak az ajtóban állt, de a konyhát megtöltötte a finom étel illata. 

Titusnak hátra kellett lépnie, amikor Sphintus zsémbeskedve gyakorlatilag az arcába tolta a merőkanalát. – Várnod kell.

De Titus előrehajolt, megbökte a kanalat, és aztán az ujját az ajkaihoz vitte. – Hm! Nagyszerű…

Sphintus megragadott egy közeli zöldséget, és fejbe vágta vele a magit. – Elkényeztetett ficsúr!

- Au! HÉ!

Muu csak kuncogott. Talán ez egyszer rájuk hagyja.

VIII.

Titus azt mondta neki, hogy meghívja Sphintus családját. Muu nem csinált belőle nagy ügyet, mivel Reimnek nem volt problémája Heliohapttal, és kételkedett benne, hogy Sphintus engedné a családjának megsérteni új otthonát. A gyógyító nem ilyen ember volt.

Muu egyszerűen csak nem számított rá, hogy az egész klán eljön.

Panaszkodhatott volna a hirtelen megsokasodott heliohaptiakról és a külföldi bohóckodás miatt a kastélyban, a zajosabb termekről, az elfoglaltabb konyháról és a lármásabb étkezésekről – de nem tette.

Helyette inkább nézte, mint nyüzsög Sphintus anyja Titus és Marga körül. Hallgatta, amint a legidősebb Carmen Titusszal politikáról beszélget, és bátorító tanácsokat ad neki. Mosolygott, mert a nagynénik mindig jól tartották a gyereket és megetették őket, míg a gyógyító nagybátyjai mindig azt javasolták, hogy szünetet kéne tartaniuk, és időt kellene szakítaniuk megnézni a látványosságokat Reimben ahelyett, hogy egyszerűen végtelen találkozókkal töltik a napjaikat.

Muu nem vette volna el ezt Titustól, mert pont ez az, ami az Alexius család soha nem volt neki. Nekiadták a nevüket Seherezádé kérésére, hogy elrejtsék a személyazonosságát, de itt vége volt – mert egy egyszerű klónnak látták, a főpapnő egy kémjének.

Titus megérdemelt egy családot, akik a sajátjukként kezelték, és még ha ez a család – mint kiderült – furcsa heliohaptiakból állt, Muut ez érdekelte a legkevésbé. Tudta, hogy Seherezádé úrnő is ezt kívánta volna a fiának.

IX.

A kerti jelenet majdhogynem szürreális volt. Titus nyugodtan ült a fűben egy tekercset olvasva, míg mögötte Sphintus tanította Margát, hogyan kell hajat fonni felhasználva a hosszú, szőke loknikat a magi hátán. Hajból, virágokból és szirmokból álló összevisszaság voltak.

Muu tudta, hogy a háború valójában még nem ért véget, de őket hármójukat nézve önkéntelenül arra gondolt, hogy a béke így néz ki.

X.

- Sokkal elővigyázatosabbnak kell lenned a szavaiddal és a tetteiddel, főpap – mondta a fiúnak egy különösen heves ülés után Reim többi irányítójával. – Tudom, hogy azért harcolsz, amit helyesnek érzel, és Seherezádé úrnő büszke lenne rád, de még nem minden nemesi család kedvel téged.

Titus felpillantva rá azt kérdte: - Az én oldalamon vagy, Muu?

A kérdés megdöbbentette. Sosem kérték számon rajta ezt. Seherezádé soha, de soha nem kételkedett a hűségében. – Természetesen.

A fiú erre bólintott. – Pont ezért nem aggódom miattuk. Tudom, hogy nem hagynád, hogy bántsanak.

XI.

Muu ereiben egy pillanatra megfagyott a vér, amikor egy vékony hangot hallott kiáltani, és ahogy megfordult, látta, amint valami villan és megtámadja az éppen eleső gyereket. A keze a kardjáért indult, de ahogy Marga felült a fűben, a fanalisz sebesség egyszerre megállította a mozdulat közben, a lány lélekszakadva nevetett, míg Kukulcan a nyaka körül siklott és megcsiklandozta a fülét.

Akkor tudott újra lélegezni, amikor Sphintus hangját hallotta messziről. – Marga, mondtam, hogy ne idegesítsd fel túlságosan! Jól vagy?

XII.

Csak egy pillanatra veszi le róluk a szemét, és máris történik egy gyilkossági kísérlet.

Szerencsére Titus maga egy olyan erő volt, akivel számolni kell – sikerült egyedül lefegyvereznie az orvgyilkost, mire Muu odarohant az őrökkel és pár hivatalnokkal. A magi mindössze egy felületi vágással a karján megúszta.

Muu látta Sphintust egy oszlop mögül előjönni a rémült Margával a karjaiban. A parancsnok meglepődött, amikor a gyógyító átadta neki a lányt, mielőtt Titus karjáért nyúlt volna megvizsgálni a sérülést.

- Tényleg nem olyan mély – mondta Titus halkan felnevetve. – Csak kötözd be.

- Lehet, hogy mérgezett – ellenkezett Sphintus már közelről vizsgálva a sebet.

- Elrejtőztél? – kérte számon megbotránkozva az egyik hivatalnok. – A magit megtámadták, és inkább magadat mentetted?

Muu már mondta volna a hivatalnoknak, hogy vegyen vissza magából, hagyja a gyógyítót tenni a dolgát, de erre nem volt szükség. Helyette Titus és Sphintus is ugyanolyan éles pillantással fordultak a hivatalnok felé.

- Nem magamat mentettem – válaszolta Sphintus hidegen.

- De…

Titus nem hagyta, hogy befejezze. – Biztonságba vitte Margát, mielőtt a merénylő felhasználta volna, hogy megkapjon engem.

Amikor Marga felnyöszörgött a szőke hangjának éles színére, Titus vigasztalóan rámosolygott, mielőtt szemöldökét ráncolva visszafordult volna a hivatalnokhoz.

- Most ha van egyéb dolog, várhat. Mert a gyógyítóm most a dolgát teszi, és az én nézőpontomból maga az, aki megzavarja abban, hogy megmentse az életem.

Muu hazudott volna, ha azt mondja, nem elégedett, mint folyt le ez a beszélgetés.

XIII.

Muu tudta, hogy nem harcoltak az utazás alatt, de Alibaba Saluja udvartartása rettenetesen nézett ki, amikor megérkezett. A királyjelöltjük nélkül habozva vonszolták magukat Aladdin után. Gyászoltak, és elveszettnek néztek ki. Még kerestek valami kapaszkodót ebben az új, ismeretlen országban.

Aladdin arckifejezése túl fáradt és tartózkodó egy korabeli fiúéhoz képest, gondolta Muu. Elkapta, amint Titus Sphintus kezéért nyúl, és a gyógyító megszorította, ahogy nézték barátjukat közeledni. A parancsnok tudta: nem várták, hogy ilyen rosszra fordulnak a dolgok. Talán most látták a legrosszabb színben a kékhajú fiút.

Marga volt az, aki megtörte a jeget futásnak eredve Titus oldaláról, és szoros öleléssel üdvözölte Aladdint. Nem ismerte a részleteket, de elmondták neki, hogy egy különleges barátja meghalt. Aladdin meglepődött, de gyengéden elmosolyodott, és visszaölelte a lányt.

A megkönnyebbülés és vigasz kifejezése az arcán mintha végszó lett volna Sphintus és Titus számára, hogy kövessék, és bátorító mosollyal és a biztonság ígéretével üdvözöljék a barátjukat és a vendégeiket.

XIV.

Olyan fiatalok, gondolta Muu önkéntelenül. Nézte, ahogy Titus és Aladdin együtt sétálnak a kertekben, komoly arccal beszélgetve. Látta aggódó kifejezésüket, egy feltűnő kontraszt a Titus fején nyugvó virágkoszorú és az Aladdin nyakában lógó girland gondtalan érzete mellett, mely Marga figyelmessége volt.

Több száz évnyi bölcsesség, de attól még gyerekek. El sem tudta képzelni, hogy viselik a világ súlyát.

Csak remélni tudta, hogy akármit is tesz, ha felajánlja a támogatását, a védelmét, az erejét, valamennyire megkönnyíti a nehéz sorsot a vállaikon.

XV.

Azonban nem csak rossz dolgok történtek. Volt egy-két… érdekes fejlemény is.

- Izé, Muu… - kezdett bele Titus halvány pírral az arcán, tétova pillantással. – Ö, szóval… az előző éjszaka, eh… lá-láttad… igaz? Ugye?

Muu sóhajtani akart. Persze. Persze, hogy láttam. De volt egy olyan érzése, hogy a fiú még jobban zavarba jönne, ha ezt válaszolná.

Így egyszerűen a szőke felé nyúlt és megveregette a vállát. – Egyáltalán nem az én dolgom, és nem én vagyok az, aki megmondhatná. Csak egy tanács… ha titokban próbáljátok tartani, talán a társaddal… zárt ajtók mögött kellene maradnotok és kerülnötök az erkélyt.

Titus csak megilletődve nézett fel rá, mielőtt bólintott volna. – Igaz. Köszi, Muu.

XVI.

Muu ismét legszívesebben sóhajtott volna. Mert persze, hogy Sphintus következett.

- Ö, a… a, eh, az egykori Seherezádé úrnő? Ne válaszolj rá, ha nem akarsz, de… eh, tudtál volna arról, ha… ha volt valamilyen… eh. Kapcsolata?

Nem úgy, mint Titust, Muu valahogy úgy gondolta, vicces lenne ingerelni a gyógyítót.

Teljesen ártatlan arccal válaszolt. – Amennyire tudom, Titusra a saját fiaként gondolt, és egész Reimre mint a családja.

És világos volt, hogy Sphintusnak nincs türelme az ugratáshoz, mert a fiatal mágus összeszűkítette a szemét a parancsnokra. – Elég a mellébeszélésből. Tudod, miről beszélek. Titus elmondta, hogy tudod.

Muu csak nevetett a fiatal ideges és nyugtalan arcán, mielőtt elvigyorodott. – Abban az időben, amikor ismertem, nem rémlik, hogy tudtam volna ilyen jellegű kapcsolatáról akárkivel. De az úrnő évszázadokon át élt, szóval ki tudja, nem?

- De… tudod, ez rendben van?

A fanalisz nem állta meg, hogy ne kuncogjon azon, milyen kínosnak hangzott a fiatalember. – Hogy rendben van-e, ha megcsókolod Titust? Azt hiszem, azt neked kell megbeszélned vele, kölyök.

Sphintus a szemét forgatta. – Mármint… elfogadott? Errefelé?

Muu megrántotta a vállát. – Nem hiszem, hogy bárki is panaszkodna. Elég toleránsak vagyunk itt Reimben.

- Igaz. – Sphintus most megkönnyebbültnek tűnt. – Köszönöm, én csak… igen. Nem vagyok helyi, szóval nem voltam… biztos. Akármiben.

- Bár azt tudnod kéne… - kezdett vele a kapitány lassan, bennfentesen mosolyogva. – Ha megbántod, akkor lehet, hogy az egész birodalmat az ellenségeddé teszed.

Muu gyakorlatilag meg tudta volna mondani, amikor a fiatal ereiben megfagyott a vér.

- Oh… I-igen, persze, tudtam. – A gyógyító idegesen nevetett. – Nagyon is tisztában voltam vele! Nagyon sokáig gondolkoztam rajta. Hahaha… ha…?

- Oké – mondta Muu. A feladata itt le volt tudva.

XVII.

Még ha a világ többi része be is adta a derekát, és csatlakozott a kereskedelmi társasághoz, még ha még a hatalmas Kou Birodalom is fejet hajtott, még ha a saját szakértőik és követeik is azt mondták, ez lenne a legjobb megoldás, Titus Alexius megvetette a lábát.

- Nem. Ha változást akarunk, akkor mi fogjuk megcsinálni! Haladhatunk párhuzamosan a saját lábunkon emellett a változó világ mellett.

Talán gőgös fintorral és gyerekes dobbantással mondta ezt, és amit Muu látott a fiú szemeiben, az egy fajta naiv bölcsesség volt – de még mindig bölcsesség, és arra gondolt, hogy talán erre a fajtára van most szüksége az országnak, amikor felépül a háború után.

XVIII.

- Még Seherezádé úrnő is úgy gondolta, elég sok időt venne igénybe sikeresen meggyőzni a tanácsot a rabszolgaság megszüntetéséről… - mondta a fiatal maginak. – Nehéz elhinni, hogy te képes voltál így előrehozni a döntést.

- Nos, az úrnőm úgy gondolta, még lesz egy csomó ideje, és talán még megvalósulni is látja – mondta Titus egy vágyakozó mosollyal. – De ismerem azt az érzést, milyen, ha behatárolt időd van. Tudni, hogy nemsokára eltűnsz, megbánást érezni és azon gondolkozni, hogy rengeteg értékes időt pocsékoltál el.

Titus ragyogó kék szemekkel és egy széles mosollyal pillantott fel rá. – Nem akarok többé így érezni. Szóval mostantól minden nap igyekszem megtenni, amiről tudom, hogy megtehetem. Szóval ha itt van az én időm, tudom, hogy nem vesztegettem azt, ami rendelkezésre állt nekem.

XIX.

Egyedül ült a kastély erkélyén, felülről figyelte a várost, élvezte a nassolnivalót és a frissítőket, amikor hallotta, hogy valaki szólítja.

- Muu bácsi!

Mostanra Muu már megszokta a lány édes hangját.

- Marga! – köszönt vissza mosolyogva. – Van egy kis rágcsálnivalóm, tudom, hogy van a kedvenceidből is.

A gyerek megköszönte neki, felmászott a székre átellenben vele, és vett az édességből.

Beletelt pár pillanatba, míg feltűnt neki, hogy a megszokott társasága nélkül van. – Csak magadban?

A lány vidáman bólintott, mint mindig. – Titus és Sphintus lefeküdtek.

Várjunk, micsoda?

Muu nem volt benne biztos, mit is hallott, szóval meg kellett kérdeznie újra. – Eh… mi-mit mondtál… a lefekvésről?

Marga engedelmesen válaszolt. – Kész vagyok a tanulással, szóval elmentem segíteni Titusnak és Sphintusnak, de azt mondták, fáradtak, és szundítanak egyet. Először csatlakoztam hozzájuk, de nem tudok aludni, szóval eljöttem.

A parancsnok megkönnyebbülten sóhajtott. És még azt gondolta, hogy össze kell hoznia egy komoly beszélgetést a magival és az állandó gyógyítójával a… diszkrécióról.

- Mi a helyzet veled, Muu bácsi? – kérdezte aztán.

- Nincs semmi dolgom mára, és szeretek itt lenni. A szél jól esik, és innen látni a várost.

Marga megfordult, hogy lássa a várost ő is, és elragadtatva elvigyorodott. – Igazad van! Annyira szép. Annyi ember…

Nézte, ahogy a gyerek elgondolkodva majszolja a rágcsát, figyelve a várost pár pillanaton át. Aztán ránézett, és ő is kipillantott a kilátásra.

- Muu bácsi?

- Hmm?

- Mit mondjak, ha megkérdezik, miért vagyok a kastélyban?

Muu a lányra pillantott. Abbahagyta az evést, és ártatlanul nézett rá. – Ki, Marga?

- A többi ember. Az idősek, akik idejönnek beszélni Titusszal – válaszolta. – Az egyik azt mondta, mit csinál olyasvalaki Titusszal, mint én. Nem tudtam, mit válaszoljak, szóval csak elrejtőztem Sphintus mögé.

Muu fontolóra vette a mondandóját egy pár pillanatig, mielőtt válaszolt volna. – Mit gondolsz, miért vagy a kastélyban, Marga?

Látta a tétovázást a lány szemeiben.

- Csak nyugodtan, nem fogom senkinek sem elárulni – mondta gyengéden.

Vékony volt a hangja, ahogy válaszolt. – Mert szeretem Titust és Sphintust, és velük akarok lenni. Gyorsan fel akarok nőni, és meg akarok tanulni egy csomó mindent, hogy segíthessek nekik. Mert ők segítettek nekem, és én viszonozni akarom.

A lány lesütötte a szemét és édesen, idegesen mosolygott. – Titus történeteket olvas nekem, és új helyekre visz, hogy új dolgokat lássak. Sphintus mindig játszik velem, és biztosít róla, hogy soha többé ne legyek beteg. Aladdin és Mor és a többiek is mind! Nem sok mindenre emlékszem a családomról, de… de egy család ezt csinálja, igaz?

- Megvan a válaszod – mondta a parancsnok vigyorogva, és összeborzolta a lány haját. – Azért vagy itt, mert te vagy Titus családja. És ha azok a vénemberek gonoszak hozzád, mondd el. Beszélek velük.

Marga nevetett; a férfi szavai megvigasztalták. – Nagyszerű vagy, Muu bácsi! Lehetsz te is a családom?

Ez habozásra késztette Muut egy pillanatra, de aztán csak felkuncogott. – Persze.

Aztán csatlakozott hozzájuk Sphintus és Titus, akik valóban úgy néztek ki, mintha pihentek volna.

- Marga! Hát itt vagy! – mondta Titus széles mosollyal. – Azon gondolkoztunk, hova mehettél.

Sphintus felvonta a szemöldökét. – Felébredtünk, és nem voltál ott… Oh! – nyögött fel, amikor Marga felállt a székén és kuncogva ráugrott. A gyógyító erőlködve nyögött, ahogy elkapta a lányt, és a karjaiba vette. – Ember, ha így nősz, akkor nemsokára már nem tudlak így cipelni.

- De te is nősz, Sphintus! – érvelt a lány, és könnyed vitába kezdtek a témáról.

Titus helyet foglalt az asztalnál, és biccentett, amikor Muu felkínálta, hogy önt neki egy kis teát.

Muu figyelte – mint mindig – ahogy a szőke a fiatal, boldog, gondtalan családját nézte gyengéd mosollyal az arcán.

XX.                               

A világ sebesen változott, és Reim lépést tartott vele.

Eltörölték a rabszolgaságot, és felszabadították a gladiátorokat. Ugyanazokat a jogokat kapták meg, mint a többi polgár az új köztársaságukban. A kereskedelem nem volt a legjobb összehasonlítva a többiekkel a nemzetközi szövetségben, de elég stabil volt ahhoz, hogy a gazdaságot fenntartsa, hogy életben tartsa az embereiket, a kultúrájukat és a tradícióikat a változó világ ellenére.

Tudta, hogy a nyugtalanság nő, de jelenleg jól ment nekik. Ez elég.

Az ő embereinek jó élete van, hagyta rá Muu, ahogy az edzőtérre nézett, ahol a fanalisz egység és Alibaba udvartartásána egyes tagjai néztek egy gyakorló meccset Masrur és Morgiana között.

Ahogy a kastély mellett sétált, egy futó pillanatig látta Totót és Olbát Sphintusszal. Olba oldalt állt, míg Sphintus ragyogó botjával körözött Toto hasa fölött. Sphintus mosolyogva beszélt a párral, és a kettős izgatottságban tört ki a gyógyító szavaira. Muunak elég jó tippje volt, mi lehet az újdonság.

Pár pillanattal később megérkezett a kertbe, ahol Marga ült kisebb gyerekek körében – egy-kettőjüknek ragyogó vörös hajuk és vörös szemük volt. Mindannyian figyelmesen hallgatták, amint az idősebb lány egy kalandos mesét olvas.

Amikor megakadt egy ismeretlen szónál vagy kifejezésnél, Marga hátrafordult a közelben halkan beszélgető Titushoz és Aladdinhoz. A két magi rámosolygott a gyerekekre, és Titus türelmesen válaszolt Marga kérdésére.

Aztán a történet folytatódott.

XXI.

A szolgálók aggodalmasan tájékoztatták, hogy a főpap nincs a hálószobájában, a nappaliban, a kertekben vagy a szokásos helyeken.

Muu azóta már jobban ismerte, és megnyugtatta őket. Majd megkeresi nekik Titust.

Margának már saját szobája volt. Kilenc éves volt, végül is. Muu gyorsan benézett, a lány még mélyen aludt az ágyában.

Egyszer a gyerek mellett elaludva találta meg Titust, a nyitott könyv még köztük feküdt. Ez alkalommal a szőkének semmi jele sem volt, és a mesekönyv a helyén volt az éjjeliszekrényen, szóval Muu tovább ment.

Először kopogtatott, és pár pillanattal később Sphintus kinyitotta az ajtót.

Muunak nem kellett semmit sem mondania, mert a gyógyító tájékoztatta. – Már csak a haját fésüli. És tudod… elég sok haja van.

Muu hallotta Titus ismerős hangját valahonnan a szobából. – Nemsokára kész vagyok!

A parancsnok csak kuncogott, és megrázta a fejét. – Csak nyugodtan. A szolgálók kíváncsiskodtak, ennyi az egész. Mondom nekik, hogy nem kell aggódni.

- Köszi, Muu! – jött a távoli válasz.

Muu elindult, de nem szalasztotta el, hogy Sphintus bezárva az ajtót felsóhajt, mielőtt azt mondaná. – Rendben, segítek, kisherceg.

Magában mosolygott. A világ megváltozott, de egyes emberek ugyanolyanok maradnak.

XXII.

Aladdin elment, magával vitte Morgianát – és míg Titus biztosította róla, hogy ez mindkettejük személyes választása volt, a parancsnok tudta, hogy van egy mögöttes jelentése is.

Valami megváltozott. Megint. Valami történt, ami túlmutatott azon, hogy megérthesse, és ez a gyerek – Solomon örököse – azért ment el, hogy szembenézzen vele.

Muu nem tehetett róla, de ismét feszült volt. Aladdin és Morgiana… még mindig gyerekek.

- Tudod, hogy nem engedtem volna el őket, ha tudnám, hogy fejjel rohannak a veszedelembe – érvelt Titus, de az arckifejezése nem volt olyan vidám, mint Muu szerette volna.

Mégis, tudta, hogy ez az ő választásuk volt. A legjobb, amit tehetett, az volt, hogy tisztességesen elindítja őket.

Mondta Morgianának, hogy legyen figyelmes, és hogy emlékezzen rá: az emberei bármikor készek szeretettel fogadni. A lány őszintén, hálásan mosolygott rá, és megköszönt mindent, amit érte tett.

Aladdinnak majdnem ugyanezt mondta. Ahogy a többiek is, Aladdin is jól megnőtt az utóbbi években, de Muu nem állta meg, hogy a fiú fejéhez nyúljon és megveregesse.

- Mindig lesznek itt Reimben barátaid.

- És én mindig vigyázni fogok rátok a rukhon át – mosolygott rá a fiatal magi, és Muu nem tudta nem észrevenni, hogy a mosolya régen, a háború előtt sokkal ragyogóbb volt. Remélte, hogy eljön a nap, amikor láthatja a fényt fokozatosan visszatérni a fiú szemeibe, mert úgy tűnt, amikor a választott királyi tárolója távozott a világból, ő vele együtt ment.

Muu visszamosolygott. – Biztos vagyok benne, hogy Titusnak és a többieknek rettenetesen fogsz hiányozni.

Aladdin kuncogott. – Titus, Sphintus és Marga… ők rendben lesznek, amíg ott vannak egymásnak. – Aztán meglepetésére a fiú azokkal a kora ellenére bölcs szemeivel nézett rá. – És te is itt vagy nekik, Muu bácsi.

A parancsnok pislogott. – Én?

Aladdin bólintott. – Szerencsések, hogy itt vagy nekik.

Mielőtt Muu tovább kérdezősködhetett volna, eljött az indulás ideje, Aladdin még utoljára meghajolt, mielőtt ment volna búcsúzkodni a többiekhez.

Mögöttük állt, ahogy búcsúzóul integettek Aladdinnak és Morgianának, a kettős egy öreg, de megbízhatóan repülő szőnyegen ült.

Marga könnyezni kezdett. Elvégre Aladdin volt az egyik első barátja. Titus palástjába kapaszkodott, és az oldalához simult, míg Sphintus vigasztalóan a fejére tette a kezét.

Aladdin azt mondta Muunak, hogy szerencsések, hogy itt van nekik.

Ő máshogy érzett.

Muu a szerencsés, hogy itt vannak neki.