Téglafalak

Itt a második novella, ami az Ezt neked, kritika! folytatása. Olyan szinten frusztrált LadyNoirék szenvedése, hogy képes voltam egy huzamban lefordítani ezt a ~5300 szót.
Fogadjátok sok szeretettel~

Az eredeti novella Buglad tollából itt olvasható: Brick walls

Ladybug pont mögötte ül. Marinette az, aki pont mögötte ül.

Adrien egyik fele hátra akar fordulni és közölni vele, hogy én vagyok Chat Noir, a másik viszont tovább akarja ezt a játékot játszani vele. Nem mintha már tudna róla, hogy ez egy játék.

Már egy hete történt, és nem vette észre. Hogyhogy nem tűnt fel neki?

Ha korrekt, ő maga se biztos benne, miért nem vette eddig észre. A hajától kezdve a szemén át, egészen a hangjáig, mindenkinek nyilvánvalónak kellene lennie. Plagg azt mondta, ez is a varázslat része, csak éppen ez rá gyengébben hat, mert hozzá van szokva, hogy csodák történnek körülötte. Vagy valami ilyesmi. Adrien nem igazán figyelt rá. Talán éppen Marinette nevetésére gondolt.

Adrien körbefordul a székén, amikor vége van az órának. Marinette meglepetten pislog rá. Mindig is meg akarta ismerni azt az osztálytársát, aki alig bír megszólalni a közelében. Annyira szenvedélyes és kifejező volt más emberek társaságában, és mintha mindenki kedvelné. Attól tartott, hogy a lány fél tőle.

Ha azt nem vette észre, hogy bele van zúgva, akkor arra rájönni, hogy ő Ladybug, már csodaszámba ment.

- Hé, Mari – mondja az állát a tenyerébe támasztva. – Befejezted már az esszédet?

Megdörzsöli az orrát, ahogy becsukja a füzetét. – Még csak az első oldalt írtam meg, de ma éjjel szeretném befejezni, hogy aztán megfeledkezhessek róla.

Alya felhorkan. – Igen, persze.

Marinette megkönyökli. – Hé! Szeretnék egy szabad hétvégét. Nem akarom az egész vasárnap estét azzal tölteni, hogy virágszimbolikáról írok.

- Durva – mondja Nino. – Ez durva volt, haver.

Marinette felnéz a táskájából. A pillantásuk találkozik, és a szemei olyan csodálatosan kékek. Nem mintha erre koncentrálna pont most. Éppen beszélgetnek. – Mi a helyzet veled? – kérdi. – Kész vagy már vele?

Nino elkezd röhögni, és Adrien arrébb hessegeti. – Elfoglalt voltam – mondja. – Fotózások és más házi feladatok, és az apám is hazajön, meg minden. Ma éjjel megírom.

- Lehetetlen, ember. – Nino feláll. – Kockulás ma este, hatkor. Ki vagy hívva, és jobban teszed, ha online vagy.

Adrien vállat von. – Oké, talán nem ma éjjel írom meg az egész esszét. – Marinette-re mosolyog. – Te határozottan okosabb vagy, mint én.

Kicsit elpirul. – Ez nem igaz.

Alya a fejét csóválja, és talpra rántja Marinette-et. – Mondogasd csak magadnak, attól még nem válik igazzá.

Tiltakozni kezd, de Adrien egyetért Alyával. – Te vagy az egyik legokosabb ember, akit ismerek, Marinette.

A lány mosolya elég ahhoz, hogy fényt mutasson neki a nap további részében.

*

Marinette a felhők közt lebeg. Ha létezik a mennyország, akkor bizony ott van.

Nem egészen biztos benne, mi okozta a beállt változást a kapcsolatában Adriennal. Na nem mintha panaszkodna. Igen, közelebb kerültek egymáshoz. Párszor átjött videójátékot játszani (és süteményt enni), és ő lassan lebontotta az idealizált képét róla, de a gondolataiban csak felületesen voltak barátok. Számot cseréltek, de nem igazán sms-eztek. Csoportban együtt lógtak, de kettesben ritkán. Köszöntek egymásnak minden reggel, és általában itt megrekedt a beszélgetés.

De most. Most! Adrien most már aktívan keresi. Folyamatosan beszélget vele. Meghallgatta, ahogy fecsegett a problémájáról az egyik anyaggal, és nem csak hogy figyelt rá, hanem tanácsot adott. Párszor beugrott a pékségbe, csak hogy köszönjön és bekapjon valamit. Ír neki. Ír neki, mindenféle ok nélkül.

A mennyekben van, és ez egy ponton azt jelenti, hogy egyszer újra keményen le fog zuhanni, de nem igazán bánja.

*

Sabine mosolyogva engedi be Adrient, és nyomban a kezébe is nyom egy tányér rágcsálnivalót. – Menj csak fel hozzá, éppen egy tervén dolgozik. Bizonyosodj meg róla, hogy eszik.

- Természetesen, Sabine – mondja. – Köszönöm.

Van valami otthonos és megnyugtató a Dupain-Cheng lakásban, ami miatt sosem akar hazamenni. Valami a fényes színekben és a készülő étel illatában. A mosolyokban, a beszélgetésekben és a nevetésekben. Ahogy Marinette szülei ragaszkodna ahhoz, hogy a keresztnevükön szólítsa őket, hogy mindig készek meghallgatni, még ha csak egy fiú is, akivel a lányuk nemrég barátkozott össze. Hogy megbíznak benne, és beengedik a lányuk szobájába. Nem mintha Adrien bármit is csinálna, de a filmek és a könyvek alapján ez nem gyakran történik.

Amikor a meleg és megnyugtató szobából a saját házukban hazamegy olyan, mintha hideg vízbe ugrana.

Kopogtat a rejtett ajtón. – Mari? – Elképzeli, amint a talizmánja elbújik, amíg Marinette próbálja úgy rendezni a dolgokat, mintha egyedül lenne a szobájában. Vagy nem, talán csak Plagg az, aki mindig rendetlenséget csinál.

- Bújj be! – kiált vissza.

Adrien felnyomja a rejtett ajtót.

Marinette az asztalnál ül, körbevéve ruhaanyaggal. Arrébb tolja őket és rámosolyog. – Szia, Adrien.

- Helló, hercegnő – kacsint rá. Felé tartja a tányért. – Anyukád megkért, hogy bizonyosodjak meg arról, hogy nem dolgozod magad halálra.

Nem reagál a becenévre vagy a kacsintásra, csak a szemét forgatja, ahogy megjegyzi: - Túlreagálja. – Elveszi a tányért és lerakja az asztalra. Ha olyan könnyű lenne, már aznap észrevette volna, amikor ő kitalálta.

- Szóval, ma min dolgozol? – kérdezi Adrien.

- Egy nadrágon – mondja. Kidugja a nyelvét, amint a fény felé tartja az anyagot. Szusszant, ahogy az csúszik.

Adrien nem állja meg a mosolygást. Pont ilyen apróságok remegtetik meg a gyomrát.

*

Marinette reméli, hogy nem veszi észre a tétovázását, amikor hercegnőnek hívja. Mikor kezdte el így hívni?

*

Adrien tudja, hogy egyszer eléri azt a pontot, amikor egyszerűen odasétál hozzá, és azt kiáltja: én vagyok Chat Noir, te meg Ladybug, és annyira bénák vagyunk! Plagg tulajdonképpen ellene van az ötletnek. Azt mondja, hagynia kell, hogy Marinette maga találja ki. De Adrien annyiszor utal, amennyiszer csak tud.

*

Nyugodt az éjszaka.

Ladybug szereti az ilyen éjszakákat, amikor semmi sem történik, és csak nézheti, mint ragyog a világ az éjszakában. Jó, hogy van olyan őrjárat, amikor egyszerűen csak a tetőn ülhet Chat Noirral, és élvezheti a társaságát.

És az utóbbi időben rájött, hogy igazán élvezi. A legjobb éjszakái elfoglaltsága ülni a háztetőn Chattal, és élvezni, amint a beszélgetés alábbhagy, majd újra feléled. Természetes humora van, ami igen, a szójátékokat is hozza magával, a személyisége pedig meleg és vonzó. A beszélgetéseik bizalmasak, még ha csak tétován említik a magánéletüket, és minden egyes éjjel emlékeztetőt kap arról, hogy az életét is rábízhatja Chat Noirra.

Ladybug figyeli, mint aludnak ki egy szemközti házban a fények.

Chat hirtelen káromkodik.

Meglepetten pislog. – Mi az?

- Az irodalom házi feladat – mondja. – Totál elfeledkeztem róla!

Ladybug ismeri az érzést. Számtalan alkalom volt, amikor túlságosan megfogta egy ötlet, egy akumatámadás történt vagy egyszerűen csak Ladybug volt, és nem csinálta meg a leckéjét. – Van időd megcsinálni, amikor hazaérsz?

Megrántja a vállát. – Ki tudja. Shakespeare, és kérdéseket kell megválaszolnom, szóval talán több időbe telik, mint szeretném. Mármint szeretem a Bárdot, de egek, bőbeszédű. – A kezét átfuttatja a haján, hogy a már így is kócos tincsek valóban minden irányba álljanak.

Fura, az iskolában is Shakespeare-t vettek. – Melyik darab? – kérdi.

- Szentivánéji álom. – Chat megdörzsöli a hátul a nyakát. – Esetleg tudod mi az elcserélt fiú jelentése?

Egy pillanatig csak bámul rá. - … Igazából azt hiszem, tudom.

Fura, hogy a tantervünk így megegyezik, gondolja.

*

Adrien úgy dönt, még közvetlenebb irányt vesz. Nyilvánvalóan becézgetni és feltenni ugyanazt a kérdést a házi feladatukból nem volt elég – habár nem nagyon volt vele kész, szóval legalább kihozott belőle valamit.

Ledobja magát a tetőre Ladybug mellé. – Hogy vagy ma este, bogárka?

A lány mosolyog, és Párizs sziluettjét bámulja. A város fényeiben csillognak a szemei. – Egész hétvégén aludhattam. Hónapok óta nem voltam ilyen kipihent.

- Együttérzésem – mondja. – Örülök, hogy Ms. Mendeleiv ma nem volt ott, semmit sem akartam csinálni fizikán, és ez azt jelenti, hogy pár órányival kevesebb házi van, mint a megszokott. Talán ma éjjel többet tudok aludni, mint két óra.

Ladybug biccent. – Igen, az határozottan… várj. – Megdermed. – Mondd még egyszer azt a nevet.

- Ms. Mendeleiv? – kérdi lassan Chat. Ez jó. Haladás.

Vesz néhány lassú lélegzet. – Fizikát tanít neked?

- Hát, matekot és természettudományt, de a fizika az ő területe. – Vitatkozik magával, hogy mondja-e, hogy az az övé is, vagy az már túl nyilvánvaló. Habár talán pont azt szeretné, ha az lenne.

- Ugyan-ugyanabba az iskolába járunk? – kérdezi óvatosan.

Chat leállítja magát az ünnepléssel. Annak mindig várnia kell addig, míg elérkezett a befejezés, és ők még csak félúton vannak afelé. De az már jó jel, hogy rákérdez, és nem úgy tesz, mintha ez nem történt volna meg, igaz? – A Collège Françoise Dupont-ba járok.

Ladybug bólint. – Rendben – mondja tartózkodóan.

Azon mereng, vajon van-e már ötlete a lánynak, ki ő.

*

Chat Noir egész végig ugyanabban az épületben volt, mint ő?!

Beszéltek? Ugyanazokra az órákra járnak? Barátok? Tudja róla, hogy ki ő?! Szüksége van pár percre, hogy feldolgozza. Vagy pár napra. Esetleg egy hétre. Vagy az élete további részére?

*

Ladybug röviddel a felismerés után hazament.

Adrien nem hibáztatja, még akkor sem, amikor visszaoson a szobájába, és az ágyába fejel. – Egészen biztos, hogy nem mondhatom el neki egyszerűen, Plagg? – motyogja a párnájába.

- Ezzel építesz bizalmat köztetek – véli Plagg.

- Ja, persze. Tuti, hogy ki fog akadni azon, hogy már hetek óta tudok a titkos énjéről. – Megfordul. – Talán csak azért csinálod ezt velem, hogy kínozz.

- Talán csak te dramatizálod agyon.

*

Már egy hét is eltelt, és Marinette úgy döntött, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja a tényt, miszerint Chattal egy iskolába járnak. Ha nem tenné ezt, akkor minden egyes embert megkérdőjelez az épületben, erre pedig nincs szüksége.

De talán túlságosan is arra a tényre koncentrált, hogy nem is tudja, milyen színűek Chat szemei. Ez eddig sosem zavarta. A fényes zöld szemei tették azzá, aki, megkülönböztették, játékosak és élettel teliek… Hogy néz ki egy ilyen jellegzetes vonás nélkül?

Elhessegeti a gondolatot, hogy talán az a fiú ott Chat Noir, mert határozottan rossz a tartása, amikor belefut Adrienbe. A meglepetéstől fél pillanatra visszajön a dadogása. – A-adrien! Bocsi, nem figyeltem.

- Semmi gond – mondja és elpillant róla. Szórakozott.

- Rendben vagy? – kérdi habozva.

Adrien pislant. – Igen, persze. Nincs baj. – A szeme nem mosolyog. A lány utálja, hogy csak kevés olyan mosolya van.

- Nem arra gondoltam, hogy beléd ütköztem – szögezi le Marinette.

- Oh. – Vállat ránt. – Rendben leszek.

- Az nem egyenlő azzal, hogy most jól érzed magad.

Egy hosszú pillanatig rábámul. – Úton vagyok felé – ígéri. – Azért köszi, Mari, hogy törődsz velem.

A szíve olvadozik. Nem tűnik igazságosnak. Azt akarja kiáltani, hogy az embereknek törődniük kell. Az embereknek aggódnia kell érted, szeretniük kell, és neked akarnod kell, hogy jól legyél. – Ez természetes – mondja ehelyett. – Mire valók a barátok?

A barátok szó keserédes a nyelvén.                           

*

Adrien reménykedik benne, hogy felhozza. Vagy utal rá, vagy akármi.

De megérti, hogy szüksége van időre, hogy feldolgozza, hogy valószínűleg a jelmez nélkül is ismerik egymást. Időt akar adni neki, hogy behozza azt, amire neki nem volt. Rájött, és aztán buliznia kellett, szocializálódnia, és órákig normálisan viselkednie. Amikor hazaért, leült az ágyára, és csak a falat bámulta.

- Nos? – kérdezte Plagg.

- Marinette Ladybug – mondta Adrien egy perccel később.

- Elég sokáig tartott, míg rájöttél – morogta Plagg. – Milyen érzés?

- Fura.

- Biztos vagyok benne, hogy kiakad, ha ezt hallja.

Adrien megrázta a fejét. – Még meg kell szoknom a gondolatot, Plagg. Fura, de egyben… helyes.

- Ez megoldja a lányproblémádat – mutatott rá Plagg.

Adrien elmosolyodott, és hátradőlt. – Igen, megoldja – mondta. A lelki szemei előtt Ladybug és Marinette mosolya egybeolvadtak.

Rámosolyog Marinette-re, amikor elhalad az asztala előtt a helye felé. Látja benne Ladybug nyomát, ahogy viszonozza.

*

- Olyan boldog vagy ma este – mondja Ladybug Chatnak.

Van benne valami, ami ma éjjel más. Több ruganyosság a lépéseiben, még több csillogás a szemében. Elhessegeti azt a részét, ami azon mereng, vajon ő teszi-e ezt vele.

- Van egy lány – mondja, ahogy a lábait átlendíti a tető szélén.

- Oh, valóban? – piszkálódik. Igyekszik könnyednek tartani a hangját. Ezelőtt sosem említett senkit se.

Chat mosolyog. Ez az egyike a ritka valódi mosolyainak, amik elérik a szemét és a sarkát ráncolják, leszámítva, hogy ez alkalommal a pillantása gyengéd és epekedő. – Okos, és-és vicces és…

Ladybug elnyom egy nevetést. Chatra számíthat, hogy megnevetteti, amikor úgy érzi, hogy a féltékenység apró hullámokban nő benne. – Csinos?

- Gyönyörű! Olyan szemei vannak, hogy csak… és a haja! Wow! És ahogy mosolyog! – Hátradől a kezeire, és drámai sóhajtást hallat.

- Ami, c’est l’amour – jegyzi meg kötelességtudóan.

- Csakhogy ő hercegnő! Hogy esélyem legyen, nekem is hercegnek kell lennem! – Megrázza a fejét. – És nincs dzsinnem, aki kisegítene ebből a helyzetből.

Megforgatja a fejét. – Befejezted, Al?

Chat felnevet. – Hölgyem, amikor a saját szavai megcsalják önt, csak idézzen mást. Ő egyszerűen… A nevetése, Ladybug. Minden nap meg akarom nevettetni.

Elszorul a gyomra. – Tényleg kedveled őt, igaz? – suttogja.

Sóhajt. – Lehetek klisés?

A szavak elszorítják a torkát. – Hajrá.

A mosolya ismét gyengéddé lesz. – Jobban szeretem, mint az életem.

- Ez nagyszerű, Chat – igyekszik. – Megérdemelsz valakit, aki ilyen érzést kelt benned.

Egy hosszú pillanatig őt nézi, és a lány azt kívánja, bár tudna olvasni a gondolataiban ahelyett, hogy elveszik a zöld szemeiben. Elfordul, a vállai előre esnek. – Nem tudja, hogy szeretem.

Ladybug megdermed, és makacsul elhajtja a reményt, ami lángra kap, mert Chat a barátja és társa, és azt akarja, hogy boldog legyen. – Hogyhogy?

Chat mosolya szomorú. Le akarja törölni az arcáról, hogy sose lássa viszont. – Chat Noir és a civil énem elég más emberek.

- Ezek szerint nem is flörtölsz vele?

Megrázza a fejét. – Egyáltalán nem olyan hevesen, ahogy magával teszem, hölgyem.

Megjegyzi és szorosan Chat azon részébe kapaszkodik, mely csak számára foglalt.

*

Ha bárkinek is elmeséli, hogy szerelmes, csak azt mondják neki, még túl fiatal. Nézd meg Romeót és Júliát, mondják. Ez az, amivel másnak példálóznak. Nem is tudod igazából, mi az a szerelem, ez csak vágy.

Adrien ezzel érvel: tudja valaki, hogy valójában mi a szerelem? Meg tudja bárki is mondani, hogy ez szerelem vagy sem? És ha valaki boldoggá teszi, akkor ez valóban annyira számít?

Szerelmes lett Ladybugba. A hős, aki elrabolta a szívét, amikor először elkapta. Tetőtől talpig beleesett, és tovább zuhan a kövezet felé tudva, hogy habár visszautasította, attól ő még továbbra is szereti. Tökéletes volt. Ő volt a mindene. Idealizálta, amíg el nem kezdett többet mutatni magából, és akkor rájött, hogy hiba volt ezt tennie. Nem is igazán ismerte. Több volt annál, mint egy kép a gondolataiban, egy személy. Annak szentelte magát, hogy megismerje az igazi Ladybugot, aki a maszk mögött rejtőzik, az embert a hiányosságokkal és hibákkal, akit ettől még teljes szívvel szeretett.

Szerelembe esett Ladybuggal, és habozva ugyan, de megvizsgálta, mi a helyzet Marinette-tel. Lépésről lépésre haladt, tanulmányozta a szeplők mintáját, ahogy kuncogott, és ahogy összehúzza a szemöldökét, amikor frusztrálja egy dizájn. Lassú, bonyolult volt, és egészen addig nem vette észre, amíg félig már meg nem történt. Az volt a leghosszabb, míg barátokká váltak, csak egy óra hosszú út volt, hogy bajba kerüljön. És ezek után az, hogy beleszeressen, csak egy kis idő kérdése volt.

Annak a kitalálása, hogy Ladybug Marinette egyszerre mindent és semmit sem változtatott. Adrien nem tudta, hogy lehetséges annyira szeretni valakit, hogy az két embernek is elég legyen, pedig ezt tette. Ha valami, hát a felismerés biztosította róla, hogy valóban szereti.

Igen, szereti Ladybugot Marinette-ben, de Marinette-et is Ladybugban. Teljesen, egy személyként szereti őt. Szereti, milyen nehezen tartja néha vissza a temperamentumát, ahogy kiáll másokért, ahogy őszintén törődik velük. Szereti, amikor ügyetlen, és amikor átbukik Párizs tetőin. Szerelmes ebbe a vad, csodálatos, bátor és szerető lányt, aki kihozta őt az üres csigaházból, és megmutatta neki az egész világot.

Megmutatta neki a világot. Megmutatta neki saját maga ismeretlen oldalait. Most szeretné ezt viszonozni.

*

Marinette nem igazán emlékszik, hogyan jut vissza a szobájába. A lábai gyengék, az elméje fáradt, és valamilyen okból nagyon szeretne sírni.

- Tikki? – motyog, ahogy a falnak támaszkodik. – Gondolod, hogy Chat valaha is szeretett engem?

- Oh, Marinette – sóhajtja Tikki, ahogy a vállára ül. – Az a buta macska fülig beléd van esve.

Marinette a kezébe temeti az arcát. – Azt hittem, mindenkivel flörtöl, hogy mindenkinek szerelmet vall. Sosem gondoltam arra, hogy ez lehet az igazság.

- Mari, nem a te hibád, hogy nem vetted észre – mondja Tikki gyengéden.

- De nem az! – A földre csúszik. – Egyszerűen túlságosan el voltam foglalva Adriennel, hogy észrevegyem. És most… beleestem a macskába, ahogy ő kiszeretett belőlem.

Tikki hagyja pár percig fetrengeni, mielőtt azt mondja: - Beszélned kellene erről Chattal.

Marinette felemeli a fejét. – Van más valaki, Tikki, nem hallottad? Ő boldoggá teszi, és ezt nem tehetem vele.

- De…

- Különben is, mit mondhatnék neki? Lehetséges, hogy kicsit beléd estem, de egy másik barátomat is szeretem? Biztos, hogy kiakadna.

- Egyszerre több embert is szerethetsz – emlékezteti Tikki.

- Tudom. – Marinette kihúzza a hajából a szalagokat. – Tudom. Csak… sosem működne! Chat nem Marinette-et szereti, hanem Ladybugot. Azt a tökéletes, idealizált, hihetetlen verziómat, ami nem létezik! – Áthajítja a szobán a szalagokat. Elégedetlenül lebbennek a földre.

- Dehogynem létezik – mondja Tikki élesen. Ez a legélesebb, ahogy Marinette valaha hallotta a kicsi talizmánt. – Marinette, te vagy Ladybug, a maszkban vagy anélkül. Ez nem változik attól, mert éppen nem vagy átalakulva. Te vagy minden, ami Ladybug, leszámítva az erejét.

Marinette a fejét rázza, és az állát a térdeire támasztja. – Nem szeret engem, Tikki. Nem igazán.

*

Adrien belebetegszik a várakozásba. Biztos benne, hogy Marinette egy része tudja az igazságot, csak éppen nem éri el. És Plagg még mindig összezavarja.

Persze Plagg nem tudná megállítani, ha egyszerűen odasétálna hozzá és felfedné magát. De minél tovább vár, annál idegesebb lesz. Mi van, ha csalódik? Mi van, ha többé már nem kedveli, mert ő Chat? Mi van, ha ezzel szétrombolt mindent?

Azt ismételgeti magának, hogy túl sokat agyal, de a hangokat a fejében nehéz figyelmen kívül hagyni. Szóval csak rámosolyog, és egy árnyalatnyival többet flörtöl vele.

Ha rájön, reméli, hogy valahogy a tudtára adja.

*

Adrien forog az irodai székben. Egy toll van az ajkai között, és úgy csücsörít, hogy az megremegteti Marinette szívét. Az előző nap után nem kicsit könnyebbül meg, hogy még mindig ugyanúgy dobog.

Egy projekten kellene dolgozniuk, de egy pihenő alatt Adrient félbeszakította egy rejtvény, amit Nino küldött neki, Marinette-et pedig elérte az ihlet. Elszakítja a pillantását Adrienról, és visszatér a vázlatához.

Csinál pár igazítást az ujjakon, és részletezi a szoknyát. Egy ideje spórol, talán van elég pénze, hogy megvehesse az összes anyagot, amire szüksége van. Lehet, hogy tud szerezni valami szép anyagot a szoknyához. Tovább álmodozik ruhaanyagokról és mintákról, ahogy a szegélyen dolgozik.

Marinette nem egészen tudja, mennyi idő telt el, mielőtt érzi Adrien pillantását magán, csak annyit tud, hogy már három vázlattal is kész van a szoknyáról, és elkezdi tisztázni a végző dizájnt. Érzi, hogy elpirul, ahogy felnéz és találkozik a pillantásuk, és elmotyog egy bocsit. Elképeszti, milyen zöldek a szemei. Órákat töltött azzal, hogy képeket bámuljon róla, de a tény, hogy ezek szerint alig módosították rajta a színeket, még mindig meglepi.

- Semmi gond. – Egy ponton megfordult a székben, és karjait most a hátán nyugtatja. – Aranyos vagy, amikor koncentrálsz.

Marinette pislog párat, még jobban elpirul. – Oh.

Adrien előrenyúl, és egy hajtincset a füle mögé tűr.

A lány megfeszül, amikor elvörösödik.

- Oh, bocsi, bocsi, csak…! – Levegőért kapkodva nevet. – A hajad… ne haragudj!

- Ö… rendben van! – mondja gyorsan. Azon mereng, mennyire hasonló lehet az árnyalata a pirulásuknak. Az alapján, amilyen forrónak érzi az arcát, úgy tippeli, eléggé.

- Nem, tényleg, sajnálom. – Igyekszik rá bocsánatkérőn nézni, de inkább aggodalmasnak tűnik.

- Nem kell sajnálnod – biztosítja Marinette. – Ne aggódj miatta, tényleg.

Adrien a földre pillant. – Szóval, izé, azt hiszem, van egy ötletem az előadásra, habár talán kicsit több munkát fog igénybe venni.

Hálás a hirtelen témaváltásért. – Fogadok, hogy meg tudjuk csinálni. Mi az?

*

Van valami szürreális abban, ahogy figyeli Marinette-et a saját környezetében. Amikor a legjobban koncentrál, de teljesen nyugodt. Van valami kedves és törődő a pillantásában, még ha frusztrált is. Annyira szereti a divatot és a tervezést, Adrien azon mereng, hogyan is mondhatta neki Chloé, hogy nem igazi tervező. Ahogy a szemei felragyognak, amikor egy ötletről mesél, ahogy az ajkába harap, amikor kézzel varr, ahogy boldogan piheg, amikor valami végre úgy sikerül.

Valami abban, ahogy nézte, amint olyasmit csinál, amit annyira szeret, tagadhatatlanul boldoggá tette. Persze ez azt jelentette, hogy bele kellett feledkeznie, és olyat tennie, mint hátratűrni a haját.

Mégis, Adrien mit meg nem adna azért, hogy láthassa Marinette-et, ahogy minden nap minden pillanatában egy terven dolgozik.

*

- Ne haragudj, amiért ennyi idődet elpazaroltam – mondja Marinette, amikor Adrien összeszedi a cuccait.

Megdermed, ahogy felveszi a táskáját. – Pazaroltad az időmet?

A lány az ajkait rágja. – Amikor rajzoltam, és te meg semmit se csináltál? Sok mindennel kész lehettünk volna.

Adrien nevet. – Nem pazaroltad az időmet, Mari. Éppen szünetet tartottunk. Különben is, szeretem nézni, ahogy rajzolsz.

- Tényleg? – kérdi meglepetten.

Annyira, annyira ismerős a mosolya. De nem tudja hova tenni, mert elolvasztja a szívét. – Igen! Szeretek veled lógni, nagyon szórakoztató. Igazából úgy általánosságban szeretek veled lenni. Többet kéne együtt lennünk.

Marinette biccent. – Igen, mi… - A szavai célt érnek. Megismétli őket párszor a fejében. Aztán gondoltban végigfuttat mindent, ami történt. – Várj, csak nem flörtöltél velem?

Adrien mosolya szélesebb lesz. – Már jó pár hete, de köszi, hogy észrevetted.

Idegesen felnevet, az arca pirulni kezd. – Oké, rendben. Ö, miért is flörtölsz velem?

Felvonja a szemöldökét. – Mit gondolsz? – kérdi egy enyhe vigyorral.

A lélegzet elakad a torkában. – É-én… izé, nem tudom?

*

Adrien sikítani akar.

*

A mosolya ismét finomabbá válik. Megérinti a karját, ahogy az ajtó felé fordul. – Holnap találkozunk, hercegnő.

Marinette kábultan int búcsút.

*

- Ki fogod nyírni azt a lányt – mondja Plagg, amint kettesben vannak.

*

Marinette kővé dermedve áll a szoba közepén.

Tikki az arca elé lebeg. – Mari? – Meglengeti a karját.

*

Adrien a kezébe temeti az arcát. – Annyira aranyos – suttogja.

Plagg öklendezik.

*

A Marinette.exe leállt.

*

Adrien fáradt. Belefáradt az iskolába, a modellkedésbe, elege van a rejtőzködésből, és az oktalanul hosszú fotózásokból. Azon mereng, van-e módja annak, hogy olyan képeket használjanak, amin alszik, mert már nem sokáig áll meg a lábán.

Suli, plusz vívás, plusz zongora, plusz kosárlabda, plusz kínai, plusz modellkedés, plusz Párizs megmentése, plusz az általános stressz meghozzák a gyümölcsüket. És ezért nemsokára fizetnie kell, mert a teste kész feladni. Nem kér sokat, egyszerűen csak hét óta alvást. Legalább.

Belefáradt abba, hogy nem tudja, Marinette tudja-e. Ezelőtt türelmetlen és izgatott volt. Most egyszerűen csak az ölelésébe akarja burkolni és azt mondani: annyira-annyira szeretlek, és nem érdekel, ha nem viszonzod, csak hagyd, hogy szeresselek, és akkor rendben leszek. Ha nem pihenhet hamarosan, magasan fennáll a lehetősége annak, hogy megteszi. A kimerültség elveszi a józan ítélőképességét.

Egy tányér sajtot tol Plagg elé, ahogy az ágyba botlik. A leckéje még nincs teljesen kész, a fotózás későig húzódott, és már hajnali kettőn is túl van. Van még egy fotózás reggel, iskola előtt. Illetve egy kicsit később reggel.

Adrien mindig várja az őrjáratozást. Egyszerűen lazíthat, és maga lehet Ladybuggal egy hosszabb időre, általában kevés akumával és harccal. És ezen a héten, ezen a héten a heti őrjárat az, ami még talpon tartja.

Az ütemterve tele van fotózásokkal, próbákkal, divatbemutatókkal, találkozókkal az apjával és órákkal. A tudat felszabadító, hogy van ideje elfeledkezni minderről, és csak rohanhat a háztetőkön. Egy súlyt emel le a válláról, és nem hagyja megfulladni. A gondolat lebegteti, hogy Ladybug vele lesz.

- A szerelem szar – véli Plagg.

- Tudom – motyogja Adrien.

Plagg csendben van addig a pár percig, amíg megeszi a sajtot. Adrien kezd álomba merülni.

- Akármennyi gondot is okozott neked – mondja Plagg –, örülök, hogy itt van neked.

Adrien elmosolyodik. – Én is.

*

Az utóbbi napokban Chat kevesebb volt a megszokottnál. Ladybug nem biztos benne, hogy ez amiatt a lány miatt van, akit említett vagy csak az élet az, de furcsa. Mindenhogy egyszerűen csak kevesebb. Csöndesebb. Kevesebbet flörtöl, kevesebbet beszél, kevesebbet vigyorog, még mozogni is kevesebbet mozog.

Kicsit aggasztani kezdi ez.

Ladybug az Eiffel-torony egyik gerendáján ül, amikor beleolvadva az illanó fénybe feloson hozzá.

- Bocsi a késésért – mondja ásítva.

- Jól vagy? – kérdezi felajánlva a kezét. Elfogadja, és ő lehúzza maga mellé.

- Csak fáradt vagyok. – A szemei tompák, és látja a kimerültséget a mozdulataiban. – Ne haragudj, ha nem vagyok túlságosan a segítségedre ma este, a fotózás sokkal tovább tartott, mint vártam. Szundítani akartam utána egy keveset, de még a sminket lemosni sem volt időm, mielőtt idejöttem.

Az első dolog, ami eljut a tudatáig, az a smink szó. Nem látja a homályban, de nem tudja megállni, hogy ne gondolkozzon azon, hogy áll neki, és hogy a sminkes vajon eltalálta-e. A következő szó, ami feltűnik, az a fotózás. – Azt mondtad, fotózás?

Chat lassan pislog, és egy pillanatra azt hiszi, rajta fog elaludni – Úgy néz ki, oda a zsákbamacska – mondja dallamos zengéssel a hangjában. Egy lusta vigyor terjed szét az arcán.

Ladybug a szemét forgatja. – Le foglak hajítani a toronyból.

- Nem, nem fogsz – motyogja hunyt szemmel odadőlve. – Szeretsz. – Az oldalához bújik, és a légzése egyenletessé válik.

Pillanatokra ledermed. Amikor biztos abban, hogy elaludt, vigyázva átöleli és magához húzza, nehogy leessen. – Igen, szeretlek – mormolja, ahogy végignéz Párizson. – Nagyon szeretlek, cicus.

*

Ladybug felrázza, amikor vége az őrködésnek. – Nyugodt éjszaka volt – mondja egy halvány mosollyal, amikor megpróbál bocsánatot kérni. – Csak ígérd meg, hogy többet fogsz pihenni.

Chat megteszi, még ha ez csak egy üres ígéret is. Aggodalmas az arca, ami megpengeti a szíve húrjait.

- Jó húzás, Romeo – jegyzi meg Plagg, amikor levedli az átváltozást. – Elaludtál rajta.

Adrien túl fáradt ahhoz, hogy érdekelje. Túl fáradt ahhoz, hogy izgatott legyen, aggódjon, vagy egyáltalán érezzen valamit. – Az Eiffel-tornyon voltunk – mondja. – Ez elég romantikus.

- Persze. – Plagg lehuppan a párnájára. – Jó nyelvbotlás volt. Most már tudja, hogy modellkedsz.

- Csak fotózást mondtam – érvel Adrien. – Talán azt gondolja… hogy filmforgatásra, vagy valami hasonló. Nem tudom, túl fáradt vagyok ezzel, Plagg, és nem azt akarjuk amúgy is, hogy tudja?

- Te akarod, hogy tudja.

- Fogd be, Plagg, tudom, hogy te is akarod.

Plagg nyög, de nem beszél tovább.

Adrien nem biztos benne, hogy álmodott vagy sem, de amikor felébred, rémlik neki, hogy Plagg azt mondja: - Tudod, ő is szeret téged.

*

Alya már megint szónokol.

Nem ez a szokatlan. A tárgy sem éppen új. Ladybug és Chat Noir civil énje. Marinette megtanulta elrejtenie a lehetséges reakciókat Ladybugra és Chat Noirra.

- Csak tudni akarom – mondja Alya, ahogy kitárja a karját. – Túl sokat kérek?

- Valószínűleg – jegyzi meg Nino egy vállrántással. – Tiszteld a magánéletüket.

- Én tisztelem – mordul. – Csak kíváncsi vagyok!

- Az volt Schrödinger is – motyogja Adrien. Fejét a karján nyugtatja, és úgy néz ki, mintha bármelyik pillanatban képes lenne elaludni.

Marinette a szemét forgatja.

- De a macska él! – teszi hozzá Alya.

Adrien felemeli a fejét. – Ezt azért ne teszteljük az igazi Chat Noiron, légyszi. – Ásít. – Légyszi.

- Ne aggódj, haver – mondja Nino Adrien hajába borzolva.

Alya keresztbe fonja a karját. – Nem mondanám el senkinek sem – mondja. – Rám bízhatják a magánéletüket!

Marinette felvonja a szemöldökét. – Alya, egy blogot vezetsz róluk.

- Nem árulnám el senkinek! – Alya a szívére szorítja a kezét. – Esküszöm. Vagy itt helyben görbüljön meg a hátam.

- De attól még oda lenne a zsákbamacska – jegyzi meg Adrien. Lustán pislog, ahogy egy vigyor kúszik az arcára.

Marinette horkant és megrázza a fejét. A szóviccei szörnyűek, de ez alkalommal legalább nem több száz méterrel…

Párizs fölött vannak.

Több száz méterrel Párizs fölött.

Oda a zsákbamacska.

A dallam a hangjában. A vigyora. A szavak ritmusa. Ahogy finoman felvonja a bal szemöldökét. Még a pislogás is.

A pillantása Adrienre rebben. Ő csak bámul rá, a vigyor az arcára fagyva, a szemei meglepetten kitágultak.

Marinette lenéz a kezeire. Annyira zöldek a szemei! Ugyanolyan zöldek, mint Chaté. Ami véletlen is lehet.

Lehunyja a szemét. Chat haja hosszabb és kócosabb, de éppen alig. Adrien hercegnőnek hívja. Chat amint hercegnőnek hívja, amikor Ladybug. A házi feladat. Ms. Mendeleiv.

A pillantása.

Adrien Agreste Chat Noir.

*

Ladybug a tetőn köröz, amikor Chat megjelenik.

Marinette nem mondott semmit. Még csak rá se nézett. Tudta. Tudnia kellett.

Ladybug felé fordul, amikor a tetőn landol. Rámered, a szája nyitva, mintha mondani akarna valamit, de a szavak a torkára fagytak. Megtart egy bizonyos távolságot, mert nem tudja, hogy fog reagálni.

- Oda a zsákbamacska… - suttogja végül.

Chat közelebb lép, és ledobja az álcát. Elkapja a kezével Plaggot, amikor az kipattan a gyűrűből. – Marinette – mondja, ahogy a zöld fény elül körülötte.

- Chat Noir. – A pillantásuk találkozik, ijedtnek tűnik.

Ladybug habozik, mielőtt eldobná a saját álcáját. Egy piros talizmán landol a vállán.

- Ladybug.

- Adrien.

Párizs egy házának a tetején állnak. A világ minden ideje a rendelkezésükre áll. Akkor miért olyan érzés, mintha fuldokolnának?

- Nem tudom elhinni, hogy csak egy szójáték kellett – morogja Plagg.

Adrien nevetni kezd. Ő sem. Őszintén szólva abban sem volt biztos, hogy ez valaha megtörténik. Az az egyetlen megjegyzés, és Adrien levegőhöz jut. – Ez itt Plagg – mondja felé nyújtva a kezét.

Marinette a saját talizmánjára int. – Tikki. – Az ajkába harap. – Hogyan…?

- Honnan tudtam? – kérdi. – A ruhád.

Ledöbben. – A ruhám? Ez meg mit jelentsen?

- Chloé azt mondta, hogy nem vagy divattervező. És elmesélted nekem. Kétszer is.

Lehunyja a szemét. – Szóval már azóta…

- Chloé partija óta tudtam, igen. – Szünetet tart, mielőtt hozzátenné. – Ne haragudj, hogy korábban nem mondtam semmit. Én… nem tudtam, hogyan. – Plagg felmászik a kezéről a feje tetejére és a hajába fészkel.

- Semmi baj – mondja gyengéden. – Én se tudtam volna, hogyan mondjam el.

Adrien elmosolyodik. – Te jobban csináltad volna, mint én.

Marinette levegőért kapkodva nevet, és a fejét rázza. – Örülök, hogy te vagy az. – A mosolya habozó, de annyira igazi.

Viszonozza. – Én is.

*

- Mennem kellene – mondja Adrien.

Marinette az órájára pillant. Igaza van, későre járt, de nem akarja, hogy hazamenjen. – Valószínűleg.

Az őrködés nagy részét azzal töltötték, hogy kényelmetlen csöndben álltak egymás mellett. Furcsa volt látni Adrient, amint Chattá változik, ahogy hirtelen a tartása és a mozgása megváltozott. Habár természetesen ez valahogy nála is hasonló volt. Tudta, hogy Ladybugként jobban kihúzza magát és magabiztosabb.

Marinette magával húzta a házukhoz, átvonszolta a csapóajtón, és egy bögre forró csokoládét nyomott a kezébe. A kommunikáció a kulcs minden egészséges kapcsolathoz, és az övékből ez határozottan hiányzott.

Azóta órák teltek el, és a forró csokoládéjuk elhűlt. A beszélgetés magukról az iskolára, játékokra, a családjukra, a talizmánjaikra terelődött, majd visszakanyarodott magukhoz. Végre elérték azt a pontot, amit őrjárat közben könnyen. És Marinette megkönnyebbült. Rettegett attól, hogy minden meg fog változni. Legalább ennyi megmarad neki, a könnyed beszélgetéseik és a sodró csipkelődésük.

Adriennek tényleg mennie kellene. Az ágyán ülnek, a csapóajtó éppen fölötte van. Egyikük sem mozdul.

Van még egy dolog, amiről nem beszéltek.

Marinette szinte nem is akar mondani semmit. Nem így akarja feladni a reményeit. És nem is kellene. De tudnia kell…

- Mielőtt elmész – kezdi, és a hangja szörnyen és gyengének hallik. – A lány, akiről beszéltél aznap éjjel… - Nem tudja rávenni magát, hogy folytassa.

Adrien előre hajol, és elsöpri a szeme elől a frufrut. – Rólad beszéltem.

- Rólam? – ismétli. Kérdésnek hangzik, és olyan is érzésre.

- Rólad – mondja határozottan. Egyszerre csukják be a szemüket. Fel kellett volna ismernie a szeméről, ugyanolyan ragyogó zöldek maradnak. – Mindig is rólad. Még akkor is, amikor azt hittem, hogy másvalaki az, te voltál az.

- Nem Ladybug?

- Beléd vagyok szerelmes – mondja Adrien. – Téged szeretlek mindenestül, Marinette. Ladybuggal együtt. Ha nem te lennél Ladybug, attól még ugyanúgy szeretnélek, mint most. Te vagy Ladybug, talán te nem veszed észre, de én akkor is látom, ha nincs rajtad a maszk. És látom Marinette-et, amikor rajtad van.

Marinette közelebb hajol. Az orraik összeérnek. – Én is kicsit beléd vagyok esve, Adrien – mondja. – És ha azt mondom, egy kicsit, igazából fülig szerelmes vagyok beléd. Beléd, Chatba, teljesen. –Megenged magának egy kis nevetést. – Nagyon megnehezítettük a dolgunkat, nem igaz?

Adrien bólint. – Talán egy kicsit. – Lepillant. – Esélyes, hogy kaphatok egy jó éjt csókot, mielőtt mennék?

Még mindig nem akarja, hogy hazamenjen. Azt akarja, hogy itt legyen, mellette, ahogy mindig is. Összepréseli az ajkaikat, hogy megpróbálja tudtára adni.

Az ajkai puhák és melegek, és elképzelhette ezt a csókot ezerszer is, de ez minden lehető módon különbözik. Nem ez az első csókjuk. Nem tökéletes. De valóságos.

Adrien összedörzsöli az orrukat, amikor elhúzódik.

- Alya ki fog borulni – suttogja Marinette.

- Nino is – teszi hozzá. – Szerintem együtt szervezkedtek.

- Tuti.

- Hogyan mondjuk el nekik?

Marinette vállat vont. – Nem tudom. Csak foghatnánk egymás kezét, hogy lássuk, mi történik.

- Fogadni fogunk – figyelmezteti Adrien. – Biztos voltam benne, hogy ez fog történni.

- Oh, istenem. – A nyakába temeti az arcát. – Tényleg ennyire nyilvánvaló voltam?

Felnevet és szorosan megöleli. – És én?

- Nem tudom – ismeri be Marinette. Eltolja. – Még egy búcsúcsók?

- Ha ezt így folytatjuk, egészen hajnalig itt leszünk – mondja Adrien, de már hajol is.

Egyikük se bánná.

Jegyzetek:

Ki vette észre a Disney utalást? Na?

A „te vagy Ladybug, a maszkban vagy anélkül” rész még a 17. rész előtt született.

És pár megjegyzés a fordításhoz:

Szeretek ebben a fandomban dolgozni. Macskás poénok mindenhol (ott is, ahol nem számítok rá). Az eredetiben például az állt a vége felé, hogy: “curiosity killed the cat, but satisfaction brought it back” (szó szerint a kíváncsiságba halt bele a macska, de az elégtétel támasztotta fel), aminek nálunk az „aki kíváncsi, hamar megöregszik” közmondás felel meg (és utána néztem, érdekes módon ez az angolhoz hasonlóan van finnül és észtül is, franciául viszont a gonosz vereségét okozza a kíváncsiság). Szerettem volna, ha megmarad egy hasonló tartalom, a szó szerinti fordítás meg snassz, szóval így született Schrödinger macskája.