Menthető kapcsolat

Ez ilyen baráti fluff, ne számítson senki semmi komolyra~
(Avagy amikor macskaetetéskor megszáll az ihlet...)

Marinette nem kifejezetten kedvelte a macskákat Chat Noir előtt. Alattomosnak és haszonlesőnek tartotta őket, akik hírből se ismerik a hűséget, és akár több házhoz is járnak.

Az ellenszenv talán kiskorában kezdődött, amikor megpróbált összebarátkozni nagyszülei hatalmas, félvad macskáival, kiknek a száma öt és tíz között mozgott évszaktól és időjárástól függően. Egyedül csak a nagyanyjának álltak meg, az izgága, ügyetlen kislányra csak fújtak, és ha mégis sikerült egyet-egyet lopva, álmában megsimogatnia, azt véres karmolásokkal jutalmazták, és olyankor sírva rohant valamelyik szülőjéhez, aki csípős fertőtlenítőszerrel leápolta a sérüléseket. Aztán ott volt a szomszéd lusta perzsamacskája, aki minden egyes alkalommal beleharapott az ujjába tűhegyes kis fogacskáival, ha játszani próbált vele. Egy idő után inkább megtartotta a távolságot a macskákkal szemben.

Ami viszont tetszett neki bennük, az a finom, kecses mozgásuk volt, és az ördögien jó egyensúlyérzék.

Chat Noir ugyan nem mindig esett talpra, de igenis kilenc élete volt, és mindet arra használta fel, hogy őt és Párizst védje. Meglepően gyorsan összeszoktak, és a véleménye a macskákról is pozitív irányba változott.

Nem csak egy társat kapott Chat Noir személyében, hanem egy jó barátot, akire bármikor számíthat. Ahogy ő is rá. Éppen ezért megtanultak egymásból olvasni.

- Nyugodtan pihenj egy kicsit, ha fáradt vagy – mondta lágyan, amikor Chat Noir már a sokadik ásítást nyomta el. A fiú csak a fejét rázta, míg laposakat pislogott.

- Hogy minden munkát te csinálj? Azt már nem.

- Nincs apelláta, nyugodt az éjszaka.

Átkarolta, amikor Chat Noir az oldalához dőlt, habár a fiú esküdözött, hogy csukott szemmel is őrködni fog, elvégre sokkal jobb a hallása, mint neki. Aztán mégis elnyomta az álom, és Ladybug egyszerre azt vette észre, hogy a teste elernyed, és az ölébe dől. Hirtelen nem is tudta, hova rakja a kezét, ennyire intim helyzetbe azért ritkán kerülnek.  Aztán rászólt magára – mégis miért legyen zavarban, ha Chat Noir úgy is alszik, és talán nem is fog erre emlékezni? Leeresztette jobbját a vállára, a ballal pedig megsimogatta a haját, ami meglepően puha volt, valahogy sokkal durvább hajszálakat képzelt neki. És ha már ott volt, kihasználta az alkalmat, és megcirógatta a cicafüleket is.

És akkor Chat Noir dorombolni kezdett. Ha Marinette felemelte a kezét, abbamaradt, ha folytatta, újra felhangzott, és meglepetésére megnyugtatta a hang. Chat Noir biztosan nem fogja megkarmolni, még a kezéhez is odadörgölődzött, majd fordult egyet, hogy közelebb legyen hozzá – a lába azonban lecsúszott a tetőről, így felriadt és ösztönösen megkapaszkodott a karjában. Ahogy találkozott a tekintetük, mindketten zavarba jöttek, és Chat Noir gyorsan arrébb húzódott.

- É-én, ne haragudj, nem akartam semmi olyasmit…

Ladybug kínjában a hajába túrt, és halkan nevetett.

- Semmi gond, nagyon aranyosan doromboltál.

 Ezelőtt még sosem használta ezt a jelzőt Chat Noirra.

- Doromboltam? – Társa egészen elvörösödött, mire Ladybugra csak még jobban rájött a kuncoghatnék. – Doromboltam?!

Arra jutott, hogy a kapcsolata a macskákkal talán nem menthetetlen, ha még Chat Noirból is sikerült dorombolást csalogatnia.