2015. július 8., szerda

Szabadságláncok



Nem tűntem el teljesen!  Villám szösszenet, mert akármi is történjék a mangában, még mindig nem adtam fel AliMorékat... gondolatok egy elképzelt jövőben. Neki kéne futni a témának még egyszer, annyival többet érdemelnek.


Régebben, amikor elképzelte, milyen lesz majd, ha Alibaba trónra kerül, önmagát valahogy mindig a háttérben látta; egy erős, de halványuló fontosságú barát, bajtárs, talán szerető, aki eltűnik a sokasodó szolgák tömegében, akár egy kihunyó csillag.

Aladdin azt mondta neki, ez lehetetlen; a fiú szerint a csillagok hatalmas, lángoló gázgömbök, melyek önmagukat emésztik, hogy életet adjanak, és halálukkor megannyi társukat rántják magukkal, hogy aztán sötét, mérgező űrt hagyjanak maguk után. Olyat, amit Hakuryuu is hagyott a szívükben, és a lány mindannyiszor elszomorodott, amikor eszébe jutott. Aladdin azt mondta, ilyen a szeretet, néha fáj, de megbocsát. Morgiana remélte, hogy ő soha nem okoz a barátainak ilyen fájdalmat.

Hitt Aladdinnak; hitt, hiszen Aladdin volt az első, aki hitt benne, hogy még lehet fényes jövője, és királynőnek született. Csak maradjon a világosságban, akármilyen vakító és félelmetes is. Morgianának külön fogalma volt a fényre – Alibaba. A belőle áradó fény és melegség elsőre valóban vakított, megijesztette; aztán lassacskán észrevette, hogy ő is csak ember gyarló vágyakkal és hibákkal. És hogy nem lehetett volna szeretni az őszinte mosolyát, a szeme lelkes csillogását? Amikor először találkozott a pillantásuk, úgy érezte, mintha felemelkedne a porból, melyben kisgyermekkora óta élt. A porba még a felszabadulása után is sokan vissza akarták rántani, hogy segítsenek saját lelki nyomorukon, de Aladdin úgy mesélte, hogy ő még láncokban is méltóságteljesebb volt, mint ők ketten, a két koszos, mihaszna herceg, akik az utcán ténferegve akarták megváltani a világot.

Ahhoz azonban, hogy teljesen szabad lehessen, először a belső láncoktól kellett megszabadulnia. És ha a lelke szabad, akkor többé már nem lehet rabszolgasorba kényszeríteni. A lelke pedig Alma Toran egykori vörös oroszlánjaié, akiken még a varázslat sem fog, az erő fékezhetetlen megtestesülései, és Morgiana boldog volt és félte is, hogy ennek a népnek a leszármazottja. Néha csodálkozott, miként tudták őket láncra verni.

A bilincsek nyomai egészen elhalványodtak, teljesen nem tűntek el, és ő tudta minden egyes karcolás történetét. A vérével szennyezett fémből készült a személyes tárolója, és Amon gyermeke szívesen lakott benne. Ha magányos volt, önkéntelenül a régi sebhelyekhez nyúlt, mintha vigasztalást remélne; ismerős hely a fokozatosan változó, erősödő testén, amit a harc keményre edzett. Emlékezett rá, mennyire zavarban volt, amikor Alibaba először vetkőztette le; a nászéjszakájuk volt, és mindkettejük keze remegett a vágytól. Meglepte újdonsült férje tétovázása. Hiszen mindig a lányok körül legyeskedett, egy alkalmat sem hagyott ki, hogy Aladdinnal elmenjen örömlányokhoz, nem lehet olyan tapasztalatlan! Aztán Alibaba nagy zavarban bevallotta, hogy sosem jutott senkivel sem idáig, mindig meghátrált, mert közbeszóltak az erkölcsei vagy mégsem tetszett eléggé a lány. Mindketten idegesek voltak, Alibaba pedig heves természet, és sosem hallott nászéjszakai rémtörténetek derengtek fel a sötétben, amiket hittek is meg nem is.

Végül reggelig beszélgettek meztelenül egymás mellett feküdve; Alibaba gyengéden simogatva ismerkedett a testével, és Morgiana örült, hogy nem sietik el. Természetesen jött, amikor Alibaba a hajnal közeledtével fordított a helyzetükön, és fölébe került, várható volt a gyengéd, izgató érintések után, nem is kellett széthúznia a lábait, mert magától kulcsolta a csípője köré, és egy szemernyit sem fájt az egész, csak elakadt a lélegzete. Ugyan az első alkalom rövid volt, de kárpótolta a gondoskodás és a figyelem, amit folyamatosan kapott, és Morgiana újra és újra meggyőződött arról, hogy szeretni és szeretve lenni a legjobb érzés a világon – főleg, ha olyan fokozatosan épül fel, mint az ő kapcsolatuk.

Boldog volt, hogy a sok viszontagság ellenére végül ő lett Alibaba királynője.

2 megjegyzés:

  1. ;-; awww... Rossz Susie mit csinálsz? AliMor fanná változtatsz egy apró szösszenettel? *még mindig nem döntött, de habozik*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te sunnyogsz itt, nyomás Kingdomot nézni. :P
      AliMort mindenkinek! És még nem tudod, mit vágnak le a mangában. :3

      Törlés