Úszólecke

Fandomdebüt! Örüljetek. Eskü valami aranyos Hicstriddel akartam jönni, de másképp alakultak a dolgok.

Ez valahogy úgy született, hogy főzőcskézés közben nézem újra a sorozatot, és megszállt az ihlet óra előtt, hogy nekem meg kell írnom azt a bizonyos esetet, amikor Dagur megpróbálta vízbe fojtani Hablatyot.

Hablaty számára egy rémálommal ért fel minden egyes alkalom, amikor az Ádáz törzs harcosai eljöttek szerződést újítani – szép és jó dolog a békés együttműködés, de a probléma ott kezdődött, hogy a másik törzsfő hozta a fiát is.

Vele pedig egyáltalán nem volt békés a viszonya.

Dagur pár évvel volt idősebb nála; nagy, testes, viking-lesz-belőle fiú volt, arcán szinte folyton gonosz vigyor ült, amit fel-felváltott a méla unalom, ha túl sokat kellett egy helyben ülnie. Első pillanattól fogva nem kedvelték egymást, és ezt Dagur azonnal kifejezésre is jutatta: addig rugdosta az asztal alatt, míg szűkölve nem könyörgött az apának, hadd ülhessen el. Próbált kikerülni szem elől, hogy ne borzolja feleslegesen a kedélyeket, de láthatatlanná se tudott válni.

Ez alkalommal úgy döntött, az első adandó lehetőséget kihasználandó elbújik valahol az erdőben.

Azzal viszont nem számolt, hogy Dagurnak más tervei vannak – minthogy konfliktuskeresés, egy élő céltábla igénylete, no meg a klasszikus: verekedés. Ennek pedig alapfeltétele, hogy ne tévessze szem elől a fiatalabbik fiút. Az apjának odavetette, hogy úszni megy Hablattyal, mire ő büszkén megveregette a vállát – végre tanult egy kis diplomáciát a gyerek. Pléhpofa ugyan furcsállta a fordulatot, de nem szólt semmit. Még az is lehet, hogy megbarátkoznak .

Hablaty abban a hiszemben bandukolt az ösvényen, hogy egyedül van. Hallgatta az erdő neszeit, élvezte a csöndet, néha-néha megbotlott egy-egy kiálló gyökérben, mert nézelődött és nem a lába elé figyelt, a mellénye is néha fel-felakadt az ágakon. Mivel kellemes idő volt (az árnyékban sem fázott), arra jutott, megmártózik valamelyik patakban. Elmosolyodott az ötletre – ám ez a mosoly hamar lehervadt az arcáról, ahogy Dagur ugrott elébe.  Még lendületben volt, nem tudott hova lépni, és fenékre ült.

- Lám-lám, Hablaty... sétálunk-sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk? – nézett végig rajta, majd durván felrántotta a földről. – Nem tetszik a hibbanti vendégszeretet.

- Azt hittem, ott maradsz megnézni, ahogy sárkányt ölnek a szerződéshez – makogta szárazon.

- Az öregeink arra jutottak, hogy nem szükséges a vérontás – húzta a száját. – Begyöpösödött vénemberek.

- Ez sajnálatos – biccentett Hablaty, és igyekezett együtt érző arcot magára erőltetni. – Akkor kereshetsz új szórakozást.

- Te fogsz engem szórakoztatni, Hablaty. – Éles, szabálytalan fogak villantak elő vértelen ajkai közül, ahogy rávigyorgott, és a másik fiút kirázta a hideg.

- Nagyszerű…

- Hogy mondod? Nem hallottam.

Hablaty több ízben megpróbálta lerázni a kolonc vendéget, ő azonban jobban ragadt, mint a bogáncs viseletes nadrágja szárába. Reménykedett benne, hátha felzavarnak valami vadat a csörtetéssel, és az tesz neki egy olyan szívességet, hogy elragadja Dagurt, elvégre rajta van a több hús (az más kérdés, hogy aztán oda lenne a két törzs közti béke, de legalább neki nyugta lenne), de csalatkoznia kellett. Majdnem sikerült otthagynia egy kanyarban, amikor könnyített magán, de a döntő pillanatban Dagur utána rohant, és elkapta a karját.

- Kicsinállak, ha itt hagysz, nem tudom vissza az utat.

Szóval csak a szokásos, tette hozzá Hablaty gondolatban. Akárhogy is nézte, nem állt jól a szénája.

*

- Hol van Dagur? – nyafogta Takonypóc. – Azt mondta, megtanít célba dobni mozgó célpontra.

- Elment úszni Hablattyal.

- Csatlakozom hozzájuk!

Astrid fültanúja volt a beszélgetésnek, ahogy egy félreeső asztalnál az első komoly fejszéjét élezte. Kíváncsi volt, ugyan mi közös lehet Hablatyban és Dagurban, hogy kettecskén mennek valahová, így követte Takonypócot.

*

Akkor értek oda, amikor Dagur először nyomta Hablaty fejét a víz alá. A fiú tehetetlenül csapkodott, azt remélte, nyolc nyárnál többet megél, és hiába ért ezen a ponton alig a derekáig a víz, nem tudott szabadulni. Takonypóc az egyik fa takarásában megállt, és érdeklődve figyelte az erőszakot – talán a falubeli lányok jobban felfigyelnének rá, ha többször alkalmazná. Alig jutott eddig a gondolatmenetben, mikor Astrid elszáguldott mellette, és majdnem eltalálta a felé repülő kisfejsze, amit röppályára állított, ahogy Dagur hátára vetette magát. A fiú meglepetten felnyögött, a szorítása enyhült, és Hablaty végre levegőhöz jutott. Vérmes pataki csata zajlott le; tejfogak repkedtek, ruhák rongyolódtak, ütések vitettek be.

- De utálom, ha ezt csinálja… - sziszegte Takonypóc, és ő is csatasorba állt. Kiszabadította Astridot Dagur alól, bemosott neki egyet, aztán menekült a haragja elől. Hablaty addigra kimászott a partra, patakvízmentesítette tüdejét, míg keze-lába remegett. Dagur körbefordult, próbálta kitalálni, is volt a legutóbbi támadója, de mindenki túl messze volt.

- Ki volt az? Ki merészelt megütni?

- Trollokról még nem hallottál? – motyogta korábbi áldozata a nyakát masszírozva, kiélvezve a levegővétel szabadságát. Dagur fenyegető ujjpercropogtatással indult meg felé.

- Valóban, az erdő ezen részén sok troll él. – Oldalba bökte Takonypócot, de a fiú nem vette az adást. – A vérre jöttek, és nagyon tehetséges rejtőzködők.

Dagur hitte is meg nem is; ekkor megremegett a bokor némi hörgés kíséretében. A négy gyerek egymást figyelte – vajon ki fog előbb gyáván megfutamodni? A hörgés nevetésbe váltott, és a levelek mögül előbukkantak az ikrek. Dagur megvetően szusszantott, és egy szó nélkül elindult, amint mellé ért, meghúzta Kőfej egyik fonatát, mire a bátyja hátba vágta. Miután eltűnt, Astrid Takonypócnak ment.

- Miért nem avatkoztál közbe?!

- Szórakoztató volt – vont vállat. – Ha olyan béna, hogy hagyja magát…

Astrid fejbe csapta, majd Hablatyhoz fordult.

- Köszönöm, hogy segítettél.

- Te meg megvédhetted volna magad! – A karjába ütött; kisebbet, mint Takonypócnak, de a fiú szája így is megremegett. – Hogy lesz így belőled férfi?!

- Ebből sehogy se, nem véletlenül Hablaty.

Rájött, hogy jobb lett volna hallgatni; Astrid szeme villogott, de végül csak megvetően szusszantott.

- Fiúk… - mondta még, majd elfutott a falu felé.

- Lányok… túl érzékenyek. Tényleg, nem lehet, hogy te is az vagy? Még sosem láttuk a…

Hablaty arra jutott, jobban jár, ha ájultnak tetteti magát, ennél több szégyen már úgy sem értheti.