Még mindig ki vagyok akadva az új fejezeteken. És Haku, én végeztem veled, ha tényleg megpróbálod megölni Mort.
(A szösz meg csak úgy van.)
Olyan, mintha átbillenne egy kapcsoló a fejében – katt. Majd
sorra a többi – katt-katt-katt. Csak a sötétség és az üresség marad,
kellemetlenül kongó és magányszagú.
Néha fantomkezeket lát felvillanni, utánuk kap, de amint
eléri, szertefoszlanak. Szakadék szélén táncol, alant bestiák nyújtóznak felé. Biztos
benne, hogy azok a fényben élők valódi énjei.
A fényben élők, akik felrántották magukhoz pár boldog hétre,
hónapra, de amikor letaszíttatott, nem kaptak utána. Neki kellene
visszakapaszkodnia utánuk, de amikor a kőfalon igyekszik vissza, a körme
beletörik a sziklába, nem talál fogódzkodót, és a mélybe zuhan. A bestiák ráugranak
és szétszaggatják a szívét. Darabokra marják a testét is, majd újra
összerakják, szurkot csempészve a mellkasába, új szíve hevesen dobogva árasztja
el fekete vérrel tűzrágta tagjait, és ismeretlen, zabolázhatatlan erővel telik
meg.
Ahogy felül, felpillant az oromra; annyi fehér rukh
halmozódott fel, hogy még az ő szeme is érzékeli, szinte vakító. Valahol a
közelben Judal küzd a saját démonjaival, de időt szakít rá, hogy elégedett,
büszke pillantást küldjön felé.
A fantomalakok már nem olyan büszkék.
Alibaba a fejét csóválj, mögüle kilép Morgiana, a pillantása
ijedt, csalódott, kérleli, hogy térjen vissza hozzájuk. A nővére csak azt
kérdezi, miért teszi ezt, ha találhatnának közösen egy jobb megoldást. A
belőlük áradó tisztaság természetellenes, gyűlöli egytől egyig mindegyikőjüket.
Alibaba félreugrik előle, ahogy Zagannal felé suhint, Morgiana és Hakuei
dermedt döbbenettel szemlélik a testüket felhasító pengét és a feltörő vért.
Ami nem lehet az övé, eltörli és porból, szurokból
újjáépíti. Eltörli a világ rendellenességét, az eredendő gonoszt és a
fájdalmat. Ha kell, a lelkét is kitépi, legalább nem érez többet.
És újra képes mosolyogni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése