2014. november 9., vasárnap

Fényben élő fantomok

Még mindig ki vagyok akadva az új fejezeteken. És Haku, én végeztem veled, ha tényleg megpróbálod megölni Mort. 
(A szösz meg csak úgy van.)


Olyan, mintha átbillenne egy kapcsoló a fejében – katt. Majd sorra a többi – katt-katt-katt. Csak a sötétség és az üresség marad, kellemetlenül kongó és magányszagú.

Néha fantomkezeket lát felvillanni, utánuk kap, de amint eléri, szertefoszlanak. Szakadék szélén táncol, alant bestiák nyújtóznak felé. Biztos benne, hogy azok a fényben élők valódi énjei.

A fényben élők, akik felrántották magukhoz pár boldog hétre, hónapra, de amikor letaszíttatott, nem kaptak utána. Neki kellene visszakapaszkodnia utánuk, de amikor a kőfalon igyekszik vissza, a körme beletörik a sziklába, nem talál fogódzkodót, és a mélybe zuhan. A bestiák ráugranak és szétszaggatják a szívét. Darabokra marják a testét is, majd újra összerakják, szurkot csempészve a mellkasába, új szíve hevesen dobogva árasztja el fekete vérrel tűzrágta tagjait, és ismeretlen, zabolázhatatlan erővel telik meg.

Ahogy felül, felpillant az oromra; annyi fehér rukh halmozódott fel, hogy még az ő szeme is érzékeli, szinte vakító. Valahol a közelben Judal küzd a saját démonjaival, de időt szakít rá, hogy elégedett, büszke pillantást küldjön felé.

A fantomalakok már nem olyan büszkék.

Alibaba a fejét csóválj, mögüle kilép Morgiana, a pillantása ijedt, csalódott, kérleli, hogy térjen vissza hozzájuk. A nővére csak azt kérdezi, miért teszi ezt, ha találhatnának közösen egy jobb megoldást. A belőlük áradó tisztaság természetellenes, gyűlöli egytől egyig mindegyikőjüket. Alibaba félreugrik előle, ahogy Zagannal felé suhint, Morgiana és Hakuei dermedt döbbenettel szemlélik a testüket felhasító pengét és a feltörő vért.

Ami nem lehet az övé, eltörli és porból, szurokból újjáépíti. Eltörli a világ rendellenességét, az eredendő gonoszt és a fájdalmat. Ha kell, a lelkét is kitépi, legalább nem érez többet.

És újra képes mosolyogni.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése