Sárkány és főnixmadár

Anyával szombaton voltunk a Konfuciusz Intézetek Napján Szegeden, aztán a vonaton valahogy elkapott az ihlet.
Szóval HongIce született.

Hongkongnak páratlan érzéke volt ahhoz, hogy megtalálja barátja hazájában a Kelet-Ázsiával kapcsolatos rendezvényeket. Voltak már animeconon azzal a szigorú kikötéssel, hogy most nem cosplayelnek, szusifesztiválon is (Izlandnak nem különösebben jött be a keleti fűszerezés), és most a Konfuciusz Intézetek Napján.

Izland még csak arról sem tudott, hogy van ilyen intézmény nála. Azt se tudta, ő mit keres ott.

Leon viszont céltudatosan vonszolta keresztül a tömegen, mintha pontosan tudná, mit kell keresne. A szőke futó pillantást vetett a színes standokra és a kínai feliratokra (tanulj mandarinul!), tavaszi tekercs illata csapta meg az orrát, aztán egyszerre párja hátának ütközött.

- Nekem kell olyan panda – mutatott Hongkong az egyik asztalon csücsülő plüssre. – Szerzel nekem, Icey?

- Szerezz magadnak.

Hongkong a száját húzta. – Hát, ha így állunk… - Máris a stand előtt lézengő tömegbe vetette magát, hogy megtudja, mit kell csinálnia szőrös kedvence másáért.

- Be kell öltözni tradicionális ruhákba – jelentette be vigyorogva, amikor visszatért.

- Hajrá.

- Kell hozzá partner is.

Már éppen tiltakozott volna, hogy ő soha többé nem vesz részt semmi beöltözős buliban, amikor Hongkong a kabátja zsebébe csúsztatott egy csomag medvecukrot.

- Utállak – morogta, amin a másik fiú csak nevetett.  A projekt sikerében kételkedve bízta rá magát az egyetemista önkéntesekre, akik húzták-vonták, piros szoknyát és díszes galléros kabátot adtak rá, és még meg is koronázták egy kék fejdísszel, amiről színes függők lógtak le az arca mellett. Meglehetősen nehéz viselet volt, Izland attól tartott, hogy ha tesz egy rossz mozdulatot, leesik róla. Idegennek és hozzá nem illőnek találta a ruhát. Hongkonghoz ezzel ellentétben tökéletesen passzolt, még ha kissé alacsony is volt hozzá, mert a kabátja alja bőven a földet söpörte.

- Még be kell mutatni egy szertartást, és az enyém a panda.

- Erről nem volt szó.

- Több lelkesedést, Ice!

- Szuper…

Izland csinálta, amit mondtak; meghajlás az ég felé, a szülők felé (szülők? miféle szülők?), majd egymásnak, kifejezve a hálát, hogy megismerték egymást. Mereven és nem túl mélyen hajolt, nehogy leessen a fejéről a dísz.

Vakuk villantak, Izland pislogott, és már vették is le róla a drága maskarát, hogy a következő sorban álló párocskára adják. Hongkong körbeugrálta a szerzeményével (mintha nem lepnék el már így is az ágyát a plüssállatok), és mielőtt távoztak volna, az egyik egyetemista az ő kezébe is nyomott egy pandát.

- Ezért bőven megérte, nem? – csicseregte Leon, mire az európai csak motyogott valamit, és a kabátja alá rejtette nyereményét. – Na, ne szégyenlősködj, ez tök jó buli.

- Amúgy min vihogtak annyira a lányok?

- Hát… tudod, ez egy tradicionális kínai esküvői ruha volt és…

- Hogy mi?!

- … és te voltál a feleség.

- Mi?! Te…

- Miután én vagyok a sárkány kettőnk közül, arra jutottam, hogy nekem kell a férj szerepét magamra vállalnom, mert a feleség a főnixmadár… - Izlandra pillantott, és majdnem elnevette magát; a fiú pillanatnyilag a vérig sértett szerepét játszotta. – Hozzád mégis csak jobban illik a főnix, hamu, tűz, újjászületés meg minden.  És jól is állt.

- Azért ne reklámozd, ha egy mód van rá – sóhajtotta beletörődőn Sigurđur.

- Nyugi, csak a Facebookra került fel.

Izland egészen kifulladásig üldözte Hongkongot a standok között.