Keleti dilemma

Spoiler a mangából. A páros meg nem komoly, esküszöm! Csak na. Kellett. 

Kija szavaira, mert az írókám elnyaralgat egy harmadik országban, vagy csak otthon maradt. 

A tél a Kou Birodalomban számára túl hideg, nyirkos és nyúlósan szürke volt. Sokszor napokon át csak zuhogott az eső, garantált bőrigázás nélkül csak az árkádok alá lehetett kiülni, ahol végigsüvített az alattomos, szúrós északi szél.

Alibaba a könyvtárban töltötte a napját, és Kouen rendelkezésének eleget téve tágította a fejét. Az elolvasott és az elolvasandó műve egyaránt magas tornyot alkottak az asztal két oldalán, és helyet kaptak közöttük toráni és a közös nyelven íródott szövegek is. Némelyek unalmasan terjengősek voltak, másik már-már a történelemhűséget figyelmen kívül hagyva túlságosan fantáziadúsak.

Őt most egyik sem izgatta. Egy kályhát szeretett volna lobogó tűzzel (a könyvtárban szigorúan tilos), valamint egy forró fürdőt nyugalomban. Helyette kapott méregerős zöldteát és még több könyvet.

Nyugalomról pedig Kouen jobb kezeként szó sem lehet. Ha a főparancsnok nem alszik, ő se aludjék.

Próbált visszaemlékezni, mikor főtt utoljára ennyi minden miatt a feje. Balbadd mint a Kou Birodalom tartománya. A polgárháború sújtotta kelet. Megszegett ígéretek. Elhagyott barátok.

A legutóbbi szinte fizikailag fájt.

Hogyan fog Morgiana szemébe nézni, ha feleségül veszi Kougyokut, akit csak barátként szeret? Hogyan néz Kougyoku szemébe, ha a nászéjszakára kerül sor? Koumei bizonyára jót nevet tollas legyezője mögött, hogy ilyen dilemma elé állította.

A meghozandó döntések súlya olyan idegenül nyomta a vállát, akár a távolkeleti ruha szokatlan anyaga. Nem akarta, mégis viselnie kellett a következményeket.

És valahányszor hibázott, a testvérek ott voltak és ujjal mutogattak rá, hogy milyen alkalmatlan, milyen béna, és hogy lenne képes vezetni egy országot.

A hibákból előbb-utóbb tanul az ember – példának okáért, hogy egy éjszakányi kiesett alvás és egész napos könyvtárazás után nem fektetjük pihenőül a keresztbe tett karunkra a fejünk, mert elnyom az álom. Ha mégis, előbb elfújjuk a gyertyát.

Alibaba csak az előbbit tette meg.

Arra ébredt, hogy viasz csöpög a kezére. Elfeküdte a nyakát, és az arca a papírra ragadt, álmában még a nyála is kicsordult, és amikor levakarta magáról, észrevette, hogy Kouen ott áll fölötte villogó szemekkel.

- Majdnem leégetted a könyvtáramat – sziszegte az arcába. – Felelőtlen kis…

- Én nem… - fogott volna védekezésbe Alibaba, aztán belátta, hogy csak rontana a helyzeten. Így is elég nagy bűn, hogy történelmi dokumentumokon aludt el, még ha egyesek a történelem eltörlését tervezik.

- Sipirc. Meg ne lássalak itt a felügyeletem nélkül.

Alibaba nem tiltakozott, felpattant, ahogy elgémberedett tagjai engedték. Addig sem kell egy légtérben lennie a mostanában amúgy is paprikás hangulatban lévő Kouennel.