2014. október 8., szerda

Just one more time before we go

Egy AliMor, amiben semmi nem történik, de továbbra is nagyon szurkolok nekik. 


Ahogy az lenni szokott, Alibabának jócskán a fejébe szállt a bor. Bágyadtan bámult a táncolók tömegébe, a hullámozva vonagló testekre, míg félig az asztalon, félig alatta feküdt, a jobbjában kiürült a korsót pedig nemsokára újratöltötte egy készséges háremhölgy.

Csak egy valakit keresett az ismeretlen-ismerős sindria arcok között. Az alkohol viszont nem segítette a dolgát, eltompult érzékekkel összefolytak az alakok, eltűntek a körvonalak. Felemelte a fejét, és amint úgy érezte, visszanyeri a teste fölött az irányítást, felkelt. Forgott körülötte a déltengeri éjszaka, ahogy Morgiana keresésére indult.

A hullámzó tömeg részesévé válni nem volt olyan könnyű. Néha a levegőbe lökte a kezét, elfogadott egy-egy táncra hívó kacsót, perdült párat, ha pedig elvesztette az egyensúlyát, a többi ember megtartotta. Aztán kezdett rosszul lenni, és ahogy szédelgett, ismerős karok kapták el. Megajándékozta Morgianát egy részeg mosollyal, mire a lány csak összepréselte az ajkát. Nem szerette, ha Alibaba elvétette a határt, olyankor a részeges tucatférfiakra emlékeztette. Nem akarta, hogy olyanná váljon, mint a többiek – élvhajhásszá, gusztustalanná és borgőzőssé. Átkarolta és kihúzta a tömegből, hátha a frissebb levegőn kitisztul a feje. Hamarosan el is merte engedni, de akkor a fiú rántotta magához, talán a közelségére szomjazott. Morgiana felpillantott rá.

- Annyira gyönyörű vagy… - sóhajtotta Alibaba. – Miért nem veszem észre, milyen szép vagy, Mor?

Morgiana arcán olyan érzelem suhant át, amit elnehezült fejjel nem tudott beazonosítani – sértettség, harag, bánat, esetleg mindhárom egyszerre?

- Csak akkor látsz szépnek, ha ittál.

- Ez nem igaz! – Alibaba elengedte, és megszorítva a vállát eltolta magától, hogy végignézhessen rajta. A sindriai ünnepi ruha talán még többet is mutatott a kelleténél, és volt egy olyan hátránya, hogy utána igen nehezen nézett a lány szemébe. Morgiana túl ártatlan az ő tisztátalan vágyaihoz…  – Csak máskor olyan nyilvánvaló… Mindig itt vagy mellettem, és természetesnek veszem.

A lány nem felelt, inkább lefelé bámult a kővel kirakott utcára meztelen talpa alatt.

- Örökre velem maradsz, ugye, Mor?

- Szeretnék.

Alibaba vigyora most tűnt az este folyamán először boldogabbnak, mint részegesebbnek.

Cél nélkül tévelyegtek a fényárban úszó ünnepi utcákon, és a szőke érzékei hol eltompultak, hol kiélesedtek; tisztán érezte a meleget, amit a föld gyűjtött be nappal és most ontott ki magából, és Morgiana illata körbeölelte. Az orra elé persze nem figyelt, néha neki-nekiment a szemben jövőknek. Amikor kijózanodott annyira, hogy tudjon egyedül járni, a fanalisz lány céltudatosan a szállás felé irányította, és mire Alibaba rájött a szándékára, már ott is voltak.

- Nem akarom, hosszú még az éjszaka…

- És még hosszabb lesz az út. Pihenj le, kérlek.

Alibaba nagyon elszontyolodott; akár egy kiskutya, akit kiraktak éjszakára, mert összepiszkította gazdája kedvenc szőnyegét.

- Nem akarok – motyogta. – Én nagyon szeretlek, Morgiana.

Kár, hogy erre holnap már nem fogsz emlékezni.

- Én is téged. No menj már!

Alibaba arca felragyogott, és Morgiana még épp időben fordult el ahhoz, hogy a búcsúcsókból homlokpuszi legyen. Átölelte, és az ismerős, szeretett illatú ruhába fúrta az arcát, hogy elejét vegye a további kísérleteknek. Nem akarta, hogy ebből a barátságból is valami több legyen.

Én erre még nem vagyok kész, kérlek, ne haragudj!

Amikor Alibaba másnap reggel egy csontropogtató, másnapos öleléssel fogadta, már nem volt benne annyira biztos, hogy nem emlékszik az előző éjszakára.


Valami megváltozott közöttük, és ezt kimondatlanul is tudták mindketten. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése