2014. július 13., vasárnap

A sorsban írva

Akármennyire is a fülemen jön ki Alma Toran, Solomont és Shebát shippelem. Kezdettől fogva. Akkor is, ha nagyon fog fájni a vége. 



- Sheba! Sheba… ez gyerekes, gyere elő.

Tudta, mi a varázsszó; a sértett szipogás elárulta a lányt a takaró alatt.

- Hagyj békén – morogta.

A férfi nem foglakozott a tiltakozással, inkább kinyitott egy ablakot, hogy friss levegő szökjön az elhasznált helyébe, majd leült mellé, és elkezdte finoman kicsomagolni párját a pokrócból.

- Azt mondtam, hogy hagyj békén!

- De nem gondoltad komolyan. – Elfojtott egy mosolyt, mégsem illene kinevetnie.

- Honnan veszed?

- Sosem gondolod komolyan. – Végre sikerült megfosztania a pokróctól; Sheba magzatpózban ölelgetett egy párnát, arcát a puha anyagba fúrva. Sötét haja kócosan ragadt az arcába, még a fonata is kibomlott.

- Menj már el! – sírt fel, és Solomon megdermedt. Nem számított a könnyekre, elvégre a lány már rég leszokott róla, hogy azzal érjen el valamit. Másrészről viszont amúgy is érzékeny volt, és a hormonok csak még jobban megbolondították. – Fuss csak Arbához, ő gondolom veled mehet…

- Neked meg mi bajod van? – vonta fel a szemöldökét. Sheba felé csapott, de ő elkapta a kezét meg megcsókolta az ujjait; nem szeretett manipulálni, sokszor azonban csak ez a módszer volt a hatásos. Már kezdte sejteni, honnan fúj a szél. Sheba féltékeny, dühös és tehetetlennek érzi magát, és egyáltalán nem akar egyezkedni. Féltékeny, ha többi figyelmet fordít másokra, elhanyagolva érzi magát; dühös, mert úgy érzi, ebben az állapotban már nem lehet hasznára, mintha be lenne zárva.

Pedig nem is lehetne boldogabb, hiszen az ő gyermekét hordja a szíve alatt. Nem várta el, nem is számítottak rá, csak úgy megtörtént, mintha a sorsba lenne írva. És életében először úgy érezte, boldog, valóban boldog, még ha ezt nem is egyértelműen mutatta ki. Ő is megtapasztalhatja azt a szeretetet, amiről a többi fajnak prédikált.

A szerelmet, amit csak Sheba nyújthat. Mert a lány tiszta szívéből, lelke legmélyéről szerelmes volt belé, követte volna bárhová, és elnézte a hibáit, megbocsátotta a konokságát és a ridegségét egy kis viszonzásért cserébe. Solomon nem volt benne biztos, hogy ő ugyanezt érzi, hogy egyáltalán képes-e ilyen érzelemre, de elhitte, amikor vele volt.

Sheba most ellökte a kezét, és a fejére húzta a takarót. Bizonyára nem akarta, hogy lássa, hogy már megint miatta sír. Mindig csak miatta, mintha csak számára léteznének könnyei.

- Te is tudod, hogy én nem futok senkihez – simította gyengéden a tenyerét a vállára, s megnyugtatásul apró köröket rajzolt a mutatóujjával meztelen bőrére. – Nem foglak elhagyni. – Lejjebb is megcirógatta, mire Sheba karja libabőrös lett. – Nem kellene ilyen értelmetlen dolgokon gondolkoznod.

- Nem értelmetlen – tiltakozott a fiatalabbik erőtlenül. A szorítása a párnán enyhült, hatásos volt a leheletkönnyű kényeztetés. Solomon lehajolt hozzá egy csókra, majd az elkobzott takarót magura húzva hátulról átkarolta kedvesét. – Na, ez nem ér… Manipulatív dög.

- De tetszik – duruzsolta a férfi a fülébe.

- Ez a te nagy szerencséd.

Egy darabig nyugodtan, meghitten feküdtek egymás mellett, Solomon kezei időnként elkalandoztak érzékenyebb tájakra is (bár az ő esetében édes mindegy volt, Sheba már attól is odavolt, ha a vállához ért). A lány légzése nyugodtabbá vált, szipogott párat, és lehunyta a szemét.

- Akkor is veled megyek, ha te nem látod jónak – jelentette ki. – Hiányozna a soraitokból az erőm.

- Sheba…

- Már mindent kitaláltam. – Helyezkedett egy kicsit, Solomon először azt hitte, ki akar bújni a karjaiból, de csak szembe fordult vele. – A mágia megőrizheti a test fiatalságát, mint Ugónál. Neki sincs semmi baja, él és virul, és nem látszik meg rajta a kora. Ezen gyakorlatot lehet alkalmazni az anyaméhben lévő gyerekre is, még ha természetes úton fogant is. Az emberek amúgy is túl korán és gyengén jönnek világra, talán így érettebb is lesz.

- Ez csak egy elmélet.

- Amit átültetek gyakorlatba. – Felpillantott párjára, mutatóujjával végigsimított markáns arcélén és elmosolyodott. Fölé gördült, a pokróc közéjük gyűrődött, Sheba megtámaszkodott a mellkasán. – Én vagyok a legerősebb mágusok egyike. Nélkülem nem nyerhetsz, ugye tudod? Hagyd, hogy továbbra is a támpilléred legyek.

- És még én manipulállak téged – sóhajtotta Solomon, míg a feje alatt összefonta a karját, mintha hirtelen ellenére lenne az intimitás.

Sheba ránevetett és megpöckölte az orrát. – Jó tanárom van.

– Meg fogom bánni, amit teszek, ha neked vagy a kicsinek baja esik.

És tényleg megbánta. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése