Traum eines schuldigen Mannes

Nem szándékozok jobban belenyúlni a témába, legyen elég annyi, hogy az egyik töritételt dolgoztam ki (vajon melyiket?), amikor eszembe jutott, hogy GerItát kéne írni. Mert szeretem, de mindig elhanyagoltam a párost.

Álmodott. Zavaros képek úsztak el a szeme előtt, melyek hol egymásba folytak, hol szétváltak, de mindig, mindig ugyanazt látta. Azt a háborút, amit az ő forrófejűsége és bosszúvágya robbantott ki.

Bocsánatot kérhet érte, de a fájdalmat, a veszteségeket nem gyógyíthatják a szavak. El is söpörhetné, a szekrénybe zárhatná a bűntudatot, de annak sincs sok értelme. Marad hát a vezeklés.

A súlyt, mint az ország egészének a képviselője, magára vette, holott lennének rá majd’ húszan. A többiek pedig nem ragaszkodtak hozzá, hogy a kollektív bűnösség elve alapján könnyítsenek a lelkiismeretén. Úgy voltak vele, hogy a forrófejű, fiatal Ludwig kezdte, ők már kivették a részüket a háborúból és a vezeklésből.

Nyugtalanította a tudat, hogy országa még mindig nem egységes. Isten lássa, nem kívánta a többiek halálát – de ő mit is képvisel igazából, ha minden tartománynak megvan a maga szelleme? Bajorország szinte már le is tagadja, és feltűnően egy húron pendül Ausztriával és Svájccal, ha feliratoznivaló dialektusokról van szó. Még mindig ugyanolyan széttagoltak, mint ötszáz éve.

Néha elgondolkozott, mit csinálhatnak a többiek egy ilyen átlagos napon (éjszakán). Ritkán látta őket, mindenkinek megvolt a maga kis tartományi gyűlése, ahol intézték az ügyes-bajos dolgaikat, legfeljebb ünnepekkor jöttek össze. Schleswig és Holstein talán Dániánál vannak (ő sosem furcsállta a testvérszerelmet, annak idején pátyolgatta is őket) és kibeszélik őt, Vesztfália mintha azt mondta volna legutóbb, hogy átugrik a szomszédba borozni, Bajorország bizonyára készíti a máját az Oktoberfestre és sört vedel, míg a lábát lógázza egy alpesi tó partján. Ő pedig mit csinál ahelyett, hogy aludna? A nyitott ablakban ácsorog, cigarettázik, és Berlin fényeit bámulja.

Percek kérdése, hogy Feliciano felébredjen (érzékeny a szaglása) és leszidja (utálja, ha a lakásban bagózik). Igyekezett hát gyorsabban elszívni azt a szálat, és minél távolabb, az éjszakai város felé fújni a füstöt.

Olaszország támadása nem érte váratlanul; a fiú mögé lopódzott, és kipöckölte az ujjai közül a végére érő csikket, szerencsére elaludt, mielőtt a földet ért volna. Németország rezignáltan felsóhajtott.

- Feli, szerinted minek van hamutartó a párkányon?

- Azt hittem, megbeszéltük, hogy csak kint cigizel – pislogott rá ártatlanul a barna hajú, ahogy felült az ablakba. Meztelen teste a hold fényében fürdött, szoborszerűnek tűnt ilyen kései órán.

- Ez az én házam – mordult fel. Utálta, ha Olaszországnak van igaza.

- Én meg kéthetente vagyok csak itt.

Farkasszemet néztek; Németország vesztett.

- Bocsánat – motyogta. Olaszország félrebiccentette a fejét.

- Ki kellene engesztelned – csicseregte, mire Németország elpirult; pontosan tudta, mire gondol a másik, és hogy nem fogja egyenesen kimondani, inkább megvárja, míg elfogy a türelme, és nem törődve a megjátszott tiltakozással ágyba viszi. Két napja érkezett, és azóta alig volt idejük egymásra; az első napon Olaszország dőlt ki a fáradtságtól, másnap pedig összekaptak azon, hogy Ludwig túl sokat dolgozik és képtelen lazítani. Olaszország hisztije elől kutyát sétáltatni menekült, és közben bedobott egy kis sört, hogy megnyugodjon. Amikor hazaért, kihűlt vacsora várta az asztalon, Feliciano alvást színlelt (profi volt benne), és ő magára maradt a bűntudatával, hogy még az értékes együtt töltött napokban is csak összeveszni tud az olasszal.

És ha bűntudata volt, a háborúról álmodott, és akkor csak egy szál cigaretta tudta megnyugtatni.

Olaszország combjára simította a kezét. A fiú elégedetten elvigyorodott, sötétbarna szemei felcsillantak, és tenyerére támaszkodva hátradőlt. Németország néha elgondolkozott, mikor fogják ebből a házból közszeméremsértés miatt kidobni.

- Ennyire azért nem megy egyszerűen…

- Mit szeretnél?

- Először mondjuk masszírozz meg, elfeküdtem a hátam, túl kemény az ágyad. Azután zuhanyozhatnánk együtt. Aztán…

Ludwig elmosolyodott, és tovább simogatta. – Fordítva logikusabb lenne.

Olaszország úgy tett, mint akinek komoly fejtörést okoz, hogy engedjen-e. – Na jó, rendben. – Könnyedén lehuppant az ablakból, és a nyakában függő keresztnél fogva maga után húzta kedvesét.

Németország arra jutott, hogy mégis lesz ebből az éjszakából valami.