Egy csodálatos hely

Az egyik extrában Titus említette Seherezádénak, hogy Aladdin el akarja őt és Sphintust vinni egy csodálatos helyre, habár ő nem nem egészen érti, mi a jó a nagymellű nőkben, Sphint pedig nem is érdeklik... nem bírtam ki, hogy ne írjam meg. :D
Ilyen dolgok születnek, ha tételírással tompítom az agyam. 

Sindriai tartózkodásuk utolsó estéjén – pont, mint ahogy az elsőn is – hatalmas ünnepséget rendeztek a tiszteletükre. A szövetség végleg megköttetett, Sinbad elégedettnek mondhatta magát, habár Titus minden beszélgetésük alkalmával udvariasan elutasította, hogy Sindria magija is legyen.

Titus nem volt hozzászokva sem az éjszakázáshoz, sem a bódító italokhoz, így már kilenc-tíz óra tájban megcsappant élénkséggel dőlt Sphintus vállának, aki harsány jókedvéből ítélve szintén többet ivott a kelleténél. Ebben a társaságban nem is kellett csodálkozni ezen, a lehető legjobb asztalhoz kerültek, ahonnan a színpadot is remekül látták. Egyedül attól tartott, hogy az ölében édesdeden szunyókáló Marga felriad. Elszörnyülködött, sértőnek találta elsőre, hogy az őt játszó színész nő, ráadásul Seherezádét is ő alakítja, de miután Sphintus megnyugtatóan megsimogatta a combját, túltette rajta magát. A keze azonban villámgyorsan el is tűnt, amikor Aladdin befurakodott közéjük széles, vidám vigyorral az arcán.

– Még az akadémián megígértem nektek, hogy elviszlek benneteket egy csodálatos helyre, és erre most jött el a lehetőség. Egy fél órán belül indulunk, csak kaparjam össze Alibabát az asztal alól.

Az említett személy épp mély depresszióba készült zuhanni, mert mesterét ismét körülzsongták a lányok, míg ő egyetlen neki tetsző lánnyal sem volt képes célravezető beszélgetést indítani.

– És hol is van ez a hely? – érdeklődött Sphintus gyanakodva, mire a sötét hajú magi mindkettejük vállát átkarolta, és bizalmasan összekoccintotta a fejüket.

– Ó, az titok – suttogta. – De tetszeni fog, elhihetitek.

– Ha azt mondod, természetesen elmegyünk – vágta rá Titus. – Csak nem tudom, addig ki vigyáz Margára…

– Az legyen a legkevesebb! – Elkapta az éppen arra járó Morgiana karját. – Mor, van programod az este további részére?

– Úgy volt, hogy Alibabával… – kezdte volna, de Aladdin közbevágott.

– Alibaba sajnos nem ér rá ma este. Viszont nincs kinek vigyázni Margára, megtennéd, hogy visszaviszed Titusék szálláshelyére, és vigyázol rá, míg vissza nem érünk? Nagyon jó kislány, nem szokott vele gond lenni.

– De… – Helye azonban nem volt ellenvetésnek, Aladdin kikapta a másik magi karjaiból a gyereket és a lány kezébe nyomta. Marga feje az egyik oldalról a másikra bukott, mire felriadt, és álmoskásan pislogott fel Morgianára. – Rendben van.

Titus még adott egy puszit védence arcára, megígérte Morgianának, hogy még éjfél előtt végeznek, majd míg a többiek összeszedték Alibabát, utána nézett, hol van a botja.

*

A két külföldi vendég bizalmatlanul nézett a cégérre – az egy igencsak alulöltözött hölgyet ábrázolt, aki szenvedélyesen ölelt magához egy férfit. Sphintus erős késztetést érzett rá, hogy eltakarja Titus szemét. Igaz, hogy külsőleg többnek tűnt, mint tizenhat, de a teste gyakorlatilag még mindig alig volt idősebb egy karonülő gyereknél. Ráadásul Sphintus egyelőre nem érezte annak szükségét, hogy felvilágosítsa a szőkét a felnőtt szórakozások miben létéről. Úgy gondolta, elég lesz akkor, ha egyszer meztelenül az ágy közelébe jutnak, ami Titus szemérmességét tekintve nem volt várható a közeljövőben. Igencsak törte a fejét valami használható kifogáson, amivel ki tudnak húzódzkodni a program alól, de a többiek már mentek is befelé. Titus csak finoman felvonta a szemöldökét, majd kíváncsiságának engedve követte őket. A heliohapti is kénytelen volt, ha nem akarta, hogy kedvenc magija valami olyasmibe keveredjen, amit nem akar, és még csak nem is elég érett hozzá lelkileg.

Amint beléptek, megcsapta őket a jellegzetes, tömény virágillat, ami azonban nem tudta elnyomni a tömeg szagát; odabent sejtelmes fények játszottak, a kanapékon, puffokon férfiak, serdülő fiúk ültek egy-két lánnyal az ölükben, akik vihorásztak és kellették magukat, míg italra vártak. Aladdin villámgyorsan szerzett maguknak egy szabad sarkot, és hihetetlen érzékkel szúrta ki magának a legcsinosabb lányt, hogy az ölébe vesse magát és a mellére hajtsa a fejét. Alibaba arcára bugyuta vigyor kúszott, leült a rengeteg párna közé, s nemsokára mellé is került pár vonzó lány, akiknek mohón tapogatta a derekát és a fenekét. Titus csak pislogott, nem tudta hova nézzen. Aztán azt vette észre, hogy Sphintust is elrángatja mellőle egy igencsak alulöltözött hölgyemény, hogy felajánlja szolgáltatásait. A gyógyító nem hagyta magát, és ahogy leültek, direkt keresztbe rakta a lábát, hogy csábítója még véletlenül se tudjon az ölébe mászni. Összeszűkölt a szeme, amikor Titust is megkörnyékezték.

– Nocsak, milyen gyönyörű hajad van, szépfiú… Sokáig tartott, míg megnövesztetted? – A nő érdeklődve csavarta vékony ujjai köré a magi egyik hosszú fonatát, és finoman, incselkedve meg is húzogatta. – Nem sokszor járnak errefelé ilyen férfiak.

– Már születésem óta ilyen – vakarta meg zavartan a tarkóját Titus. Kicsit kipirult, mert a nő igen közel nyomult hozzá, és valami furcsa, bódító parfümöt használt, melynek illata erőszakosan nyomult az orrába, szinte már természetellenes volt. – Ö, hogy is mondjam… nem állnál egy kicsit távolabb?

Huncut, elégedett mosoly villant fel. – Zavarban van, de aranyos… Ennyire tapasztalatlan lennél? Nem kerülne sokba, hogy ezen változtassunk…

Titus zavartan, ijedten próbált tőle elhúzódni, a körülöttük állók nevettek, valaki megjegyezte, hogy minek jött ide, ha azt sem tudja, mit akar, csak elveszi előlük a szabad prédát. Lehuppant Sphintus mellé és összehúzta magát.

– Ne tartsátok vissza magatokat, fogyasszatok csak bátran! Ma este Sinbad király állja a költségeket!

A gyógyító átkarolta a reimi vállát, hátha ezzel nyilvánvalóvá teszi: nem óhajtanak semmilyen szolgáltatást igénybe venni. Ez azonban csak hellyel-közzel volt hatásos.

– Milyen szép kígyód van… csak nem te is a napos Heliohaptból jöttél?

Sphintus nem várta volna, hogy egy ilyen ízléstelen helyen botlik bele egy polgártársába; az újonnan érkezett örömlánynak hasonló árnyalatú bőre volt, mint neki, egészen derékig érő, fényes, fehér haja, ráadásul a heliohapti viselete csak még jobban kiemelte sugárzó szépségét. Ez a gyógyítóra furcsamód megnyugtatóan hatott, míg Titus a tenyerébe temette az arcát. Eszébe jutott, milyen volt, amikor először találkozott a családjával, és a nők még nem szoktak át kényszerből a reimi viseletre.

Az este további részében Sphintus honfitársával beszélgetett, és viszonylag udvariasan elutasított minden közeledési kísérletet, míg Titus próbált minél láthatatlanabbnak tűnni; szokatlanul sápadt bőrével és rengeteg hajával azonban kitűnt a tömegből, a fénymágiával való elrejtőzés pedig szóba sem jöhetett, mert botjaikat még a bejáratnál le kellett tenniük egy közös megőrző helyre a konfliktusok elfajulását megelőzendőn, így némán tűrte, hogy a lányok a haját fonogassák, és jobb híján becézgessék. Alibaba néha féltékeny pillantásokat vetett rájuk; fel nem tudta fogni, miért mindig azoknak jutnak a legjobb csajok, akik láthatóan ennyire nem érdeklődnek utánuk, aztán nemsokára némi bor befolyása alatt eltűnt egy igencsak testes hölgy alatt.

*

– El kellett volna nekik mondani – nyöszörögte Titus, amikor végre bezárt az üzlet, és kiszabadultak a friss levegőre. Fájt a feje a rengeteg tömény illattól, no meg az alkoholtól, amit akarata ellenére, gátlásai feloldására diktáltak belé. Teljes súlyával Sphintusra támaszkodott, nyűgösen bújt a karjai közé. – Nem akarok többet ilyen helyre menni.

– Semmi gond, css. – Vigasztalóan megveregette a vállát, és igyekezett egyenesen járni. – Te nem akartad elmondani.

– Nem igaz – bökdöste meg a mellkasát.

– Fantasztikus volt ez az este, nem igaz, srácok? – Aladdin elégedett mosollyal ért melléjük, útközben nagyot nyújtózott. – Sajnálom, Titus, hogy neked nem jött össze, de nézz csak Alibabára, nála szerencsétlenebbül nemigen sülhetett volna el.

A jövendőbeli nagy király igen elgondolkodtató, s mi tagadás szégyenletes pózban feküdt a kövezeten; egy-egy járókelő szánakozva bámulta meg. A ruhája elszakadt, arcát és mellkasát rúzsfoltok tarkították, egyik másik helyén holnapra bizonyára még megmaradnak a kiszívott foltok. Titus fintorgott.

– Soha többé nem megyek veled sehová – jelentette ki végül. – Szörnyű volt.

Aladdin értetlenül biccentette félre a fejét. – Hogyhogy? A lányok nem bántanak.

– Megmondtam, hogy nem érdekelnek a mellek. És Sphintust sem, legalábbis amíg én élek. Teszek róla. Mi… – Mielőtt befejezhette volna a mondatot, a gyógyító befogta a száját és ránevetett a másik magira.

– Csak azt akarja mondani, hogy köszönjük szépen a meghívást.

– Érthetetlen – mordult Alibaba, miután nagy sokára feltápászkodott, és a két vendég otthagyta őket. – Körülrajongták őket a lányok, de tudomást sem vettek róluk. Mondd, normális ez, Aladdin?

Aladdin csak megcsóválta a fejét és mosolygott; ő látta, amit Alibaba nem láthatott. Sphintus és Titus rukhja a titkolózás ellenére mindent elárult.