Kanadai tél

Még a héten kaptam szavakat Kétitől, amire írhatok Franadát, és íme az eredmény~

Úgy érezte, Kanada órák hosszat van kint a hóesésben. Ő maga a kandalló előtt kuporgott egy jó meleg takaróba burkolódzva, és szorgosan igyekezett felmelegedni a hosszú út után. A sok repülés még hagyján, a repülőtértől egészen Matthew házáig egyedül kellet elautóznia, mert a fiú nem tudott kijönni elé. A főnökének valahogy mindig akkor jutott eszébe halaszthatatlanul fontos feladatokat a nyakába sózni, mikor találkoztak. Nem baj, ott a kölcsönkocsi – amiből a selejteset fogta ki, mert sehogy sem akart beindulni, és képes volt olyan lehetetlen helyeken lefulladni a motor, mint az erdő széle, tomboló hóvihar közepe. Mire odaért az ismerős, otthonos rönkházhoz, már teljesen átfagyott, és Matthew is hazaért. Forró teával fogadta és levetkőztette – szigorúan a vizes ruhákra hivatkozva – paplanba bugyolálta, majd kiment tűzifát hasogatni.

Ez volt cirka egy órája. Franciaország hiába bűvölte a lángokat, a fiú nem került elő, s önkéntelenül aggódni kezdett.

Arra jutott, hogy kénytelen lesz hatalmas áldozatot hozni: ki kell merészkednie a hideg, sötét, észak-amerikai télbe. Ez pedig komoly dolog – már a gyarmatosításkor sem bírta. Külön lelki felkészülést igényel.

Nyögve kikászálódott bemelegített paplanbarlangjából, hogy felöltözzön. Kicsit küzdött a bőrönd zárkódjával (folyton megváltoztatta, hisz ki tudja, mikor akarják ellopni, hogy aztán a feketepiacon milliókért eladják az alsónadrágját), aztán magára kapott pár melegebb holmit, hajtóvadászatot indított meglépettnek hitt sálja után, ami ott pihent a fürdőszoba radiátorán, és legmarconább katonaarcát felvéve kimerészkedett.

A szeme csak lassan szokott hozzá a kinti fényviszonyokhoz; a látóhatáron a fénycsík bizonyára Ottawa, és ha nem takarná az eget a vastag felhőzet, tisztán láthatná minden csillagképét az északi félgömbnek. Tett pár bizonytalan lépést, szerencsére a lépcsőt és a bejárathoz vezető ösvényt Matthew már felszórta kaviccsal. Előre nyújtotta a karjait, hogy egyensúlyozzon. Amikor félúton járt a kunyhó felé, ahol a házigazda a fát tárolta, mintha medve vetődött volna a nyakába. Elvesztette az egyensúlyát, megingott, ahogy támadója karjai a válla köré fonódtak, és eltakarták a szemeit. Arccal a legközelebbi hókupacba borult. Matthew sűrű bocsánatkérések közepette mászott le róla.

– Ne haragudj, nem így akartam… – szabadkozott, míg kezet nyújtott, hogy felsegítse. Francis nyöszörögve fordult meg és hunyorgott fel a fiúra. Már úgy tűnt, elfogadja a segítő kezet, de aztán ördögi vigyorral rántotta le maga mellé a hóba. Ügyesen fordított a helyzetükön, így hamarosan Kanada találta magát a hókupacba mélyedve.

– Így már sokkal jobban tetszik – vigyorgott rá. – Merre voltál?

– Tűzifát aprítottam, havat lapátoltam, és vártam, hogy a keresésemre indulj – felelte engedelmesen. – Már azt hittem, elfelejtkeztél rólam.

– Rólad soha.

Kanada csilingelősen felnevetett, és a nyaka köré fonta karjait. Csókjuk fogkocogtatósra sikeredett; csak ekkor vették észre, hogy mindketten remegnek átnedvesedett ruháikban.

– Mi lenne, ha ezt inkább egy kád forró vízben folytatnánk? – vetette fel Francis. – Két megfázott ország nem túl nagy mulatság.

– Támogatom az ötletet – Jéghideg orrát azért még egyszer hozzádörgölte a vacogó franciához befelé menet. Ruháik titokzatos módon mind eltűntek, mire a fürdőbe értek – hiszen vizes holmikban nem tanácsos rohangászni.