Du lügst so schön

Kija felhívta rá a figyelmem, hogy már rég volt DenNor~
Igen, songfic és megküzdöttünk egymással. Hallgatmány: Juli - Du lügst so schön

Mach das Pflaster nicht ab,

Führe mich hinter das Licht,

Auch wenn wir verloren gehen, bitte sag es mir nicht.

Norvégia egyszerre kimenekült az erkélyre. Dánia nem egészen értette a dolgot – mondott volna valami rosszat? Hiszen az iménti pecekben csak a rádió törte meg csendet, per pillanat egy újabb depresszív szerelmes szám szólt.

Lehet, hogy éppen a csendessége volt a gond.

Bitte lass mich im Glauben, dass wir heilig sind.

Norvégia egy szál semmiben ment ki, s ez egészen addig nem lett volna gond, ha nem egy toronyház tetején lettek volna elszállásolva, és nem mezítláb lenne. Aztán még hisztizni fog, hogy felfázott. Cigarettát bezzeg vitt, Dánia látta, amint bizonytalan kézzel kihalássza divatos világoskék halásznadrágja zsebéből a dobozt, és az öngyújtó második kattanására rá is gyújt.

Utána trappolt egy papuccsal és egy pléddel a vállára.

Norvégia összerezzent az érintésére, de nem különösebben tiltakozott, amikor Dánia lazán átkarolta a vállát, majd karja a derekára csúszott, ahogy lopott tőle egy slukkot.

– Miért rohantál el?

– Csak szükségem volt egy kis friss levegőre – felelte, míg szemei az idegen várost pásztázták. Dánia követte a pillantását.

Frankfurt am Main alattuk terült el teljes szépségében; Németország értett hozzá, hol kell elszállásolni a vendégeket, még ha a fények majd’ ki is verték a szemüket.

– Igazad van, tényleg szép a kilátás – bólintott. – Szóval mi a gond?

Norvégia megcsóválta a fejét. – Megint egy kurva depresszív szám, amihez marhára nincs hangulatom.

Párja fintorgott. A nyitva felejtett ajtón kiszűrődött a refrén.

Du lügst so schön, du lügst so schön, dass ich dir nicht glauben kann.

Dánia kedvesét el sem engedve nyújtózott hátra, hogy lábával behajtsa az ajtót.

– Alig hallottál belőle valamit.

– Elég, hogy ismerem.

 Mélyet szívott a cigarettából, és olyan hosszasan tartotta bent a füstöt, hogy már félő volt, megárt. Odahajolt csókot lopni; Norvégia pedig a bent tartott füst egy részét rögtön át is adta. Felköhögött, fogaik összekoccantak. A fiatalabb eltolta magától, és megsimogatta a hátát.

Du gibst mir reines Gift,

Und ich trinke es wie Gold,

Ich hab vergessen, warum,

Aber ich hab es gewollt.

Dánia már sokadszorra bánta meg, hogy valaha dohányt adott Norvégia kezébe.

– A nosztalgia, mi? – kérdezte gunyorosan, és ő bólintott. – Nem akartalak bántani.

– Mégis megtetted – rántotta meg a vállát, míg elnyomta az elfogyott csikket. – Túl vagyunk rajta.

Dániának már ott volt a nyelve hegyén, hogy nagyon nem úgy tűnik, de lenyelte; ő mindent lenyel.

– Visszamegyünk? Hűvös van.

A norvégi ellökte magát a korláttól, felé fordult, aztán inge ujjánál fogva behúzta maga után. A fényes, frankfurti látkép mögöttük maradt, ahogy levonták a redőnyt, hogy még a sziluettjük se szökhessen meg.

(Lass das Dunkel im Dunkeln,

Versprich, dass du es tust…)

A fordítás:

Ne szedd le a kötést,
Vezess a fény mögé,
Ha el is veszünk, kérlek ne mondd meg.

Kérlek hagyj meg a hitben, hogy szentek vagyunk.

Olyan gyönyörűen hazudsz, olyan gyönyörűen hazudsz, hogy nem tudok neked hinni.

Tiszta mérget adsz,
És iszom, mint az aranyat.
Elfelejtettem, miért,
De akartam.

Hagyd a sötétet a sötétségben,
Ígérd meg, hogy megteszed.