2013. július 27., szombat

Reptéri tűnődés

No mit hoztam nektek? Fordítást~ Fanfiction.neten ha kitartóan keres az ember, igenis tud találni jó ficeket angolul, ahogy ezt is itten. x3 Egyszerűen annyira édes ez a fic, hogy nem lehetett elmenni csak úgy mellette, muszáj volt lefordítani. :)
Hongkong vár Ice-ra a reptéren, aki sehogy sem akar megérkezni, és közben mereng.
És reméljük, hogy nem hagytam benne semmiféle ciki félrefordítást vagy helyesírási hibát, mert pillanatnyilag szétmegy a fejem, és nem biztos, hogy használt az újraolvasás, de ti majd szóltok érte.

Az eredeti ficet America's Lover tollából itt olvashatjátok: Airport Musings


Ahogy reménytelenül bámultam ki a reptér ablakán, halkan felsóhajtottam. Késett a repülője.

Néztem, vártam, merengtem, hova maradt már vagy két órája, és minden egyes pillanat – istenemre, már nem is számoltam – ahogy a digitális órámra pillantottam, és ő nem volt ott, tovább űzött a kétségbeesett pánikolásba, táplálva a szívemen és az ereimen tovaáramló félelmet, hogy mit jelenthet kései érkezése.

Csak két, rettenetesen gyorsan elrepülő hónap óta voltunk együtt, így azt hiszem, nem kellett volna annyira aggódnom, mégsem tudtam megnyugodni. Azért, mert már szerettem. Habár még nem mondtam el neki, és istenem, mi van, ha lezuhant a repülője, és többé nincs esélyem rá, és életem további részét az önmarcangolásban dagonyázva töltöm, mert nem vallottam be, hogy ő az egyetlen és egyedüli…

Lehunytam a szemem és mély lélegzetet vettem, míg a kezem a homlokomhoz rebbent, hogy erősen megdörzsöljem azt, hogy abbamaradjanak ezek a buta képzelgések. Őszintén, mit gondolna Yao?

Éppenséggel, ha már felhoztam, tudtam, mit gondolna. El tudom képzelni éles, macskás szemeivel, azzal az ítélkező, zsarnoki hangjával, ahogy – Kikun kívül – mindenkivel beszél. Azt mondaná nekem: a szerelem a gyengéknek való, ne legyél szerelmes, miközben az új pasiját éppen a matracba bassza, akit Emil elragadóan és gyerekesen Szemöldöknek becézett.

Emil… a gondolataim ösztönösen vándoroltak vissza hozzá, és a feltűnően összevissza álló hajához, ami a legszebb és legtermészetesebb módon jellemzi. Nagyon jóképű volt az ártatlannak látszó, nagy szemeivel, a nyúlánk és alapvetően ölelgetnivaló termetével, és édes istenem, mindig olyan vicces volt a maga módján azzal a fanyar, okoskodó, szarkasztikus humorával, ami mindig is mérhetetlenül idegesítette Yaót, és engem végtelenül szórakoztatott.

Őszintén szólva most hasznát vettem volna ennek a sikamlós humornak. Aggódni valakiért új dolog volt számomra, mivel a fivéreim és a nővéreim tudtak magukra vigyázni, és Emil valószínűleg megnevettetne, ahogy azt mondja: cseszd meg, ne legyél már ilyen töketlen. Egyszerűen csak annyira törékeny volt fájó végtagjaival és a hátsérüléseivel, és nem tudtam nem aggódni a hogyléte felől.

Az eszeveszett, vég nélküli fel-alá járkálástól fáradtan ültem le az egyik rideg acélpadra igyekezve enyhíteni a szorongásomon. Hol a pokolban lehet?

A próbálkozás nem igen jött be, így újra és újra keresztbe dobva farmeres lábaimat ültem ott; egy idegesítő szokás, amit ezelőtt nem tettem, és most sem voltam benne biztos, miért teszem.

Jött egy férfi – nem lehetett több harmincnál – és leült mellém, egyik kezében kávéval, a másikban pedig valami gyanúsan brandy-szerűvel. Felém nyújtva a kezét felkínált egy pohárral. Rábámultam bizonytalanul abban, hogy ez mit is jelent.

– Itt van, vidd csak – mosolygott rám melegen. – Úgy fest, neked nagyobb szükséged van rá. – Elég rosszul nézhettem ki, ha egy idegen ajánlgatta nekem az italát. Lágyan meglengette a kezét, mire udvarias elutasításként megráztam a fejem.

– Köszönöm a meghívást, de nem iszom – mondtam. Vagyis inkább nem engedik, köszönhetően Yaónak.

A napbarnított férfi döbbenten nézett végig vörös kabátomon és csak bámult.

– Tégy, ahogy tetszik – mondta és közelebb hajolt, hogy átbeszélhesse azon utasok hangos lármáját, akik a következő repülőre szálltak fel. – Te is olyan nagyon vallásos ember vagy?

A kérdésén elmosolyodva gondoltam vissza a legutóbbi alkalomra, amikor alkoholt ittam és ez feldúlt. – Nem, egyszerűen csak nem ihatok, különösen a legutóbbi alkalom után. – Egy kedves emlék volt, annak az éjszakának a gondolata még mindig megnevettetett (és megalázott).

Yao összehozott egy családi partit (hogy őszinte legyek, egyiknél se voltam biztos, éppen mit ünneplünk), és Emil is ott volt. Túlságosan fel voltunk ajzva, hogy érdekeljen, így megtréfáltuk Yaót és a barátját, Arthurt/Szemöldököt. Csak annyit mondok, hogy Arthurt másnap reggel nadrág nélkül találta meg a szobában, és Emil örökre ki lett tiltva a házból. Nekem kellett hazavinnem, mert nem tudott menni az alkoholtól és a nevetéstől. Ezen az éjszakán csókolóztunk először rendesen ahelyett, hogy szemérmes puszit adtunk volna a másik ajkára. Az első csók érzése meleg, mámorító és egyszerűen csodálatos volt. Olyan érzés volt, amire még most is, két havi távlatból is tisztán emlékeztem.

A mellettem ülő férfi nem mondott semmit a kurta, piákról való beszélgetésünk után. Csak utólag vettem észre, hogy halkan sírtam – hogy a boldogságtól, az aggodalomtól vagy a fáradtságtól, nem tudtam, és talán ez volt az oka annak, hogy nem szólt többet hozzám.

A négy óra várakozás és az órámra való nyolcszázadik pillantás után elaludtam a padon, és a legutóbbi nála töltött karácsonyunkról álmodtam, amikor Emillel gyerek módjára játszottunk a hóban és a jégben.

Amikor egy könnyed lökést éreztem a vállamon, felriadtam mély álmomból. Nem voltam benne biztos, meddig aludtam, az órám hetet mutatott, és ahogy megdörzsöltem a szemem, észrevettem a fényes, ezüst hajkoronát magam előtt.

– Szia, hétalvó. – A hangja lágy volt, csak suttogás, erős akcentusú, amit bárhol felismernék. Felugrottam, szorosan átöleltem Emil nyakát, és azt a szót suttogtam, amire életem elmúlt, ijesztő óráiban gondoltam.

– Szeretlek.  

4 megjegyzés:

  1. *törölgeti a könnyes szemét és véres orrát* Köszönetem ezért is.Azt hiszem ezt még el kell olvasnom párszor! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. x3 Még lehet, hogy lesz ilyen fordítás~ *szemez egy másik hasonlóan aranyos ficcel*

      Törlés