2013. június 15., szombat

Nyuszi

Kija szavaira ^^
Avagy honnan van Norvégiának rózsaszín plüssnyula... 


Határozott tervei voltak: bűntudatot fog kelteni Norvégiában. Ez egy régóta érlelődő terv volt, mely akkor fogant, amikor látta kedvesét azokkal a kis nyuszikkal játszani, melyek pár hónappal később ünnepi vacsoraként végezték. Lukas szinte szemrebbenés nélkül készített belőlük ízletes ételt, és a dán mindenféle ezzel kapcsolatos megjegyzésére annyit felelt, hogy hallgasson és örüljön, hogy kap enni. A többi nyuszinak pedig amúgy sem kell tudnia a sorsáról.

A bűntudatkeltés eszközét egy játékbolt kirakatában látta meg. Volt egy olyan érzése, hogy nem lesz túl hatásos, de ennyit megért az ügy.


Norvégia finom érintésekre ébredt. A párnába fúrta az arcát, és annak motyorászta, hogy vasárnap reggel hagyják őt békében aludni, vagy nem áll jót magáért. A galád támadó nevetett rajta, és csak nem hagyta szenderegni; Lukas a hátára fordult, hogy egy jóreggelt csókkal lerendezze az ügyet, de egy nagy, rózsaszín nyúllal kellett szembenéznie. Pislogott, kinyújtotta a kezét, hogy félresöpörje, de Dánia fölé mászott, és a mellkasához nyomta az állatot.

– A kivégzett nyulak szellemei most visszatértek bosszút állni… – susogta sejtelmesnek szánt hangon, mire a norvég erőtlenül csapkodni kezdte a kezét.

– Korán van még a hülyeséghez – nyafogta, míg próbált kimászni Christensen alól. Ez nem jött össze, mert még mindig az álmossággal küzdött. Feladta hát, és elgyengülve feküdt párja alatt. – Mit akarsz ezzel a jószággal?

– Neked hoztam – vigyorgott Dánia. – Emlékeztetett rád, szóval megvettem neked.

Norvégia végigmérte a méretes plüsst, a fekete gombszemekbe bámult, majd dánostul arrébb lökte.

– Hagyj aludni.

Hiába a hideg fogadtatás, a rószaszín plüssnyúl nemsokára elhagyhatatlan társa lett Lukasnak, de a húsvér nyuszik ugyanúgy a fazékban végezték.

10 megjegyzés:

  1. ....szegény nyuszik...Nor kegyetlen D: de amúgy összben egy nagyon édes fic :3 Dennynek jó ötletei vannak x3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az, de így szeretjük. ^^ Igen, vannak neki. x3

      Törlés
  2. Tipikus Nor.... De tényleg igy szeretjük és legalább nem tino csinál belőlü kaját mert akkor a haláluk hiába való lett volna :/ De az a kis rózsaszin nyuszi legalább jó társa lett :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húú, Tino-féle nyúlpörkölt... bár, ha hagynák kibontakozni, és szigorúan betartatnák vele a receptet, akár még jó is lehet. :D Igen. x3

      Törlés
  3. Nor tényleg egy kegyetlen jégherceg. Egy galád viking Q-Q Most vagy szereti a nyuszikat, vagy éhes. xD Nem hiába nem vagyok hajlandó nyulat enni, no. >.> De nem is Norvégia lenne, ha nem csinálná ezt. Elülteti bennük a biztonságérzetet, aztán nyekk. xD
    De Denny visszavág és jönnek kísérteni a nyuszika-szellemek, muhahahaha 8"DD
    Na jó, még mindig édes ez a kettő *-*
    Nekem is kell olyan nyuszi *-* Az egyetlen rózsaszín dolog lenne az életemben, de akarok egyet *-* XDD
    Ja, és írjál még DenNort, jól áll :B Nyussz~

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szereti őket vacsira. xD (Én nem nagyon szeretem a vadhúst, szóval az őzért sem ugrálok.) Igen, pontosan. xD Rózsaszín plüssnyuszik formájában, és Nornak új hálótársai lesznek. xDD
      Örülök, hogy tetszett, és igyekszeeem~

      Törlés
  4. Hát ez de aranyos volt <3 És valóban...megmagyarázott néhány dolgot. Viszont ezek után bele se merek gondolni, hogy Arthur fehér nyula Francis melyik gasztronómiai mesterművében végezte O.O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki tudja... Tőle még a nyúlhúst is elfogadnám, olyan jól néznek ki az ételei. xD
      Köszi, hogy írtál~

      Törlés
  5. Kegyetlen Q.Q de mégis aranyos xD

    VálaszTörlés