Hosszú, fekete hajszál...

Nem kell félni, fogok hozni valami tisztességeset is HongIce-ékkal. Addig is kaptok egy tanácsokat osztogató Tajvant aki nem tudom hogy sikerült és egy féltékenykedő Ice-t~

Izland napok óta furcsán viselkedett – már a megszokott európai furcsaságaitól eltekintve. Ha átölelte éjszaka, elhúzódott, ha meg akarta csókolni, elfordította a fejét vagy eltolta magától, egyszerűen indokolatlanul sokat duzzogott.

– Fogalmam sincs, mi baja van – suttogta a telefonba, amikor a harmadik ilyen napon Sigurður sértetten kivágtatott az erkélyre (sok emelet, plusz-mínusz az alaksor, biztos tériszonya van ilyen magasan). – Mit csinálok rosszul?

– Kultursokk? – találgatott húga unottan; a háttérben felcsendült egy sorozat főcímdala. – Mi lenne, ha egyszerűen megkérdeznéd? Nem látok a fejébe.

– Leharapná a fejem.

– Nem tűnt olyannak, amikor bemutattad… Olyan kis ártatlanka. – Elgondolkozva hallgatott, Hongkong már azt hitte, nem is fog válaszolni. – Az nem lehet, hogy… szóval hogy ő akar fölül lenni?

– Tessék?! – Amikor Tajvan kuncogni kezdett a vonal végén, rögtön leesett neki. – Túl sok yaoit nézel.

Remélem, kedves húgom, hogy nem áll szándékodban ránk állítani Japánt.

– Lehetséges – vont vállat a lány. – Én azt mondom, beszéljétek meg, nem akarom, hogy szétmenjetek, mert aztán megint nekem kell ötletbörzézni, hogyan jöhetnétek újra össze. Na légy jó, szia!

– Nem fogunk…! – kezdte volna, de nem jutott a végére, mert addigra Tajvan már le is rakta. Káromkodni lett volna kedve, de a torkára fagyott minden szó, amikor észrevette, hogy Izland ott ácsorog a küszöbön. Biztos volt benne, hogy mindent hallott és értett, most pedig robbanni fog.

 – Elnézést, ha megzavartam valamit – mondta ridegen, és sarkon fordult, de Hongkong villámgyorsan ott termett mellette, és megragadta a csuklóját. – Eressz el!

– Mi bajod van? – Igyekezett finom hangszínt megütni, de az elfojtott idegesség neki is ott remegett a szavai mögött.

– Hogy mi bajom?! Hosszú, fekete hajszál a lefolyóban és a ruháidon, azt hiszed, ennyire hülye vagyok?

– Ja, hogy az?

– Nem is tagadod?

– Nincs rajta mit tagadnom – nevetett fel halkan megkönnyebbültségében, mire Izland lélegzete elakadt. – Tajvan néha átjön, mert a húgom. Természetes, ha megölelem, valamikor itt is marad egy-két holmija, de ez nem jelent semmit.

(Nálunk nem úgy megy, mint ott fönt északon.)

Izland arca pipacsvörösre gyúlt, és félrefordult.

– Féltékeny vagy? Csak túl sokat aggódsz.

Sigurður nem tudta, hogy fog most a másik szemébe nézni; már megint a testvéreiből indult ki, és ennek általában nem volt túl jó végre. Szégyellte magát.

Hagyd magad szeretni…