Szentimentális

Tin vett rá, hogy megnézzem a Kuroshitsujit, és habár azt mondtam, hogy nem fogok hozzá írni, mégis született egy szösz. Szóval ez az övé~ <3
Párosért nem kinyírni~ (Ciel/Elizabeth)
Játszódik öt-hat évvel az anime második évad után.
Nekem sajátos felfogásaim vannak a démonokról.

– Még mindig szándékában áll feleségül venni Elizabeth kisasszonyt?

– Természetesen – válaszolta gondolkodás nélkül. – Egy úriember nem szegi meg az ígéretét.

– És arra nem gondolt, hogy miután olyan hosszú időre elhagyta Angliát, esetleg már más jegyese lett?

– Nem kételkedem a hűségében, de ha valóban így van, majd te megoldod.

– Ahogy gondolja, fiatalúr.

Az esküvő szűk körben zajlott le, az arát szöktetni kellett a felháborodott rokonság elől, mert a legtöbben fel sem ismerték Cielt, annyira megváltozott; a fogadó szobája barátságos és árnyas volt, az ágy engesztelően puha, a levegő a lélegzetüktől terhes. Magához ölelte Elizabeth-et, a hátát simogatta, és a kibomlott konty egyik tincsét a mutatóujja köré csavarta.

– Van olyan vágyad, amit minden áron szeretnél beteljesíteni?

– Nekem már mindegyik beteljesült – mosolygott rá a lány, és a vállára hajtotta a fejét. – Itt vagy velem.

– Semmiért sem adnád el a lelked…

– Miért kérdezel tőlem ilyeneket, Ciel? – kérdezte riadtan, és vékonyka ujjait a fiú arccsontjára simította. – Hozzád mentem, tied a lelkem; rendelkezz vele.

– Nem értesz semmit.

– Dehogynem, jobban, mint hinnéd – suttogta Elizabeth és eltolta magától, hogy a szemébe nézhessen. Mindketten arra gondoltak, amikor a búcsútáncot járták, és Ciel ép szeme először váltott kékből vörösbe; ha csak egy pillanatra is, de a lány észrevette ezt, és el is fogadta. Legalább visszatért…

– Jó reggelt, uram.

– Nem hívtalak, Sebastian.

A komornyik elengedte a füle mellett a megjegyzést, elhúzta a függönyt, majd kinyitotta az ablakot. Friss, hűvös levegő áramlott az elhasznált helyére, és Elizabeth összegömbölyödve a takaró alatt a fejére húzott még egy párnát.

– Megkötötték a szerződést?

Ciel egy pillanatig zavarodottan bámult maga elé, aztán felmutatta a gyűrűs kezét. Sebastian ajka gunyoros mosolyra húzódott.

– Mindig is tudtam, hogy a lelke mélyén igen szentimentális a fiatalúr.